A Milan hanyatlásának története

2011 tavaszát írjuk, amikor is Silvio Berlusconi, az AC Milan legendás és hírhedt elnöke és tulajdonosa az Il Processo di Biscardi televíziós show vendégeként két nagy álmáról beszélt: A 2004 után újra elnyert Scudettóról és Cristiano Ronaldóról, akit szeretne a Rossoneri keretében tudni. Nos, az egyik összejött az ambiciózus, akkori olasz miniszterelnöknek, a másik nem… Pedig biztosan minden másképp alakult volna a világ egyik legjobb játékosával a keretükben, mert egészen különleges párost alkothattak volna Zlatan Ibrahimoviccsal. Ehelyett azóta nagyot fordult a világ, és már a kilencedik szezonja vége felé közelednek a piros-feketék, amikor szinte biztosan nem lesznek bajnokok, és arra is hetedik éve várnak, hogy újra bejussanak a Bajnokok Ligájába.

Regisztrálj most az Unibeten, és fogadj a Milan mérkőzéseire is!

2011. május 5-én a Abbiati – Abate, Nesta, Thiago Silva, Zambrotta – Seedorf, van Bommel, Gattuso (Ambrosini, 46.) – Boateng – Robinho (Pato, 74.), Ibrahimovic csapat, Massimiliano Allegri vezetésével 0-0-s döntetlent ért el a Serie A 36. fordulójában az AS Roma ellen, ezzel pedig egy öt éves (igaz adminisztratív döntéssel induló) Inter-korszakot sikerült megtörniük. Aligha gondolta volna bármelyik milánói együttes, hogy kilenc évvel később még egyikük sem gyarapította bajnoki címei számát: 2012 óta minden esetben a Juventus nyerte a Scudettót, a Milan és az Inter is megállt 18 bajnoki címnél. A kék-feketékről írtunk a napokban, jelen cikk pedig a Milan gyötrelmes éveit hivatott összefoglalni.

Milan crowned Serie A champions after Roma draw - CNN.com

A problémák nem közvetlenül az elhódított bajnoki cím után következtek, ennél azért enyhébb leejtő vezetett nekik egészen az olasz bajnokság tizedik pozíciójáig. Ugyan a trófeával zárult idényt követően, tíz év után a Juventushoz távozott a csapattól a kiváló Andrea Pirlo, akinek ugyan még lehetett óriási hatása az öltözőben – a Juventusban zsinórban nyert három Scudetto alatt bizonyította azért, hogy a pályán is lehetett még számítani rá -, a szezon második felét szinte teljes mértékben kihagyta sérülése miatt, így gyakorlatilag nélküle lett Olaszország legjobbja az Allegri-csapat. Két érdekes távozó nevét fedezhettük még fel a nyári játékosmozgások között 2011 nyarán: a milánóiaknál pályára sosem kerülő Pierre-Emerick Aubameyangét, aki egy év franciaországi kölcsönjáték után végleg a St. Étienne játékosa lett (későbbi pályafutása széleskörűen ismert, lehet érdemes lett volna várni még kicsit az elengedésével…), valamint hét mérkőzés után megváltak a görög kommentátorkedvenctől, Sokratis Papastathopoulostól is, aki szintén egész jó kis védővé nőtte ki magát az évek során. Véglegesítették azonban a csapatnál Zlatan Ibrahimovicot és Kevin-Prince Boatenget, akik csak kölcsönben szerepeltek a bajnokcsapatban, valamint leigazolták a Genoa ifjú fáraóját, Stephan El Shaarawy-t is, és érkezett Liverpoolból az előtte Romában remekül teljesítő Alberto Aquilani is egy szezonra.

A sötét fellegek azonban már látszódtak a távolból, egészen pontosan a 90-es évek elejéről közeledtek a klub fölé: Berlusconi vállalatát a Fininvestet az olasz bíróság 560 millió eurós (!) kártérítésre kötelezte egy rivális médiacég felé egy 1991-es korrupciós vád alapján. A hírekben rögtön felvetődött, hogy ennek kifizetéséhez el kell adnia szeretett csapatát, és lehet, ha ez akkor már meg is történik, most nem íródna ez a cikk sem.

Soccer, football or whatever: AC Milan's Greatest All-Time Team ...

