Kiteregette a szennyest az óriási botrányba keveredett spanyol elnök nagybátyja

Juan Rubiales López otthagyta az újságírói állását az Antena 3-nál, hogy unokaöccse, Luis Rubiales Béjar kabinetfőnöke legyen, amikor utóbbi 2018 májusában a Spanyol Királyi Labdarúgó Szövetség elnöke lett. A kettejük közötti kapcsolat azonban két évvel később hirtelen megromlott és véget is ért, amikor Juan az általa tapasztalt, szabálytalannak gondolt ügyeket kezdett el feltárni, és egyben el is határolódott az unokaöccse vezetési stílusától.

2022-ben, miután az El Confidencial közzétette a Supercopa-aktákat, Juan a korrupcióellenes ügyészséghez fordult, hogy vizsgálják meg, szabályosak és etikusak voltak-e a szövetség által folytatott tárgyalások a korábbi kiváló Barcelona-labdarúgóval, Gerard Piquével a Szuperkupa Szaúd-Arábiába való áthelyezéséről. Kérte továbbá, hogy vizsgálják ki a labdarúgók érdekvédelmi szervezetének elnöke, David Aganzo elleni kémkedés ügyét, illetve – egyéb visszásnak ítélt ügyek mellett – tárják fel a Rubiales által egy salobrenai villában szervezett partin történteket is, amelyen közel egy tucat hoszteszlány vett részt.

Juan Rubiales másfél éve nem hajlandó nyilatkozni a sajtónak, ám az unokaöccse felfüggesztését követően megtörte a hallgatását, hogy igazolja a szövetség dolgozóinak becsületes és tisztességes munkáját, elítélje az unokaöccse módszereit, és kijelentse, hogy az egész Rubiales-család Jenni Hermoso, a spanyol női válogatott futballistája oldalán áll, aki azt az emlékezetes csókot kapta a világbajnoki döntő után, és aki most szintén támadások célpontjává vált.

Juan Rubiales két éven át dolgozott az RFEF-nél az unokaöccse kabinetfőnökeként (Forrás: El Confidencial)

– Mit gondol arról, hogy Luis Rubiales édesanyja éhségsztrájkot folytat egy templomban?

– Tisztelem az anyját. Minden anyának joga van a gyermekét szeretni... Tudom, hogy ez az asszony szenved. De az én anyám is szenved. És annak a harminc embernek az anyja is szenved, akiket Rubiales kirúgott a szövetségből anélkül, hogy bármilyen szabálytalanságot elkövettek volna. És azok az emberek is sokat szenvedtek, akiket a mandátuma alatt eltiport. Mi, Rubialesek abszolút a méltóság jegyében éljük az életünket. A méltóság pedig azt jelenti, hogy megvédjük Jennit, megértjük őt, és szemrehányást teszünk az elnöknek a szégyenletes viselkedése miatt.

– Gondolta volna bármikor is, hogy Luis Rubialesnek és az elnöki mandátumnak ilyen vége lehet?

– Nos, azt soha nem gondoltam, hogy ilyen groteszk módon fog elbukni, de azt azért sejtettem, hogy lesznek bajok. Leginkább azért, mert rögtön rájöttem, hogy nem alkalmas arra, hogy a szövetség elnöke legyen, és nem is akar az lenni. Ő harcos akart lenni. A szövetséget eszközként használta, először is a személyes boldogulására, másodszor az egója kielégítésére, harmadszor pedig arra, hogy harcoljon azokkal a szellemekkel, akiket mindenhol lát: a LaLiga elnöke [Javier Tebas] ellen, [David] Aganzo ellen, a futsal liga és a női liga ellen... Ő egy büszke, arrogáns ember, ám a nagy ellensége éppen saját maga. A gőgössége miatt teljesen elveszítette korábbi önmagát, és most nincs meg benne a minimális méltóság sem ahhoz, hogy tisztességesen kikerüljön ebből a helyzetből. Ráadásul inkább napról napra rosszabbá és rosszabbá teszi azt.

