A „Gringo” nagy lehetősége – Gabriel Heinze portré

Az MLS következő szezonjától edzői karrierje eddigi legnagyobb fájába vághatja a fejszéjét az argentinok egykori közkedvelt hátvédje, akit a közelmúltban neveztek ki a 2018-as bajnok Atlanta United élére. Gabriel Heinze számtalan európai topcsapatban megfordult, trénerként egyelőre csak hazájában bizonyított. Hogy jutott el idáig? Mit várhatunk tőle? Ezekre kaphatunk választ.

A KEZDETEK

Gabriel Heinze 1978. április 19-én látta meg a napvilágot a Buenos Airestől északra található Crespo nevű kisvárosban Paraná közelében volgai német és olasz állampolgárságú szülők gyermekeként. „Gringo” becenévét már gyermekkorában megkapta szőke haja révén, ami arrafelé nem feltétlen volt jellemző, de a kis Gabriel származása révén nem echte argentin volt. Kisebb helyi csapatokban nevelkedett, hamar a szélsővédő posztján találta magát, sosem tartozott az égimeszelők közé, ezért elsősorban nem középhátvédként számoltak vele. A felnőttek között a környékbeli Rosário egyik kultikus nagycsapatában, a Newell’s Old Boysban debütált, de nem sok időt tölthetett el az argentin élvonalban, mert 19 évesen máris Európába szerződött.

 

AZ EURÓPAI BEROBBANÁS

1997-ben a spanyol élvonalbeli Real Valladolid gárdája csábította őt az öreg kontinensre, azonban első szezonjában egyetlen tétmeccsen sem léphetett pályára az első csapatban. Egy év után az abban az évben a portugál bajnokság negyedik helyén végző Sporting CP gárdájához került kölcsönben, ahol már legalább hat mérkőzés jutott neki. Karrierje beindítása érdekében mégis jó hatással volt rá a portugál kitérő, hiszen visszatérése után egyre többször foglalkoztatták, a 2000-2001-es idényben egy pont híján bennmaradó csapata alapembere volt 36 bajnoki fellépésével.

Remek szezonja után nem is lehetett kérdés, hogy óhatatlan lesz a fiatal balhátvéd szintlépése, és 2001-ben a Paris Saint-Germain csapatához szegődött.

Akkoriban a PSG még korántsem volt a mai mércével egy lapon említhető sztárcsapat, de Heinze együtt játszhatott a fiatal Ronaldinhóval, valamint a védelemben rutinosabb honfitársával Mauricio Pochettinóval, de a csapat tagja volt még a teljesség igénye nélkül Nicolas Anelka, Jay-Jay Okocha és Pauleta is. Ennek ellenére a párizsiak legfeljebb a Ligue 1 kihívói közé tartoztak, 2004-ben azért odaértek az egyeduralkodó Olympique Lyon mögött a második helyre, és megnyerték a Francia Kupát. Az argentin bekk folyamatos lehetőséget kapott, kirobbanthatatlan volt csapatából és három év alatt 105 mérkőzésen jutott szóhoz, a fővárosiaknál eltöltött évei során kapta első behívóit hazája felnőtt válogatottjába.

 

A MANCHESTERI IDŐSZAK


Egyre többen felfigyeltek megbízható játékára, átjátszhatatlanságára, és számtalan érdeklődő közül 2004-ben a Manchester United igazolta le 6.9 millió fontért cserébe. Heinze hamar Sir Alex Ferguson elsőszámú választása lett a balhátvéd posztján, ráadásul a szurkolók is villámgyorsan megkedvelték őt csupaszív mentalitása és hatalmas munkabírása miatt. Az első évében máris a szezon legjobb játékosának választották meg őt a csapatnál. A következő idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében duplázni tudott a Debrecen ellen, végül 6-0-s összesítéssel jutottak tovább a magyar bajnok ellen. Ez a szezon viszont hamar véget ért számára, mivel súlyos sérülést szenvedett a Villarreal elleni őszi BL-csoportmeccsen.

Visszatérése után kényszerű okokból egyre többször kellett a védelem tengelyében játszania, de előfordult, hogy a csapatkapitányi karszalagot is megkapta a manchesterieknél.

Valamennyi poszton remekül tette a dolgát, és minden sorozatot figyelembe véve 38 találkozón szerepelt, miközben elhódították a bajnoki címet.

 

GYAKORI KLUBVÁLTÁSOK

Egyre nagyobb lett az általános érdeklődés iránta, a „vörös ördögök” az ősi rivális Liverpool közeledését még visszautasította, azonban 2007 nyarán nyolcmillió font ellenében eladták őt a Real Madrid részére. Heinze volt a harmadik játékos, aki a Manchester Unitedtől a „királyi gárdához” szerződött David Beckham és Ruud van Nistelrooy után.

 

Heinze Real Madrid bemutatás


 

A madridi gárda kispadján ekkoriban váltotta Fabio Capellót Bernd Schuster, aki két év alatt 44 bajnokin számolt vele, a csapat pedig 2008-ban spanyol bajnok és Spanyol Szuperkupa-győztes lett.