A szezonjuk mindenesetre jól indult, a városi rivális Intert legyőzték az augusztusi Szuperkupa-mérkőzésen. A bajnoki évad egy kisebb hullámvölggyel kezdődött ugyan, de Allegri mester hamar irányba kormányozta a milánói hajót, a tizenegyedik fordulóban pedig már meg is előzték az őket pár héttel korábban legyőző Juventust, és a tabella élére álltak. 2012 második tétmérkőzésén azonban az Inter nem tette meg azt a szívességet, hogy zsinórban negyedszerre is kikapjon tőlük, így Diego Milito góljának köszönhetően újra a torinóiak kerültek az élre. A Conte vezette Juventus előnye nem tartott sokáig, néhány fordulóval később már újra Allegriék álltak az élen, és ez a kettejük februári, 1-1-el végződött találkozója után sem változott. A „zebrák” azonban nem adták olcsón a bőrüket, és azonnal kihasználták, hogy március végén öt pontot is elhullajtottak Ibráék. A Cataniát sem sikerült legyőzniük, a kiesés ellen menekülő (azt végül sikeresen el is kerülő) Fiorentinától pedig egyenesen 2-1-es vereséget szenvedtek, ami mint később kiderült a bajnoki címükbe került. A végső döfést az utolsó előtti fordulóban elveszített Derby della Madonninán kapták, a 4-2-es Inter-győzelemmel zárult mérkőzés után vált biztossá a Juventus bajnoki címe. Az olasz kupagyőzelem lehetőségét is a nagy rivális ellen szalasztották el, amely csapat bár a Napoli ellen elveszítette a döntőt, előtte hosszabbításban harcolta ki a fináléba jutást a milánóiak ellen. Ami pedig a nemzetközi porondot illeti, ott a Bate Boriszov, a Viktoria Plzen és az Arsenal sem okozott gondot – utóbbit már a legjobb 16 között búcsúztatták egy magabiztos hazai 4-0, és egy idegenbeli izgulós 0-3 után. A Barcelonát viszont a csoportkörben (2-2, illetve 2-3), majd a negyeddöntőben (0-0, 1-3) sem sikerült egyszer legyőzniük, így a BL-ben is csalódással ért véget számukra a menetelés.

Ha a szezon végeztével szomorúságot éreztek a szurkolók, mit mondhattak a nyári Mercatót követően? Sokak szerint ekkor pecsételődött meg a Milan sorsa.

Paris close in on Milan pair Ibrahimovic and Silva - Sport360 News

Egy országgal arrébb már javában dübörgött a párizsi arab projekt, amely a Milan alapemberével, a brazil középhátvéddel, Thiago Silvával szeretett volna tovább erősödni. Berlusconi először az utolsó pillanatban megvétózta ugyan a Gazzetta dello Sport szerint az év második legjobb védőjéért tett, 45 millió euróról szóló francia ajánlatot, sőt, július 2-án a brazil 2017-ig elkötelezte magát a Rossonerihez. Ez azonban nem várt lavinát okozott: a másfélszeres emelés bérfeszültséget szült az öltözőn belül, amely után több más kulcsember, akik élharcosa Kevin Prince Boateng volt, bejelentette igényét némi fizetésemelésre. A Financial Fair Play 2013-as bevezetése azonban ott lebegett a klub fölött, ráadásul a hírek szerint amúgy is a Serie A legnagyobb bérköltségével rendelkeztek, amelyre még a nagy öregek (Inzaghi, Zambrotta, Oddo, Nesta, van Bommel és Gattuso) visszavonulásával, távozásával se sikerült megnyugtató megoldást találni, ebben persze az előző évi Berlusconi céget érintő problémák is szerepet játszhattak.

A történet vége szomorúan zárult milánói szempontból: nem, hogy Thiago Silvát, de Zlatan Ibrahimovicot is eladták a Paris St. Germainnek, körülbelül 65 millió euróért cserébe, amely összegek egyébként megfeleltek az akkori legmagasabb szintű átigazolási trendeknek, a brazil egyenesen a legdrágább nyári igazolás lett. A szurkolókat ez azonban cseppet sem hatotta meg, sőt. A Berlusconi-érában rekord alacsony lett a bérletesek száma, a 23618 vásárló 4000-rel volt kevesebb, mint egy évvel azelőtt. 2012 őszén Berlusconit első fokon elítélték adócsalásért is, így egyre több hír szólt arról, hogy hamarosan új tulajdonosa lesz a csapatnak.

