Kezd kiforrni a koncepcióváltás, újabb tinédzserek a Gladbach fedélzetén
Három meghatározó játékos távozik a Borussia Mönchengladbachtól ezen a nyáron, miután lejárt a szerződésük. A klub pénzügyi lehetőségei alapján a pótlásuk igencsak nehéznek ígérkezik, így az akadémiai menedzserből lett sportigazgató, Roland Virkus a fiatalok irányába mozdulva próbálja feltölteni a keretet. A fiatal tehetségek reményteli jövőt jelenthetnek, de kérdés, mennyire kockázatos lépés ez a jelenben a vesztfáliaiak részéről?
Nem csak alacsonyabb osztályokban, hanem még a topligákban is csaknem bármely klub megérezné azt a veszteséget, ha ugyanabban az időszakban lépne le a csapat kapitánya, az első számú gólfelelőse, illetve a legbiztosabb lábú tizenegyes-rúgója. A Borussia Mönchengladbach esetében ez a helyzet, Lars Stindlnek, Marcus Thuramnak és Ramy Bensebaininek egyaránt lejár a szerződése, és a nyáron ingyen távoznak a vesztfáliai alakulattól. Sok évnyi rutin, megannyi fontos gól lesz oda így, és a három alapember pótlásáról azonnali hatállyal gondoskodni kell.
Roland Virkus 2022 februárjában lett sportigazgató, amikor a csaknem másfél évtized után a posztját elhagyó Max Eberl helyére lépett. Virkus 1990 óta tartozik a klub kötelékébe, volt edző az utánpótlás-csapatoknál, majd vezette az akadémiát is, szóval több szerepet is betöltött. Az ő mély vízbe dobása azonban kiemelten fontos döntés volt a klub részéről, mert ezzel látszik a hangsúlyok eltolódása, illetve a vezetőség az irányú igyekezete is, hogy az elmúlt évek nehézségei után a klub pénzügyi helyzetét rendezzék.
A csapatnak az elmúlt években szinte nem volt bevétele a futballisták játékjogának értékesítéséből, és az aktuális szerződéseket elnézve azt is lehet látni, hogy ez nem fog egyik napról a másikra megváltozni. 2020 nyarától a mai napig mindössze három olyan eladása volt, amelyből ötmillió eurónál nagyobb összeg folyt be a kasszába, Denis Zakaria játékjogát 2022 januárjában, Breel Embolóét 2022 nyarán, Yann Sommerét pedig 2023 januárjában értékesítették. Ebből a két téli eladást a kényszer szülte a lejáró szerződések miatt… Aztán most nyáron jön a következő „vastagabb” transzfer, mert a Burnley élt a vételi jogával Jordan Beyert illetően.
A koronavírus-járvány utáni időszakban a Gladbach a korábbiaknál is jobban fókuszba helyezte a fiatalok fejlesztését. Elengedték a korábbi, egy Bajnokok Ligájában szereplő együttesről szőtt álmokat, mert belátták, hogy előbb az anyagi stabilitást kell előbb visszanyerni. Így aztán fiatal, néhány év alatt felépíthető, majd nagy haszonnal továbbadható játékosokat igazolnak. Előbb Manu Koné és Joe Scally érkezett 2021 januárjában, majd Luca Netz, legutóbb pedig Oscar Fraulo és Nathan Ngoumou. Mellettük pedig próbálják az akadémia által kinevelt tehetségeket is beépíteni az első keretbe, mint például az idén már többször is pályára lépő Yvandro Borges Sanchest.
A fiatal játékosok természetesen látják azt, hogy milyen irányba mozdult el a vesztfáliai együttes és ez többek számára vonzó. Ezen a nyáron már biztos, hogy két igencsak nagy tehetség érkezik a Gladbach keretébe, akikért még csak fizetniük sem kell. A német U19-es válogatott kapitánya, Lukas Ullrich a Hertha BSC tartalékcsapatában szerepelt a szezonban, míg az örmény válogatott Grant-Leon Ranos a Bayern München II-t hagyja maga mögött az élvonalbeli álom reményében.
