A „mágikus magyaroktól” Guardioláig – avagy miért fontos cicázni?

Néhány játékos kört alkot, kettő bemegy a kör közepére védőnek, s kezdődhet is a világszerte rondóként (hazánkban cicázásként) ismert gyakorlat. Ugyan nagyon látványos az FC Barcelona vagy a Bayern München játékosainak rondója, de ez nem egy csettintésre működő cirkusz. Sokkal inkább egy út „vége”, egy olyan folyamaté, amely mögött kultúra, gondolatok és szakemberek állnak.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

Ha elkezdünk kutakodni a cicázás szó eredete körül, akkor könnyen eljuthatunk a Pallas Nagylexikonban található meghatározásig. Eszerint a cicázás

„egy népies mulatság, melyben nők, férfiak vegyesen vesznek rész, s különféle ürügy alatt kergetőznek s egymást elfogni törekednek. (…) Kint a farkas, bent a bárány. Ha a farkas űzőbe veszi a bárányt: a társaság megmentésére siet s ismét kört alakít körülte. E népies mulatságnál sokszor a farkas macska, a bárány pedig egér nevet vesz fel s innen ered a játéknak cicázás elnevezése”.

A cicázás kifejezés a labdarúgás területén is használatos, és ebben a kontextusban sem áll távol a népies mulatságtól – persze, ehhez azért „néhány” feltételnek teljesülnie kell. A cicázás vagy ismertebb nevén rondó, nemcsak arról szól, hogy bizonyos számú játékos kört alakít ki, és (többnyire) két, a labdát üldöző védővel szemben megpróbál minél több passzt megcsinálni. (Értelemszerűen a labda ellen játszók célja, minél előbb labdatartóvá előlépni.)

Sokkal több ez, mint egy, általában az labdarúgóedzések elején végzett feladat: a modern futball újra feltalálásának egyik eleme. A világ legnevesebb akadémiáinak (Ajax, Barcelona) legfontosabb feladatai közé tartozik. Hatékonysága miatt nagyon népszerű lett, ismertsége és elismertsége folyamatosan növekszik az általános edzői gyakorlatban is – részben egyszerűsége és könnyen alkalmazhatósága miatt.

„Az egyik legjobb gyakorlat, felelősséget tanulsz és azt, hogyan ne veszíts labdát. Középre kerülni megalázó, sokszor ki is nevetnek” – mesélte egy 2011-es interjújában a ma már edzőként dolgozó Barcelona-ikon, Xavi.

 

„Cogito ergo sum – gondolkodom, tehát vagyok”

Kívülállóként, laikusként joggal merül fel a kérdés: de miként fejleszti a futballistát a rondó?

„A lövéseket kivéve a rondóban mindent meg lehet tanulni, amire egy meccsen szükség van: hogyan harcoljunk a területekért, mit csináljuk a labdával, illetve a labda ellen, hogyan egyérintőzzünk, szabaduljunk a nyomás alól” – beszélt korábban a feladat jelentőségéről Johan Cruyff.

 


De nézzük részletesebben a rondó fontosságára adható választ, azt, hogy milyen területeken is teszi többé a labdarúgókat.

Kognitív terület. A játékosnak folyamatos figyelemre és döntéshozatalra van szüksége a csapattárs, az ellenfél és a labda helyzetének figyelembe vételével. Fejlődik a döntéshozatali képesség, illetve gyorsul maga a játék.

Technikai terület. Szükséges kontrollálni a koordinációs jellegű mozgást és a technikát a térhez, az időhöz, a labdához és az ellenfélhez mérten.

Kreativitás. A rondó természetéből adódóan, limitált idő és tér áll rendelkezésre, így a játékos rá van kényszerítve, hogy különféle taktikai és technikai képességeket hívjon elő annak érdekében, hogy megoldja a játékon belül folyamatosan változó problémákat. Ez segíti a kreativitás fejlődését.

Versenyképesség. Mivel senki sem szeretne sok időt középen tölteni, ezért az alapvető cél a játékosok számára a minél minőségibb végrehajtás. Kialakul egy egészséges verseny , amely magasabb intenzitású rondót eredményez.

Fizikai kondicionálás. A tér, az idő és a játékosok számának változtatásával a rondó fejleszti az anaerob (ahol az izom oxigén felhasználása nélkül nyeri a szükséges energiát) jellegű állóképességet.

Csapatépítés. Ahogy a futball, úgy a rondó sem egyéni játék. A hatékony működtetéshez a miniközösségeken belül csapatmunkára van szükség. Amikor a játékosok közösségként kezdenek együttműködni, azzal együtt javul a labdarúgók közötti megértés is.

