Kiütés Manchesterben – bajban Slot és a Liverpool

Kiütés Manchesterben – bajban Slot és a Liverpool

2026. ápr. 5.

Idei tizenötödik vereséget szenvedte el a hétvégén a Liverpool – ennyiszer egy szezonban utoljára Brendan Rodgersszel a kispadon, a 2014–2015-ös idényben kapott ki. Az északír szakembert a következő őszön menesztették – Arne Slotnak annyi ideje sem lesz, ha így folytatja csapata. De min múlt, hogy végül ennyire sima lett a „vörösök” Manchester City elleni FA-kupa-negyeddöntője? Mi a baj Mohamed Szalahhal? És persze, kik azok a City-futballisták, akik ilyen csúnyán elintézték a Liverpoolt?

Elég kellemetlen pofonba szaladt bele a Liverpool az Etihadban, ami azért lehet különösen fájó, mert ezúttal egyáltalán nem kezdett olyan siralmasan, mint az idényben már annyiszor. Sőt, akár a vezetést is megszerezhette volna előbb Mohamed Szalah, majd Hugo Ekitike révén, de – főként az előbbi – elpuskázott ziccere tökéletesen példázza, honnan jutott hova a címvédő. És hogy milyen mély hullámvölgybe került minden idők egyik legkiválóbb gólvágója.

 

Alig negyedóra elteltével Georgi Mamardasvili pazar kapuskirúgással hozta helyzetbe az egyiptomit, aki jól vált le az őt szerelni igyekvő Abdukodir Khusanovról, de annyit pepecselt a lövés előtt, tolt még egyet a labdán feleslegesen, és várt, hogy az üzbég végül odaért, és belelépett a lövésbe. Az idei Szalahot láttuk, a formáját és talán az önbizalmát is vesztett csatárt, aki meglehet, félig már az Anfield kapuján kívül érzi magát – vagy épp csak azon tanakodik, milyen irányt vegyen, keletre vagy még nyugatabbra induljon el –, és ez a fajta bizonytalanság aztán az elrontott tizenegyesénél is tükröződött. Belerúgott egyet a labdába, félmagasan, ahova a kapusok szeretik kapni, de korántsem látszott rajta a meggyőződés, hogy „én ezt be fogom lőni”.

 

Addigra persze eldőlt már a meccs, 4–0-ra vezetett a City, de ahhoz, hogy ilyen kényelmes pozícióban legyen, kellett Virgil van Dijk is, aki bő félóra után odarúgott a tizenhatoson belül róla leválni igyekvő Nico O’Reillynek. A 21 éves balbekknek, aki az angol válogatottnak is egyre biztosabb tagja, nagy meccse volt a szombati; keretbe foglalva a mérkőzést a negyedik City-gólt is ő készítette elő, miután Jérémy Dokuval összejátszva, nagy futás után, már a tizenhatoson belülről Erling Haaland elé tálalt, a norvég meg nem hibázott. A harmadik gólját szerezte aznap – a tizenegyes után még egy szép fejessel is jelentkezett.

Sokan teljesítettek jól a Cityben, négy futballistát külön is ki kell azonban emelni: Haalandot a gólérzékeny játékáért, Rayan Cherkit a megint csak varázslatos labdáiért, cseleiért, kiszámíthatatlan futballjáért, valamint az Antoine Semenyónak adott gólpasszáért, aki szintén nagyon élt a már említett O’Reilly mellett.

 

Haaland amúgy karrierje 12. FA-kupa-meccsén a 12. gólját szerezte, ebben a sorozatban inkább nagy tételben szereti rugdosni: két éve ötöt vágott a Lutonnak, három éve hármat a Burnley-nek, most ismét triplázott (tizenkettedszer manchesteri pályafutásában), és egyet elhelyezett még tavaly a Bournemouth kapujában. Valamennyi sorozatot tekintve 33 gólos az idén, az sem épp gyenge.

Győzelmével egyébként a City egy 145 éves rekordot adott át a múltnak. Ez volt ugyanis a „kékek” zsinórban 18. győztes hazai FA-kupa-mérkőzése, hasonlóra 1873 és 1881 között az egykori dél-londoni klub, a Clapham Rovers volt képes, a ma már nem létező egylet egymás után 17-szer nyert.

