A Copa América résztvevői: Chile

Chile már a kezdetekben is részt vett a tornán, legnagyobb sikerére csaknem egy évszázadot kellett várnia. A közelmúltban aztán kétszer is emlékezetes körülmények között hódították el a legjobbnak járó trófeát. Közeleg a dél-amerikai kontinenstorna, melynek az elmúlt évek sikerein felbuzdulva a La Roja is az egyik esélyese lehet.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A tervek szerint a 47. Copa América 2021. június 13. és július 10. között kerül megrendezésre. A kontinensbajnokságok közül a dél-amerikai rendelkezik a legnagyobb múlttal, hiszen a sorozatot 1916-ban hívták életre, 14 évvel az első világbajnokság előtt. Chile közel száz éven keresztül egyszer sem nyerte meg a sorozatot, az utóbbi időben viszont egymás után kétszer is győzött.

Chile az Andok hegyvonulatait kíséri végig a dél-amerikai kontinens nyugati oldalán – hosszan elnyúlva egészen a Tűzföldig. Az ország legdélebbi részei az Atlanti- és a Csendes-óceán határvonalán találhatóak. Területe rendkívül gazdag különböző ásványkincsekben, ezért jelentős ágazatnak számít a bányászat. Emlékezhetünk rá, hogy 2010-ben 33 bányász ragadt a mélyben, de végül egy különleges mentőakció keretein belül két és fél hónap után sikerült a felszínre hozni őket. 1977 óta a chilei harangvirág (copihue) a nemzeti viráguk, míg a helyiek kultikus tánca a cueca. A közhiedelemmel ellentétben az andoki kondorkeselyűt, a chilei villásszarvast és a délfenyőt nem sorolják a nemzeti jelképek közé, pedig mindhárom megtalálható az ország címerén, és kétségkívül Chile természeti kincsei közé tartozik. Nemzeti mottójuk: Por la razón o la fuerza, azaz „ésszel vagy erővel”. A főváros Santiago de Chile az ország középső részén húzódó völgyben fekszik. A várost a Mapocho folyó szeli át, melybe tisztítatlanul ömlik a háztartási és ipari szennyvíz, valamint a közeli rézbányák hulladéka.

 

Chile fővárosa: Santiago és az Andok (Forrás: booking.com)


 

EGY ÉVSZÁZAD UTÁN HAZAI PÁLYÁN A CSÚCSON

Chile 39 szereplésével a harmadik legtöbbszörös Copa América-résztvevő Uruguay (44) és Argentína (42) után. Ugyanakkor hiába indultak már az első, 1916-os tornán, az első sikerükre csaknem száz évig kellett várniuk, sokáig az 50-es évek két ezüstérme volt a csúcs. A négy alapítótag közül utolsóként, egyúttal minden eddigi győztes közül szintén legutolsóként nyerték meg a Copát. A 2015-ös elsőséget rögtön követte a 2016-os, így a La Roja kétszeres kontinensbajnok. Győzelmük óta a dél-amerikai csapatok közül már csak kettő (Venezuela és Ecuador) maradt, amely egyszer sem hódította még a trófeát.

A két aranyéremmel az örökranglistán – Paraguay és Peruval holtversenyben – a nagy trió (Uruguay, Argentína és Brazília) mögött következnek. Ötödikek az összesített éremtáblázaton, két végső sikerük mellett négy második és öt harmadik helyük van, a legjobb négy közé összesen 22-szer kerültek be.

Chile (és Uruguay) hétszer volt házigazdája a kontinensviadalnak, ennél többször csak Argentína (10) rendezett. Az első, 2015-ös kupagyőzelmüket éppen hazai közönség előtt aratták. Érdekesség, hogy a „nagy hármason” kívül a kontinensről csak ők rendezhettek világbajnokságot, 1962-ben.