Heinze nem érezte igazán jól magát a csapatnál, és a Real sem volt maradéktalanul elégedett vele, így két év után máris maga mögött hagyta a klubot és visszatért Franciaországba. Kétéves szerződést kötött az Olympique Marseille együttesével, és Didier Deschamps kezei alatt a gárda egy bajnoki címet és két kupát nyert, miközben hősünk a 2009-2010-es bajnoki idény során szerzett négy találatával karrierje legeredményesebb szezonját futotta, míg második évében a szabadrúgásgóljával győzték le a nagy rivális PSG-t. Heinze alappillére volt az OM-nek, első évében 36, a másodikban 39 mérkőzésen szerepelt. Ennek ellenére szerződése lejárta után ismét tovább állt, és átigazolt az AS Roma együtteséhez.

A „farkasoknál” hamar megtalálta számításait, a 2011-2012-es szezon során 30 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, egyéves szerződését meg is hosszabbította együttesével, ám néhány hónappal később bejelentették, hogy felbontották a megállapodást. A 34 éves Heinze nem keresett magának további európai lehetőséget, hanem rögtön hazaigazolt nevelőcsapatához, és „levezetésképpen” még két évig játszott a Newell’s-ben, ez idő alatt 54 meccsen pályára lépve.

 

Heinze hazatérés


 

A HAZA SZOLGÁLATÁBAN

Heinze 2003 és 2010 között összesen 72 alkalommal szerepelt az argentin válogatottban. Tagja volt a 2004-es athéni olimpián aranyérmes válogatottnak, valamint két Copa América-, és egy Konföderációs Kupa-döntőt veszített el.

 

 

Három gólt szerzett az Albiceleste színeiben, melyek közül az elsőt 2005-ben a Puskás Ferenc Stadionban a magyar válogatott ellen Lionel Messi emlékezetes debütálása alkalmával. Ezenkívül még a 2007-es Copa Américán, és a 2010-es világbajnokságon talált be egy-egy alkalommal.

 

EDZŐKÉNT HAZÁJÁBAN PRÓBÁLKOZOTT

Egy évvel a visszavonulása után máris megkapta első vezetőedzői megbízatását, azonban a Godoy Cruz együttesét 2015-ben mindössze tíz mérkőzésen irányíthatta. Közel egy év kihagyás után az Argentinos Juniors kispadján vállalt munkát, ahol már legalább több mint egy éven át tevékenykedett, de a másodosztályból bajnokként történt feljutást követően nem sokkal megköszönték a munkáját. Eddigi leghosszabb és legeredményesebb munkavállalása során 2017 decemberétől 2020 márciusáig a Vélez Sarsfield csapatát trenírozta.

A kultikus együttesben Heinze végre meg tudta villantani oroszlánkörmeit, hiszen a keret alapanyaga megfelelő volt hozzá és teret is kapott elképzelései megvalósításához.

Idény közben vette át a csapat irányítását és az akkori középcsapat építését igencsak mélyről kellett elkezdeni, az első évében elért 14. helyezés nem reprezentálta megfelelően a képességeit. Később viszont egyre inkább saját szájíze szerint tudta formálni az együttest; a 2018-2019-es idényben a hatodik helyig, míg a 2019-2020-as szezonban egészen a harmadik pozícióig kormányozta csapatát. Legutolsó évében a Vélez végig a közvetlen élmezőnyt üldöző csapatok közé tartozott, a bajnokság egyik üde színfoltja volt, Heinze több fiatal felfedezettjét vitték már – vagy fogják hamarosan – Európába. Néhány fordulóval a bajnokság vége előtt derült égből villámcsapásként lemondott posztjáról, arra hivatkozva, hogy nem kapja meg a vezetőségtől a szükséges támogatást. Mindebből túl sokat nem láthattuk, kívülről inkább sikeresnek tűnt a Vélez szereplése, de ha belül nem volt minden rendben, és még így is harmadikok tudtak lenni a Boca-River páros mögött, az még inkább Heinze érdemeit mutatja.

 

 

 

A járvány miatti hat hónapos leállást munkanélküliként töltötte, majd az őszi hónapok során már sorozatosan téma volt az amerikai sajtóban, hogy a 2018-as MLS Cup-, és a 2019-es US Open Cup-győztes Atlanta United készül őt kinevezni az elbocsátott Frank de Boer helyére. A georgiai csapatnál nem titkoltan csalódás volt a legutolsó szezon, hogy a rájátszás közelébe sem kerültek, az új kormányostól mindenképpen azt várják, hogy a korábbi sikerekhez vezesse vissza a gárdát. Fel van adva tehát számára a lecke, ám ha az általa játékosként képviselt szorgalmát és a Véleznél mutatott maximalizmusát tudja nyújtani a Unitednél, és még a vezetőség támogatását is élvezheti, akkor akár nagyon is gyümölcsöző lehet az együttműködésük az MLS 2021-es szezonjában.


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, amennyiben a dél-amerikai labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja: 

https://www.facebook.com/futballtango

Írj hozzászólást