A 0-0 nem lett volna igazságos, de a 0-3 sem az – vélemény

Elkezdődött az Európa-bajnokság a mi fiainknak is. A halálcsoport talán legkönnyebb mérkőzésén a címvédő Portugáliát láttuk vendégül. Azért mondom, hogy legkönnyebb, mert félek, hogy ezután csak nehezebb lesz. Az első meccsek titokzatosságában, egy-egy váratlan húzásban, a hatvanezer magyar szurkolóban bízhattunk és persze abban az elszántságban, amit a játékosaink megmutattak a sajtótájékoztatókon, de féltünk, hogy a pályára esetleg már nem jut belőle.

 


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A kezdőcsapat formailag nem meglepetés, három belső védő, két gyalogkakukkal a szélén, az egyetlen kérdés az volt, hogy ki legyen a bal szárnyon? Fiola? Oké, de akkor ki lesz a jobbon Mister Rossi? Lovrencsics? Na jó, maga tudja.

Évtizedes probléma, hogy nincsenek igazi szélső védőink.

Tanult jobbhátvédünk van, balhátvédünk maximum alkalmi. A tanultat úgy értem, hogy nem oda képzett, nem ott nevelkedett, hanem oda szoktatott. Lovrencsics Gergőre emlékszem a Budafokból, a Pécsből, a Pápából, csatár volt, majd jobbszélsőként szerzett nevet magának a Lech Poznanban, hogy pályafutása derekán megpróbáljon a védelem szélén is teljesíteni. Fiola meg szegény védekező középpályásból lett jobbhátvéd, középhátvéd, balhátvéd, mikor mi.  De ezen a meccsen nem volt panaszunk rá.

 


Hogy ezért, vagy sem, de a portugálok látványosan a széljátékot erőltették. Balra Raphael Guerreiro és Diego Jota próbálta összekavarni Lovrencsicset, aki Botkával és Kleinheislerrel kiegészülve egész jól helytállt, a másik oldalon Nélson Semedo és Bernardo Silva nem tudott nagyon áthatolni Fiolán, akinek remekül segített ki a középpályáról Schäfer és a védelemből Szalai Attila.  Az első félidő nyomasztóan alakult, egykapuztak a luzitánok, de nem igazán találtak fogást, még akkor sem, ha Gulácsinak volt egy-két komoly védése, valamint Cristiano Ronaldo is rontott az ötösről egy ziccert. Apropó, Ronaldo. Csak annyit jegyeznék meg, hogy az ötszörös aranylabdás klasszis az ötödik Európa-bajnokságán lépett pályára, Magyarország pedig a negyediken.

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 Ft értékben!


 

A szünetig nem esett gól, és igazából ez a tény önmagában nem volt meglepő. Az volt az ember érzése, hogy a portugálok épp annyival teljesítenek maguk alatt, mint amennyivel mi a saját képességeinket megnöveltük. Ez egy masszív védekezésre volt elég, arra nem, hogy megtudjuk, mire vagyunk képesek támadásban. Szalai Ádám kapitányként ismét rettenetesen harcolt, hol irányította a többieket, hol ő maga fejelt ki egy portugál pontrúgást, hol önmaga próbált némileg szokatlan módon cselsorozatba bonyolódni a világklasszis védők között.

Ami még említésre érdemes, hogy rendkívül keményen futballoztunk.

Odaálltunk, ütköztünk, nem hagytuk magunkat, jó volt nézni.  Tizenegy mindenre elszánt férfi. Felsejlett a csoda lehetősége.

A második félidőre kicsit nyugodtabban jöttünk ki, bár a meddő portugál fölény maradt, olykor átléptük a felezővonalat a labdával, tartogattuk, sőt, olykor jó házigazdaként ügyeltünk arra is, hogy Rui Patrício kapus nehogy lemerevedjen. Néhány kósza indítás, pár vakmerő lövés, de a tapasztalt portás a helyén volt mindannyiszor. Miként amúgy Gulácsi Peti is. Pepe fejesénél, Bruno Fernandes lövésénél, mindig tudta mi a helyes döntés.


