Kleinheisler László Athénból indulva Spliten keresztül érkezne meg Németországba

Kleinheisler László Athénból indulva Spliten keresztül érkezne meg Németországba

2024. jan. 5.

Itt a januári átigazolási időszak, elindult a mozgolódás. Aki nem játszik, megy, menne, főleg ha a céljai között ott van a nyári németországi Európa-bajnokság, aki játszik, az pedig feszülten figyel, hogy kit hoznak a nyakára. Válogatott játékosaink közül többen is nehéz helyzetben vannak a kevés játéklehetőség miatt. Példaként említhetjük Nagy Ádámot, Lang Ádámot vagy épp azt a Kleinheisler Lászlót, aki a váltás mellett döntött és már meg is van az új csapata.


Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt írtunk Kleinheisler László görögországi szerződéséről, amikor is négy jó, sőt kimondottan remek eszéki esztendő után megvásárolta a játékjogát a nagy hagyományokkal bíró, de az utóbbi években kissé kopottas fényű helyi óriás, a Panathinaikosz. Általános vélemény volt – nem csak nálunk -, hogy ez előrelépés a magyar középpályás karrierjében, és abban bíztunk, hogy ha sikerül beverekednie magát a zöld-fehérek kezdőcsapatába, aktív hozzájáruló lesz a bajnoki cím újbóli megszerzésének. Ez az ábránd azonban csak egy negyedrészt teli poharat eredményezett: Kleinheisler játszott-játszogatott, a Pana pedig hosszas vezetése ellenére az utolsó fordulóban elbukta az aranyérmet, amely így a helyi rivális AEK Athénhoz került.


Ami a honfitársunkat illeti: érkezése után szinte rögtön elkapta a koronavírust, majd megsérült, az első hetekben alig-alig edzhetett. Ennek ellenére a szerb edző, Ivan Jovanovics türelmes volt vele és megpróbálta a csapatba építeni az új igazolást. Január végén egyaránt 10 percet kapott a kupában és a bajnokságban is, majd az első hazai bajnokiján, a PASZ Lamia ellen 2–0-ra megnyert meccsen kezdő volt és gólt is szerzett. A terhelést fokozatosan kapta meg, mégsem állíthatnánk, hogy alapemberré vált, sajnos 2023-ban a tizenöt görögországi bajnokijából egyet sem játszott végig, többször vetették be csereként, mint ahányszor kezdett.


A középpálya persze erős egy ilyen nagycsapatnál: gyakran az argentin Daniel Mancinivel és a korábbi brazil válogatott Bernarddal kellett megküzdenie a helyéért „a magyar Scholes”-nak, nem is beszélve az év csapatába is beválasztott spanyol szűrőről, Rubén Pérezről. A válogatottban szüntelen robotolásával és nagy futómennyiségével kitűnő játékos hol a pálya közepén, hol a támadósor bal oldalán kapott szerepet, talán mintha egész tavasszal keresték volna a helyét az athéni együttesnél.



auto_altKleinheisler Lászlón biztatóan kezdett a Panathinaikosznál (Forrás: Panathinaikosz Facebook)



A Pana tehát elbukta az aranyérmet, ám a görög bajnokság erejéről sokat elmond, hogy ezüstérmesként is a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhatott. A kvalifikáció második körében, az ukrán Dnyipro-1 elleni párharcban a hazai visszavágón kapott tizenegy percet a magyar középpályás, amikor már nagyjából zsebben volt a továbbjutás, majd a francia Olympique Marseille ellen mindkét meccsen a pályán volt – harminckettő, illetve tizenöt percen keresztül. Úgy tűnt tehát, hogy a státusza nem változott, azaz bár nem a kezdőcsapat kirobbanthatatlan tagja, rendszeresen bevetett csere, akire számít az edzője. A portugál SC Braga jelentette utolsó akadályban aztán elbukott a csapat a playoff-körben, ő pedig sérülés miatt nem vett részt a két vereséggel zárult csörtében.


