A bukás sarokpontjai – vélemény

Anglia nyerő helyzetből, saját közönsége előtt, a győzelmet felelőtlenül kiengedve a kezéből bukta el az Európa-bajnoki döntőt, alighanem történelmi esélyt elszalasztva. A kudarcba fulladó utolsó küldetés okait igyekeztünk lajstromozni.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Gyávaság

Lehet, kicsit erős a kifejezés, mégis, ez írja le a legplasztikusabban, hogyan játszotta végig a tornát, legalább is pedig, hogy hogyan vívta meg a döntőt Anglia. Gareth Southgate futballfelfogásának egyenes következménye volt az utolsó mérkőzés fiaskója, a taktikai elképzelései, üzenetei azt táplálták bele ugyanis játékosaiba, hogy elégedjenek meg az egygólos előnnyel, ha az megvan, a fő a biztonság elvét vallva ne törekedjenek erőteljes támadójátékra. „Elég, ha kibekkeljük a maradék időt”. Mármost ez az olaszok elleni fináléban bő 85 perc lett volna, annál meg egyfelől elszántabb, veszélyesebb, gólérzékenyebb csapat az itáliai, másfelől – egy karmikus szálat behúzva – kegyetlenebb műfaj a labdarúgás, hogy ne büntesse meg azt, aki nem akar futballozni. Anglia a gólja után nem akart. Hangsúlyozandó: nem az történt, hogy nem tudott, mert nem engedte az ellenfél, egyszerűen nem akart. Ami bűn, pláne egy megzavarodott, a játékát kereső riválissal szemben.

 

Tapasztalatlanság

Az első félidőben Olaszország meglehetősen bizonytalanul kutatta az angol kapu felé vezető utat, úgy tűnt ráadásul, esélytelenül teszi. Csakhogy a bokszoló, aki egy jól elhelyezett jobbossal padlóra küldte ellenfelét, nem próbálja meg tántorgó vetélytársát kiszámoltatni, hanem hagyja inkább magához térni, végzetes hibát követ el – ebbe a csapdába lépett bele Anglia. Elsősorban túlzottan óvatos, tapasztalatlan szövetségi kapitánya miatt, aki felfogásán változtatni képtelen, nem ismerte fel a történelmi esélyt. Hogy még egy góllal eldönthette volna a partit. Mert nem azzal volt a gond, hogy Southgate visszatért az ötvédős játékrendszerhez – azzal az volt a célja, hogy a támadásban rendre öt emberrel rohamozó olaszokat, a bal szélen Emerson Palmierit, a jobbon Federico Chiesát, elöl Ciro Immobilét, a félterületekbe berontó Nicolo Barellát és Lorenzo Insignét feltartóztassa –, az még ülhetett is volna, hanem hogy megint csak visszavett az előny birtokában, hogy nem jól reagált a kínálkozó alkalomra.

 

 

Rossz megközelítés

A 3-4-3-as játékrendszerrel a középpálya kreativitása is értelemszerűen csökkent, Declan Rice és Kalvin Phillips bármennyire jól is játszott – összességében a tornán, valamint a döntőben is –, az az ötletesség hiányzik belőlük, ami éppenséggel Jadon Sanchóban, Bukayo Sakában, Phil Fodenben, Jack Grealish-ben, Marcus Rashfordban megvan. Kvízkérdésnek is fel lehetne tenni: találni-e olyan edzőt széles-e világon, aki a nevezett szuperötös egyikét sem teszi be kezdőcsapatába? A válasz az olasz–angol finálé után immár ismert, de még ezt is el lehetne bírnia egy együttesnek, ha a kreativitás hiányát pótolja másképp, mondjuk nyomásgyakorlással, intenzívebb játékkal, presszinggel. Anglia ebből nem sokat mutatott. Southgate védelmében illik megjegyezni, a dánok ellen remekül beszálló Foden megsérült, nem vethette be a döntőben, a folyamatos sérüléssel bajlódó Rashford pedig épp a szezon végére került bűnrossz formába, de ez elvezet egy másik ponthoz.

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 Ft értékben!


