Labdarúgás a Rádiókabaréban: az Aranycsapattól a totókirályon át a máltai zakóig

Nemrég találkoztunk egy a Rádiókabaréban 1962-ben elhangzott jelenettel, illetve hanganyaggal, melynek első felében Sinkovits Imre mesél a futballal való kapcsolatáról, valamint Fábri Zoltán kultikus filmjéről, az 1961-ben bemutatott Két félidő a pokolbanról, melyben a színészóriás Ónodi II-t, azaz Diót alakította. Ezután következik Dunai Ferenc humoreszkje Rozsos István és Boros János előadásában: a két elképzelt újságolvasó az 1962-es chilei világbajnokságról diskurál, pontosabban Magyarország válogatottjának teljesítményéről. Az akkor még 16 csapatos világtornán a magyar nemzeti együttes Angliát, Argentínát, és Bulgáriát megelőzve megnyerte csoportját, majd a negyeddöntőben egygólos vereséget szenvedett Csehszlovákiától, így a viadalt az ötödik helyen zárta. A jelenet szerzője, a drámaíró, humorista, újságíró Dunai Ferenc 1966-ban „dobbantott” a Magyar Népköztársaságból egyenesen az Egyesült Államokba, egyúttal a Szabad Európa Rádió munkatársa lett. A csehszlovák győztes gól szerzője, a kárpátaljai német származású Adolf „Dolfi” Scherer 1973-ban disszidált, és maradt végleg Franciaországban, ahol klubszinten 1969-től légióskodott.

„KGST: mi kapjuk a szovjettől a nyersolajat, a csehek meg a focigyőzelmet!”

Tíz évvel az előző, 1962-es jelenet után adták ki Hofi Géza Második menet című albumát, melynek „Futjobb, futmégjobb, futball” című blokkjában a legendás humorista az Aranycsapatról mesél. Az 1964-es Európa-bajnokság értékelésével indulunk, a Spanyolországban rendezett négyes tornán Magyarország az elődöntőben a házigazdákkal csapott össze, és szenvedett a hosszabbításban 2–1-es vereséget a Santiago Bernabéu stadionban. Három napra rá a bronzmeccsen Barcelonában, a Camp Nouban Baróti Lajos gárdája ha nehezen is, de legyűrte Dániát, a dobogó alsó fokának azonban kevesen tudtak őszintén örülni akkortájt. A szövegben megjelenik a futballisták technikai tudásának és elhivatottságának kritikája, a legnagyobb erejét azonban a hiány adja:

Hofi úgy beszél az Aranycsapatról, hogy egy szót sem hallunk az 1956-os forradalomról, a disszidálásokról, a valaha volt legjobb magyar válogatott tragikus széthullásáról, mégsem gondolhatunk közben másra.

A totókirályként elhíresült Molnár Tibor és társai ügye az 1980-as évek elején alaposan megtépázta a magyar futball tisztaságába vetett – amúgy is ingatag – bizalmat, az ipari mértékű bundázás mocskos részleteit Bocsák Miklós tárta a nagyközönség elé 1987-ben megjelent „Pszt, jön a totókirály!” című könyvében. A kabaré sem mehetett el szó nélkül az események mellett, az Illetékes Elvtárs karakterével akkoriban különös népszerűségre szert tett Koltai Róbert alakítása felejthetetlen! A számban már nem a játékosok képzettségén, esetleg szorgalmán van a fókusz, hanem a focisták, valamint a játékvezetők erkölcseinek végromlása, morális lenullázódásuk jelenik meg. (Molnár kései utódai közt említhetjük Kenesei Zoltánt, vagy éppen a szingapúri bundakirály Wilson Raj Perumalt, aki a börtön helyett hosszú évek óta szabad lábon, Budapesten „vendégeskedik”.)