 

A LEGKISEBB ALAPÍTÓTAG

A chilei labdarúgó-szövetséget a kontinensen másodikként, 1895-ben alapították Valparaisóban. A válogatott az első hivatalos nemzetközi mérkőzését Argentína ellen játszotta és veszítette el 3-1-re 1910. május 27-én. Chile az egyike a dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) alapítótagjainak, melyet 1916-ban hoztak létre, és ennek örömére meg is rendezték az első Campenato Sudamericanót (a Copa América elődje 1975-ig), amely – ahogy korábban írtuk – a világtörténelem első labdarúgó kontinenstornája volt, és még az első világbajnokságot is megelőzte 14 évvel.

Uruguay, Argentína és Brazília már a kezdetek kezdetén jóval erősebb volt Chilénél, így nem volt meglepetés, hogy az első négy tornán mindannyiszor a negyedikek lettek a körmérkőzéses lebonyolításban. Az 1920-as bajnokságnak Chile adott otthont, át is érezték a rendezés súlyát, ám két egygólos vereségnél és egy döntetlennél többre nem futotta erejükből. Az ötödik tornán nem vettek részt, a hatodikon pedig a változatosság kedvéért nem negyedik, hanem öt csapatból (Paraguay csatlakozott) az ötödik helyen végeztek egyetlen ponttal. 1923-ban újfent kihagyták a tornát, ’24-ben egyetlen rúgott góllal lettek sereghajtók, ’25-ben pedig csak három csapat utazott el Buenos Airesbe, ők nem voltak köztük.

 

HAZAI SIKEREK, TRAGIKUS HŐS

Rápihentek a hazai rendezésű, 1926-os kontinensviadalra, melyen megnyerték első meccsüket a torna történelmében. A nyitómeccsen 7-1-re ütötték ki az újonc bolíviaiakat, később még egy pontot elcsíptek az argentinok ellen, valamint 5-1-re lemosták Paraguayt is, így a bravúrosnak tekinthető, harmadik helyen értek célba. Ráadásul a torna alatt két mesterhármast jegyző David Arellano hét góljával a legeredményesebb játékos lett. A tragikus sorsú szélső mindössze hat alkalommal viselte a válogatott mezét, és ezt a hét gólt lőtte karrierje során a nemzeti színekben, mert néhány hónappal a torna után a Colo-Colo spanyolországi turnéja alkalmával Valladolidban hashártyagyulladást kapott és pár nappal később, 25 esztendősen elhunyt. Emlékét a patinás chilei klubcsapat a stadionja nevében örökre őrzi.

A soron következő két Sudamericanótól számos ország maradt távol, köztük Chile is, majd az első világbajnokságot követő vitatott esetek után egy időre felfüggesztették a dél-amerikai vetélkedést. A házigazda Uruguay sikerével záruló 1930-as világbajnokságon Chile is szerepelt, ám Mexikó és Franciaország legyőzése ellenére nem jutottak tovább a csoportjukból Argentínával szemben.

1935-től rendezték meg ismét tornát, a négy csapat részvételével zajló perui eseményen azonban Chile három zakóval az utolsó, negyedik helyen végzett. Két év múlva Argentínában először fordult elő, hogy hat válogatott is tiszteletét tette, a La Roja az ötödik helyet szerezte meg. Újabb két esztendővel később ötből lettek negyedikek, miután a tornán debütáló Ecuadort mindenki alaposan kitömte.

1941-ben jött az újabb rendezés és az újabb éremszerzés. A korábbi, valparaisói tornával ellentétben ezt már a santiagói nemzeti stadionban bonyolították le. A chileiek két győzelemmel kezdtek, magabiztosan ütötték ki a még mindig pofozógépnek számító Ecuadort és felülmúlták Perut is, majd Uruguay és Argentína ellen is veszítettek, így a jó kezdés ellenére be kellett érniük egy újabb harmadik helyezéssel.

 

Ingyenes tippjáték: ahol a vesztesek a nyertesek

 

CSAK OTTHON MENT

Az 1946-os argentin tornán két győzelemmel és három vereséggel csupán az ötödik helyet kaparintották meg a hat csapatot tömörítő mezőnyben (Bolívia előtt). Egy esztendő múlva először nyolc válogatott indult a dél-amerikai bajnokságon, a körmérkőzéses tornán 4-1-2-es mérleggel a negyedik helyre futotta erejükből az argentin, paraguayi, uruguayi hármas mögött. Chile bravúros döntetlent ért el a későbbi győztes, Di Stéfano-féle argentin válogatottal szemben, viszont 6-0-s pofonba szaladt bele Uruguay ellen, valamint Paraguaytól is kikapott, így lemaradt a dobogóról.

