Kicsi a Jules, de erős – a francia válogatott Koundé dacolva a félelmekkel vált klasszis védővé

Jules Koundé apai ágon benini származású, de francia édesanyja nevelte egyedüli szülőként. Egyéves volt mindössze, amikor mamája úgy döntött, Párizsból egy faluba, a Bordeaux-tól 40 percnyi autóútra lévő Landirasba költöznek. A helyiek úgy emlékeznek Koundéra, mint zárkózott fiúra, aki viszont a futballpályán megnyílt, és kibújt belőle az energikus, beszédesebb énje. Mondhatni, a gyep volt az ő menedéke, ahol leginkább önmaga lehetett. Gyerekként szinte minden poszton megfordult, sőt, elég sokáig a kaput védte.

„Gyerekkorom első próbajátékai, amelyektől azt reméltem, nagyobb klubba kerülhetek, nem sikerültek valami jól. A Girondins Bordeaux utánpótlása sokáig nem kért belőlem, de az, hogy olyan kiscsapatban játszottam gyerekként, amelyik szinte mindig vesztett, úgy tízből kilencszer, a vereség gondolatát is megutáltatta velem, emiatt aztán mind a mai napig rühellek veszíteni. És éppen ez, a vereségtől való irtózás váltotta ki belőlem a nagyon erős versenyszellemet.”

A vereségeket elviselni képtelen énje miatta gyakorta dührohamban tört ki, amit édesanyján vezetett le. Amikor anyukája megunva, hogy egyetlen gyermeke kick-box-zsáknak használva őt rugdossa tehetetlen haragjában, pszichológus segítségét kérte, aki azt tanácsolta, rúgjon vissza, ha ilyen történik. A furcsa szakmaiságról árulkodó javallatot nem kellett azonban olyan nagyon megfogadnia, a rugdosódás viszonylag hamar abbamaradt.

De Jules még sokáig kis klubokban focizott, előbb a Fraternelle de Landirasban, 2008-tól a Cerons-ban, majd három évet a La Brede-ben. Elmúlt 14, mire valahára leigazolta a Bordeaux. 19 évesen mutatkozhatott be az első csapatban.

„Már épp kölcsönadtak volna egy harmadosztályú együttesnek, a csapatot sújtó sérüléshullám miatt azonban a kezdőbe vezényeltek. Megkaptam az esélyt az élettől, és tudtam, élnem kell vele. Sikerült. Bentragadtam a csapatban, a szezon többi részét végigjátszottam.”

Ahogy a következő (2018–2019) idényt szintén, minthogy pedig a Ligue 1 egyik legkiválóbb belső védőjévé vált, nem keltett meglepetést, hogy a franciánál jóval erősebb spanyol élvonalból keresik.

25 millió eurót sem sajnált a Sevilla FC a mindössze 20 éves tehetségért, ő pedig mindjárt az első andalúziai szezonjában meghálálta a bizalmat: a kieséses szakasz valamennyi mérkőzését végigjátszva segítette Európa-liga-győzelemhez a piros-fehéreket. Sevillai karrierjét is középső védőként töltötte, de az egyre meggyőzőbb teljesítmények dacára sem kerülték el az őt gyerekkora óta piszkáló megjegyzések, amelyek rendre az alacsony termetét firtatták. 180 centire ugyan megnőtt, ám az a mai futballban, különösen középső védőként valóban nem számít szálfatermetnek.

„Bordeaux-ban az U19-es edzőm, Jean-Luc Dogon egyszerre biztatott és aggódott: elmondta, nincs gondja a magasságommal, nagyon elégedett a játékommal, de lehet, a jövőben adódik még ebből problémám. Igaza lett. Tudom, hogy ma is sok edzőt elbizonytalanít a termetem”

– mondta Koundé négy éve, még a Sevilla játékosaként.

És bizony, amikor felvetődött a neve a Premier League csapatainál – mert hát képességei és produkciói alapján sokan szemet vetettek rá –, ez mindig ellenérvül szolgált szerződtetéséhez. Ő azonban a megfogalmazott kétségekből motivációra lelt.