– Milyen ember Luis Rubiales?

– Gyávaságra hajlamos ember. Azaz inkább úgy mondom, gyáva. Ezért van az, hogy ha látod őt, mindig sok másik ember veszi körül. Ezért ad az otthonában nagy vacsorákat akár a kora reggeli órákig is elhúzva, de szigorúan az embereivel körülvéve.

Amikor vezetői helyzetben van és nyeregben érzi magát, azt hiszi, mindenkinél okosabb és mindent jobban tud. A szövetségben már az elnöksége első hónapjaiban elkezdték Kennedynek hívni.

– Kennedy?

– Igen, mert a fickó azt hitte, hogy ő Kennedy. Az arroganciája és az önteltsége miatt szinte a föld fölött lebegett. Azt hitte, hogy ő Kennedy és ennek a hitnek megfelelően bánt az emberekkel: tiszteletlenül, nagyképűen, arrogánsan, gőgösen.

Elmondok egy történetet. Nem ment el a Libertadores-kupának a Santiago Bernabéuban rendezett döntőjére. [A 2018-as szezonban a sorozat döntőjének visszavágóját – biztonsági okok miatt – a River Plate stadionja helyett a Real Madrid arénájában rendezték meg – a szerk.] Ott volt Pedro Sánchez miniszterelnök, Gianni Infantino, a FIFA elnöke, Aleksandar Ceferin, az UEFA elnöke, Alejandro Domínguez, a CONMEBOL elnöke, a döntő szervezője, a Real Madrid elnöke, a Boca Juniors és más klubok első emberei. Rubiales azonban nem ment el. Azért nem ment oda, mert a páholy felett kért magának egy külön elnöki részleget, amit nem biztosítottak neki. Megpróbáltuk meggyőzni, hogy ez a protokoll miatt nem is lehetséges, de nem értette meg, és inkább nem ment el.

Furcsa módon ugyanakkor nagyon bizonytalan is. Egyik éjszaka, Angel Maria Villar [a RFEF korábbi elnöke] letartóztatásával egy időben, hajnali négykor felhívott, üzent nekem, és azt mondta: „Hívj fel a vezetékes telefonon!”. Gyorsan felriadtam, felhívtam a vezetékes telefonon, és megkérdeztem tőle, mi a baj. Erre ő azt mondta: „Gyere a házamhoz, a Civil Guardia [a helyi csendőrség] le fog tartóztatni”. Erre én: „De miért akarnak letartóztatni?” Azt mondta, „nem tudom”, erre én: „Csináltál valamit?” Azt mondta, hogy nem csinált semmit. De aggódott, hogy figyelik.

– Hogyan kezdett el vele dolgozni?

– A nagybátyja vagyok. Újságíróként dolgoztam. Amikor annak idején elindult az AFE [Asociación de Futbolistas Espanoles – a profi futballisták spanyolországi szervezete] elnöki pozíciójáért, felhívott, és megkért, hogy segítsek neki. Összeállítottam a választási programját, készítettem egy sor promóciós videót, előkészítettem neki minden rendezvényt, megalkottam a szlogenjeit. Amikor elnyerte az AFE elnöki tisztségét, ő ment tovább a saját útját, és én is maradtam a szakmámban. Aztán amikor a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség elnöke lett, nos, ismét együtt dolgoztam vele a választási programjának elkészítésében. És amikor eljött a választások ideje, azt mondta nekem: „Te vagy az a személy, akiben a leginkább megbízom, aki a legjobban ismeri a projektet. Van egy nyitott pozíció, a kabinetfőnöki poszt. Szeretném, ha te lennél az”. Én pedig otthagytam a szakmámat, fizetés nélküli szabadságot kértem, és elmentem hozzá dolgozni. Így történt.

– Hogyan indult a közös munka az RFEF-nél?