Két év múlva Brazíliában ismét nyolc csapat randevúzott, a chilei válogatott azonban Argentína távollétében is csak ötödik lett a mezőnyben. A megállíthatatlanul száguldó braziloktól tíz emberrel is csak 2-1-re kaptak ki, és le tudták győzni Uruguayt, ám például a Bolívia vagy a Peru elleni vereség sokba került. Legközelebb Peruban hét csapat vett részt a Campeonatón, minden idők legszorosabb bajnokságán (az első és a második 8-8, a következő három csapat egyaránt 7 pontot szerzett) Chile negyedikként zárt, Paraguay pedig története első bajnoki címét ünnepelhette a brazilok legyőzésével. Nyolc góljával Francisco Molina lett a gólkirály, Chile tíz találatából nyolcat ő szerzett. Az eredetileg spanyol származású középpályás ezen a hat mérkőzésen kívül később már csak két alkalommal szerepelt a válogatottban, mivel visszatért szülőhazájába, éveken át az Atlético Madrid játékosa volt, és csak évekkel később, a chilei hazatérése után számítottak rá ismét.

 

KÉT MÁSODIK HELY EGYMÁS UTÁN

Az 1955-ös hazai rendezésű kontinenstorna hat válogatott részvételével zajlott. Chile három győzelem és egy döntetlen után az utolsó fordulóban döntővel felérő összecsapást vívott az ugyanilyen mérleggel bíró Argentínával, ám 1-0-s vereséget szenvedett Santiagóban 65 ezer hazai fanatikus előtt. Nem jött össze a várva várt első hely, hajszálra voltak tőle, de így is minden idők legjobb eredménye volt tőlük az ezüstérem. Egy évvel később újra megcsípték a második helyezést, miután a kiemelkedő házigazda Uruguay mögött hármas holtversenyben végeztek előrébb az argentin és a brazil válogatottnál, ráadásul utóbbit 4-1-re legyőzték. A selecao ellen duplázó, a tornát négy találattal befejező Enrique Hormazábal lett a torna legeredményesebb labdarúgója. Ő mindkét ezüstérmes válogatottnak alapembere volt, klubszinten pedig közben három bajnoki címet nyert a Colo-Colo futballistájaként.

A két nagyszerű eredmény után 1957-ben hat résztvevőből csak ötödikek lettek, és bár többségében szoros meccseket játszottak, esélyük sem volt a korábbi sikerek megismétlésére. 1959-ben rendhagyó módon kétszer is összejött a dél-amerikai mezőny: Chile tavasszal ötödik helyen zárt Buenos Airesben a hétcsapatos tornán, az év végi ecuadori viadalra nem látogatott el.

1962-ben Chile adhatott otthont a labdarúgó-világbajnokságnak, és házigazdaként szépen muzsikált a tornán. A csoportkörből az NSZK mögött, de az olaszok előtt jutottak tovább, majd a negyeddöntőben megverték a Szovjetuniót. A reményteljes menetelésnek az elődöntőben a többek közt Pelé, Garrincha és Vavá által repített, későbbi győztes brazilok vetettek véget. A rendező a bronzmeccsen Jugoszlávia legyőzésével állhatott fel a világbajnoki pódium legalsó fokára, ami máig az ország egyetlen vb-medáliája.

Ami a kontinentális vetélkedést illeti, az 1963-as bolíviai tornán politikai okokból nem vettek részt. Az utolsó, 1967-es Sudamericano volt az egyetlen torna, melyen selejtező szükségeltetett a szerepléshez, ezt Chile sikerrel vette és végül az előkelő harmadik helyen végzett Uruguay és Argentína mögött.