A rondó gyakori „használója”, Josep Guardiola. A Manchester City jelenlegi vezetőedzője azonban a gyakorlat alapjaiból kiindulva, edzésein gyakran pozíciós (kis területen, labdatartáson alapuló) játékot használ játékosai fejlesztésére. (Innen ered, hogy Guardiola filozófiáját pozíciós játéknak nevezik.)

Azt azért fontos tudni, hogy a rondó és a pozíciós játékok között van különbség.

Míg előbbi esetben a játékosok előre meghatározott helyet foglalnak el, többségében kört formáznak, a cél pedig a labda és a védők körön belül tartása, addig a pozíciós játékoknál a futballisták már a mérkőzésen betöltött szerepeket, helyeket vehetnek fel, illetve megjelenhet egy cél (legyen az kapu, vagy bójákkal határolt terület), ahová el kell juttatni a labdát.

„Szándékunk nem a labda, hanem az ellenfél mozgatása” – mondta korábban Guardiola. (A katalán mester kedvelt feladata a négy a négy elleni játék három dzsókerrel, tehát olyan emberekkel, akik mindig a labdát épp tartó csapattal vannak, így labdabirtoklásnál hét a négy elleni játék alakul ki.)

 


(X) Az Unibeten immár statisztikai adatokra is fogadhatsz! Tedd meg a tétedet a topligás és BL-mérkőzéseken lövésekre, kaput eltaláló lövésekre, lapok vagy lesek számára!


 

Ezek, a rondóból továbbfejlesztett feladatok elősegítik a szűk területen fontos technikai képességek finomítását, tudatosítják a labdanélküli mozgásokat, s kényszerítik a labdát tartó játékosokat a folyamatos támogatójátékra. A középen lévők megtanulják, hogyan lehet maximális hatékonysággal letámadni, lezárni a passzlehetőségeket és olvasni az ellenfelek mozgásáról azt, hogy épp milyen irányba szeretnének passzolni. Egyúttal megjelenik a támadásból védekezésbe, illetve a védekezésből támadásba történő átmenet. Ennek köszönhetően mindkét csapat labdanélküli játéka nyomás alatt fejlődik.

 


Guardiola, Cruyff, Laureano Ruiz, és a „mágikus magyarok”

Attól, hogy Guardiola csapatainak látványos cicázgatásaival van tele a világháló, nem a katalán mester a rondó alfája és omegája. Bár a labdarúgás történelme során többen, többféle módon alkalmazták a kis területen történő (különböző célt előíró) játékokat, mégis a mai értelemben vett rondó kiindulási alapjait Laureano Ruizhoz kötik.

„Laureano Ruiz a keresztapa, az ember, aki elültette a magokat, Cruyff az apa, aki gondozta az ötletet, s segítette a növekedést, és Guardiola az örökös, aki learatja a babérokat” – írja Martí Perarnau a Barcelona játékstílusának eredetéről és a La Masiáról szóló könyvében.

A kicsit különc és kicsit konok Ruizt már játékoskorában érdekelte a futball szakmai oldala, később, már edzőként pedig leginkább azon munkálkodott, hogyan tudja a szép és az eredményes játékot közös nevezőre hozni.

Sok időt töltött az 1950-es évek magyar válogatottjának elemzésével. Azzal, hogyan lehet „mágikus magyarokat” futballját az edzések „nyelvére” lefordítani. A cicázás mellett megjelentek a kis területen történő, kettő a kettő elleni játékok (dzsóker bevonásával) is, ezekkel Ruiz alapvető célja az volt, hogy rákényszerítse a játékosokat a passz utáni elmozgásra, az üres területekbe futásra.

A „keresztapa”, Ruiz – ahogy azt Carles Rexach megfogalmazta – megelőzte saját korát. „A rondók fizikailag megterhelik a játékost, fejlesztik a technikai tudást, míg a támadókat és a védőket megoldandó feladatok elé állítják” – írta egykor Ruiz.

Az áttörés, azaz Ruiz gondolatainak szélesebb körben történő megjelenése az 1972-es Katalán Kupa-döntőnek köszönhető. A Barcelona U19-es csapata (Juvenil A) 3-2-es vereséget szenvedett a CF Dammtól.