– Néhány nappal az érkezésem után az volt az első meglepetésem, hogy behívott az irodájába, és Juannak szólított. Négyszemközt soha nem hívott Juannak, hanem mindig úgy mondta, „bácsikám”. Kettesben voltunk, de mégis Juannak szólított.

Majd azt mondta nekem: „Szeretném, ha tudnád, hogy többé nem hívhatsz Luisnak”. És akkor megkérdeztem tőle, hogy hogyan akarja, hogy szólítsam. „Elnök úr” – mondta. Megkérdeztem tőle, hogy a közelgő családi karácsonyi vacsorán is elnöknek kell-e szólítanom? Ekkor jöttem rá, hogy a fejébe szállt a dicsőség.

Luis Rubiales már a rokonainak is csak Elnök úr volt egy idő után (Forrás: marca.com)

– Ezután még több probléma merült fel önök között.

– Ő a hatalom megszállottja, a luxusé, a pénzé és a nőké is. Szerintem ő olyan, mint egy kisfiú... Úgy gondolom, hogy ennek a srácnak szüksége van egy alapos társadalmi és nevelési programra, amely megváltoztatja a nőkkel való kapcsolatát.

– Miért mondja ezt? Milyen dolgokat látott, amelyek miatt azt gondolta, hogy csak a luxus, az étel, a pénz és a nők érdeklik?

– Nos, például a viselkedése miatt. Mert amikor egy éve a szövetségben volt, ragaszkodott ahhoz, hogy vegyen egy kétmillió eurós medencés penthouse-t Madrid belvárosában. Megszállottja lett ennek: a vagyonnak, a hatalomnak, a nőknek és a nagy partiknak, fogadásoknak is...

– Ön szerint voltak olyan emberek körülötte, akik hozzájárultak ahhoz, hogy azzá vált, ami most? Mérgező vezető?

– Szerintem a nagy ellensége ő maga, és nem hibáztathat senkit. Az arroganciája, a gőgje, a tekintélyelvű hozzáállása elvette az eszét. Igaz, hogy útközben találkozott olyan emberekkel, akik valószínűleg megerősítették ezt a fajta hozzáállását, mert támogatták és helyeselték a működését. Például a szövetség főtitkára, Andreu Camps, aki a szövetség adminisztrációjában erős szövetségese volt, Tomás González Cueto, akihez a jogi ügyek tartoztak, vagy például Alejandro Blanco [a Spanyol Olimpiai Bizottság elnöke], aki egyébként nem volt ott a közgyűlésen a minap. Ezek az emberek úgy táncoltak, ahogyan ő fütyült. A leggyakrabban ismételt mondata az volt, hogy „jobb ijesztőnek lenni, mint undorítónak”. Ő egy olyan ember, aki alávetette a spanyol szövetséget és mindenekelőtt a saját munkatársait – akik a saját területeiken a legjobbak a szakmában – a saját céljainak. Akik a szövetségnél dolgoztak, a rettegés időszakát élték át. Azt mondták, hogy „ó, ha ezt tette a saját nagybátyjával, akkor vajon velünk mit fog tenni?”. Egyik nap gondolt egyet, és kirúgott harminc alkalmazottat. Szülőket, családos embereket. Jó embereket, jó szakembereket.

Juan Rubiales alaposan kiteregette a szennyest (Forrás: El Confidencial)

– A Rubiales-éra egyik legnagyobb botránya a spanyol Szuperkupa körül bontakozott ki, ahogyan arról lapunk is beszámolt. Ön részt vett a tárgyalásokon, amelyeken eldőlt, hogy a versenysorozat Szaúd-Arábiába költözik?