A pályán sem jöttek eleinte az eredmények, Allegri már ultimátumot is kapott a vezetőségtől, végül novemberre sikerült a tabella első felébe kerülniük. Ugyanezen hónap végén Robinho tizenegyesével sikerült legyőzni a torinói ellenlábast, amely végül lendületet adott a csapatnak: a 22. fordulóra már nemzetközi kupaszereplést érő helyen álltak, amelyet a szezon végéig meg is tartottak, sőt az utolsó tizenegy fordulót már a dobogó legalsó fokán töltötték. Ez lett a végső helyezésük is.

A Bajnokok Ligájában ismét a Barcelona babrált ki velük, ezúttal már az első tavaszi körben, hiába nyertek ugyanis 2-0-ra a San Siróban, egy laza négyessel voltak kénytelenek hazakullogni a Nou Campból. Az Olasz Kupában a Juventus elleni negyeddöntő volt a végállomás, Mirko Vucinic a döntetlent követő hosszabbításban lőtte meg a „zebrák” győztes gólját. Újabb trófea nélküli idényt zártak Milánóban.

AC Milan fires manager Massimiliano Allegri | CP24.com

Két év alatt a bajnokcsapat tehát egy-egy helyet esett vissza a tabellán. Nem tűnt drasztikusnak a helyzet, amelyet ne orvosolhatott volna egy jól sikerült átigazolási szezon. Pénz azonban nem nagyon volt az erősítésekre, kevesebbet költöttek a csapatra, mint amennyiért egy évvel ezelőtt Thiago Silva távozott. A legdrágább igazolás a Juventusból érkező csereember, Alessandro Matri volt, de sem ő, sem a Villarrealtól igazolt kolumbiai védő, Cristian Zapata, sem a Sampdoriától szerződtetett Andrea Poli nem az a kategória volt, akire a szurkolók vártak. Az ő igényeiket a Madridból ingyen visszaszerzett közönségkedvenc, Kakával szerették volna kielégíteni. Nyilván örültek neki a drukkerek, pláne a sztárigazolások hiánya mellett, de aligha gondolta bárki is, hogy ezzel az egyetlen lépéssel újra a bajnoki cím irányába lépett volna egy fontosat az együttes.

Az ősz sem a pályán, sem a vezetőségben nem telt nyugodtan. Az időközben a klubhoz került Barbara Berlusconival ugyanis nem jött ki jól a klub sikereiért felelős ügyvezető igazgató, Adriano Galliani. Az 1986-tól, a Berlusconi-éra kezdete óta a klubnál dolgozó Galliani novemberben be is adta a lemondását, amelyet főnöke nem fogadott el, próbálta rendezni lánya és az üzlettársa közti kapcsolatot, ami látszólag sikerült is, de az biztos, hogy nem volt nyugalom a csapat háza táján. Azokat az eredményeknek kellett volna meghozniuk, de azok sem jöttek. Ugyan a csapat a Barcelona mögött (őket azonban egyszer sem legyőzve) kvalifikálta magát a BL-tavaszra, őszi vereségek jöttek a Veronától, Napolitól, a Juventustól, a Fiorentinától, a Parmától, az Intertől és a Sassuolótól is. Utóbbi Massimiliano Allegri állásába is került, miközben a tabellán csak a tizenegyedik helyet foglalták el a piros-feketék. Utódja egy meglepő húzással a közben még Brazíliában levezető (a megkeresésre persze azonnal visszavonuló), a klubbal egykor két Bajnokok Ligája-trófeát szerző Clarence Seedorf lett, aki természetesen nem rendelkezett komoly edzői tapasztalattal. Igazi mélyvíz volt ez a holland számára, és nem is tanult meg benne jól úszni, bár 22 mérkőzés alatt nem is volt rá sok lehetősége. Tizenegy győzelmet szerzett a csapattal, amely amellett, hogy az Udinesével szemben kiestek a kupából, a BL-ben pedig kettős vereséggel búcsúztak az Atlético Madrid ellen, nem volt elég, hogy a következő szezonra is maradhasson a csapatnál. A tabellán elért nyolcadik helyezés pedig azt jelentette, hogy tizenhat év után nem kvalifikálta magát a nemzetközi kupaporondra az együttes, amely a presztízsveszteség mellett egy újabb elzáródó bevételi csapot is jelentett.

