A Copa América résztvevői: Kolumbia

Kolumbia válogatottja kétségkívül a Pablo Escobar vezette 1980-as évek „narkófutballjának” idején emelkedett fel, de természetesen már jóval korábban is indult a nemzetközi tornákon, legnagyobb sikereiket mégis csak a drogbáró halála után érte el. Közeleg a dél-amerikai kontinenstorna, melynek Kolumbiai idén társrendezője lett volna, ha az országban tomboló polgárháborús állapotok miatt nem veszik el a rendezés jogát.



(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A tervek szerint a 47. Copa América 2021. június 13. és július 10. között kerül megrendezésre. A kontinensbajnokságok közül a dél-amerikai rendelkezik a legnagyobb múlttal, hiszen a sorozatot 1916-ban hívták életre, 14 évvel az első világbajnokság előtt. Kolumbia bár többször is ígéretes játékoskerettel rendelkezett, eddig csupán egyetlen alkalommal hódította el a kontinens legjobbjának járó elismerést – éppen hazai pályán sikerült, és az ország idén is társrendező lehetett volna.

Kolumbia a kontinens északi részén fekszik, északról a Karib-tenger, nyugatról a Csendes-óceán partjai határolják. Az országot az Andok északi vonulatai választják két részre, a karibi partokon Barranquilla és Cartagena körzetében él a teljes lakosságának egyötöde. Nevét Kolumbusz Kristófról kapta, bár a kontinens felfedezője soha nem járt e vidéken. Angolul Colombia az ország neve, nem összetévesztendő a Columbia márkával. A hegyekben, mintegy 2600 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik a fővárosa, Bogotá. A város nyugati és északi irányban terjeszkedik. Az északi részen a fejlettebb, modernebb lakóövezet terül el, délen a szegényebb néprétegek laknak. Az ország mezőgazdasági terményei közül a legjelentősebb a kávé, a világtermelés tíz százalékát adja, Brazília és Vietnám után a harmadik legnagyobb termelő. A kolumbiai kávé azért is keresett, mert kevésbé markáns az íze, aromatartalma mint a brazilé, ezért is nevezik enyhe kávénak. Az általános belpolitikai bizonytalanságot kihasználva virágzik az országban a feketegazdaság, azon belül legfőképpen a kábítószercsempészet és a pénzhamisítás. A válogatott beceneve „Los Cafeteros”, azaz kávétermelők, egyúttal a kolumbiai nemzeti csapat az 1980-as évektől az ország kábítószerügyeiből keletkező negatív megítélés leküzdésének legfőbb szimbóluma.

 

Bogotá

Ha rendezhetett, nyert is

Kolumbia eddig csupán egyszer, 2001-ben hódította el a Copa Américát, ráadásul egy ezüst- és négy bronzérmét, de még a további két alkalommal kivívott negyedik helyét is az új, 1975 óta íródó érában szerezte. Az összesített éremtáblázaton csak a hetedik helyet foglalja el, a valaha győztes csapatok közül egyedül Bolíviát előzi meg.

Az „újkorban” elért sikerek is hozzájárultak ahhoz, hogy a válogatott népszerűsítse az országot nemzetközi szinten az általános negatív hírrel szemben. A sport, és kiemelten a labdarúgás egyfajta nacionalizmust, büszkeséget, szenvedélyt jelent arrafelé.

Kolumbia az eddigi egyetlen rendezése alkalmával, 2001-ben megnyerte a Copa Américát, ezért is bánhatják különösen, hogy az idei rendezést elvették tőlük. Válogatottja mindössze 22 alkalommal vett részt a dél-amerikai kontinenstornán, amely a tíz CONMEBOL-tagország közül a legkevesebb Venezuela (18) után. Mindemellett világbajnokságon hatszor lehettek ott, abból öt alkalommal 1990 után.

 


Pofozógépek kezdetben

A válogatott története első hivatalos nemzetközi mérkőzését 1926-ban játszotta Barranquillában Costa Rica ellen. A helyi szövetség alapítására tíz évvel később került sor, mint az első Campeonato Sudamericanóra, a nemzetközi szövetséghez 1936-ban csatlakozott, kilencedik tagországként.

Annak ellenére, hogy már évek óta tagja volt a kontinentális szervezetnek, első alkalommal csak 1945-ben vett részt Kolumbia a nemzetközi tornán, és debütálásként Ecuador legyőzésével a hét csapatot foglalkoztató mezőny ötödik helyén ért célba, miután a legjobbaktól rendre súlyos vereségeket szenvedett – Uruguaytól 7-0-ra, Argentínától 9-1-re kapott ki. A kolumbiaiak egy évvel később nem indultak a tornán, 1947-ben két döntetlen és öt vereség következtében utolsók lettek, miután ismét elszenvedtek néhány kiütéses vereséget. 1949-ben sem volt sok sikerélményük, nyeretlenül zártak sereghajtóként.

