A belga válogatott múltja és jelene

Az elmúlt 50 év labdarúgó-világbajnokságain csak három olyan ország tudott dobogós helyen végezni, melynek a lakossága nem éri el a 12 millió főt: Svédország, Horvátország és Belgium. Utóbbiak azonban hiába vezetik három éve a FIFA világranglistáját, a közönség ódzkodik a hagyományos futballhatalmak közé sorolni, pedig az ország méretei ellenére a belga labdarúgás nem csak az elmúlt évtizedben él sikeres korszakot, hanem az egyik legkomolyabb múltra visszatekintő futballnemzet, melynek nemzetközi megítélését egy igazán komoly trófea hiánya árnyalja. Ezen hiátus betöltésével, ha nem is a legnagyobb favoritként, de az idei Eb-n is megpróbálkozik a válogatott, így érdemes röviden megismerkedni a „vörös ördögök” történetével és jelenkori sikereinek gyökereivel, hogy aztán az idei kontinensbajnokság legfontosabb kérdéseire is rátérjünk.

 


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A labdarúgás bölcsőjénél

Bár Belgiumot csak 1830-ban hozták létre mesterségesen az európai „nagyhatalmak”, hogy se Franciaországot, se Hollandiát ne erősítsék a területtel, az országba viszonylag korán megérkezett az angol szabályrendszerű football a brüsszeli és bruges-i angol iskolákon keresztül, így már 1895-ben megszületett a helyi szövetség (RFBA), mégpedig harmadikként a Brit-szigeteken kívül a dán és a holland szövetség után. Épp az északi szomszédokkal játszotta a válogatott az első hivatalos meccsét 1904-ben (3-3), majd egy évvel később a máig hagyományos vörös mezt is magára öltötte a belga nemzeti csapat, mely gyorsan meghozta számukra a „vörös ördögök” becenevet (egészen pontosan a La Vie Sportive hasábjain használta először az ikonikus metaforát a lap egyik szerkesztője, Pierre Walckiers 1906-ban).

Belgium egyike volt a hét FIFA-alapító tagországnak 1904-ben, így hamarosan részt vett a nemzetközi tornákon is. Az 1920-as antwerpeni olimpiát meg is nyerte a belga válogatott a skót William Maxwell irányításával, mégpedig meglehetősen különös módon, hiszen a spanyolok és a hollandok legyőzése után a döntőben 2-0-ás állásnál Csehszlovákia nemes egyszerűséggel levonult a pályáról a 39. percben az angol játékvezető döntései elleni tiltakozásul. Pedig az olimpia akkoriban a legjelentősebb válogatott megméretésnek számított, az 1924-es és 1928-as sikerért például Uruguay a FIFA engedélyével a mai napig viselheti a mezén a világbajnokoknak járó csillagot (Belgium azonban nem).

 

Az 1920-ban olimpiai aranyérmes belga válogatott. Az első sorban balról a második a házi gólkirály Robert Coppée (fotó: soccernostalgia.com)

Az első hivatalos világbajnokságokon is részt vettek a vörös ördögök a harmincas években (az 1930-as vb-re például kéthetes hajóúttal jutott el a gárda Uruguayba), bár az első pontszerzésre az 1954-es tornáig kellett várni (4-4 Anglia ellen), majd a nemzetközi vérkeringésbe becsatlakozó egyre bővebb mezőnybe eléggé beleszürkültek a belgák egészen a hetvenes évekig.

 

Történelmi sikerek

Ekkor már az ifjú Raymond Goethals volt a szövetségi kapitány (ő lett később az első BL-kiírás győztes vezetőedzője a Marseille-jel 1993-ban), aki előbb 16 év szünet után visszavezette a nemzeti csapatot a világbajnokságra, majd 1972-ben Európa-bajnoki bronzérmet nyert egy varázslatos menetelés végén. A selejtezőcsoportban a teljes pályafutását a Club Bruggénél töltő klubikon, Raoul Lambert vezérletével megelőzték Portugáliát, Skóciát és Dániát is, majd az akkor még csak négy csapatos tornára jutásért hatalmas meglepetésre a címvédő és akkor épp világbajnoki ezüstérmes Olaszországot is kiverték. A hazai rendezésű négyes döntőn aztán az NSZK már megállította a vörös ördögöket, akik a kisdöntőben a harmadik helyet viszont megszerezték Magyarország ellen.