A Milan mindmáig utolsó, BL-ben pályára lépő együttese az Atlético Madrid ellen 2011 tavaszán

A nehéz helyzetben ismét „házon belül” oldották meg az edzőkérdést, még bennfentesebb körből, mint Seedorf esetében. A holland utódja ugyanis a klub utánpótlásából érkező másik Milan legenda, Filippo Inzaghi lett. Talán Pep Guardiola színre lépése óta minden válságban lévő csapat keresi a „saját nevelésű”, a klubhoz ezer szállal kötődő sztáredzőjét, de ez Real-Zidane sikertörténeten kívül szinte nem is találunk példát.

Ami a játékosfrontot illeti, távozott a csapatból Mario Balotelli, az előző idény legeredményesebb játékosa, őt a pályafutása zenitjén már túllévő Fernando Torressel szerették volna pótolni. Összesen alig több, mint tizenhat millió eurót fordítottak a csapat megerősítésére, miközben távozott a két brazil, Robinho és Kaká is. A szurkolók talán csak Bonaventura szerződtetésének örülhettek igazán. A szezon alátámasztotta a nyári vezetőségi teljesítményt: ahogyan az utolsó, európai kupaszereplés nélkül zajló 1997-98-as szezonban, úgy ezúttal is a tizedik helyen zárták az olasz pontvadászatot, ezek után Inzaghinak természetesen nem volt maradása a klubnál.

Ahogy a politikai pályafutása végeztével az elnöki pozícióba való visszatérése óta minden évben, úgy ebben is folyamatosan az a hír járta, hogy Berlusconi túladhat a klubon. Szó volt thaiföldi, kínai, katari, sőt még libanoni vevői szándékról is, ahogy írtak a részvények 20, de 70 százalékos értékesítéséről is. Végül a thaiföldi Bee Taechaubol 450 millió euróért megvásárolta a Milan 48 százalékát, de a többségi tulajdonos továbbra is Silvio Berlusconi maradt.

Az új befektetőnek hála meg is nyíltak a pénzcsapok: többek közt Carlos Bacca, Alessio Romagnoli, Andrea Bertolacci, Luis Adriano is érkezett, valamint visszakölcsönözték az előző nyáron Liverpoolba eladott Mario Balotellit is. Összesen több, mint 100 millió eurót költöttek a csapatra 2015 nyarán. Igaz, még nagyobb nevek is repkedtek a sajtóban, mint az imént említettek, szó volt Ibrahimovic visszatéréséről, vagy Edinson Cavani leigazolásáról is.

Juventus make sensational offer for Romagnoli | AC Milan News
Alessio Romagnoli

A látszólag végre a vérfrissítésen túlesett együttes élére a játékoskorában a Milant éppenséggel elkerülő (de az Internél játszó), a Sampdoriával sem különösen kiemelkedő eredményeket elérő Sinisa Mihajlovic került, de csak 32 fordulóra, mert hiába jutottak be egy könnyűnek tűnő ágon a kupadöntőbe (Perugia, Crotone, Sampdoria, Carpi és az Alessandria volt az ellenfél), a célkitűzéstől, a Bajnokok Ligája indulást érő harmadik helytől tizenöt pontnyi távolságban voltak.

A Juventus elleni 2-1-es vereséget követően így a szerb mestert menesztették, helyére ismét a Primavera csapattól érkezett a megoldás, Cristian Brocchi személyében. A kupadöntőben vele sem sikerült legyőzni az akkor már második éve Massimiliano Allegri által irányított „zebrákat”, Alvaro Morata 110. percben szerzett góljával fájó vereséget szenvedtek, és zsinórban negyedik idényüket zárták trófea nélkül. Ha pedig ez még nem lett volna elég a bajnokságban, bár a 35. meccsnapig EL-szereplést érő helyen álltak, végül a Verona és a Roma elleni vereségek a nemzetközi kupaindulásba kerültek.