– Nem, nem vettem részt. Az első emlékem az, amikor Luis megérkezik és közli velünk: „Londonba megyek Piquével és Rubén Riverával, a marketing igazgatóval, titkos megbeszélést tartunk”. Erre én: „De miről van szó? Mondd el, én vagyok a kabinetfőnök, tudnom kell, miről van szó”. Azt mondja: „Nem mondhatom el”. Miután visszajött, elmesélte, hogy előszerződést kötött Szaúd-Arábiával, hogy ott rendezzék a Szuperkupát. Egy másik igazgató és én a kezünkbe temettük az arcunkat és elkezdtük mondani neki, hogy „ez nem lehet igaz”, „hogyan fogjuk oda vinni?”, „mi képviseljük Spanyolországot és nem használhatjuk a spanyol címert egy ilyen aljas üzletre”, illetve jeleztük neki, hogy a média mindenhol támadni fog minket ezért. Igaz, hogy néhány nappal később Katar részéről magasabb összegű ajánlat érkezett, de azt az ajánlatot arra használták fel, hogy nyomást gyakoroljanak Szaúd-Arábiára, és több pénzt szedjenek ki belőle.

– De ha Katar több pénzt ajánlott, miért a szaúdiakkal egyeztek meg?

– Mert ha a katari ajánlatot fogadják el, Piqué nem kapott volna jutalékot. Ott ugyanis ő nem volt közvetítő, ellentétben a szaúdiakkal. Na meg addigra már lezárultak a tárgyalások a szaúdiakkal, tulajdonképp megköttetett az üzlet, és már nem volt értelme tárgyalni Katarral.

– Mit gondol, mi volt Luis Rubiales motivációja, amikor kiárusította a Szuperkupát?

– Alapvetően a pénz… És talán a határok megnyitása... Az elnök nagyon jól érezte magát, amikor az arab politikai vezetőkkel beszélt, látta a jövőre vonatkozó projekteket, hogy vannak befektetéseik. Jól érezte magát, fontosnak érezte magát. Úgy érezte, hogy ő egy olyan vezető, amilyen mindig is lenni akart.

– Az Állami Számvevőszék azt mondta, érthetetlen a szövetség követelése, hogy Szaúd-Arábia fizessen évi négymillió eurós jutalékot Piquének a Szuperkupa-üzlet miatt. Ön szerint miért követelte ilyen hévvel az RFEF ennek a jutaléknak a kifizetését?

– Szerintem ez nyilvánvaló. A sporttörvényben és a szövetség összes etikai és magatartási kódexében világosan le van írva, hogy nem lehet jutalékot kérni, követelni vagy adni. Ennek ellenére ebben a szerződésben szinte minden arra irányul, hogy Piqué kapjon fizetést. Azt hiszem, az állami jelentés ezt nagyon világosan kimondja. Ez egy olyan szerződés, amelynek több rejtett aspektusa van, és amelyben a szándék az, hogy Piquét előnyben részesítsék. És akkor még egy bónusz: Piqué akkoriban a szövetség speciális engedélyével rendelkezett, hiszen abban az időben aktív játékos volt, ám egyben egy klub, az Andorra FC elnöke és tulajdonosa is. Volt tehát némi összeférhetetlenség.

– Látott bármi olyat azokon a tárgyalásokon, ami furcsának tűnt az ön számára?

– Az igazság az, hogy mire a tudomásomra jutott a dolog, a tárgyalás érdemi része lezárult. Ha jól tudom, Tomás González Cueto és Antonio Gómez Reino, az intézményi kapcsolatok igazgatója Barcelonába utazott, hogy találkozzon a Kosmosszal, azaz Piqué cégével. Végül ott fejezték be az utolsó simításokat.

– Ön Luis Rubiales hírhedt New York-i útján is részt vett, amelyen az elnök állítólag szövetségi pénzen találkozott egy mexikói festőnővel, akivel akkoriban romantikus viszonya volt. Hogyan jött létre ez az utazás, és mi történt azokban a napokban?

