A 19. scudetto – Az Inter bajnoki címének vizsgálata (I. rész)

Múlt hétvégén a Crotone elleni sikerének, és az Atalanta másnapi pontvesztésének köszönhetően 19. alkalommal koronázták bajnokká az FC Internazionalét Olaszországban. Teljesen megérdemelten. Antonio Conte együttese a szezon második felében kiegyensúlyozott teljesítményének, pragmatikus elképzeléseinek és merev taktikai hadrendjének köszönhetően maximálisan kihasználta az idei bajnoki évadban a lehetőségeit, a nemzetközi kudarc adta több szabadnapot és annak felbecsülhetetlen előnyeit, valamint legfőbb riválisainak mélyrepülését vagy botlásait. A kétrészes írásomban részletesen vizsgálom az Inter idei teljesítményét, a hazai és az európai versenyképességét illetően. Most a bajnoki címet elősegítő legfontosabb szempontokat veszem sorba, a második részben az európai versenyképesség vonatkozásában vizsgálom az Inter kettősségét.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A bajnoki címeket számos esetben nem a legjobb futballt felmutató csapatok, hanem a hosszú pontvadászat által nyújtott kihívásokat legkiegyensúlyozottabban vevő együttesek nyerik az egyes nemzeti ligákban.

Antonio Conte pragmatikus irányítása és merev taktikai elképzelése éppen ezért tud kifizetődő lenni a hazai pontvadászatban. A szakvezető kiváló, szervezett, harcos együttesek felépítésére képes, amelyek egy számító futballnak köszönhetően felül tudnak kerekedni a – túlnyomórészt gyengébb játékoskerettel bíró – hazai ellenfeleken. Az idei szezonban egy érési folyamat következményeként ezt konzisztens módon tudta produkálni az Inter, és az újonnan igazolt futballistákkal kiegészült játékosállomány áldozatvállalása, taktikai fegyelmezettsége és a szakmai stáb által végzett, ehhez szükséges kiemelkedő munka hozta el az idei sikert.

 

Mikrokörnyezet

Ha novemberi elemzésemben az általános Conte ellen irányuló össztűz kellős közepén felhívtam a figyelmet az alábbiakra, akkor ezt a mostani írásom kiindulópontjaként is meg kell tennem. Conte sikere ugyanis a fanyalgók ellenére nem a véletlen műve Itáliában:

 

„Conte a sok bírálat ellenére a Juventus és a Chelsea után az egy évtizede vergődő Internazionalét is újjáépítette. Tette mindezt úgy, hogy a sorozatos kifakadásai ellenére a kínai tulajdonos és Marottáék többet tettek a játékoskeret megerősítése érdekében, mint az elmúlt évtizedben bárki az Inter háza táján. Rövid távon Conte megfelelő személy lehet arra, hogy a kék-feketék versenyben legyenek a bajnoki címért és az idei szezonban javulni fog az együttes játéka. Bár több sebből vérzik az együttes, jelenlegi játékoskeretével mindenképpen a bajnoki címért küzdhet…”

 

Kiemeltem még valamit: „…el kell ismerni azt a szakmai bravúrt, miszerint a szakvezető kiismerhető futballja több klubnál sikeres szereplést eredményezett az évek során. Bár azonos játékrendszert alkalmaz, Itáliában még sincs egyetlen egy olyan szakvezető, aki e játékrendszerrel akárcsak megközelítőleg is hasonlóan sikeres volna.” Amikor e sorokat írtam, számos nemzetközi véleményformáló bukásnak titulálta Conte milánói tevékenységét.

Az Inter bajnoki elsősége köszönhető az automatizmusokra épülő futballnak, az ennek köszönhetően Conte által tudatosan megteremtett kontinuitásnak, legtöbb ellenfele gyengébb játékoskeretének és azok alacsonyabb technikai tudásának, és a kilenc éven át uralkodó Juventus szakmai lejtmenetének.

 


(X) Az Unibeten immár statisztikai adatokra is fogadhatsz! Tedd meg a tétedet a topligás és BL-mérkőzéseken lövésekre, kaput eltaláló lövésekre, lapok vagy lesek számára!


