Kiélezett küzdelem helyett egykapuzást hozott a csoportkör legnagyobb rangadója

Az eredményes rajt miatt egyik szövetségi kapitánytól sem lehetett várni, hogy felforgatja a kezdőcsapatát. Luis de la Fuente egy helyen változtatott, mégpedig a két jobblábasból álló középső védőpárosát bontotta meg, amely duónak az utolsó felkészülési mérkőzésen és a horvátok ellen is voltak bizonytalanságai nyomás alatt. Végül Aymeric Laporte került be Nacho kárára, így a bal oldali belső védő pozícióját egy ballábas labdarúgó kapta meg, aki teljesen más passzszögeket képes megjátszani, és a vonal felé terelve sem jön zavarba. Az Európa-bajnokság előtti utolsó találkozón is bőszen tesztelgető, játékrendszereket váltogató Luciano Spalletti ellenben maradt a nyitókörben kiküldött tizenegynél.

Kié a labda?

A spanyol válogatott De la Fuente irányítása alatt többször is megmutatta, hogy ha az ellenfél lehetőséget, teret ad neki, akkor nem ragaszkodik a hosszú labdabirtoklási fázisokhoz. Ez a horvátok ellen csúcsra járt, hiszen a 2008-as Európa-bajnoki döntő óta először fordult elő, hogy tétmérkőzésen a riválisnál többet volt a labda, mint náluk. Az olasz válogatott eközben az albánokkal szemben a második félidőben olyan magabiztosan, kevés kockázatot vállalva tartotta a labdát, és egyben az eredményt is, ami a Vicente Del Bosque-féle legendás spanyol csapatot idézte.

Joggal vetődhetett fel a mérkőzés előtt, hogy a La Roja újra átadja a kezdeményezés jogát a másik félnek, vagy a horvátok elleni 90 perc egy szabályt erősítő kivétel marad.

Spanyol dominancia a széleken

A spanyolok a kezdő sípszótól fogva tudatosították mindenkiben, hogy ez egy másik mérkőzés. A félpálya környékén a már megszokott alakzatot és elképzelést láthattuk tőlük: a két szélső védőjük a hatosukkal, Rodrival van egy magasságban, miközben a nyolcasok közül a bal oldali, Fabián Ruiz inkább visszafelé mozog passzopciót nyújtani a többieknek, míg a jobb oldali, Pedri az olasz középpálya és védelem közötti űrt próbálja bejátszani, amiben a társa Álvaro Morata, aki bátran tűnhet fel ezeken a területeken, mert az olasz védőket sakkban tartják a vonal mellett, magas pozícióban helyezkedő szélsők.

A játékosok átlagos pozíciója és az általuk bejátszott terület

Azzal, hogy egyik szélső védőjüket sem engedték fel a spanyolok a támadósorig, négy a négy elleni szituációkat generáltak az olasz védelemmel szemben, minek következtében nagyobb területen egy az egyezhetet, bonthatott Nico Williams és Lamine Yamal is, amivel szemben Giovanni Di Lorenzónak és Federico Dimarcónak sem volt fegyvere.

Ugyan próbált többször fellépni a védősor, hogy még kompaktabbá tegyék a védekezést, ám a mögéjük betett labdáknál kiütközött a Williams és Di Lorenzo közötti sebességkülönbség. A jobbhátvéd dolgát valamennyire a saját csapattársa is megnehezítette, mivel az előtte játszó Federico Chiesától nem kapott segítséget az első félidőben.

Talán ezért is érkezett a második játékrészre Andrea Cambiaso, aki visszajárt duplázni a megállíthatatlannak tűnő szélsőt, csakhogy erre azonnal érkezett a spanyol válasz, és az addig inkább biztosító szerepkörrel bíró balhátvéd, Marc Cucurella jóval több támadásba kapcsolódott be, ezzel kettő a kettőt kialakítva az olaszok jobb oldalán, ami a mindent eldöntő gólnál is kirajzolódik.