– Egy nap azt mondta nekem: „Néhány nap múlva New Yorkba megyek tárgyalni, és remélem, hogy te is eljössz”. Így hát elmentem vele New Yorkba. Amikor odaértem, rájöttem, hogy nem lesznek tárgyalások, nem lesznek megbeszélések, nem lesz semmi. Egy autó várt ránk, egy furgon, amit a szövetség bérelt, elvitt minket egy belvárosi szállodába, és ott volt ez a lány, akivel az egész út során meglehetősen idilli viszonyt ápoltak.

– Ez a lány a mexikói festőnő, Roberta Lobeira?

– Igen, róla van szó.

– Volt munkamegbeszélés New York-i tartózkodása alatt?

– Nem, szó sem volt ilyesmiről. Csak egy vacsoránk volt egy korábbi LaLiga-munkatárssal, akivel jó kapcsolatban voltam, és Luis is csatlakozott hozzánk. Aztán előadta úgy, mintha munkamegbeszélés lett volna, de ez nem igaz. Az utazás öt-hat napján kizárólag a lánnyal volt. Ez egy nyaralás volt a számukra.

Roberta Lobeira, a mexikói festőnő, akire szintén sokat költött az RFEF (Forrás: La Vanguardia)

– Milyen pénzből fedezték ezt az utazást?

– Mindent a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség, az RFEF állt.

– Az Ön hivatali idejében történt egy másik emlékezetes ügy, a salobrenai házibuli. Hogyan emlékszik a történtekre?

– Marbellában voltam, a Segunda B promóciójának szervezését koordináltam, amelyet a koronavírus-járvány miatt három helyszínen, Algecirasban, Málagában és Marbellában tartottunk meg, majd amikor visszatértem Madridba, kivettem néhány nap szabadságot.

Emlékszem, egyik este felhívtak, és közölték velem, hogy ünnepelni fogunk. Hogy találkozunk a szokásos csapattal, és szórakozni fogunk, valamint lesz egy munkamegbeszélésünk is. Szóval otthon voltam, mert kivettem néhány nap szabadságot, de azt mondták: „Ott kell lenned ezen és ezen a napon”, ezért lementem Salobrenába, ám ott nem volt munkaértekezlet.

– De Rubiales azt állítja, hogy ott munkamegbeszélés volt.

– Nem voltak ott semmilyen munkamegbeszélések. A tengerpartra mentek, a faluba mentek, bulikat szerveztek… Egyszer Luis azzal állt elő, hogy italokat kell még szereznünk, mert délután jönnek a lányok. Ha jól tudom, egy régi barátja, egy másik korábbi futballista, Nené szervezte a lányokat. Amikor a lányok megérkeztek, végignéztem rajtuk, 18, 19, 20 évesek voltak. Úgy döntöttem, bezárkózom a szobámba. Az este során többen is bejöttek hozzám a kollégák közül és érdeklődtek, hogy jól vagyok-e és miért nem bulizom velük? Még egyszer Luis is bejött, megkérdezni, hogy „Bácsikám, mi van veled?” Emlékszem, azt mondtam neki, hogy „ez őrültség, ezek a lányok a gyerekeid lehetnének!”. Erre kiviharzott. Én maradtam a szobámban, tévét néztem, valamilyen meccs is volt, de már nem tudom, kik játszottak.

– Honnan jöttek ezek a lányok?

– Azt mondta, hogy a barátja, Nené hozta őket. Úgy tűnik abból, amit mondott, hogy ezeket a lányokat diszkókban szedték fel, nevezzük őket hosztesz lányoknak. Elmennek a bulikba, feldobják a hangulatot és ezért pénzt kapnak.

– Biztos, hogy nem voltak kiskorúak a lányok között?

– Nem. Még egyszer mondom, láttam őket, nekem nagyon fiatalnak tűntek és azt mondtam Luisnak: „Ha ezek a lányok 18 évesek, akkor a lányaid lehetnének”. De nem vagyok benne biztos, hány évesek voltak. Bementem a szobámba, nem akartam tudni semmit. Zajt hallottam a háttérben, folyt a bulizás és így tovább, de nem akartam tudni semmit. Ráadásul, ha most megmutatnák a lányok fényképeit, fel sem ismerném őket.