Ahogy pályán, úgy a háttérben is komoly gondok adódtak: hiába tűnt szinte biztosnak a thaiföldi befektető érkezése, végül az üzletet nem sikerült konkretizálni, így az előző nyári költekezés is több problémát okozott, mint amennyi hasznot hozhatott – volna, ha trófeával, vagy Bajnokok Ligája kvalifikációval zárult volna a szezon. A késő tavasz és a nyár sem az átigazolásokról és a Milan újbóli megerősítéséről szólt a klub háza táján, hanem egy kínai konzorciummal való egyeztetésekkel telt Berlusconiék számára. Közben olyan „hatalmas” nevek érkeztek a csapathoz, akikről a klub vérmesebb szurkolói se nagyon tudnak felidézni túl sok emlékezetes momentumot Milan-mezben: Gustavo Gomez, Gianluca Lapadula, José Sosa vagy éppen Mario Pasalic, Matías Fernandez vagy Lucas Ocampos sem hagyott mély nyomot a drukkerekben. Egyedül Gerard Deulofeu, akire jó szívvel emlékeznek Milánóban, de ő sem a Rossoneriknél megszokott sztár kategóriába tartozik.

Időközben úgy nézett ki, már a nyáron véget ér a Berlusconi-éra. A szívműtéten túl esett 79 éves üzletember július elején bejelentette, hogy eladta a klubot a kínaiaknak, és egyben „kötelezte” őket, hogy két év alatt legalább 400 millió eurót fordítsanak a csapat megerősítésére. Mint az az iménti igazolások felsorolásából kiderül, sem a hivatalos eladás, sem az irdatlan pénzköltés nem valósult meg 2016 nyarán. Az ügy egyre szövevényesebb lett a háttérben, szó volt hamis banki kimutatásokról, amelyek fedezetként szolgáltak volna, végül a tranzakcióra 2017 áprilisáig kellett várni, és utána se volt benne túl sok köszönet.

Trouble Brews For AC Milan's Chinese Owner - AsiaSponsorshipNews ...

Silvio Berlusconi több mint 31 esztendő után távozott a klub éléről, amelyet 1986. február 20-a óta irányított. Az új tulajdonos – a Yonghong Li vezette kínai érdekeltségű befektetőcsoport – 740 millió eurót fizetett a Fininvestnek a Milan tulajdonrészének 99,9 százalékáért, emellett pedig további 90 millió eurót utalt a működési költségek finanszírozására 2016. július 1-ig visszamenőleg. Galliani pozícióját a Juventus, a Napoli és az Inter korábbi igazgatója, Marco Fassone vette át, a klub sportigazgatója pedig szintén a városi rivális Internél dolgozó játékosmegfigyelő, Massimiliano Mirabelli lett.

Ami a pályán zajló eseményeket illeti a szezon kisebbfajta előre lépésül szolgált, ám ez egyetlen, ezen a szinten kevésbé értékes Szuperkupa trófeában csúcsosodott ki, a Coppa Italiában megint a negyeddöntő és a Juventus otthona volt a végállomás. A Mihajlovicshoz hasonlóan a Samptól érkezett Vincenzo Montella (egy tizenötödik hely megszerzése valamilyen különleges okból kifolyólag jó ajánlólevél volt a milánóiakhoz) vezette csapat a bajnokságot tekintve bár az idény felénél még a negyedik helyen állt, végül azonban a hatodik pozícióban végzett, amely a kisebbik európai porondra jelentett csak belépőt.

A kínai befektetőcsoport tartani próbálta a Berlusconinak tett ígéretét, bár ehhez – ahogyan az egész felvásárláshoz – egy amerikai alaphoz kellett fordulniuk hitelért. Az Elliott Investment 380 millió eurót biztosított a konzorciumnak, amelynek visszafizetését 2018 októberére tűzték ki. A nyáron ki is költekezte magát az együttes: míg a játékoseladásból származó bevételi oldalon 35 millió euró körüli összeg szerepelt, addig az érkezőkre közel 200 milliót adtak ki. Érkezett többek közt a nagy rivális Juventus kőkemény védője, Leonardo Bonucci, a Porto tehetsége, André Silva, de ekkor érkezett a csapathoz Conti, Calhanoglu, Biglia, Musacchio, Ricardo Rodríguez és Franck Kessié is.