Az athéni zöldek útja az Európa-ligába vezetett, de immár a magyar játékos nélkül, aki továbbra is sérüléssel és formahanyatlással küzdött. A bajnokságban ebben a szezonban csak decemberben játszott (két meccsen tizenkilenc percet), a válogatottban pedig ennyit sem, a veretlen Európa-bajnoki selejtezős menetelésből negyvenhét játékperccel vette ki a részét (17 percet volt a pályán márciusban Bulgária, 30 percet pedig júniusban Litvánia ellen), de az őszi nagy menetelésből kimaradt. A Panathinaikosz decemberben edzőt váltott, a kissé meglepő döntés értelmében Ivan Jovanovicsot a török legenda, Fatih Terim váltotta, de azt már nem tudhatjuk, hogy ő mennyire szólhatott bele a magyar játékos sorsába, hiszen ekkoriban már naponta cikkezett a sajtó Kleinheisler esetleges távozásáról. Kedd óta pedig azt is tudjuk, hogy a pletyka valósággá vált és a negyvenhétszeres válogatott középpályás a horvát bajnoki listavezető Hajduk Splitnél tölti a tavaszt, kölcsönben.


A terep nem lesz ismeretlen a számára, hiszen, mint jeleztük fentebb, Eszéken ismert és elismert játékossá vált 2019 és 2023 között, ahol hasznos mezőnymunkája mellett fontos és látványos gólokat is szerzett. Valószínűleg az ott mutatott teljesítménye is közrejátszott abban, hogy a Hajduk vezetői rá gondoltak, amikor a csapatuk megerősítésén törték a fejüket. A dalmáciai csapat annak ellenére, hogy kilencszeres jugoszláv, valamint hatszoros horvát bajnok, 2005 óta nem ünnepelhetett aranyérmet a ligában és jól emlékezhetünk arra mi is, hogy akkor egy méretes zakóba futottak bele a Supka Attila vezette Debrecen ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjében (3–0 és 5–0 a Lokinak).


A jelenlegi kiírásban a Hajduk nagyon szépen menetel: tizenkilenc mérkőzésből tizenhármat megnyert és negyvenegy pontja van. Hat ponttal vezet a második helyen álló HNK Rijeka, héttel pedig az örök rivális Dinamo Zagreb előtt. Általános vélemény Horvátországban, hogy nem a Rijeka, hanem a Dinamo lehet veszélyes igazán a splitiekre, a fővárosiak fogadkoznak is, hogy egy nagy tavaszi meneteléssel begyűjtenék a sorozatban hetedik bajnoki címüket is. Persze a Hajduknál is tudják, hogy nem szabad leírni a Dinamót, így aztán erősítésbe kezdtek és Kleinheisler mellett (újra) szerződtették azt a Nikola Kalinicet, aki fénykorában olyan klubok játékosa volt, mint az ACF Fiorentina, az AC Milan, az AS Roma vagy éppen az Atlético Madrid.



auto_altKleinheisler már a Hajduk edzésén dolgozik (Forrás: HNK Hajduk Split Facebook)



A helyzet tehát kísértetiesen hasonló, mint egy évvel ezelőtt: a játékos klubot váltott, ismét egy listavezető és aranyéremre hajtó csapat tagja lett, de ezúttal az Európa-bajnoki kerettagságért is hajt, hiszen ha játszik és jó formába lendül, az elmúlt egy év hányattatásai ellenére is helye van Marco Rossi keretében. Ez a kölcsönszerződés mindenki számára előnyös lehet, ha a Hajduk nyer egy horvát szinten jó futballistát, a Panathinaikosz nyáron visszakaphat egy sokat játszót.


Legutóbb Lovrencsics Gergő játszott a horvát nagycsapatban, 2021 és 2023 között 59 mérkőzésen szolgálta az együttest, és jó szívvel emlékezhetnek a fanatikusok Futács Márkóra is, aki a 2016-17-es idényben 18 találatával a horvát első osztályú bajnokság gólkirálya lett. Kleinheisler lehet a következő magyar, akit megkedvelnek a Poljud Stadion környékén, különösen akkor, ha tizenkilenc év után tényleg bajnok lesz a csapattal.



Kiemelt kép: HNK Hajduk Split Facebook

Szerző

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

Az első futballemléke az 1998-as világbajnokság. Talán ezért lett később a francia futball és az Arsenal rajongója. A catenaccio-tól a gegenpressing-ig minden elkápráztatja. Mindegy, hogy női U17-es, vagy argentin harmadosztályú férfimeccset néz, az első dolga megfigyelni, kik viselik a 10-es mezt. Néha még a Dunaferr 2000-es bajnokcsapatával álmodik.