 

Az 1972-es Eb-bronzérmes csapat, az első sor közepén Raoul Lambert (fotó: colorsport.co.uk)

Hazard-ék felbukkanása előtt a belga labdarúgás legfényesebb időszaka a nyolcvanas évekre tehető, amikor a válogatottat már a legendás Guy Thys irányította. Az alapok az erősnek számító bajnokságban adottak voltak, hiszen számos jó eredmény között 1978-ban például a Bruges BEK-döntős volt, az Anderlecht pedig rövid időn belül második KEK-címét gyűjtötte be, de az európai kupasorozatok elődöntőiben megfordult ekkoriban a Standard Liege, az Antwerp, a Genk, a Beveren és még a nagy meglepetésre 1988-ban KEK-trófeát szerző Mechelen is.

Ezen klubok játékosai alkották a válogatott gerincét, amikor az 1980-as, már 8 csapat részvételével megrendezett Európa-bajnokságon a rendező Olaszországot, Angliát és Spanyolországot megelőzve megnyerték a csoportjukat és bejutottak a döntőbe, ahol viszont az NSZK megint erősebbnek bizonyult. A kapus Jean-Marie Pfaff, a jobbhátvéd Eric Gerets, a csapatkapitány Jan Ceulemans vagy az aranylabdás Erwin Vandenbergh már ekkor komoly nemzetközi tekintélyt vívott ki magának, amit aztán az 1982-es vb-selejtezőkön tovább növeltek az előző két tornán ezüstérmes Hollandia búcsúztatásával. A spanyolországi tornán bizony a magyarok bicskája is beletört a belga ellenfélbe, akik a címvédő argentinok előtt meg is nyerték a csoportot, a középdöntőben azonban váratlanul lefulladtak.

Nem úgy négy évvel később, amikorra néhány idősebb játékost már olyan fiatal tehetségek váltottak, mint a védelemben Georges Grün vagy a tiniként berobbant Enzo Scifo. Ők is ott voltak már a francia válogatottal szemben máig is érezhető komplexusok kialakulásánál az 1984-es Eb-n, ahol Platiniék 5-0-val ütötték ki őket, ezért pedig tétmeccsen azóta sem tudott visszavágni Belgium.

 

A belga válogatott az 1986-os Vb nyolcaddöntőjében. Álló sor: Ceulemans, Pfaff, Vervoort, Grün, Demol, Claesen, első sor: Gerets, Veyt, Scifo, Renquin, Vercauteren (fotó: footboom.com)

A mexikói világbajnokságon viszont Thys tanítványai nagy nehezen továbbvergődtek a kvartettjükből a legjobb csoportharmadikként, majd az egyenes kieséses szakaszban nagyon felszívták magukat és meg sem álltak a legjobb négyig. Az egyik favorit Szovjetunió ellen hosszabbításban győztek 4-3-ra, majd Spanyolországot büntetőkkel fektették két vállra. Az elődöntőben viszont Maradonával nem bírtak, majd a bronzmeccsen ismét túl kemény falatnak bizonyult a Platini vezette francia sereg.

 

Hanyatlás és kiút

Ezután egy csendesebb időszak következett a belga válogatott életében, a világbajnokságra ugyan rendre kijutottak, ott viszont már egyszer sem sikerült továbblépniük a nyolcaddöntőn. A Hollandiával közös rendezésű Eb lett volna hivatott kirángatni a belga futballt a csendes állóvízből, mely azonban komoly csalódást hozott a csoportkörös kieséssel. Az mára szinte közismert, hogyan reformálta meg a szövetség ezután az utánpótlásképzést, a reformprogram azonban bevallottan semmiféle újdonságot nem tartalmazott, hanem francia, holland, német és spanyol mintákat vett át, melyek termékeny táptalajra találtak Belgiumban. A XXI. századi utánpótlásképzés két fontos tényezőjének szerencsés együttállása figyelhető meg ugyanis az országban.

Az erős gazdasági háttérből adódóan egyrészt adott a fejlett infrastruktúra, másrészt viszont jelen vannak az országban a tehetős többség mellett olyan társadalmi rétegek is, melyek számára a labdarúgás jelent különleges felzárkózási lehetőséget anyagi és kulturálisan hátrányos helyzetükből, így különösen motiváltak karrierjükben. Mivel pedig az eleve több kultúra együttélésére megteremtett országban a közeg is kevésbé kirekesztő a bevándorlókkal és leszármazottaikkal szemben, ez a labdarúgó közegben is megjelenik, és az átlagosnál intenzívebb az integráció.

