Kisütött a nap az NBA-re – jelentés a Phoenix Sunsról

A tortát el kellett készíteni, mielőtt rákerülhetett a hab

Ahhoz, hogy megértsük, mitől olyan jó a mai Phoenix Suns, muszáj visszaugranunk néhány évet az időben, hogy beszéljünk a draftról, ugyanis a jelenlegi domináns csapat nem jöhetett volna létre az elmúlt évek kiváló játékoskiválasztása nélkül. Ez azért különösen pikáns a Sunsszal kapcsolatban, mivel tradicionálisan ez nem volt jellemző. Ha Chris Paul lett a hab ennek a tortának a tetején, kijelenthetjük, a tészta már 2015 nyarán bekerült a sütőbe, amikor a Suns elvitte Devin Bookert, a börze 13. helyén. A dobóhátvéd azóta a liga egyik legjobb fiatal játékosává érett, 25 évesen elmondhatja magáról, hogy egyike az NBA legjobb 15 játékosának (valahol a 10–15. helyek között), fejlődése pedig évről-évre lekövethető, és valószínűleg még mindig nem ért véget.

Az eleinte főleg pontszerzőként funkcionáló Booker ma már az átlagnál kicsivel jobb védőnek számít a posztján, ami hihetetlen nagy ugrás ahhoz képest, hogy az első három-négy szezonjában rendre ott találhattuk a nevét a liga statisztikailag legrosszabbul védekező játékosai között. Labdakezelésben, passzkészségben hasonló fejlődésen ment át, ráadásul a gyűrű közelében is egyre hatékonyabban fejez be, az utolsó három évben már 67 és 70% között, ami kiválónak számít ebben a kategóriában.

A Suns sikerének és ennél is merészebb álmai beteljesülésének egyik legfontosabb eleme, hogy Booker már van annyira jó, hogy egy esetleges bajnokcsapat második legjobb játékosa legyen (és a Suns esetében legjobb pontszerzője is). Karl-Anthony Towns mögött a teljes 2015-ös draft második legértékesebb játékosát sikerült személyében kiválasztani, ráadásul a 13. cédulával (Booker és Towns nincsenek messze egymástól megítélésben, ha Booker idén bajnoki címet nyerne, jövőre talán már ő számítana a 2015-ös draft legjobbjának).

Deandre Ayton a pálya mindkét oldalán egyre jobb

A rosszmájúak azt mondanák, a Sunsnak szerencséje volt Bookerrel, hiszen egészen a 13. helyig csúszott, ami persze részben igaz, a 2018-as drafton viszont végleg megerősítette a Suns, ez a vezetőség már nem az a vezetőség, amely a csapatot a nevetség tárgyává tette a 2010-es évtizedben. James Jones, egy a még a Steve Nash-érából érkező korábbi közönségkedvenc alelnöki pozicióban kezdett, hogy aztán ideiglenes, majd főállású igazgatóként vesse bele magát a munkába, tovább ütve a 2015-ös drafton melegedni kezdő vasat. Ellentétben játékoskarrierjével, Jones az irodai közegben ma már szupersztárnak számít.

Első komolyabb sikere a 2018-as játékoskiválasztón Ayton és Bridges draftolása volt. Előbbit elsőként, míg Bridgest a tizedik helyen vitte el (a Philadelphia Sixers a Phoenixnek választott), és ma már mindketten ott vannak az NBA legértékesebb fiatal játékosai között. Bár Luka Doncic annak a draftnak a legjobb játékosa, a Suns drukkerei – ellentétben például a Sacramento Kings szurkolóival – cseppet sem bánják, hogy a Phoenix bennhagyta a szlovént. Ayton ugyanis, bár nincsen Nikola Jokics vagy Joel Embiid szintjén, a közvetlenül utánuk jövő (Towns, Bam Adebayo, Rudy Gobert) centerek csoportjához nyugodtan odavehetjük, és személyében vélhetően egy többszörös jövőbeni All-Start tisztelhetünk. Amellett, hogy remek játékos, a döntést az is igazolhatja valamelyest, hogy magasként jobban illett ebbe a keretbe, mint a jelenlegi Bookerhez sok szempontból hasonló Doncic. A mai NBA-ben a Booker–Doncic duó is működhetett volna, de akkor szinte biztosan nem érkezik Paul, aki tavaly talán a legfontosabb szerepet játszotta a döntőbe vezető úton.