 

Taktikai változtatás és a gyakorlatban alkalmazott újabb játékelemek

Conte dicséretére legyen mondva, az előző idény végén és az idei szezon első felében támadóbb szellemű, játékosabb, kreatívabb futballt kívánt csapatával játszatni. Az új, 3-4-1-2-es elképzelés és bonyolultabb támadásvezetés ábrákkal szintén a fentebb említett novemberi írásomban található. 

Ezt a célt szolgálta a védőhármas tagjaként alkalmazott Alekszandar Kolarov előtérbe helyezése, aki technikai adottságainak köszönhetően jobban tudta támogatni a támadásvezetést, és hosszú indításokkal is csatába tudta dobni támadótársait (egykoron a Roberto Mancini által irányított Interben Szinisa Mihajlovics hasonló szerepet töltött be). Mindeközben azonban sem Arturo Vidal, sem pedig Christian Eriksen nem alkotott maradandót a kipróbált trequartista pozícióban. Kiválóan futballozott viszont Nicolo Barella, aki többször felvette a irányító és előkészítő szerepkört, és a Real Madrid elleni idegenbeli BL-meccsen is kreatív módon hozta helyzetbe Lautaro Martínezt.

 


Az Inter bár erőltette a labdatartásra irányuló futballt, de a tizenhatos környékén nem volt kellő kreativitás a játékában. Lautaro szerepe marginálisabbá vált, hiszen a támadásvezetés a jobboldalra helyeződött át (lásd a novemberi cikkben az ábrát), és a két csatár (Romelu Lukaku–Martínez) közti összjáték kevésbé érvényesült ettől kezdve.

 


A baloldalon Eriksen és Alessandro Bastoni helyváltoztatásai segítették a támadásépítést, de a szezon során egyértelműen az Inter jobb oldala (Achraf Hakimi és az egyébként mindkét oldalon hasznosítható Matteo Darmian hathatós szerepvállalásának köszönhetően) kapott centrális szerepet a támadásvezetés során.

Conte megtehette volna, hogy dolgozik az elképzelésen és próbálja kiküszöbölni a felmerülő akadályokat, de időközben szembe kellett néznie egy másik problémával is. Védekező fázisban a túlságosan fent helyezkedő, labdavisszaszerzésére irányuló agresszív magatartás miatt az ellenfél tizenhatosánál letámadó csatárok, középpályások és a hátul ragadt, őket nem kellőképpen követő védelmi hármas között jelentős mértékben megnőtt a terület.

Az ellenfelek ettől a ponttól kezdve kontratámadás során számos alkalommal találtak rést az Interen, és jutottak el az leghátsó védelmi hármashoz, mindennemű akadály nélkül. Az Inter elől ragadt középpályásai (Vidal, Marcelo Brozovic, Barella) nem tudtak időben visszarendeződni, és szétesett az együttes játéka. Időközben a Real Madridtól hazai pályán elszenvedett sima, 2-0-s vereség ismét rávilágított arra: ez a futball nem életképes Európában.

 

A pálfordulás – visszatérés a 3-5-2-re

Conte bár megkísérelte színezni csapata futballját, idejekorán lemondott róla és nem próbált ki újabb alternatívákat. Ismételten inkább a már Itáliában jól bevált, biztonságot nyújtó, eredeti 3-5-2-es játékrendszeréhez nyúlt vissza. A fordulópontot a Sassuolo elleni idegenbeli találkozó hozta el 2020. november 28-án. Az Inter a csalódást keltő BL-szereplés ellenére kellő lélekjelenlétet mutatott, és nyert (3-0).

Ettől a ponttól kezdve azt tapasztalhattuk a szezon során, ami Conte együtteseit mindig is jellemezte, és ami eleve kudarcra van ítélve az európai porondon.

A védelmi vonalakat ismét mélyen húzta meg az együttes, lezárva a területeket, és ismét a csatáraira feljátszott labdákkal próbált érvényesülni. Ekkoriban került ismét előtérbe Milan Skriniar, akit az átmeneti szisztémaváltás miatt Conte Kolarov szerepeltetése miatt mellőzött. Az Opta adatai alapján, amíg az első 12 bajnoki találkozón a fent említett hiányosságoknak köszönhetően az Inter 20 gólt kapott, a 3-5-2-re történő visszatérés következtében az elmúlt hónapokban mindössze kilencet. A szakvezető köszönhette ezt a változtatás következtében alkalmazott, immáron ismételten mélyen tartott védelmi vonalaknak és Barella világklasszis teljesítményének is.