– Luis Rubiales azt mondta, hogy a barátai voltak.

– Hát, sok mindent mondott. Először is azt mondta, hogy a barátai voltak. Aztán azt mondta, hogy nem a barátai voltak, csak lányok, akikkel a diszkókban találkoztak. Először azt is mondták, hogy nem volt semmilyen buli… Tényleg sok mindent mondtak. Megpróbáltak rögtönözni. Amikor az igazság a sarokba szorít, és előre menekülsz, megpróbálod magadat menteni, ahogyan csak tudod.

– Hogyan fizették a költségeket azokban a napokban Salobrenában? Fizettek valamit?

– Soha nem kértek tőlem pénzt. Csak egy számlát adtam át, azt hiszem, hetven euró körül volt, és az egy négyszemélyes vacsorára szólt, amit egy este a közelben fogyasztottunk el.

– A salobrenai buli után úgy döntött, hogy törli a mobiltelefonja tartalmát. Miért tette ezt?

– Salobrena után Madridba jöttünk. A Deportivo la Coruna–Fuenlabrada mérkőzés megrendezésével a koronavírus-járvány miatt óriási problémák voltak. Luis megpróbált úgy manőverezni, hogy a LaLiga elnökét, Javier Tebast tegye felelőssé, aki a nagy ellensége volt. És emiatt egy sor olyan hívást és lépést tett, amiről nem akarta, hogy kitudódjon. Mindenesetre az elnök nagyon félt attól, hogy lehallgatják vagy megfigyelik, ezért a telefonjainkra nagyon oda kellett figyelnünk.

Juan Rubiales a maga és korábbi munkatársai becsületének megóvása miatt állt a nyilvánosság elé (Forrás: El Confidencial)

– Miért menesztették a RFEF-től?

– Luis gyakran félrehívott és próbált különböző dolgokat kérni tőlem. Egy alkalommal azt mondta, hogy muszáj az apjának pénzt kapnia a szövetségtől. Elmondtam neki is – ahogyan később a korrupcióellenes ügyésznek is –, hogy vegyen le pénzt a számlájáról, veszek le én is, és odaadjuk az apjának, ha szükséges. De ő ragaszkodott hozzá, hogy a szövetség pénzéből adjunk az apjának, erre kellett volna valamilyen jogcímet kitalálnunk. Megelégeltem ezt, és visszautasítottam a kérését. Elmondtam neki, hogy nem akarok semmilyen bonyodalomba belekeveredni. Erre ő dühösen kizavart az irodájából és két nap múlva kirúgott.

– Miért döntött úgy, hogy elmondja ezeket a piszkos dolgokat a korrupcióellenes ügyészségnek?

– Nézze, öt szakvéleményem is van arról, hogy a munkahelyemen történtek miatt depressziós lettem. Amikor az El Confidencial elkezdte közzétenni a Szuperkupa-aktákat, egy barátom, aki az RFEF-nél van ma is, felhívott, és figyelmeztetett, hogy legyek óvatos, mert engem fognak megvádolni mindazzal, amit közzétettek, mivel én voltam a kabinet vezetője. Pontosan ez történt azután. De én azt mondtam, hogy ennyi. Ezért beszéltem az ügyvédemmel, és úgy döntöttünk, hogy önként kell elmennünk a korrupcióellenes ügyészségre, és feljelentést kell tennünk.

– Luis Rubiales azzal vádolja önt, hogy bizalmas információkat lopott el a telefonjáról és szivárogtatott ki a média számára. Mit tud ezekre a vádakra mondani?

– Négy bírósági ítélet bizonyítja, hogy ártatlan vagyok, hogy semmi közöm az állítólagos szivárogtatáshoz. Mindezek ellenére vannak, akik fenntartják azt a képzelgést, miszerint Luis Rubiales az áldozat, pedig az igazságszolgáltatás már világosan kimondta, hogy ez a kép hamis, teljes képtelenség.