A szürke eminenciás „ikerpár”

Bridges és Cameron Johnson talán kicsit alulértékelt a más csapatoknak szurkolók között

Mielőtt Chris Paul sokadvirágzásáról beszélnénk, ki kell térnünk Bridgesre és Cameron Johnsonra is, akik kirobbanthatatlanul fontos elemei lettek ennek a csapatnak. Bridges posztján a liga egyik, ha nem a legjobb védője, akinek relatíve vékony testfelépítése az egyetlen gyengéje, de mivel olyan nyurga és gyors, ráadásul rendkívül intelligensen veszi el a területet a legjobb támadók elől, én legszívesebben azt mondanám, neki nincsen hiányossága, maximum nem minden szempontból tökéletes (de kiegészítő emberként egyébként közel van ehhez).

Cam Johnson nem ennyire jó, de egyre kiegyensúlyozottabb, és még Bridgesnél és Bookernél is jobb triplázó (a catch and shoot helyzeteknél mindenképp, amikor a labdát csak a dobás pillanata előtt közvetlenül kapja meg valaki). Johnsonnak köszönhetően a Suns képes lesz olyan alacsony szerkezetű, Ayton nélküli ötösöket is pályára küldeni a rájátszásban, amellyel támadásban gyakorlatilag levédhetetlenek lesznek, mindezt úgy, hogy védekezésben sem fognak sokat veszíteni.

Lehet, hogy nem Johnson fogja idén hazavinni a liga legjobb hatodik emberének járó díjat, de a toronymagas esélyest, Tyler Herrót leszámítva, a többi esélyesnél (Kelly Oubre Jr., Montrezl Harrell, Jordan Clarkson) szerintem értékesebb játékos jelenleg.

CP3, a generális

 A 183 centis Paul talán az NBA sportszakmai értelemben vett legokosabb játékosa

Mielőtt Paul érdemei következnének, szeretném eloszlatni azt az egyébként nem feltétlenül széles körben elterjedt, de egyértelműen létező narratívát, amely szerint ő, egyszemélyben változtatta meg a Phoenix Suns arculatát. Az igazság inkább az, hogy CP3 a liga egyik legnagyobb potenciállal rendelkező csapatához került, amelynek való igaz, felgyorsította fejlődését, de nem egyedül határozta azt meg. Az már a 2019-es buborékban is látszott (ahol a Phoenix mind a nyolc mérkőzését megnyerte), hogy ez lehet a jövő egyik nagy csapata, és az Paul sérülése óta is érezhető, hogy a Suns nélküle is a 2020-as évek egyik meghatározó csapata lehet majd. Abban persze, hogy már tavaly bajnokesélyessé vált, idén pedig toronymagas favorit, elévülhetetlen érdemei vannak a 2008-ban kis híján MVP-címet nyerő irányítónak. Ha már az a 2008-as szezon, ma vajon mennyivel rosszabb játékos Paul?

Ha megnézzük a 100 labdabirtoklásra levetített statisztikáit a 23., tehát a 2008-as, és az idei, 37. életévében lejátszott idényeire, arra a következtetésre jutunk, hogy valamennyit természetesen visszaesett, de nem annyit, mint azt az életkora sugallná. Perc alapon, Paul ma is MVP teljesítményre képes, amit nem gondoltunk volna a rosszul sikerült 2018–2019-es, utolsó Houston Rocketsnél lejátszott éve után. Amikor kell, Paul top 10-es teljesítményt tud nyújtani, és még ma is two-way játékos, azaz nemcsak támadásban, de védekezésben is képes az extrára.

Az edző

Monty Williams keménykezű edzőként kezdte karrierjét, és a Pelicansnál, Chris Paul edzőjeként elszenvedett korai sikertelenség jó hatással volt rá. Mire a Suns edzője lett, kifejlesztett egy játékosközpontú filozófiát, amely még mindig teret engedett erőteljes személyiségének és karizmájának, de már nem állt az útjába. A feleségét tragikus autóbalesetben elveszítő Williams szinte mindenki szerint ott van ma a liga legjobb edzői között, aki erre a szezonra az időkérések utáni játékhívásokban is fejlődött, az egyik korábban vele szemben megfogalmazott hiányosság terén.

Monty még mindig fiatal, de már eléggé tapasztalt ahhoz, hogy felnőjön a feladathoz, rajta nem fog múlni a siker, sőt, talán a különbséget is jelentheti majd a rájátszás meccsein.

Mire épít ez a Suns?