 

Inter - Barella
Barella jelentősége az Inter strukturális felépítésében és szakmai előmenetelében.

Az Inter futballjának, taktikai evolúciójának és sikeres szereplésének legfontosabb alappillére az elmúlt években az egykori Cagliari-játékos, az immár 21-szeres válogatott, Nicolo Barella. A 24 éves középpályás érett vezéregyéniség, aki mentálisan bírja a terhelést, képes a hátára venni az együttesét és többdimenziós futballista. Kiváló taktikai érzékkel, technikai adottságokkal és játékintelligenciával bír. Játékolvasási képessége generációjában egyedülálló, emellett a játék minden egyes fázisában kiemelkedő teljesítményre képes, sőt mi több, éppen ennek köszönhetően jolly jokerként képes kompenzálni a körülötte futballozó társak egyes hiányosságait bizonyos játékhelyzetekben. Az ő világklasszis teljesítménye tette lehetővé azt, hogy az Inter a bajnoki címről kezdhesse szövögetni álmait. Barella belső középpályásként hatalmas területeket befutva elsőként indította el a letámadást, miközben támadásvezetésben ő volt sokszor az egyetlen, de rendkívül fontos láncszem, aki megbontotta az ellenfél felállt és szorosan tartott védelmi vonalait, és területeket nyert ez által.

A jobbszélre kihúzódó Barella, a támadásban életveszélyes, a centrális területekre és a tizenhatosra betörő Hakimi, valamint a labda felé mozgó ékek ( a legtöbb esetben a védőket kimozgató Lukaku) aktivitása növeli Conte támadásvariációit. A túloldalon érkező Alessandro Bastoni sokszor ma már nem a szélen fut fel, hanem a centrális területet támadja mélységből, miközben új taktikai elem a támadást segítő középpályásoknak a visszahozatala a felezővonalra azért, hogy biztosítsák a lefedettséget egy esetleges labdavesztés alkalmával.

 

A bajnoki menetelés legfontosabb állomásai

A Sassuolo elleni sikert követően az Inter kikapott az AC Milantól és legyőzte a Napolit. A januári, Juventus elleni 2-0-s, teljesen megérdemelt siker jelentősége pedig felbecsülhetetlen a végső sikerben. A szervezett milánóiak többek között a volt Juve-játékos Vidal fejesgóljának is köszönhetően teljesen megérdemelt győzelmet arattak egy olyan mérkőzésen, ahol a még mindig identitását kereső vendégegyüttes játéka egy-egy ígéretes lehetőség ellenére elmaradt a várakozásoktól. Ezen a találkozón ismételten Barella játszotta a főszerepet, góllal (a kiváló Bastoni nagyszerű átadása után) és gólpasszal járult hozzá a sikerhez.

A győzelem és a mutatott játék a Zebrák ellen kellő önbizalommal ruházta fel az Inter futballistáit, amely végre elhitette a játékosokkal: a bajnoki címre esélyesek lehetnek egyrészt saját kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően, másrészt a kilenc éve uralkodó torinóiak kilátástalan idei szezonjából fakadóan, és az időközben bukdácsoló Milan–Atalanta páros formájának következményeként.

Az Inter február 21-én egyértelművé tette, ki az úr Milánóban. Kísértetiesen hasonló győzelmet aratott az együttes, mint Conte Juventusa az AS Roma ellen 2014-ben (3-0).

 


Korai vezetés, terület átengedése, onnantól kezdve a saját, számára leginkább fekvő játékának érvényre juttatása, számító futball.

 


Samir Handanovic többször mentette meg együttesét a mérkőzésen 1-0-s vezetésnél, és az Inter a kitámadó Milan ellen nem kegyelmezett. A Handanoviccsal kiegészült Bastoni, Stefan de Vrij és Skriniar a legjobb védősora az idei szezonnak, miközben ez köszönhető annak is, hogy nagymértékben segítik őket a mélyen tartott védelmi vonalak. Lásd a „játszó” csapatok (Sassuolo, Atalanta) ellen kiszenvedett tavaszi sikerek, ahol az ellenfél dédelgette a labdát és az Inter szenvedve nyerte a mérkőzéseket. Ez ugyanis Conte mindenkori együtteseinek védjegye.

