„Kosárlabdázók vagyunk, nem politikusok” – 30 for 30: Once Brothers

A sportmédiában, illetve tágabb értelemben a szociológiában igen gyakran kerül elő a kérdés, hogy bizonyos nemzetkarakterisztikáknak van-e szerepe, illetve ha van, mennyi az egyes válogatottak játékának, játékstílusának kialakulásában. Persze ezt a kérdéskört nagyon sokrétű feladat körüljárni, de az egészen biztos, hogy a Balkánról származó sportolókkal kapcsolatban mindannyiunknak hasonló asszociációi vannak: leghamarabb a küzdelem, az akarás és a hihetetlen mentális erő jut eszünkbe. És ez minden bizonnyal nem véletlen. Ezek a sportolók ugyanis nem csak a levegőbe beszélnek akkor, amikor azt mondják, hogy számukra egy-egy mérkőzés háborúval ér fel. Ők és a szüleik ugyanis valóban megtapasztalták, hogy milyen egy fegyveres konfliktus árnyékában élni.

Egy téli látképpel és egy kis szerbiai faluval kezdünk, hamarosan pedig megjelenik Vlade Divac, aki hosszan számol be a gyerekkoráról. Elmondja, hogy bár a családjával nem éltek különösebben magas életszínvonalon, sosem cserélné el életének első éveit, hiszen a lényeges dolgokban nem szenvedett hiányt. Idilli családi képeket látunk, ahol az anyuka és az apuka is stabilitást sugároz. Divac tehetségére már fiatal korában fény derült, azonban hamar szóba kerül egy még nagyobb klasszisjelölt: Drazen Petrovic, akivel kapcsolatban már akkor is úgy fogalmaztak, hogy „a kosárlabda Mozartja” lehet.

Ezt követően a 1989-es Európa-bajnokság képzi a film fókuszát, amely a jugoszláv kosárlabda egyik legnagyobb sikerét hozta.

„Azt hiszem, még soha, egyetlen sportágban sem láttam annyira domináns válogatottat, mint amilyen a miénk volt”

– idézi fel az emlékeket a csapat egyik játékosa, és akkor még úgy tűnt, hogy ennek a sikernek nemzetegyesítő hatása is lehet. A szurkolók és a játékosok érthető módon nagyon boldogok voltak, pedig a változás szele már ekkor is érezhető volt.

Petrovic és Divac barátsága azonban épp ebben az időszakban erősödött meg. A jugoszláv nemzeti együttes ekkortájt Roglában edzőtáborozott, és a szövetségi kapitány, Dusan Ivkovics úgy döntött, hogy – a csapatsportágakban egyébként nem példa nélküli módon – a személyiségek alapján párosítja a játékosokat a szobabeosztás tekintetében, így az introvertált Petrovic mellé a sokkal szociálisabb Divac került.

 „Sokszor próbáltunk másról beszélgetni Drazennel, de nem igazán lehetett. Számára minden a sportról szólt. Az volt az érzésem, hogy egy gyerekkel van dolgunk, aki számtalan dolgot velünk tapasztal meg először”

– idézte fel az együtt töltött időt Divac.

A két sztár ezt követően még szorosabb barátságot kötött az amerikai évek során (hiszen mindketten az NBA klasszisai lettek), ám a politikai helyzet hamar közbeszólt. A horvát függetlenségi törekvések egyre erősebbé váltak, és ez ellenkező oldalra sodorta a két egykori barátot. Ráadásul történt egy félreérthető eset is, amely a sport és a politika összefonódásának egyik legemblematikusabb pillanatává vált.

A jugoszláv csapat megnyerte az 1990-es világbajnokságot, egy szurkoló pedig az ünneplés során horvát zászlót lobogtatott. A szerb származású Divac felhívta a drukker figyelmét arra a tényre, hogy ez egy jugoszláv győzelem volt, így nincs helye más zászlónak, ám a vita folytatódott, és a szerb származású kosárlabdázó eldobta azt a bizonyos lobogót. Ez pedig csak olaj volt a tűzre, a nemzetiségi ellentétek még tovább éleződtek mindkét oldalon.

Ráadásul az egyébként sem vidám történetnek még tragikusabb vége lett. Petrovic ugyanis 1993-ban autóbalesetben életét vesztette, egykori barátja pedig úgy gondolta, hogy a feszült politikai klíma miatt jobb, ha nem vesz részt a búcsúszertartáson.

A Once Brothers című 30 for 30-epizód valódi nosztalgiaáradat a kosárlabda-rajongók számára. A korábban említett klasszisokon kívül többek között Larry Bird és Magic Johnson is megszólal ebben a részben – arra a kérdésre viszont nyilván ők sem tudtak választ adni, hogy ez a történet hol vett ennyire tragikus irányt. Azt ugyanis egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy az általunk elemzett epizódok közül ez váltotta ki a legtöbb érzelmet belőlünk.

A 30 for 30 dokumentumfilm-sorozat e részeiről írtunk eddig ajánlót:

2. rész (The Band That Wouldn’t Die):„Nem tudom nézni, hogy egy férfi sír”

5. rész (Without Bias):„Az ártatlanságunkat vették el”

9. rész (Guru of Go): Az edző szent őrült

10. rész (No Crossover. The Trial of Allen Iverson): Mi történt azon az estén?

16. rész (The Two Escobars): „A nemzeti büszkeségünkért játszottunk”

17. rész (The Birth of Big Air):Mindig magasabbra vágyott

21. rész (Unmatched): Az ellenfelem a barátom

23. rész (Into the Wimd):Széllel szemben

24. rész (Four Days in October): Aki látta, nem feledi

Kiemelt kép: ESPN