A tradicionális bajnokcsapatok a pálya mindkét oldalán, tehát támadási és védekezési hatékonyságban is ott szoktak lenni a top 10-ben. A Suns ennél is sokkal jobb jelenleg, ugyanis támadásban harmadik, védekezésben pedig második, ami egy +8,6-os, toronymagasan legjobb net ratinget eredményez (a net rating az a mutató, amit akkor kapunk, ha egy csapat védekezőhatékonysági mérőszámát kivonjuk a támadóhatékonyságának a mérőszámából).

A Suns annyira sokoldalú, hogy egyszerűbb lenne azt mondani, hogy miben nem jó, ha lenne egyáltalán ilyen mutató, a nem létfontosságú támadólepattanózáson és blokkolási statisztikán kívül. Elsődleges fegyvere a pick&roll, tehát az elzárás-leválások. Paul, Booker, sőt, még a csereirányító, Cameron Payne hathatós tevékenységének köszönhetően JaVale McGee az első, míg Ayton, a kezdőcenter, a harmadik legjobb célpont az ilyen játékhívásnál, a teljes liga viszonylatában.

A Phoenix támadásbeli sokoldalúságát mutatja az is, hogy öt és kilenc láb, illetve 10 és 14 láb között is a Suns szerzi a legtöbb kosarat, míg 15 és 19 láb között a harmadik legtöbbet, elsősorban Aytonnak, Paulnak és Bookernek köszönhetően.

Ők mindhárman ott vannak posztjukon a legjobb középtávoli dobók között, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a triplák értékesítésének hatékonyságát tekintve is top 5-ben van a Suns, már értjük, miért csak a Utah Jazz és az Atlanta Hawks előzi meg a támadóoldalon. Az, hogy a phoenixiek a harmadik legkevesebb kosarat szerzik a gyűrű közeléből, inkább annak köszönhető, hogy azt nem erőltetik, mert egyébként Aytonnal és McGeevel ebben is jók lehetnének, ha akarnának.

Az egyetlen igazi hiányosság talán az, hogy csapatszinten kevés büntetőt harcol ki a Suns, de mivel játékosai 80%-kal dobnak ezeknél a lehetőségeknél (ami az egyik legjobb mutató), még ezt is hellyel-közzel áthidalják, ráadásul ez tavaly sem igen korlátozta őket, amikor az összes rájátszó közül a legkevesebbszer állhattak oda a büntetővonalra. Ami a védekezést illeti, a csapat hasonlóan potens, Bookeren kívül a kezdő minden tagja kiválónak vagy akár elitnek számít a posztján, és ahogy korábban említettem, Booker is rengeteget fejlődött, ma már nem érdemes vadászni rá támadásban. Már csak azért sem, mert szinte biztosan ott ólálkodik majd valamelyik a Jae Crowder–Bridges kettősből, akik a liga egyik, ha nem a legerősebb, legsokoldalúbb periméter védőduóját alkotják.

A Suns természetesen jól is lepattanózik, de ami érdekesség, nem foglalkozik azzal, hogy hány blokkot vagy labdába nyúlást (deflection) tud felmutatni a csapat, hiszen előbbi kategóriában az utolsók között voltak tavaly és idén is, míg utóbbiban a középmezőnyben találjuk őket. Sokkal fontosabb náluk a beszéd, amelyben Paul és Crowder járnak az élen, a tolódás, és az intelligens váltások, besegítések. Ez a labdalopás statisztikákból is kitűnik, ahol viszont a tavalyi évvel ellentétben jelentősen előreléptek (26. helyről a hatodikra). A triplázás kulcs a mai NBA-ben, így természetesen a triplák levédése is, amiben a Suns szintén elit, második legjobb az egész ligában (a gyűrű védésében pedig hatodik).

Mi jöhet közbe nekik?

Amikor mindenki egészséges, a Phoenix Suns egyértelműen a jelenlegi NBA legjobb csapata, és így a bajnoki cím legfőbb esélyese is. A pálya mindkét oldalán felvonultatható elit teljesítmény, egy bombaerős, akár tíz főt foglalkoztató rotáció a rájátszásban, egy kiváló edző, tapasztalat, itt tényleg minden klappol. Gyakorlatilag nincs lényegi gyenge pontja a Sunsnak, talán Paul sérülékenységét leszámítva. Ha ő egészségesen tud visszatérni április közepére, a Phoenix minden párharcban egyértelmű, sőt általában toronymagas esélyesként várja majd a feldobást.