Bizakodtunk, reménykedtünk, féltünk. Mi, akik néztük. Teltek a percek, a portugálok labdáztak, mi kergettük őket, de negyedórával a vége előtt már abszolút elérhető közelségbe került a pontszerzés. A pontszerzés, ami mindent felborított volna. Az ember érzése az volt, hogy egyre inkább rászolgálunk, de a szurkolói emlékezet nem felejt. Ibrahimovic  2005-ben és 2009-ben, 2013-ban Chipciu törte össze az álmainkat egy karnyújtásnyira lévő pontszerzés előtt, ráadásul itt, Budapesten, a mi városunkban. Ez nem történhet meg újra – gondoltuk, miközben tudtuk, hogy amíg le nem fújja Cakir, bármi megtörténhet.

Jöttek a cserék, Schön Szabi, egy pillanatra a mennybe jutott a srác. Kiugrik, nem les, GÓL! Ünnep! De, les. Belehalunk. Nagyon akartuk. Megnézzük újra, tényleg les.

Fogynak a percek. Nyolcvankettő, nyolcanhárom, nyolcvannégy… mindig ilyen rohadt hosszú volt egy futballmeccs? Már látszik a vége, de az idő ólomlábakon vánszorog.

Nem úgy, mint Bruno Fernandes. A Manchester United klasszisa jobbról ad be, Szalairól levágódik, érkezik Guerreiro, belepöcköl, Orbán sarkán irányt változtat, Gulácsi tehetetlenül nézi, ahogy a labda becsorog a jobb alsóba… 0-1.

Talpra kéne állni. A meccsnek nincs vége – gondoljuk joggal. Másként gondolja ezt Renato Sanches, Sigér nagyjából fél perc alatt háromszor pattan le róla, úgy hozza föl a labdát. Kiugratja Rafa Silvát, Orbán mögé kerül, a védő lerántja, talán még bele is rúg, tizenegyes. Döbbent csend. Hát ez tényleg megtörténhet?

Megtörtént. Ronaldo odaáll, gól. Újabb rekord a zsebben, az Európa-bajnokságok legtöbb gólját szerző futballistája lett a madeirai klasszis. Valami francia fickót, bizonyos Michel Platinit előzött meg, aki szintén nem volt ügyetlen azért a maga korában. 0-2, nincs igazság. Fáj. Nem baj, a becsületgól még cél lehet.

Cél marad. Ronaldo megmutatja, hogy nem csak tizenegyesből megy, két parádés kényszerítő után még Gulácsit is kicselezte, majd az üres kapuba passzolt. 0-3. Ez így már tényleg sok.

 


Cakir lefújja, Portugália a mennyben, mi pedig egészen mélyen. De fáj ez most. Persze nem a vereség, mert arra lehetett számítani, csak a módja, az a kegyetlen. A legrosszabb az, hogy évtizedek múlva nem arra fog emlékezni a futballvilág, hogy milyen szervezetten és magas szinten védekeztünk, hanem arra, hogy CR Eb-rekorder lett, mi meg benyeltünk hármat tőlük.

Rossi azt mondja a meccs után, hogy ő hibázott. Rosszul cserélt. Ráhagyom. A túloldalon Fernando Santos mester nem lapogatta a saját vállát, pedig lett volna rá oka. Rafa Silva egy gólpasszal és egy kiharcolt büntetővel szállt be, Renato Sanches olyan erőt vitt a középpályára, amivel képtelenek voltunk boldogulni. Ott volt minőségi változtatás, itt nem. Ez legkevésbé sem Rossi hibája.

Reklám van. Elektromos autó, gombakenőcs, fűszerkeverék. Még mindig fogom a fejem. Meredten nézem a televíziót. Veszettül csipog a telefonom, „Láttad ezt Gabikám?”  „Ez mi a franc volt?” „Kegyetlenül be fogok ma rúgni!” – hogy csak a szalonképes üzeneteimet idézzem.

Azt hiszem a 0-0 nem lett volna igazságos, de abban egészen biztosan vagyok, hogy a 0-3 sem az.

Mit mondhatnék? Megyünk tovább. Néztem a francia-németet. Nyilván ők is láttak minket. Nem lesz könnyebb. A tiszteletet kivívtuk. Minden meccs ajándék.

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x