A két legdrágább szerzemény nagyon nem vált be: a szurkolói közfelháborodásra csapatkapitánynak is választott Bonucci egy év múlva már vissza is igazolt Torinóba (42 millióért érkezett, és egy szezon alatt hét milliót esett az értéke, ennyivel olcsóbban vásárolta vissza az „Öreg Hölgy”), de az új CR-nek kikiáltott André Silva sincs már a klubnál.

AC Milan Transfer News: Leonardo Bonucci looking to rejoin ...
Leonardo Bonucci

Hiába az új tulajdonosokkal történt szerződéshosszabbítása Vincenzo Montellának, hiába a pénzköltés, a Milan novemberben csak a hetedik volt a bajnokságban, 18 ponttal lemaradva az éllovas Napolitól. Végül a Torino elleni 0-0, és az ezt megelőző kilenc meccs alatt szerzett két győzelem újabb edzőváltást eredményezett. A Sampdoriánál dolgozó Giampaolót (akkor még) nem sikerült elcsábítani, így a másik megszokott megoldáshoz folyamodtak, és a saját Primavera csapatuk edzője, a klublegenda, Gennaro Gattuso lett a megoldás.

Rhinóval is nehezen indult be a szekér, becsúszott két fájó vereség a Verona (0-3) és az Atalanta (0-2) ellen, de az idény végére a legminimálisabb célkitűzést azért sikerült elérniük: hatodik hely, és egy lehetőség, hogy a következő évben túlszárnyalják az EL-ben az Arsenal elleni, első körös tavaszi kiesést.

Ehhez a feladathoz újabb nagy nyári költekezéssel és egy tulajdonosváltással kezdtek neki: egy július eleji 32 millió eurós tőkeemelést átvállalt az Elliott Management a tulajdonosi körtől, de csak 10 napos visszafizetési határidővel, amit azonban a kínaiaknak nem sikerült teljesíteniük, így a klub tulajdonjoga és az irányítása az amerikai alap kezébe került. Mindössze 15 hónapig tartott az ázsiai kaland Milánóban. A Elliott Management kapcsán pedig azóta is folyamatos beszédtéma, hogy vajon mikor és kinek értékesíthetik a klubot.

Egy ideig az sem volt biztos, hogy valóban indulhatnak-e az európai kupaporondon, az UEFA ugyanis első fokon kizárta onnan az együttest a pénzügyi fair play előírásainak megsértése miatt, amelyet a 2014-2017 közötti időszakban követett el. Ezt végül egy hónappal később a Nemzetközi Sportdöntőbíróság a csapat fellebbezése után visszavonta. A szurkolók egy időre megnyugodhattak, és minden bizonnyal örültek, hogy két ex-milánói játékos is visszatért a csapathoz: a játékosként négy, edzőként egy évet a klubnál töltő Leonardo néhány év párizsi „gyakorlatot” követően sportigazgatóként, míg a játékosként kizárólag a Milan mezét viselő legenda, Paolo Maldini technikai igazgatóként került vissza a klubhoz. Fél évvel később a ügyvezető igazgatói pozíciót az addig az Arsenalnál tevékenykedő Ivan Gazidis foglalta el.

A játékoskeretbe megfelelő pénzt invesztáltak, de igazából csak az anyagiak tekintetében volt ez megfelelő: közel 190 millió eurót költöttek többek közt Piatekre, Caldarára, Kalinicsra, Caldarára, Higuaínra, akik ma már nincsenek is a csapatnál és nem is hagytak mély nyomot piros-feketében játszva. A két éve nyáron igazolt játékosok közül csupán a brazil Paqueta, az uruguayi Laxalt és a spanyol Castillejo játszik még kisebb-nagyobb szerepet a csapatnál, bár közülük valószínűleg csak utóbbi szerepel majd még jövőre is a keretben.