„Valamit tenni kell. Ez elfogadhatatlan. Azt elfogadom, hogy kikapunk egy focicsapat ellen, de nem egy sörgyártól” – kelt ki magából a klub akkori elnöke, Agusti Montal. A katalán klub a vereséget követően lépett kapcsolatba az akkor a Racing Santandernél dolgozó Ruizzal. A szakember 1972-ben átvette a Juvenil A irányítását, egyúttal az FC Barcelona három másik ifjúsági csapatának szakmai irányításáért is ő felelt. (1974-től 1978-ig az akadémia első embere volt.) A hatás nem maradt el: a Ruiz kinevezését követő öt évben a Juvenil A ötször nyert Katalán Kupát és bajnokságot. Ám, ami ennél is fontosabb, hogy egy egyértelmű irány mutatkozott meg az utánpótlás-filozófia terén:

Minden ifjúsági együttes 3-4-3-as formációban futballozott, megjelent az edzéseken a rondó, és Ruiz arra is rámutatott az intelligencia, a technika, a labdával való bánásmód és a kemény munka a játékos legfontosabb tulajdonsága. És nem az akkoriban, más Barca-edzők által vallott fizikai paraméterek elsődlegessége.

Mivel Ruiz nem volt elég erőteljes személyiség, a konfrontációk felőrölték, s 1978-ban távozott. Csak tíz év múlva, Cruyff 1988-as megérkezése hozta el a teljes, klub egészét átfogó szemléletváltást, azt, aminek leglátványosabb megnyilvánulása a Guardiola-féle barcelonai aranykorszak, amely a La Masia növendékeiből, szellemiségéből „táplálkozott”.

 

Jól, vagy sehogy

Szép és jó, ahogy a Barcelona vagy épp a Manchester City játékosai elképesztő sebességgel és technikai tudással tartják a kör közepén lévőket folyamatosan mozgásban, de mindez évek tudatos edzésmunkájának eredménye. Sokkal inkább egy út „vége”, mintsem egy csettintésre működő cirkusz. Egy olyan folyamaté, amely mögött kultúra, gondolatok és szakemberek állnak.

 

 

A These Football Times írója, a könyvszerző és futballedző Jon Townsend egy, a „Rondó vonzereje” című cikkében beszámol egy edzői konferenciáról, ahol a résztvevőknek egy U19-es csapat segítségével be akarták mutatni a rondó „misztikus mozgásának titkait”. Nos, öt a kettő elleni „FCB rondóként” leírt gyakorlat helyett káosz, frusztráció és akadozó játék volt látható. A világ elitje által elsajátított gyönyörű és elbűvölő rondó hanyagságba és pánikba fulladt. Mint Townsend írja, az edző profi szintű készségeket és kivitelezést várt a tizenéves játékosoktól. És ahelyett, hogy segítséget, támaszt adott volna, olyan mondatok hangzottak el, minthogy „jobb rondót akarok látni”.

Mitől működik az Athletic Bilbao, a Real Sociedad, az Espanyol vagy épp Barcelona háza táján a rondó? A válasz részben a kultúrában és az edzői hozzáállásban keresendő.

Sok edző azt akarja, hogy játékosai szemet gyönyörködtető módon csinálják a rondót, úgy ahogy a Barcelona futballistái, anélkül, hogy dolgoznának a passzolás, a labdaátvétel és a labda nélküli mozgás alapjain.

Hogy mennyire fontos a tanulás a tanítás arra jó példa Guardiola Bayern Münchennél töltött időszaka. Amikor a katalán szakember megérkezett a német klubhoz, a játékosok nem vették komolyan a rondót. De miután Guardiola elmagyarázta a labdarúgóknak hogyan helyezkedjenek, mikor kell jobbal vagy ballal hozzáérni a labdához, a gyakorlat intenzitása jelentősen javult. Ezen a profi szinten is óriási volt a különbség a kezdeti és a későbbi rondók között, a labda a végén szinte szárnyalt.

A rondó tehát egy univerzális, játékos eszköz arra, hogy a játék alapjait jobban értő labdarúgók „jöjjenek létre”. Egyúttal univerzális kódokon, s alapvető szabadságon alapul, azzal együtt, hogy az egyén felelősségének fejlődésére is hatással van. Viszont valódi haszna csak akkor van, ha az edző ismeri a rondó „használati utasításait”.

A legjobb játékosok egyszerűen játsszák ezt a játékot, de ahogy Leonardo da Vinci megfogalmazta: „az egyszerűség a végső kifinomultság”. Egy (akár a La Masian vagy a Bayernnél végzett) gyakorlatot tehát nem elég átvenni, érteni kell a mögötte megjelenő kultúrát, azt, amiben és ahogyan létrejön. És talán a legfontosabbat: a miérteket.

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást