A nagy kaland – Egy Sevilla szurkoló naplója az UEFA-szuperkupáról

Croatia's forward Andrej Kramaric (09) celebrates after scoring during the Euro 2020 qualification football match between Croatia and Azerbaijan at Maksimir stadium in Zagreb, Croatia on March 21, 2019. (Photo by Denis LOVROVIC / AFP) (Photo credit should read DENIS LOVROVIC/AFP/Getty Images)

Magyarországi Sevilla szurkolóként nem mindennapi élmény lehet a csapat mérkőzését a helyszínen megtekinteni, ráadásul kis hazánkban és pláne úgy, hogy éppen egy kupa megszerzéséért harcol az együttes. 


A La Liga mérkőzéseire, köztük a Sevilla összecsapásaira fogadhatsz is az Unibet kínálatában.


Messziről kezdeném a gondolataimat. Már akkor terveztük, hogy kell jegy, mikor bizonyosak lettünk a folytatásban, de nem gondolom, hogy ennyire kalandos utazásra vágyna egyetlen olvasó is. Indítsuk kis utazásunkat onnan, mikor egy igazán felemelő pillanatként megéltem, hogy kedves barátom és utazótársam azzal a hírrel írt rám, hogy jegyet nyert a meccsre, majd felhívtam őt.

Egy végtelennek tűnő buszutazás, egy mindenhol piros, Bayern München mezesekkel teli nagyváros, egy kis kaja, ami közben az első Sevilla-fanba belebotlottam. Már ezek is megérnének egy külön sztorit, de akkor egy soha véget nem érő mese lenne az enyém, így lépjünk előre addig, hogy minden tiszteletem a szervezőké, mert nagyon mesterien rendben volt minden, a beléptetés és a segítőkész dolgozók részéről. Innen is hatalmas köszönet, annak az aranyos lánynak, aki útbaigazított minket.



Miután nagy nehezen elfoglaltuk a helyünket és már teljesen Sherlock Holmesnak éreztem magam a sok kiderítéstől, felderítéstől, még volt elég időnk megnézni a MOL Fehérvár FC büntetőpárbaját, ahogy tette ezt a tőlünk nem messze ülő két úriember is, bár rajtuk jobban látszódott az öröm, mint rajtunk.

Mikor zajlott a bemelegítés, már elfogott az izgalom, hogy tényleg itt vannak azok a játékosok, akiket hetente követek, akik úgy váltanak ki belőlem érzelmi reakciót, mintha csak a barátaim lennének, sőt egyik másik inkább, mintha a családtagom lenne. Furcsa érzés volt életemben először ilyet átélni, mert soha nem gondoltam volna, hogy ez itt Magyarországon megadatik.

A mérkőzés alatt – mint bármely meccsen – átváltozott az agyam és előbújt belőlem a minden mozdulatot véleményező, szakmai szemmel mindent értékelő okostojás, akivel nem lehet bírni, míg a játékvezető nem fúj hármat a sípjába.

Amennyire nem volt jó a helyünk, annyira jött jól több esetben is, kezdve az első fontosabb akciónál, mikor is Luuk de Jong lefejelt labdája után Rakitic ellen történt szabálytalanság a tizenhatoson belül. Azt itt meg kell jegyezni, hogy nem néztem vissza egyik esetet se, így a saját szememre hagyatkozva ítélkezem, ahogy tettem ott is. Ocampos a tőle megszokott magabiztossággal értékesítette a büntetőt, én pedig, bár örültem nagyon is, jól tudtam, hogy egyrészt a „tyúkokat is este számolják”, másrészt azt is, hogy körülöttem mindenki a bajoroknak szurkol és nem kellene ebből probléma legyen később, mert hát kitudja.

Ahogy telt az idő, amit alig lehetett észrevenni, mert annyira élveztük minden pillanatát, egy mesteri akció végén jött a németek egyenlítő gólja, az előtte nem sokkal ziccerben hibázó Lewandowski gyönyörűen tálalt Goretzka elé egy kicsit se könnyen megszelídíthető labdát, majd a középpályás higgadtan, esélyt sem adva Bounou-nak a kapuba lőtt.

Jött a sevillai lesgól, amiben nem volt kétségünk, mert ehhez pont jó helyen ültünk, hogy lássuk, hogy a holland belógott.

Félidőben már azon ment a diskurzus, hogy kiket fog cserélni a Sevilla, mert az már bevett szokás Lopeteguinél, hogy a de Jong-En-Nesyri cserét meghúzza, bármelyik is kezdjen, illetve mi úgy matekoztunk, hogy az egyik nyolcasnak kell majd lejönnie az eredmény tartása érdekében.

Fordulás után a Sevilla kezdett jobban, de utána jöttek a Bayern lesnek megítélt góljai. Bevallom őszintén az első esetében, ha az is volt – amiben egyáltalán nem voltunk biztosak –, akkor is megérdemelte volna, hogy megadják, mert Müller és Lewa játéka álomszép volt. A második esetben már sokkal inkább az volt az érzésem, hogy jogos volt a les megítélése.



A végjátékra ugrok, mert már kopnak az emlékek, de En-Nesyri ziccere az utolsó percekben, amin elment a győzelem. Ha ott nem Neuer áll a kapuban, aki ismét azt bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja, akkor talán már percekkel később ünnepi hangulatban nézem a díjátadást.

A hosszabbítás elején ismét a marokkói volt helyzetben, de újfent nem tudott túljárni a BL-trófeát magasba emelő kapus eszén. Innentől kezdve viszont megszűntek létezni a Sevilla-akciók, és erőteljes dominancia lépett elő, ami góllá is érett német részről.

Nem állíthatom, hogy ne lett volna megérdemelt a Bayern München sikere, mert az bebizonyosodott, amit tudhattunk is, hogy a kettő közül ők a jobb csapat.

Számomra büszkeség, hogy egy hatalmas győzelmi széria végét jelentette a döntetlen, mert még én magam sem gondoltam volna, hogy ez megvalósul, de nagyon jól tartotta az előnyt is, és az eredményt is az andalúz csapat, amelyen szerintem a végére kijött, hogy nem volt tétmérkőzése az EL-döntő óta.

Hazafelé sokat járt az agyam, hogy esetleg meg lehetett volna nyerni, és hogy lehetett volna ez a pillanat még szebb is, de már az, hogy egy relatíve kiscsapat szurkolójaként élőben, Magyarországon láthattam őket, hallhattam, ahogy egy „maréknyi” andalúz dala olyan szinten zengi be a Puskást, mint amit senki nem hitt volna, az egy olyan örök élmény marad, amit még az sem tud egy cseppet sem elhomályosítani, hogy nem Jesús Navas emelte magasba a trófeát…

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x