 

Kései és túlzott rizikóvállalás

A Manchester United csatára már a Villarreal elleni El-döntőben is pocsékul futballozott, szinte egyetlen megoldása sem sikerült, nagyjából ezt láttuk tőle ezen a tornán, amikor ritkán beszállt (84 percet kapott összesen). Mármost kérdés, érdemes-e a tizenegyesrúgásoknál abban (azokban) a játékosokban bízni, akik vagy formán kívül vannak (Rashford), vagy nagyon keveset játszottak (Sancho). Ami nyilvánvalóan frusztrálta őket. Ebben a lelkiállapotban – pláne a döntőben, egy egész stadion, plusz az egész ország ideges tekintete előtt – odaállni a büntetőpontra letett labda mögé nyilván egészen más, mint az edzésen berugdosni a tizenegyeseket, ehhez vagy nagyon flegmatikus alkatnak kell lenni, vagy elképesztően magabiztosnak. Mármost Southgate a 23 éves Rashford mellett egy 21 és egy 19 éves játékost küldött oda, utóbbit, Sakát ráadásul utolsóként. Azt a Sakát, aki Sanchóhoz hasonlóan ultratehetséges, az Arsenalnak és a jövő angol válogatottjának is meghatározója, egy kincs, de nem játszott jól Dánia ellen, és a fináléban beszállva sem nyújtotta azt, amit egyébként tud. Mégis odaküldte Southgate. Túl nagy rizikó volt ez így – érdekes, hogy az amúgy túlságosan is megfontoltan gondolkodó kapitány a legélesebb helyzetben bevállalta ezt a kockázatot. A mesterterv elsülhetett volna persze jól is, hogy a fiatalos szemtelenség nyerő lesz, benne volt ugyanakkor a pakliban, hogy borzasztóan végződik, az utóbbi történt. Miközben a jóval (vagy valamivel) tapasztaltabb Jordan Henderson, Raheem Sterling, Jack Grealish, Kalvin Phillips, Luke Shaw ötös is elvállalhatta volna. Southgate elmondta, az edzések alapján döntött, de neki kéne a legjobban tudnia, a tréningen nehezen modellezhető az a stresszhelyzet, amibe a játékos a büntetőpont felé ballagva kerül. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, Anglia nem a tizenegyespárbajjal vesztette el a finálét (az legfeljebb az utolsó szalmaszál lett volna), hanem azzal, hogy az első félidőben nem ismerte fel az esélyt.

 

 

Bizalomhiány

Összegezve, mégiscsak úgy fest, és azt látni a legnagyobb hibának, hogy Southgate nem bízott eléggé a kezében lévő tehetség erejében. Hogy ezek a Premier League-ben, illetve a BL-ben edződő ifjak (Sancho, Foden, Grealish, Saka, Mason Mount, Sterling, Harry Kane) képesek lennének erőteljesebb támadófutballra, folyamatosabb presszingre, megtörni az ellenfelet, bedarálni, átszaladni rajta. Az edző legnagyobb bűne, ha nem ismeri fel, annál sokkal többre képesek tanítványai, mint amit az óvatos, a támadószellemet irtó taktikájával rájuk szab – Southgate Katarban még javíthat. És ha a támadófutball nem is egyenlő az eszetlen rohamozással, a védekezés teljes feladásával, a nagy diadalhoz elengedhetetlen. Abban persze igaza volt Southgate-nek, hogy egy egyhónapos tornán, amelyet hétmeccsesre tervezett, tilos minden mérkőzésen az elsőtől a 90. percig ugyanazon a szinten pörögni, ugyanazzal a hatalmas energiabevitellel futballozni, ám egyrészt nem lehet teljesen megspórolni sem, másrészt, ha a kegyelemdöfést be lehet vinni, muszáj megtenni.

Mert egy gól nem gól, ez újfent bebizonyosodott.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
DelJuve
3 hónapja

Sziasztok!

“Ami bűn, pláne egy megzavarodott, a játékát kereső riválissal szemben.”

Ezt gondolom az első 15-20 percre értetted…mert a mérkőzés túlnyomó részét uralták az olaszok.
Ha Te Kedves Cikkíró nem így láttad/látod, akkor nem ugyanazt a mérkőzést néztük.
Ééés…arról miért nem írtál, hogy hogyan jutottak tovább az angolok??!(csalással)
Ééés…az elödöntő meg a döntő is hazai pálya volt…
Én egy dekát sem tudom sajnálni az angolokat, megérdemelték a nagy pofájuk miatt!!!

Az angol gól is csak azért ->eshetet<- meg mert Di Lorenzo borzalmasan játszott, főleg úgy hogy Ő nem is belső(CB)védő!!!
Hiányzott egy Barzagli(tudom-visszavonult) szintű/túdású belső védő, mert Toloi is egy nagy katasztrófa volt!!!

De az olaszok NEM estek össze a kapott gól után, sőt…
Az angolok csak nyomozták a labdát!
Mancinin látszott az izgatott viselkedés, mert ugye mégis csak EB döntő(volt)…Ő is össze-vissza cserélt.

Függetlenül attól, hogy Olasz szimpatizáns vagyok, az Olaszok MEGÉRDEMELTEN lettek EB győztesek!!!
Megdolgoztak keményen a sikerért!

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x