A félresikerült igazolások felemás szezont eredményeztek, amely inkább a csalódáshoz állt közelebb: a Szuperkupát elveszítették a Juventussal szemben, a kupaelődöntőben a Laziót nem sikerült legyőzni, az Európa Liga csoportkörében pedig a Betis és az Olympiacos is maga mögé utasította a csapatot. A bajnokságban a 33. fordulóig álltak BL-kvalifikációt érő helyen, a Parma elleni döntetlent követően azonban az Inter beelőzte a Gattuso-csapatot, amely így végül az ötödik helyen végzett, egyetlen ponttal lemaradva az idény eleji célkitűzéstől. Igaz, talán jobb is így, lévén az UEFA újabb vizsgálódásait követően már a vezetőség is belenyugodott, hogy a következő szezont nemzetközi tétmérkőzés nélkül kell lejátszaniuk. A hivatalos tájékoztatás alapján közös megegyezéssel döntöttek arról az európai szövetséggel, hogy a csapat bár a tabellán elfoglalt helyezése alapján jogosult lett volna rá, nem vesz részt az Európa Liga 2019/20-as idényében a Pénzügyi Fair Play szabályainak 2015-2017-es és 2016-2018-as időszakaiban történő megszegése miatt.

Gennaro Gattuso steps down as AC Milan manager - UPI.com
Gennaro Gattuso

Talán nem pont emiatt, hanem inkább a saját maga számára magasra tett léc, a BL-kvalifikáció elbukása miatt Gennaro Gattuso benyújtotta lemondását a szezon végén, annak ellenére, hogy még két év hátra volt a szerződéséből. Vele együtt távozott a sportigazgatói székből Leonardo is, aki visszament a PSG-hez. Utóbbi helyére a Romából érkezett Frederic Massara, míg edzőfronton újból Genova, egész pontosan a Sampdoria felé fordultak és leigazolták Marco Giampaolót. Az újdonsült tréner kinevezése a klub vezetőségébe tavaly nyáron érkező, szintén egykori Milan-legenda, Zvonimir Boban nevéhez is köthető.

Az európai kizárás ellenére el tudtak költeni 100 millió eurót a tavalyi Mercatóban: többek közt véglegesítették Franck Kessié megszerzését az Atalantától, a kölcsönszerződést követően leigazolták Theo Hernandezt a Real Madridtól, érkezett a portugál Rafael Leao Lille-ből, az Afrika-kupa legjobbjának választott Bennacer az Empolitól, és Ante Rebicset is megszerezték kölcsönbe André Silváért cserébe.

A várt eredmények azonban nem jöttek a Boban szerint régóta figyelemmel követett Giampaolo edzői kinevezésével, és az imént említett igazolások segítségével sem. A fiatal olasz szakember felé mindösszesen nyolc fordulón át tartott a türelem. A kiesés elkerülése ellen küzdő újonc Lecce elleni döntetlent követően menesztették a csapattal nyolc bajnokin három győzelmet és négy vereséget begyűjtő Giampaolót.

Azóta már Boban sincs a klubnál, mivel összekülönbözött az ügyvezető igazgatóval, Ivan Gazidisszal. A horvát kitálalt a sajtónak is: szerinte a dél-afrikai vezető annak ellenére megegyezett már a német Ralf Rangnickkal, hogy 2020 nyarától sportigazgatói és vezetőedzői szerepkört is betöltve a klubhoz érkezik, hogy erről nem tájékoztatta a vezetőség többi tagját. Érdekes húzás, de elsősorban csak a belső kommunikáció szempontjából. Mert bár a Giampaolo után kinevezett Stefan Pioli a téltől már Zlatan Ibrahimoviccsal és tervezhetett, a csapat nem indult még meg kellő mértékben a tabellán, és az Olasz Kupa döntőjébe sem jutottak be a Juventus elleni 1-1-et és 0-0-át követően.

A kényszerű leállás végeztével 4-1-re ugyan sikerült legyőzniük az előző edző vesztét okozó Leccét a múlt héten, de ez még mindig csak a tabella nyolcadik helyére elég, három pontra az EL-szereplést érő hatodik, és tizenöt pontra a BL-kvalifikációt jelentő negyedik helytől.

Az utóbbi évek szenvedős szezonjai alapján persze az Európa Ligát érő pozíció is sikerként könyvelhető el a Milantól, azonban a kellően ambiciózus vezetőségnek ez aligha lesz elég ahhoz, hogy ne intsenek búcsút Piolitól az idény végén.

A kérdés már csak az, valódi megoldást jelenthet-e az eddig edzőként csak Németországban dolgozó, az utóbbi években a Red Bull labdarúgással kapcsolatos projektjeinek nemzetközi igazgatójaként dolgozó Ralf Rangnick?

Rangnick has 6-name transfer list | AC Milan News
Ralf Rangnick, a Milan következő vezetőedzője és sportigazgatója?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.