 

Tiszavirág életű kiszakadás

Ekkoriban a kolumbiai hatóságok az általános stabilitás fenntartása érdekében nagyobb hangsúlyt fektettek a labdarúgásra: olyannyira, hogy a liga kivált a helyi szövetségből, Kolumbiát pedig kizárták a FIFA-ból, és a kontinenstornákon sem vehetett részt.

A később El Doradónak nevezett időszakban a kolumbiai liga csapatai magas fizetéssel rengeteg sztárt csábítottak el az akkoriban a földrészen egyeduralkodónak számító argentin kluboktól. A legenda szerint a bogotái reptéren a klubvezetők pénzzel teli bőröndökkel várták a játékosokat, ami bár szürreális lehet, az ottani viszonyokat ismerve cseppet sem elképzelhetetlen. A Millonarios leigazolta a River Plate és az Huracán korábbi zsenijét, Adolfo Pedernerát, majd további kiválóságokat is hívtak mellé, hogy botlábú társai ne húzzák vissza a túlságosan kiemelkedő klasszist. Így érkezett aztán Alfredo di Stéfano a csapathoz, aki később az állampolgárságot is felvette, és szerepelt a kolumbiai válogatottban. A Millonarios egy barátságos mérkőzésen a Real Madridot is legyőzte, ekkor figyelt fel a spanyol klub későbbi ikonjára. A kolumbiai kalózliga kétségkívül aláásta az argentin bajnokság színvonalát, 1951-re már 133 argentin légióskodott az országban. Később a liga és a nemzetközi szövetség között megegyezés született, a légiósok visszatértek korábbi csapataikhoz, Kolumbiában pedig polgárháborús körülmények uralkodtak.

 

Alfredo Di Stéfano

Visszatérés a valóságba

A Tricolor három kontinentális bajnokságtól maradt távol, az 1957-es visszatérés alkalmával az ötödik helyet kaparintotta meg, és történelme során először nyert meg két meccset a tornán, így tulajdonképpen volt némi sikeres hozománya a fellángolásnak. Az alapítótagnak számító Chile 3-2-es legyőzése különösen komoly fegyvertény volt. 1959-ben rendhagyó módon két tornát is lebonyolítottak, a válságban lévő Kolumbia azonban nem képviseltette magát egyiken sem. 1962-ben a chilei világbajnokságon először szerepelhettek a sorozat történetében, és bár nyeretlenül zártak a csoport utolsó helyén, a Szovjetunió elleni 4-4-es döntetlen megsüvegelendő eredménynek számított. Az 1963-as bolíviai Campeonatón ugyancsak részt vettek, de egyetlen ponttal az utolsó helyen zártak. A dél-amerikai torna során először 1967-ben selejtezőket rendeztek a részvételért, Kolumbia pedig ki sem jutott, mivel Chile ellen alulmaradt.

 


(X) Ingyenes Eb-tippjáték! Kattints ide, tippeld meg a 2021-es Európa-bajnokság összes csoportmeccsének eredményét, és ha nem találsz el egyet sem, 35 millió forintot nyerhetsz!


 

Új kezdet, új lendület

1975-től keresztelték át a sorozatot a Copa América névre, és a nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy a mostani Bajnokok Ligája vagy Libertadores-kupához hasonló lebonyolításban képzeli el a tornát, vagyis csoportkörben hazai és idegenbeli meccsekkel, a kieséses szakaszban oda-visszavágós párharcokkal. Három sorozatot rendeztek meg ebben a szisztémában négyévente, amely a nagyoknak nem sok sikert hozott, viszont jelentősen kiegyenlítődtek az erőviszonyok, ami többek közt Kolumbiának is kedvezett. Az 1975-ös tornán négyből négy győzelemmel tudták maguk mögött a csoportkört, az elődöntőben Uruguay sem jelentett akadályt, a fináléban pedig egy győzelem és egy vereség után újrajátszás döntött ellenük Peru javára. Bár az elsőségről lemaradtak, a második hely még mindig a messze legjobb addigi eredményük volt. A következő két alkalommal nem tudták megismételni a bravúros eredményt, és nem jutottak tovább a csoportkörből sem. A nagy sikerektől mentes időszakban Arnoldo Iguarán egy emberként vitte hátán a csapatot, a kizárólag a kontinensen futballozó támadó 1979 és 1993 között negyedszáz találatot szerzett a válogatottban.

