Kitört az esti kéziláz – álomjáték után „most kell nagyon észnél lennünk”
A magyar férfiválogatott elöl-hátul erős, és remekül osztja meg a feladatokat: úgy szórta meg Izlandot az Eb-n, hogy senki sem lőtt öt gólnál többet. De éppen elégszer kiáltottuk ki korán, már a csoportmeccsek után favoritnak, így egyelőre maradjunk a következő ellenfélnél, amely óriási meglepetést okozott.
Támadás
A férfiválogatott ezen az Eb-n levetkőzte szinte hagyományosnak számító gyengeségét, és három-négy poszt helyett immár öt posztról jelent állandó gólveszélyt a rendezett védelem ellen. A három csoportmeccs alapján ez nyugodtan kijelenthető, hiszen bekapcsolódott a gólok termelésébe a jobb szél. Miután az első két meccsen Krakovszki Zsolt hatalmas beugrásokkal riogatta a kapusokat – most még félsikerrel – Imre Bence szenzációsan mutatkozott be felnőtt világversenyen. Majdnem hibátlan játéka és négy gólja mellett óriási érdeme, hogy legalább ennyi gyors ellentámadást megállított a nyolcgólos győzelem (33–25) során.
Az izlandi védelem nagyon készült a magyar beállójátékra, csakhogy az átlövősorunk (Ancsin Gábor, Szita Zoltán) remekelt már az első félidőben is, ezt a szintet hozta a másodikban Máthé Dominik. Az ellenfélnek lépnie kellett, jobban kilépnie, így egyre több lehetőség adott a második félidőben Rosta Miklós előtt a bellóban. Az elmúlt két év talán legjobb magyar mezőnyjátékosához méltóan értékesítette a ziccereket, a fordulás utáni kétirányítós játékban pedig ezúttal Hanusz Egon és Fazekas Gergő játékát volt élmény nézni. Az egész csapat erejét megint a gólok megoszlása mutatja a legjobban, hiszen úgy jutott bőven harminc fölé, hogy senki sem lőtt ötnél többet.
Védekezés
Létezik, most már ez is biztos, és nemcsak délszlávok, hanem skandinávok ellen is. Az utolsó csoportellenfelet – egyben az első középdöntős ellenfelet – is sikerült egyértelműen 30 találat alatt tartani, többek között azért, mert Sipos Adrián, úgy tűnik, a Bundesligában világszintre fejlődött a védelem tengelyében. Nagyobb területen képes megállítani az ellenfelet, ami a negyedik számú északi csapat ellen nagyon hatékonynak bizonyult. Örömmel megnéznénk a németországi Eb-n, hogy a társaival mennyire versenyképes már a három legjobb skandináv válogatott ellen, ez a tovább fejlődésért is fontos lenne. Egyben azt is jelentené, hogy az eddigi legjobb Eb-szereplést (6. hely) minimum megismételve, de inkább felülmúlva a hat közé kerül Magyarország, mert csak ott találkozhat a másik ágon szereplő Dániával, Svédországgal és/vagy Norvégiával.
A meccs jelenete
A meccs alatt még agyvérzést kaptunk tőle, de utólag már inkább komikus: egy rossz csereberélés miatt hét magyar mezőnyjátékos védekezett a második félidőben, így Fazekas Gergő a jobb sarokból megpróbálta rövid úton, észrevétlenül elhagyni a pályát. Más lehetősége nem volt, ha elszalad szabályosan a felezővonalhoz, még inkább magára hívja a figyelmet. De így is kiszúrta a magánakciót a helyszínen körülbelül 12 ezer ember – köztük a teljes izlandi küldöttség és a két játékvezető.
Ami a másik oldalt illeti, pompás jelenetek sora is versenybe szállhat a legnagyobb pillanatért, köztük Hanusz Egon talpról, passzív jelzésnél, passzcsel után lőtt bombagólja vagy éppen Ligetvári Patrik ejtése egy gyors ellentámadásnál.
A meccs embere
Legalább fél tucat jelentkező között ezt a díjat is Fazekas Gergőnek adnánk a leginkább, mivel a csata legfontosabb szakaszában, a második félidő elején a vezérletével sikerült két gólról ötre duzzasztani a különbséget (amely aztán az 53. percre kilenc lett).
Ezzel együtt a mérkőzés legjobbja címet Münchenben a szintén ifjú Palasics Kristóf is megérdemelte. A védések számánál is fontosabb, hogy az izlandiakat demoralizáló pillanatokban hárított, világklasszisok (Ómar Ingi Magnússon, Bjarki Már Elísson) ellen fogott hétméterest, ziccert. Idővel úgy tartott tőle az ellenfél támadósora – Aron Pálmarsson kivételével –, hogy természetes folytatásként jöttek a mellé- és fölélövések.
Mire figyeljünk a folytatásban?
Az elmúlt két évtizedben éppen elégszer kiáltottuk ki korán, a torna első felében világverőnek, éremesélynek a férfiválogatottat (2007-es vb, 2008-as Eb, 2012-es Eb, 2020-as Eb, 2021-es vb), többé ne tegyük. Öröm volt látni, hallani a meccs utáni józan nyilatkozatokat, Ancsin Gábor foglalta össze a kamerák előtt a legjobban a lényeget:
„Az Európa-bajnokság csak most kezdődik, most kell nagyon észnél lennünk.”
Az ellenfelek a csoporthoz hasonlóan fokozatosan lesznek erősebbek a középdöntőben, csütörtökön 15.30-tól Ausztria, szombaton 18 órától Horvátország, hétfőn 20.30-tól a házigazda Németország, szerdán 18 órától a németeket verő Franciaország következik.
Ha észnél marad a csapat, reálisan újabb meccseket nyerhet, és a legjobb hat közé kerülhet, de mindig csak a következő ellenfélre szabad figyelni – egyelőre a spanyolokat (!) kiejtő osztrákokra. A magyar férfiválogatott korábban az ötödik meccs táján rendre elfogyott, skandináv típusú felkészülésű módszerrel azonban bírhatja a tempót, és a játékosok között is vannak még tartalékai. A korán piros lapot kapó Bánhidi Bence most pihenhetett egyet, Rosta Miklós lábában pedig még csak ez az egy meccs van. Az Eb-elég hosszú ahhoz, hogy Bodó Richárd megtalálja magát, a második szakaszban kincset érhet egy friss átlövő, miközben a félidőket játszó Máthé Dominik sem lőtte el a puskaporát. Lékai Máté most egy visszafogottabb produkcióval a hajrá előtt jókor lassította a játékot, de a gyorsításhoz is nagyon ért.
Sadly with still incomplete data: Iceland played very fast, but they were unable to capitalise on this. Instead, Hungary's very slow approach prevailed & in addition to a good shooting %, they were lucky that more than 1/3 of their misses came back to them. #ehfeuro2024 #handball pic.twitter.com/zl1jay618B
— Handballytics (@handballytics) January 17, 2024
Kiemelt kép: Alamy Stock Photo