A Rádiókabaré az 1986-os világbajnokság eseményei és eredményei mellett sem ment el szó nélkül, Nagy Bandó András és a boldog emlékű Böröczki József „Mexikó előtt” című jelenete egyaránt reflektál az aktuális politikai és sportügyekre, a csapatösszeállításra, a selejtezők alakulására, az enyhülés jegyében egy-egy megjegyzéssel megpendítve a húrokat Csernobil, vagy épp az ’56-os forradalom témájában is. Még erősebben fogalmaz Az Vég(h)ek Dícsérete című virágénekében Usztics Mátyás és Ihos József: Magyarország nemzeti csapata ezidáig utoljára léphetett fel világbajnokságon, dicstelen és gyászos produkciójukat nehezen emésztette meg az akkori közvélemény. Ezt a feldolgozást igyekezett segíteni munkásságával Bocsák Miklós, Végh Antal, illetve Mundial zárt kapuk mögött című, közvetlenül a vb-szereplésről szóló könyvével T. András Emil, neveiket a kabaré sem hagyhatta említés nélkül.

Az 1990-es években főleg a „szurkolók”, vagy fogalmazzunk úgy, a stadionokat rendszeresen látogató egyének, csoportok viselkedése, megnyilatkozásai, botrányai kerültek a futballról szóló közbeszéd előterébe, erre reflektálnak a zseniális Tóth Tibor „Lujzavárosi szurkoló”-jelenetei Bajor Imre, illetve Kern András előadásában.

- A magyar-ausztrálról kérdezhetek?

- Kérdezhetsz, csak megütlek!” (1997. április 2-án Magyarország barátságos mérkőzésen 3–1-es vereséget szenvedett a Népstadionban Ausztrália ellen)

A figyelem végleg elterelődött magáról a játékról, a lelátókon szélsőjobboldali galerik rasszista, szexista, antiszemita, homofób nézeteik hirdetésére használták fel a sport adta kereteket, és élték ki agresszív hajlamaikat egymáson, illetve a közbeavatkozni igyekvő rendvédelmi szervek tagjain. A futball minősége eközben sosem látott mélységekbe süllyedt, így jutunk el a 2000-es évekbe, amikor például a magyar válogatott vereséggel tért haza soros Euróba-bajnoki selejtezőjéről Máltáról – az ezt feldolgozó kabarészámot a máltai fociról szóló cikkünkben külön kiemeltük. Itt a humor mint végső menedék jelenik meg, kínunkban nevetünk az amúgy nehezen komolyan vehető, feldolgozható eseményeken. Itt ért véget a labdarúgás és a kabaré magyarországi története, amely érthető okokból erről a pontról nem volt tovább folytatható – komoly ember nem nyúl már a témához, a focival való alacsony színvonalú viccelődés, gyakran alpári poénkodás száműzetett a világháló alsóbb bugyraiba.

Ne gondoljuk persze, hogy a sport- és humortörténetnek ez a sok évtizedes íve magyar sajátosság, az események nemzetközi szinten is hasonlóképpen alakulnak.

A labdarúgók szellemi szintjével kapcsolatban elég a brazil hátvéd Marcelo legutóbbi esetét említeni, amely nemrég bejárta a világsajtót: ez alapján a 2008 óta Európában légióskodó, 500-nál is több mérkőzésen szerepelt hátvéd bizony nem pályázhat díszdoktori címre, és a Francia Akadémia sem tervezi felvenni tagjai közé. A szurkolók viselkedéséről is túlzás nélkül állíthatjuk, hogy újra és újra sosem látott mélységekbe zuhan, legutóbb egy nizzai csoportjuk például nem átallotta haló poraiban gyalázni az ellenfél tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt egykori csatárát.

Mindig akadnak persze újszülöttek, akiknek ugyebár újak a focival kapcsolatos poénok és forrásaik, íme egy nemzetközi gyöngyszem a népszerű amerikai humoros showműsor, a Saturday Night Live egy 2019-es adásából! A Soccer broadcast (Futballközvetítés) című szkeccsben a Gloden Globe-díjas angol színész, Idris Elba az Arsenal FC hátvédjét alakítja, és a focistából lett televíziós „szakértőket” figurázza ki, akiknek sutasága, járatlansága a média világában, és helyenként botrányos nyilvános megszólalásaik rendre témát nyújtanak az erre fogékony sajtónak és közönségnek. A Londonban született Idris elkötelezett focirajongóként fontosnak érezte, hogy a műsor aktuális házigazdájaként előhozza az elsősorban amerikai nézők előtt az európai labdarúgást, frenetikus alakítást nyújtva Dave „The Bruiser” Kooseman, a kőostoba, szexista, homofób, rasszista véglény szerepében.