„Meglep, hogy sok tréner manapság is a magasságommal foglalkozik, attól tartva, hogy a riválisok magas labdákkal próbálnak célba venni, pedig több légipárbajt nyerek, mint Sergio Ramos. Persze, ez azért is lehet, mert őt nem merik úgy támadni a levegőben, mint engem” – mondta még a Sevilla labdarúgójaként. – „Biztos azt gondolják, Koundé nem valami magas, a levegőben megverhetjük, emiatt aztán sokkal több ilyen szituációba keveredem, mint más védők. Csakhogy engem rendkívüli módon ösztönöz, ha valaki úgy véli, könnyű dolga lesz ellenem. Persze alaposan fel is készülök arra, hogy ez lesz ellenem a taktika.”

Koundé szerencséjére azonban a fejelés nem pusztán magasság kérdése: legalább annyit számít az emelkedés, a helyezkedés, az ütemérzék, az erő, az agresszivitás. Utóbbit bordeaux-i edzői verték belé, azt is, hogy soha ne vegyen vissza, mindig a legjobbra törekedjen. Ma is ez a hozzáállás jellemzi, ezért is válhatott klasszissá. Pedig nem feltétlenül akart mindenáron profi futballista lenni.

„Gyerekként legalábbis sosem fordult meg a fejemben. Kedvtelésből kezdtem el játszani, egyszerűen csak élveztem a focit. Persze hamar a szenvedélyemmé vált. Örömmel néztem a meccseket, ma is emlékszem, ahogy a Bajnokok Ligája-mérkőzéseket figyelem, és hogy anyu a szünetben a szobámba parancsol a másnapi iskola miatt. Ma ugyanúgy nézem a meccseket, immár elemzőbb szemmel, hogy ezáltal is javíthassak a játékomon.”

Nem csak a futballért őrült meg gyerekként, a zenéért szintén, talán dobos édesapjától örökölve a műfaj iránti affinitást. Édesanyja vett is neki egy inkább csak játék dobfelszerelést, amivel elég sok időt eltöltött.

„Sokszor megőrjítettem vele anyut, elég zajos volt azért az is”

– emlékezett később vissza. Néhány éve azt is megfogadta, elkezd zongorán tanulni, az édesanyja előtti tisztelete jeléül, aki ugyancsak billentyűn játszik.

A belső hajtóerő, ami az új dolgok elsajátításához, no meg természetesen a futballhoz is szükségeltetik, benne van a génjeiben, amennyire agilis, annyira motivált. Az első barcelonai szezonjában nyilatkozott erről:

„Olvastam egy könyvet arról, hogy szinte minden a motiváción múlik. Mert hát előfordul, hogy felkelsz, és nem érzed jól magad a bőrödben, nincs nagy kedved belevetni magad a munkába, mégsem lehet megállni. Mindig meg kell próbálni elérni a célokat, arra kell gondolni, hogy semmi sem gátolhat meg ebben. A célok elérése hajt a futballban és a civil életben is. És mindig újabbakat tűzök ki. Ha elértem az egyiket, amellett, hogy igyekszem azért kiélvezni, már azon gondolkodom, mi lehet a következő lépés.”

Az FC Barcelona is egy újabb lépést jelentett, a Chelsea ellenében választotta a katalánokat 2022 nyarán. Nagyrészt Xavi személyének köszönhetően.

„Ő az egyik fő oka annak, hogy a Barca mellett döntöttem” – mondta kevéssel átigazolása után. – „Többször is beszélgettem vele, és nagyon meggyőzően érvelt. Kiderült, ugyanúgy látjuk a futballt. Most az a dolgom, hogy mielőbb beilleszkedjek, minél több játékpercet töltsek a gyepen, és mielőbb kulcsemberré váljak.”

A Premier League-ből a Manchester United és a Chelsea akarta talán a leginkább megszerezni, azon a nyáron pedig már úgy tűnt, a londoniaknak sikerül is, elsősorban a Barcelona rossz anyagi helyzete miatt. Merthogy maga Koundé egyértelműan Katalóniában akarta a karrierjét folytatni, erről két hónappal az egyezség megszületése előtt értesítette a gránátvörös-kékeket, ezalatt pedig makacsul igyekezett visszaverni a Chelsea rohamait. Csak hát korántsem volt biztos, hogy a Barca képes lesz megteremteni a szerződéséhez szükséges anyagi feltételeket. Koundé mehetnékjét a kihívás keresése, a szintlépés reménye táplálta. Leginkább akkor telt be nála a pohár, amikor 2022 áprilisában a Sevilla egy Real Madrid elleni rangadón a ragyogó játékkal kivívott 2–0-s félidei előnyét leadva, a hajrában beszedett gólokkal 3–2-es vereséget szenvedett.