A nyolcvanas években még csak a lengyel származású Alex Czerniatynski és a már emlegetettt, szíciliai felmenőkkel rendelkező Scifo voltak másodgenerációs bevándorló családok gyermekei a válogatottban, de 1987-ben a gyarmati korból megmaradt kapcsolatok révén az első kongói származású játékos, Dimitri M’Buyu is bemutatkozott a címeres mezben. Az ezredforduló táján aztán csak a Mpenza-testvérek és a horvát Branko Strupar bukkantak fel a vörös ördögök között, majd a fejlődéssel párhuzamosan egyre színesebb lett a csapat kulturális összetétele. Mire Belgium 2014-ben visszatért a nagy világversenyekre, a 23-as keretből már 10-en is bevándorló szülők gyermekei voltak, majd ez az adat a két évvel későbbi Európa-bajnokságon már 12 játékos, a vb-bronzérmes gárdában pedig 11. Az idei kontinenstornán várhatóan a kezdőcsapat fele bevándorló szülők gyermeke lesz.

 


(X) Ingyenes Eb-tippjáték! Kattints ide, tippeld meg a 2021-es Európa-bajnokság összes csoportmeccsének eredményét, és ha nem találsz el egyet sem, 35 millió forintot nyerhetsz!


 

A fellendülés

A különböző háttérből érkező játékosok hatékony elegyet alkotnak, melyet Marc Wilmots vezetett vissza a brazíliai világbajnokságra magabiztos selejtezőbeli teljesítménnyel, majd a negyeddöntőkben ismét Argentína jelentette a végállomást a számukra. Ekkor már azokra a játékosokra épült a csapat, akiknek ma is jól cseng a neve, közülük Vermaelen, Vertonghen, Fellaini és Witsel még a 2007-es U21-es Eb-elődöntős generációból nőtte ki magát a felnőtt válogatottban is, de ott volt Vincent Kompany is a védelemben, és az idei alapemberek közül már Courtois, Alderweireld, De Bruyne, Hazard és az akkor még csak cserének számító Lukaku is.

Fájdalmasabb volt a szurkolók számára a 2016-os Eb-n a Wales elleni negyeddöntős kiesés, pedig ekkor már Mertens, Carrasco és Meunier is tagja volt a nemzeti csapatnak, így amikor a csalódással záruló torna után Roberto Martínez vette át a szövetségi kapitányi teendőket, sok személyi átalakítást már nem kellett végrehajtania a keretben. A csapat játékát azonban alaposan átszervezte, átállt a háromvédős felállásra, melyet azóta csak nagyon ritkán cserélt vissza négyes védelmi vonalra. Brazíliát lepte meg ezzel például a 2018-as vb-negyeddöntőben, bár aztán az elődöntőben már ez sem volt elég a Franciaország elleni rossz sorozat megtöréséhez, a kisdöntőben Anglia legyőzése a belga labdarúgás történetének legjelentősebb sikerét, a világbajnoki bronzérmet jelentette.

 

A 2018-as vb-bronz ünneplése (fotó: FIFA.com)


 

Megválaszolatlan kérdések

A Vb-bronz óta annyi változás történt a vörös ördögök háza táján, hogy az Anderlecht edzőjévé avanzsáló Kompany helyét néha Dedryck Boyata, de sokkal inkább az új generációhoz tartozó Jason Denayer vette át, a középpályán pedig Martínez az egyre érettebb játékkal kirukkoló Youri Tielemans-ra már nagy nyugalommal támaszkodhat. A keretben ugyan csak a harmadik számú kapusról, Koen Casteelsről kellett lemondania a szövetségi kapitánynak sérülés miatt, több fontos játékosnak is kérdéses az erőnléti állapota az Eb rajtjánál. A BL-döntőben elszenvedett orr- és szemüregcsont-törés miatt Kevin De Bruyne szinte biztosan kihagyja az első meccset, Eden Hazard-t pedig számos sérülés hátráltatta az elmúlt időszakban, a nemzeti csapatba is csak 10 perc erejéig tért vissza az utolsó felkészülési mérkőzésen másfél év kihagyás után.