 

ISMÉT HAJSZÁLRA AZ ELSŐ HELYTŐL

1975-ben lett a sorozat Copa América. A nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy a mostani Bajnokok Ligája vagy Libertadores-kupához hasonló lebonyolításban bonyolítják le a tornát, vagyis a csoportkörben hazai és idegenbeli meccsekkel, a kieséses szakaszban pedig oda-visszavágós párharcokkal. Három sorozatot rendeztek meg ebben a szisztémában négy évente mind a tíz tagország részvételével. A legelső újfajta tornán nem tudtak továbbjutni a csoportból a későbbi győztes Peruval szemben. Négy év múlva viszont abszolválták a csoportkört, majd visszavágtak Perunak, a döntőben azonban Paraguay ellen csak úgy maradtak alul, hogy az első meccset 3-0-ra elvesztették, a másodikat 1-0-ra megnyerték, majd a harmadik meccs hosszabbítás után is gól nélküli döntetlennel ért véget, így nagyobb arányú sikerével az ellenfél lett a győztes. Chile tehát már harmadszor lett második. 1983-ban viszont nem jutottak tovább a csoportból Uruguay-jal szemben, miután az utolsó körben leikszeltek Venezuelával.

1987 nyarán újra egy helyszínen, Argentínában rendezték meg a Copát, Chile pedig a csoportját a brazilok 4-0-s kiütésével nyerte meg. Az elődöntőben egy végletekig kiélezett csatában, két hosszabbításos találattal győzték le 2-1-re Kolumbiát. A várva várt első chilei siker azonban ezúttal sem jött össze, mert a fináléban Uruguay 1-0-ra győzött ellenük.

 

IKONIKUS CSATÁRDUÓ, EREDMÉNYEK NÉLKÜL

A következő két tornára ismét újítottak: a két ötös csoportból az első két-két együttes jutott a négy közé, ahol ismét mindenki mindenkivel megmérkőzött még egyszer, és az így kialakult tabella alapján hirdették ki a végeredményt. Az 1989-es brazil tornán Chile nagy körbeverésben maradt le a továbbjutásról, viszont a ’91-es hazai rendezésű Copán abszolválták a csoportkört, majd két döntetlennel és egy vereséggel a harmadik helyre férkőztek oda Argentína és Brazília mögött. Az akkor már a Sevillában játszó Iván Zamorano öt találatánál többet csak Gabriel Batistuta szerzett a tornán. A chileiek gólgyárosa 1987 és 2001 között 69 mérkőzésen 34-szer volt eredményes a válogatottban, miközben a Real Madrid és az Inter csapatában egyaránt fontos szerepet töltött be.

1993-tól meghívott vendégek is csatlakoztak a dél-amerikai torna mezőnyéhez, az első 12 csapatos tornán Chile nem tudott továbbjutni a csoportjából. Zamorano duplájával ugyan legyőzték a brazilokat, a másik két meccset elvesztették. A következő két alkalommal kudarcot vallottak, hiszen még a negyeddöntőbe jutás sem sikerült. Ezzel szemben az 1998-as franciaországi vb-re hosszú idő után kijutottak és a legjobb 16 között estek ki, Zamorano akkoriban Marcelo Salas személyében kapott ikonikus társat. A „Matador” becenevű támadó a River Plate után a Lazio és a Juventus csapataiban is bizonyított, míg a La Roja címeres mezében 70 meccs alatt 37 alkalommal volt eredményes.

Egy évvel később a paraguayi Copán végre továbbjutottak a csoportkörből, és ha már ott voltak a negyeddöntőben, akkor 3-2-re legyőzték Kolumbiát is. Közel voltak az éremszerzéshez, de az elődöntőben Uruguay ellen büntetőkkel maradtak alul, majd a bronzmérkőzésen Mexikótól kaptak ki 2-1-re.

 

Salas (balra) és Zamorano (jobbra) az 1998-as világbajnokságon (Fotó: AFP/Europress)


 

SZÁZÉVES VÁRAKOZÁS UTÁN A CSÚCSRA, KÉTSZER IS

A 2001-es folytatásban nem sikerült megismételni az elődöntős szereplést, hiszen Mexikó ellen a negyeddöntőben kényszerültek főhajtásra, a 2004-es perui torna pedig egyetlen szerzett pontjuk által már a csoportkör után véget ért számukra. 2007-ben ugyan továbbmentek a csoportból, de a negyeddöntőben a brazilok elleni 6-1-es fiaskóban nem sok köszönet volt. Négy évvel később az argentin Copán első helyen abszolválták a csoportkört, már csak ezért is volt óriási meglepetés, hogy a legjobb négy közé jutásért 2-1-re kikaptak Venezuelától.