Bensebaini 2019 nyarán szerződött a klubhoz nyolcmillió euró fejében a Stade Rennes-től. Négy év alatt 113 meccsen lépett pályára gladbachi színekben, s szerzett összesen 25 gólt, illetve kiosztott nyolc asszisztot. Noha minden szezonban volt néhány mérkőzése, amit kihagyott, de rendre ott volt a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is szereplő együttes kezdőcsapatában. Biztos lábú tizenegyes-rúgó, aki a jelenlegi idény során már megosztozott a posztján az ifjú Luca Netzcel. A német U21-es válogatott játékos beépítése és fejlesztése volt az egyik fő feladata Daniel Farke vezetőedzőnek, aki igyekezett jól megosztani a terheket, hogy ne legyen sok a teher a fiatal balhátvédnek, de közben már a tapasztalatot is gyűjtse az élvonalbeli meccseken.
A nyártól jó eséllyel Netz lehet az első számú választás a poszton, s mellé érkezik párnak a 19 esztendős Ullrich. A berlini születésű bekk igazi támadó szellemű játékos, akit olykor szárnyvédőként, de akár szélsőként is be lehet vetni. A szezon nagyobbik részében alapembere volt Ante Covicnak az észak-keleti Regionalligában szereplő csapatának, ám amikor áprilisban eldőlt, hogy távozik, akkor hirtelen a lelátón találta magát. Ő kétségtelenül a jövő embere, akiről már a berlini lapok is úgy cikkeztek a tavasszal, hogy az első csapat esetleges kiesése megnyithatná előtte az utat, de mire ez valósággá vált, ő már Gladbachban horgonyzott le.
Thuram ugyancsak 2019 nyarán érkezett, hasonlóképp Franciaországból, bár ő kilencmillió eurójába került a csapatnak, amit az EA Guingamp kapott. A francia mindig több poszton is bevethető volt a támadó szekcióban, így a széleken és középen is nagy hasznát vették. Összesen 134 meccsen szerepelt Gladbach-játékosként, melyeken 44 találat és 29 előkészítés fűződik a nevéhez. A jelenlegi szezonban teljesített a legjobban, 13 góllal a csapat házi gólkirálya lesz, de mellett hat asszisztot is jegyez, mondhatni első számú húzóemberré nőtte ki magát.
Azt nehéz lenne állítani, hogy konkrétan az ő helyére érkezne Münchenből Ranos, de az örmény válogatottban egy Ciprus elleni duplával debütáló csatár nagy reményeket táplál az iránt, hogy bőven lesz lehetősége játszani az élvonalban. A nyáron 20 éves lesz, így ideje volt kilépnie a szintén regionalligás Bayern II árnyékából, ahol az évadban 36 meccsen egy igencsak masszív mérleget hozott össze 20 góllal és 13 gólpasszal. Persze ez a negyedik vonal, ahol a müncheni tartalék az egyik legerősebb gárda, de gólerős csatárnak lenni itt is becsülendő teljesítmény. Most eljöhet számára az a kiugrási lehetőség, amit a rekordbajnoknál aligha remélhetett volna, hiszen Gladbachban olyan klasszikus kilences, mint ő, jelenleg nincs a keretben.
Az biztos, hogy további erősítésekre lesz szüksége a vesztfáliaiaknak, mert a két tini, illetve az akadémia legjobbjai a három távozó alapember után hagyott űrt nem fogják azonnal pótolni. Viszont látva a körülményeket, mindkét fiatal kapcsán elmondható, hogy a jelenlegi viszonyok ismeretében nagyon jó döntést hoztak a karrierjüket illetően, mert a Borussia Mönchengladbach egyre inkább tolódik abba az irányba, hogy az ifjú tehetségekre építő klub legyen, és ebben a projektben nekik főszerep juthat idővel.
Kiemelt fotó: Borussia Mönchengladbach Twitter