 

Az idei Eb-n várható kezdőcsapat


A klasszis támadókat ugyanakkor egész jól helyettesítette a korábbiakban is Dries Mertens, Thorgan Hazard vagy újabban a keret egyetlen igazi ifjonca, a még tinédzser Jérémy Doku. Nagyobb érvágás azonban a januári Achilles-ín szakadása óta még meccset sem játszó Axel Witsel kiesése, hiszen a leginkább talán a letámadásokkal szembeni ellenállóképességével kitűnő Dortmund-középpályás szerepét senki sem tudta betölteni sem a labdakihozataloknál, sem a védekezésben, tavaly többször eredményeztek például kapott gólokat a helyén általában bevetett Leander Dendoncker hibái.

Ez felveti egyébként Martínez felelősségét is, hiszen a szerződését tavaly 2022-ig meghosszabbító szövetségi kapitány elsősorban saját eredményeire koncentrál és nem sokat foglalkozott eddig az új tehetségek beépítésével a jövő számára. A belga közvélemény által preferált Albert Sambi Lokonga például hosszabb távon alkalmasnak látszana Witsel szerepének átvételére, de akár a Wolfsburgba szerződő Aster Vranckx is, miközben kissé előrébb a már általunk is megénekelt legnagyobb ígéretnek számító Yari Verschaeren, az alkalmanként már a BL-ben is villanó Charles De Ketelaere, a már a Milanban légióskodó Alexis Saelemaekers, a széleken Arthur Theate és Jelle Bataille vagy az igencsak korosodó védelem leváltására számításba jövő Zinho Vanheusden sem kerültek be eddig a csapatba, Sebastiaan Bornauw kipróbálása pedig elég rosszul sült el. Így az Eb-keretben maradtak nem a legjobb formában és olykor kiöregedőfélben lévő játékosok, hátulra például a 35 esztendős Thomas Vermaelen vagy a szélen a 31 éves Nacer Chadli.

Így a csapat jövőjét illetően sokasodnak a kérdőjelek, de ezekre már nem feltétlen Martíneznek kell majd megtalálnia a választ.

A jelen ugyanis még igencsak biztató, és ha a sérült kulcsemberek pótlását meg tudják oldani az egységes gárdát alkotó rutinos veteránok, amíg a klasszisok felveszik a fonalat, akkor az Eb-n is kijöhet számukra egy jó eredmény még úgy is, hogy több ellenfél lényegesen ütőképesebb kispaddal rendelkezik. Az esélyeket ugyan az is csorbítja, hogy a rendezést az ország elvesztette, miután a tervezett Eurostadiumhoz kapcsolódó brüsszeli elkerülőút projektje hosszan elhúzódó politikai csatározások központjába került, így végig idegenben fog pályára lépni a Martínez-legénység a gyakran saját közönségük előtt szereplő válogatottakkal szemben.

Ez viszont nem lesz újdonság a világranglistát három éve vezető Belgium számára, a szövetség pedig szeretné szépen ünnepelni a 125. évfordulóját (ennek örömére új címer is került a mezekre). Ehhez méltóan a nemzeti csapat voltaképpen már most a belga futballtörténelem legjelentősebb korszakát éli, amit az is jól mutat, hogy mind a négy, valaha 100 belga válogatottságot elérő játékos ott van a jelenlegi legerősebb kezdőben, a rekorder Vertonghen (124) mellett Witsel (108), Alderweireld (107) és Eden Hazard (106) is, de Mertens (95), az 57 találatával már most válogatott gólrekorder Romelu Lukaku (89) és Thibault Courtois (83) sincsenek messze a jubilálástól.

Sőt, az eddigi legtöbb alkalommal csapatkapitány Jan Ceulemans-t akár a karszalagot eddig 45-ször viselő Eden Hazard még akár ezen az Európa-bajnokságon utolérheti, ha újabb korszakos sikert érnek el a vörös ördögök és a döntőig menetelnek, tovább gyarapítva az eddig egy olimpiai aranyéremből (1920), egy Eb-ezüstből (1980), egy vb-bronzból (2018) valamint egy-egy Eb- (1972) és vb-elődöntőből (1986) álló dicsőséglistát.

 

Balra a régi és jobbra az új címer

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

 

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x