1987-ben már újra egy országban bonyolították le a Copát, és bár csoportelsőként továbbjutottak, az elődöntőben hosszabbításban veszítettek Chile ellen. A bronzmeccsen Argentína legyőzése óriási skalpot és bronzérmet eredményezett. Két évvel később ötvenszázalékos mérleggel nem jutottak be a második csoportkörbe, a legjobb négy közé. Ezen a tornán tizenegyesből gólt szerzett egyedi stílusáról elhíresült kapusuk, René Higuita, aki egy évvel később az 1990-es olaszországi világbajnokságon tett szert világhírnévre formabontó megmozdulásaival. A skorpiórúgás forradalmasítója 1987 és 1999 között 68 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, és kapus létére három gólt szerzett. Karrierje során a Real Valladolid színeiben Európában is kipróbálta magát, de inkább Dél-Amerikában játszott, ahol a trénerek inkább tolerálták a stílusát. Higuita a Millonarios nevelése volt, de több helyi élcsapatban is szerepelt egészen 43 éves koráig, 2009-ig tartó pályafutása során.

René Higuita

A drogbáró virágoztatta fel a válogatottat

Nem lehet nem említést tenni róla, hogy Kolumbia közismert, dúsgazdag „kokainkirálya”, Pablo Escobar hatalmas futballrajongó volt, és kiváló üzletemberként jó befektetésnek tartotta megvásárolni az Atlético Nacional csapatát. A drogbáró kedvenc klubjába csábította az ország legjobb játékosait, akik végül az 1980-as, 1990-es években a kolumbiai válogatott gerincét adták. Escobar üzletének a teóriák szerint két oka volt: a prózai, hogy a piszkos pénzt tisztára tudja mosni, a romantikusabb pedig, hogy szerette a sportot és úgy érezte a támogatásával segíthet, hogy az emberek a mindennapi gondjaik helyett kikapcsolódásként jó focit nézhessenek. Cselekedetének hatására több üzlettársa is csapatot vásárolt, így született meg a „narkófutball” fogalma. Az 1989-ben még a világ hetedik leggazdagabb emberének számító Escobar végül 1993-ban szökése alatt egy rendőrségi akció során vesztette életét. Temetésén 20 ezer ember vett részt.

 

Pablo Escobar

A már említett Higuita mellett az időszak meghatározó kolumbiai futballistája a göndörszőke hajkoronájáról híres Carlos Valderrama volt. A középpályás 1985 és 1998 között 111 mérkőzést játszott a Los Cafeteros mezében, mellyel válogatottsági csúcstartónak számít. Hazájában több csapatban is játszott, de az Escobar-féle Nacionalban nem, míg Európában francia és spanyol klubokban kergette a zsugát, végül az MLS-ben vezetett le.

Ugyancsak Escobarnak „köszönhettük” az Atlético Nacional talán legnagyobb felfedezettjét, a később a Parma és a Newcastle United csapataiban egyaránt ígéretes éveket töltő Faustino Asprillát. Az 1969-es születésű támadó az 1993-tól 2001-ig terjedő időszakban 57 meccs alatt 20 gólt lőtt a nemzeti tizenegyben.

Az 1991-es chilei Copán Kolumbia az első körben a brazilokat is legyőzte, majd a második kanyarban már csak egyetlen pontot szerzett, így a negyedik helyen zárt. Két esztendővel később az első meghívásos, 12 csapatos tornán a csoportelsőség után a negyeddöntőben Uruguayt tizenegyesekkel verte, majd az elődöntőben szétlövésekben veszítettek Argentína ellen. Kolumbia végül a bronzmérkőzésen Ecuador legyőzésével kaparintotta meg a harmadik helyezést.

1994-ben kijutottak a világbajnokságra, azonban kiestek a csoportkörből az Egyesült Államok elleni vereség után, amely mérkőzésen az öngólt vétő Andrés Escobart egy héttel később egy leszámolás során megölték. A tragikus sorsú hátvéd bár Nacional-játékos volt és ő is medellíni, csak névrokona volt a hírhedt drogbárónak.

 

Hazai pályán a kontinens tetején

Egymást követő harmadik alkalommal is a legjobb négy között végeztek a Copa Américán, miután az uruguayi rendezésű tornán a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Kolumbia a csoportból a második helyen jutott tovább a brazilok mögött, majd tizenegyesekkel diadalmaskodott Paraguay ellen, a későbbi győztes Uruguay elleni elveszített elődöntő után viszont 4-1-re lemosta az Egyesült Államokat a helyosztón.