– Egy hasonlóan sötét epizód a spanyol futballisták érdekvédelmi szervezete elnökének, David Aganzónak a megfigyelése. Állítólag ezt is Ön rendelte meg.

– Elhiszi valaki, hogy egy vezérkari főnök ilyesmit elrendelhet? Luis felhívott azzal, hogy jelentést fogunk készíteni Aganzóról, és hogy azt Tomás González Cueto irodáján keresztül fogják kifizetni, és hogy már beszélt Ramón Caravacával [Tomás González Cueto ügyvédjével]. Mivel nem bíztam benne, mert nagyon furcsának tartottam az egészet, konzultáltam Tomás González Cuetóval, aki azt mondta, hogy ő már tudta ezt, és hogy Ramón mondta neki. Ezután elküldték nekem az Aganzóról szóló jelentést, ami logikus, hiszen én voltam a kabinetfőnök. Azok az emberek, akik az elnöktől akarnak valamit, nem mennek közvetlenül hozzá, hanem az irodájába küldik. Én is ugyanúgy jártam el, mint mindig. Átadtam az elnök titkárnőjének, hogy ő iktassa, és készítsen egy nyomtatott másolatot, hogy azt másnapra az elnök asztalán hagyhassa.

– De miért akart Rubiales jelentést készíteni Aganzoról?

– Nos, abban az időben volt egy bizalmatlansági indítvány Aganzo ellen, amelyben Luis aktívan részt vett, azt akarta bizonyítani, hogy Aganzo valójában Javier Tebas bábja. Mindezt azért, hogy a nyilvánosság elé tárja és lejárassa őt a labdarúgók és a futballcsapatok szemében.

David Aganzo, a profikat tömörítő AFE elnöke, Luis Rubiales egyik nagy ellensége (Forrás: El Confidencial)

– Milyen helyzetben van jelenleg? Unokaöccse több feljelentést is tett ön ellen.

– Alapvetően nyugodt vagyok, a lelkem sem háborog, mert tiszta a lelkiismeretem és tudtam, hogy minden csak idő kérdése, hogy a végén minden a helyére kerül. Afféle rosszindulatú elemként mutattak be, hogy eladtam magam a futball sötét oldalának...

Másfél éve munkanélküli vagyok, biztos nem adtam el magam túl jól. Albérletben lakom, de tiszta a lelkiismeretem és számomra ez a legfontosabb.

– Miért adta ezt az interjút?

Mert úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy ezt a vallomást a nyilvánosság előtt is megtegyem. Először is, mert sok mindenre fényt deríthetek. Másodszor pedig azért, mert meg kell védenem magam az ellenem felhozott sok hamis váddal szemben. A szövetség kommunikációs, illetve jogi osztályának apparátusát használták fel arra, hogy eltiporjanak. Én pedig soha nem játszottam ilyen módon, mindig tiszteletben tartottam az igazságszolgáltatást. Itt volt az ideje, hogy felszólaljak. Tisztelettel adózom mindazoknak az embereknek, akik Rubialesszel kezdtek, és akikkel később leszámolt, mert szuverén és gerinces emberek voltak, mint Ana Munoz, mint Velasco Carballo, mint Marisa González, a korábbi pénzügyi igazgató... Nagyon becsületes és profi szakemberek.

– Mi a véleménye az RFEF új elnökéről, Pedro Rocháról?

– Ő egy becsületes ember. Szereti a párbeszédet és a konszenzust. Ha valamiben téved, az azért lesz, mert tévedett, nem azért, mert rosszat akart. Kérem a médiát, legyen türelmes vele. Neki nem szükséges ez a pozíció az életéhez, a megélhetéséhez. Megvannak a vállalkozásai, és azért van ott, mert szereti a futballt.

Kiemelt fotó: Onda Cero