Ki kell emelnem a sokszor mostoha körülményeket átélő Eriksen kitartását (az utolsó pillanatokban a Milan elleni kupameccsen lőtt szabadrúgásgólja élményszámba ment, ahogy második gól előtti előkészítése is a Milan elleni 3-0-s bajnoki győzelem alkalmával), lelki erejét és kemény munkáját, aki a szezon második felében végre beilleszkedett az együttesbe. Hozzáteszem, számára hosszútávon jobbat tenne egy edzőváltás, vagy ha ő maga továbbállna.

Contét dicséri az együttes arculatának és identitásának kialakítása, játékosai, köztük Barella fejlődése, Darmian kiszemelése és alkalmazása, aki a bajnokság hajrájában három gólpasszal és góllal vette ki a részét a bajnoki sikerből és akinek rendkívül fekszenek Conte elképzelései. Ahogyan az várható volt az újonnan érkezők közül Hakimi kreativitása a merev játékrendszerben különösen értékes fegyverré vált, és még számos példát felhozhatnánk az egységes csapat elvét követő mester együttesében (Ivan Perisic esetét a második részben emelem ki).

És itt jön képbe a következő, a bajnoki címben meghatározó szempont: idén előnyt jelentett az együttes számára, hogy egy begyakorolt, a keret tagjai által ismert hadrendben szállt harcba a bajnoki címért, és ebbe a rendszerbe kellett beépíteni a tudatosan posztra igazolt új játékosokat.

 

Az újabb európai kudarc hatalmas előnnyel párosult – utolsó hely a BL-csoportban

A hosszú évek során Conte edzői állomáshelyein – a londoni kitérőtől eltekintve – nem kívánt változtatni rugalmatlan hozzáállásán, és sajnos a jelenleg mutatott futball idén sem volt elég, és ebben a formában, a későbbiekben sem lesz az Európában.

A csalódást keltő, de nem meglepő nemzetközi kudarc ugyanakkor jelentősen javított a bajnoki esélyein. Az Inter ugyanis idejekorán mentesült a hétközi feladatok alól, sőt miután már télen kiesett a BL-sorozatból, a szakmai stáb előre úgy tudta felépíteni a munkatervet, hogy (akkor még) a Coppa Italia kivételével nem kellett más elfoglaltsággal számolnia. Ez jelentős mértékben növelte Conte legénységének esélyeit a végső győzelemre (emlékezhetünk rá, hogy még Stefano Pioli Milanja is egy darabig versenyben volt az Európa-ligában). Conte a Juventusszal és a Chelsea-vel is akkor ért fel a csúcsra hazai környezetben, amikor nem kellett a nemzetközi porondon vitézkednie.

Az elmúlt fordulókban már érzékelhető volt, ahogyan visszaesett az Inter teljesítménye és intenzitása, mentálisan és fizikálisan is elfáradt az együttes, pedig nem kell már helyt állnia a BL-ben jó ideje.

 

Konkluzió

Contét dicséri az, hogy töretlen hit, pozitív értelemben megszállottság, rengeteg energia és lelkiismeretes munka befektetésével Milánóban is elhitette aktuális játékoskeretével, hogy ha követik tanait, akkor közösen sikerre vezethetik az Intert. A befektetett munka érési folyamatának legfontosabb hozadéka az, ahogyan a korábban hasonló sikert nem tapasztaló egyes kerettagok is megérezték a győzelem ízét. Az együttes megtanult szenvedve is nyerni, és kiélezett pillanatokban, rangadókon a maga javára fordítani mérkőzéseket (Atalanta, Napoli, Juventus, Milan ellen). A győztes mentalitást a szakvezető és stábja képes volt átadni és játékosai éltek is a lehetőséggel. Az Inter teljesen megérdemelten nyerte meg az idei bajnokságot.

Az általam az elmúlt években több alkalommal elemzett merev elképzelések és az ezekből következő szakmai korlátok nem tűntek el az együttes játékából, sőt hosszú távon – amennyiben nem történik változtatás – ezt a játékot továbbra sem tartom versenyképesnek nemzetközi szinten. Erről szól majd elemzésem második része.


Fotók: internationalchampionscup.com, milanotoday.it, BBC

Kéri András Dániel

https://www.facebook.com/calcioanalyst

5 1 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x