Az 1997-es bolíviai Copán a csoportkörből még a harmadik helyen tovább evickélt, de a negyeddöntőben a házigazda kiejtette a csapatot, így véget ért a nagy négy közé jutó sorozat. Miután Kolumbia válogatottja története során először zsinórban a harmadik vb-re is kijutott, 1999-ben megint a negyeddöntő jelentette a végállomást a dél-amerikai porondon.

2001-ben a hazai rendezésű tornát megelőzően az argentin válogatottat halálosan megfenyegették, így végül nem voltak hajlandóak elutazni, Honduras ugrott be helyettük, de a Copa az előzetes közjáték ellenére zavartalanul került lebonyolításra. Kolumbia fittyet hányt mindenféle külső tényezőkre, és kapott gól nélkül (!), százszázalékos mérleggel húzta be a kontinensbajnoki címet. A csoportkörben Chilét, Ecuadort, Venezuelát előzte meg, az egyenes kiesés szakaszban pedig Peru, Honduras és Mexikó sem jelentett akadályt. Hat góljával Victor Aristizábal lett a torna legjobb góllövője, aki 1993 és 2003 között 66 mérkőzésen 15-ször volt eredményes a Tricolor mezében. Kolumbia az első hazai rendezésű tornáján első alkalommal hódította el az aranyérmet.

A 2004-es kupán címvédőként próbálták bizonyítani, hogy az előző győzelmük nem kicsúszott eredmény volt, és a csoportkört veretlenül abszolválták. Ezután a negyeddöntőben Costa Ricát múlták felül, az elődöntőben viszont 3-0-s fiaskóba szaladtak bele Argentína ellen, és végül a bronzról is lecsúsztak az Uruguay elleni vereséggel. Újabb három esztendő múlva Venezuelában nem jött ki a lépés, és két vereség után hiába győzték le az USA-t, a három pont kevés volt ahhoz, hogy versenyben maradjanak. 2011-ben sikerrel vették az első kört, viszont a negyeddöntőben Perutól hosszabbításban kikaptak, mint ahogyan 2015-ben is hasonló sors várt rájuk az argentinok elleni negyeddöntő tizenegyespárbajában.

Ezt megelőzően 2014-ben 16 év után szerepeltek újra a világbajnokságon, és Brazíliában történetük legjobb eredményét elérve a negyeddöntőben estek ki a házigazda ellen, miután James Rodríguez Uruguay ellen meglőtte a torna legszebb találatát.

 

James Rodríguez

A centenáriumi Copának José Pékerman válogatottja az egyik esélyeseként vágott neki 2016-ban az Egyesült Államokban, és a csoportból két győzelemmel tovább is jutott a házigazda mellett. A negyeddöntő során búcsúztatta Perut, az elődöntőben viszont 2-0-s vereséget szenvedett a későbbi győztes Chilétől. Végül a dobogó harmadik fokára férkőztek oda a kolumbiaiak, a bronzmeccsen az amerikaiakat győzték le. A 2019-es, eddigi utolsó tornán ugyan Duván Zapata vezényletével százszázalékos teljesítménnyel abszolválták a csoportkört, a negyeddöntőben rögtön búcsúzni kényszerültek.

Bár a világeseményeken sosem volt szerencséje, Radamel Falcao García az eddigi 91 pályára lépése alatt szerzett 35 góljával a válogatott történetének legeredményesebb játékosa. Továbbra is gyakran bajlódik sérülésekkel, a 35 évesen még mindig megvan rá az esélye, hogy minél tovább gyarapítsa találatai számát. Kétségkívül nagy szívfájdalom lehet a kolumbiai játékosok számára a rendezés elvétele, és az országban tomboló polgárháborús viszonyok is szomorúságra adnak okot, de ezúttal ebből valahogy erőt kéne kovácsolniuk.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

 

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, amennyiben a dél-amerikai labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

Futballtango


Kapcsolódó cikkeink:

A Copa América története

Elvették a Copa América-rendezést Kolumbiától

Argentína sem rendezheti meg a Copa Américát

Itt rendezik meg a Copa Américát – az új, brazíliai helyszínek

A Copa América résztvevői: Brazília

A Copa América résztvevői: Argentína

A Copa América résztvevői: Uruguay

A Copa América résztvevői: Chile

A Copa América résztvevői: Bolívia

A Copa América résztvevői: Venezuela

A Copa América résztvevői: Ecuador

A Copa América résztvevői: Peru

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x