Cambiaso fegyelmezetten visszazár, készül arra az esetre, ha Di Lorenzón túljutna Williams, de a felfutó Cucurella elviszi magával, így megint egyedül marad az olasz védő a rendkívül gyors szélsővel (A kép forrása: M4 Sport)

Őrült presszing, valamint rúgd és fuss

A horvátokhoz hasonlóan az olasz háló előtt is egy a klasszikus kapuserényekben kiemelkedő, ellenben lábbal sebezhető kapus állt, így egyáltalán nem számított meglepetésnek, hogy a spanyoloknál Álvaro Morata egy-egy letámadásnál egészen a kapusig is felment. A csatár alapvetően a két középhátvéd közé lépett be, ezzel két részre bontotta pályát, illetve a 4-2-es olasz kihozatalt 4-2-3-1-ben letámadó spanyoloknak ezzel megszűnt a papíron meglévő létszámhátrányuk.

Rodriék ezt a védekezési formát alkalmazták a nyitókörben is, de ott annyira tartottak a tengelyben helyezkedő horvát klasszisoktól, hogy túlzottan szűken volt a Morata mögötti hármas, ezért hiába terelték ki a szélső védőkhöz a labdát, gyakran nem értek ki a szélsők csapdázni, a csapat többi tagja viszont igen, emiatt kinyílt a pálya centruma, ami több lehetőséggel is kecsegtetett az ellenfélnek.

Ezt a hibát most nem követték el, a szélesebb pozíciót felvevő szélsők nyomást tudtak helyezni a védőikre, ami a kirúgásoknál váltogatott presszingsémákkal (emberezés vagy mínusz egy emberrel szélre terelés), illetve az agresszív visszatámadással kiegészülve 11(!) magasan megszerezett labdát eredményezett.

Magasan szerzett labdák helye és következménye

A sokkoló adathoz az is kellett, hogy Spalletti csapata megpróbálja kihozni a labdát, amely bármennyire is tűnt öngyilkosságnak az egyetlen lehetősége volt a támadásvezetésre, mert a letámadások során a lassú középhátvédek miatt megnyúlt a spanyol csapat, tehát ha képes valamely szélső védő egy diagonális passzal megjátszani a visszalépő támadót, vagy egy lendületből érkező hatost, akkor hatalmas területen eshetnek rá Rodriékra. Azonban kevés erre hajazó szituáció volt, és ezeket sem játszották le jól az olaszok, felállt védelem ellen pedig csak szórványosan volt lehetőségük próbálkozni, és akkor is elmaradtak a forgások, illetve az oldalsó középhátvédek fellépései a középpályára a biztonság érdekében.

Az olaszok egyetlen magasan megszerzett labdával zártak, ám ez nem a letámadásuk kritikája, hanem egyszerűen nem adódott túl sok lehetőség előttük, ugyanis ilyen esetben is De la Fuente másként gondolkodik, mint az elődje. A katari világbajnokságon a spanyol kirúgások átlagos távolsága éppen átlépte a 20 métert, ezen a tornán pedig egyelőre mindkét találkozón bőven 40(!) méter felett átlagoltak.

A szövetségi kapitány ezt egy olyan lehetőségnek tekinti, amivel átmeneteket lehet generálni. Ezért, ha kicsiben végzik el a kirúgásokat, akkor is az elsődleges cél, hogy magukra húzzák az ellenfelet, majd Moratát keressék, aki megvívja a fejpárbaját, vagy a tátongó űrbe visszalépve felveszi a labdát és villámgyors támadást vezényel a szélsőkkel kiegészülve.

Összegzés

Bár a spanyol csapatból ezúttal senki sem talált a hálóba, de mégis elégedettebbek lehetnek a mutatott játékkal, mint a horvátok elleni sikerük alkalmával, míg az olaszok oldalán hiába tűnt úgy, hogy az Európa-bajnokságra összeáll Spalletti gépezete, a remek kezdés után kaptak egy kijózanító pofont, ami csak a csapatkapitány, Gianluigi Donnarumma remeklése miatt nem végződött kiütéssel.

Kiemelt fotó: The Japan Times