Akárcsak a korábbiaknak, a 2015-ös hazai rendezésű tornának is nagy reményekkel vágtak neki, a La Roja még ha nem is volt igazi favorit, de mindenképpen az esélyesek között emlegették őket. Chile két győzelemmel és egy döntetlennel, csoportelsőként vette az első kört, majd a negyeddöntőben Uruguayt, az elődöntőben Perut egyaránt egy-egy góllal múlta felül.

Az Argentína elleni finálé 0-0-ra végződött, ám amíg a túloldalon ketten is hibáztak, addig a chilei lábak nem remegtek meg, és 99 évvel az első Copa-szereplés után végre feljutottak a kontinens trónjára.

Eduardo Vargas négy találatával a torna társgólkirálya lett, de többek közt Arturo Vidal és Alexis Sánchez is az argentin Jorge Sampaoli által irányított csapatot erősítette, a kapujukat pedig Claudio Bravo védte. Chile először nyerte meg a sorozatot.

Egy évvel később a torna századik évfordulójának alkalmából – rendhagyó módon – az Egyesült Államok rendezhette meg a 16 csapatos Copát. Chile címvédőként az argentinok elleni első fordulós vereség után két győzelemmel második helyen jutott tovább – Bolívia ellen Vidal, Panama ellen Vargas és Sánchez duplázott. A negyeddöntőben ritkán látható mészárlást rendeztek, s 7-0-ra ütötték ki Mexikót, amely a válogatott történetének valaha volt legnagyobb különbségű győzelme lett két korábbi hasonló eredménnyel egyetemben. Vargas négy gólt szerzett ezen a meccsen, féltucat találatával ismét gólkirály lett. A következő kanyarban Kolumbiát győzték le, a fináléban pedig az argentinok ellen 0-0 után ismét a tizenegyesek döntöttek a javukra. Chile megvédte a címét és másodszor hódította el a kontinensbajnoki címet. Az európai karrierje során kevés sikert elérő Vargas éveken át Mexikóban szerepelt, 2020-ban pedig Brazíliába igazolt. 2009 óta 93 válogatott mérkőzés alatt 38 gólt szerzett, melyből 12-t az utolsó három Copa Américán jegyzett. Ha valakiről, akkor róla elmondhatjuk, hogy a sorozat igazi specialistája.

A két évvel ezelőtti tornán két győzelem után az Uruguay elleni vereséggel második helyen mentek tovább a csoportból, majd a negyeddöntőben büntetőkkel jutottak tovább Kolumbiával szemben. Az elődöntőben óriási meglepetésre esélyesebbként 3-0-ra kikaptak Perutól, és végül a „kis döntőben” sem vigasztalódhattak, hiszen Argentína 2-1-re legyőzte őket a harmadik helyért zajló összecsapáson.

Bár két aranyérem után legutóbb „csak” a negyedik hely jött össze, a 2010-es években Chile kétségtelenül aranykorát élte a Copán. És bár a kétszeres győztes csapat alapemberei már egyre idősebbek, azért még mindig számíthatnak rájuk, hogy vezérletükkel odakerülhetnek a mezőny legjobbjai közé.

 


(X) Fogadj a Copa América végső győztesére, csoportgyőztesére és gólkirályára az Unibeten!


 

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, amennyiben a dél-amerikai labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

Futballtangó

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

 

Korábbi Copa América-írások:

A Copa América története

A Copa América helyszínei

Elvették a Copa América-rendezést Kolumbiától

Argentína sem rendezheti meg a Copa Américát

A Copa América résztvevői: Brazília

A Copa América résztvevői: Argentína

A Copa América résztvevői: Uruguay

A Copa América résztvevői: Bolívia

A Copa América résztvevői: Venezuela

A Copa América résztvevői: Ecuador

Írj hozzászólást