„Ment a kukába az első félidei jó játékunk” – mondta a lefújás után, és később sem fogta vissza magát. – „Nem volt bennünk elég tartás, karakter.”

Nem lehetett már eztán maradása.

Az 50 millió euróért szerződtetett védőt első barcelonai szezonjában elég sok sérülés gyötörte, ami értelemszerűen megkeserítette az életét. Visszatérése után fogalmazott úgy:

„Akkor tudod a legjobbadat nyújtani, ha felszabadultan, stresszmentesen játszhatsz. Ha keményen dolgozol, és odafigyelsz magadra, jó dolgok történnek veled.”

Úgy lett. A második szezonja sokkal kedvezőbben alakult: valamennyi sorozatot figyelembe véve 48 meccsen szerepelt, fontos játékossá vált, ő maga sem akart álszerénykedni:

„Kulcsjátékos lettem Barcelonában, az egyik hangadó az öltözőben, de elsősorban azt gondolom érdememnek, hogy mindig lehet rám számítani. Megbízhatóan teljesítek, leginkább ez tesz büszkévé. Azon az egy eseten túl, amikor Gavi vétlenül a térdemre esett, nem volt semmilyen sérülésem, így pedig végig tudtam dolgozni az idényt. Azt hiszem, Thierry Henry mondta azt, hogy az is egyfajta tehetség, ha valaki képes a kemény munkára és fegyelmezett. Tetszik nekem ez a gondolat, azonosulni tudok vele. Van tehetségem, de nem olyan óriási. Mindig a befektetett munka, az erőfeszítéseim gyümölcsöztek. Meg kellett tanulnom a fegyelmet, mert amikor híján voltam annak, megfizettem az árát.”

Xavi már korábban is dicsérte.

„Nagyon erős az egy az egy elleni helyzetekben, kiválóan irányítja a védelmet, gyors, ami a magasan meghúzott védelmi vonal miatt rendkívül fontos” – mondta a franciáról két éve. – „Mindig nagyon koncentráltan játszik, agresszívan. Elképesztő, hogy ilyen fiatalon ennyire érett védő, egyszersmind vezéregyéniség. Már most nagyon magas szinten futballozik, biztonságot nyújt a csapatnak.”

A francia válogatottnak szintén, pedig az addigi sztenderd belső védős pozíció helyett Didier Deschamps csapatában meg kellett barátkoznia a jobbhátvéd posztjával. Eleinte saját bevallása szerint is szálltak mindenfelé a beadásai, amikor előrehúzódott, csak oda nem sikerült rúgni, ahova kellett volna, de ebben is javult.

Persze mindig is úgy vélte, ő ott játszik, ahol a nemzeti csapatnak szüksége van rá, ugyanazzal a lelkesedéssel, odaadással, elszántsággal, mint amit hagyományos szerepkörében, belső védőként megszokhattunk tőle. Ma meg már teljesen otthonosan mozog jobbhátvédben is, noha ő maga belső védőként érzi jobban magát. Örült is, amikor az elmúlt szezont középen kezdhette Barcelonában, ám aztán újra csak az oldalvonal mellé szorult: egyrészt az hamar nyilvánvaló lett, ha Joao Cancelo és az utóbb megsérülő Alejandro Balde játszik a védelem két oldalán, amennyire veszélyes tud lenni a csapat támadásban, annyira sebezhetővé válik hátul; másrészt akadt neki is egy-két gyengébb meccse középső védőként, elsősorban a Real Madrid ellen 4–1-re elveszített januári Szuperkupa-finálé; harmadrészt pedig felbukkant, és egyre markánsabb futballal jelentkezett a saját nevelésű, mindössze 17 éves Pau Cubarsí.

Így aztán a szezon második felét újra csak jobbhátvédként töltötte – hogy aztán Hans-Dieter Flicknél melyik lesz a posztja, most még nem tudhatjuk. De bárhova is teszi a német mester, nagyot nem tud hibázni.

Kiemelt kép: Darko Vojinovic / Associated Press / Alamy Stock Photo