 

A City labda nélkül a szokásos 4–4–2, vagy amikor jobban feltolta szélsőit, a 4–2–4-es szisztémában védekezett és igyekezett labdát szerezni, labdabirtoklásnál pedig a három védő előtt Rodri és Bernardo Silva, a félterületekben (a jobbon) Cherki és (a balon) a középpályára fellépő O’Reilly, elöl pedig Semenyo, Haaland és Doku helyezkedett. Így formált 3–2–2–3-as alakzatot, de nem is ez döntött, mert a Liverpool nyilván jól tudta, mire számítson, hanem az, hogy a védelem mögé befutó játékosokat képtelen volt felvenni, megakadályozni a centerezésben – így született meg a hazaiak második és harmadik gólja is.

 

4–0-ra nyert végül a City, a helyüket idejekorán elhagyó liverpooli ezreknek is elegük lett a látottakból. Mert ha nem is indult rosszul a meccs, túl sokat látták már idén kedvenceiket vereséget szenvedni, és túl sok olyan mérkőzést kellett végigszenvedniük, amelyiken hiányzik a Liverpool játékából a rá korábban oly jellemző intenzitás, dinamika, elsöprő támadófutball. Az Arne Slot-féle lassabb építkezés nem nagyon működik, és az is kiderült, nagybevásárlás ide vagy oda, Luis Díaz félelmetes szélsőjátékét, befelé irányuló labdvezetéseit, helyzetteremtő képességét nem sikerült pótolni, ahogy Trent Alexander-Arnold játékát és a tragikus körülmények közt elhunyt Diogo Jota gólérzékenységét sem.

 

A Liverpoollal szimpatizálóknak ugyancsak nagyon rossz lehetett nézni, hogy egyáltalán nem érződött, ez a csapat hátrányból képes lehet felállni. Hogy lenne benne annyi tartás, erő, magabiztosság, hit, amivel meg tudná fordítani a partit. A Liverpoolra márpedig az elmúlt tíz évben – vagyis a Klopp-éra kezdete óta – (talán csak egy szezon kivételével) mindig ez volt a jellemző, hogy ha hátrányba is kerül, nem roppan össze. Hogy azt biztosan nem fogja rajta látni senki, hogy elbizonytalanodna, urambocsá’ feladná. A Slot-csapat azonban nem ilyen erős jelenleg mentálisan. És ha az első félórában ezúttal rendben is volt a játék, idén a futballja sem túl ígéretes. Márpedig, ha valamit, ezt fogják döntő fontosságú szempontnak tekinteni a liverpooli elöljárók – elsősorban a sportigazgató Richard Hughes, valamint a tulajdonos Fenway Sports Group futballügyekért felelős vezérigazgatója, Michael Edwards –, hogy látni-e jelét annak, a hollanddal lehet ez még jobb. És nem látni.

 

Aligha kérdés immár, távozik-e Slot a szezon végén, sokkal inkább az a kurrens téma, ki kövesse? Xabi Alonso tűnik a legesélyesebbnek, a leverkuseni sikerei mellett már csak a liverpooli játékosmúltja miatt is. Vagy… Vagy ki tudja, meg lehet-e győzni Jürgen Kloppot a visszatérés felől, akarják-e egyáltalán erre kapacitálni, illetve benne dolgozik-e még efféle vágy, de a német legutóbbi nyilatkozata arról árulkodott, hogy van még benne kakaó.

A jelenlegi Liverpoolból viszont hiányzik. Szoboszlai Dominik – akinek sajnos szintén nem volt valami nagy meccse a szombati… – is arról beszélt a kupanegyeddöntő után a TNT sportcsatornán, hogy nem volt bennük elég küzdőszellem, a mentalitással is adódtak gondok. Arne Slot úgy reagált erre, ő az első a manchesteri gólig nem érezte így, de abban a tízperces periódusban, amikor a City rugdosta a góljait, ő is hiányolta a harci szellemet.

 

Márpedig arra mindjárt szerdán, a PSG elleni BL-negyeddöntőben ugyancsak szükség lesz. Különben jöhet egy újabb négyes…

 

Borítókép: Reuters/Jason Cairnduff

Szerző

Galambos  Dániel

Galambos Dániel

Galambos Dániel

Az angol futball megszállottja, a Büntető.com angol fociért és interjúkért felelős szerzője, a Képes Sport korábbi szerkesztője, valamint a Spíler TV korábbi szakértője.