A női labdarúgás rejtett potenciálja

Az utóbbi 20 évben komoly fejlesztések indultak az UEFA részéről a női labdarúgás irányába, elindult a Bajnokok Ligája, a lehetőségekhez képest egyre sikeresebbek a FIFA által szervezett világbajnokságok, amikre több ország is rendezőként szokott pályázni és egyre komolyabb feltételeknek kell megfelelni. A legnagyobb sikereket elérő sportolók eközben egyéb területen is igyekeznek megállni a helyüket, komoly harcot vívnak a nemek egyenlőségéért, az emberi jogokért és egyéb, a legtöbb esetben még mindig tabunak számító témában.

Rövid történelem

Az első hivatalos mérkőzést 1895-ben rendezték Londonban, Észak és Dél között, ahol a kor szokásaihoz híven gólzáporos, 7-1-es északi győzelem született. Az első világháborúban harcoló férfiak hiánya miatt a női labdarúgás egyre népszerűbb lett Angliában, így fordulhatott elő, hogy 1920-ban az első nemzetközi mérkőzésre (Dick Kerr’s Ladies – Francia XI 2-0) 25.000 néző volt kíváncsi a helyszínen, a Boxing Day-en rendezett St. Helens’s elleni 4-0-ra végződött találkozóra 53.000-en gyűltek össze a Goodison Parkban és még így is voltak pár ezren, akik a stadionon kívül maradtak.

Az angol szövetség rögtön a következő évben be is szüntette a női labdarúgást, mondván, túl baleset-, és sérülésveszélyes a sportág rájuk nézve, nem hivatalosan azonban nem nézték jó szemmel az FA vezetői, hogy egyre nagyobb teret nyernek maguknak és féltették a férfiak által űzött futball népszerűségét.

 

női labdarúgás 1914-18 közt
Női futball csapat Nagy-Britanniából, valamikor 1914-18 között /kép: footballmakeshistory.eu

A fellendülésig egészen 1971-ig kellett várni, ekkor gondolta úgy az UEFA, hogy szárnyai alá veszi a női futballt, bár ehhez kellet két nagyon sikeres, nem hivatalos nemzetközi torna is. Érdekesség, hogy azok a tagországok, akik elsőként kezdték el fejleszteni a hölgyek által űzött labdarúgást, mint például Németország, Svédország vagy éppen Norvégia, a mai napig meghatározó szerepet töltenek be a nemzetközi tornákon.

 

Egyenlő fizetés, nem egyenlő bevételek

Bár a hetvenes években elkezdődött a fejlesztés az UEFA berkein belül, az első hivatalos Európa Bajnokságot csak 1984-ben írta ki az európai szövetség, míg a FIFA kicsit később, 1991-ben szervezte meg az első világbajnokságot, Kínában. Az akkor még csak 12 csapatos világbajnokságot az Egyesült Államok nyerte meg.

Mióta a FIFA kiírta az első női VB-t, az USA legjobbjai nem végeztek a harmadik helynél hátrébb, összesen pedig négy elsőséggel büszkélkedhetnek, sőt, ugyanennyi olimpiai aranyat nyertek a jenki lányok, anyagilag viszont nem vehették fel a versenyt a USMNT játékosaival.

Női labdarúgás usa
Az Egyesült Államok nemzeti csapata negyedik VB elsőségét ünnepli a 2019-es franciaországi világbajnokságon / kép: nytimes.com

Egy 2016-os tanulmány szerint az USA férfi A-válogatott játékosai 5,000 dollárt kaptak minden válogatott mérkőzés után és bár az amerikai szövetség kompenzálta a díjakat az ellenfelek színvonala és FIFA helyezése alapján, így is több, mint 260.000 dollárral lehettek gazdagabbak egy évben amennyiben minden találkozójukat megnyerték. Ezzel szemben a nőknél 72.000 dollár volt az alapfizetés éves szinten, bónusz pedig csak győztes meccsek után járt, így pedig maximum 99.000 dollárt fizettek az egyébként világbajnok labdarúgóknak. És ha már világbajnokság: itt sem volt fair a szövetség a két válogatottal, a férfiaknál 68.000 dolláros fizetés járt a VB-kerettagságért, a USWNT legjobbjai még fele annyit sem, csupán 30.000 dollárt kaptak fizetség gyanánt.

A pénzügyi egyenlőtlenség ellen egy idő után nem csak a játékosok emelték fel a hangjukat a médiában, de az amerikai társadalomra jellemzően, a szurkolók is elkezdtek megmozdulni az ügy érdekében és utcai felvonulásokat szervezve próbáltak nyomást gyakorolni a szövetségre.

2020-ban végül sikerült feltornászni a férfiak szintjére a nemzeti csapatban való részvétel utáni pénzeket – a norvégok és az ausztrálok után idén a braziloknak és az angoloknak, a jenki hölgyek megint hoppon maradtak.

Amerikában hiába foglalkoznak már szenátusi szinten az üggyel, a novemberi tárgyaláson első körben elutasították az egyenlő fizetési igényt. Az érveket napestig lehetne sorolni pro és kontra, egy igen jelentős tényt azonban sokan elfelejtenek (vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják), amikor az emelés mellett érvelnek: a női csapat 10 év alatt, 238 meccsen 101 millió dollárt, a férfiak 191 találkozó alatt 185 millió dollár bevételt hoztak a szövetség konyhájára, pedig 2010 és 2018 között nyolcmillió dollárral többet kerestek a női labdarúgók, mint férfi társaik.

2019-ben egy MLS mérkőzésre átlagosan kicsit több, mint 21 ezren voltak kíváncsiak a helyszínen ezzel szemben egy női bajnokira 7.337 fő látogatott ki. Nem elhanyagolható információ azonban, hogy a nők ezer fővel több szurkolót tudtak a stadionokba csábítani, mint egy évvel korábban, ami bizakodásra adhat okot a jövőre nézve. Az NWSL egyik legsikeresebb csapata, a Portland Thorns húszezres átlagnézőszáma az MLS-ben is beférne a TOP10-be, a második helyezett Utah Royals tízezres átlaga viszont már kevesebb, mint a tavalyi szezon legrosszabb nézőszámát produkáló Chicago Fire átlaga. A statisztikát ugyan torzítja, hogy míg az MLS-ben 17 meccsen játszanak hazai pályán a csapatok, addig a nőknél csak 12 alkalommal.

 

Harc az LMBTQ-jogokért

A szurkolók szélsőséges megnyilvánulásaitól tartva tabunak számít a játékosok nemi identitása a férfi futballban, pedig Thomas Hitzlsperger vagy Robbie Rogers szerint nem csak ők ketten vonzódtak a saját nemükhöz éppen aktuális csapatuk öltözőjében.

A két játékos egymástól függetlenül is úgy nyilatkozott coming outja után, hogy bizonyos esetekben ezek a játékosok inkább az ellenfelek drukkereinek megalázó beszólásaitól félnek, mintsem egyéb más tényezőtől. Nos, ezeket a szurkolókat nem feltétlenül Európában nem kell keresni, hanem a Közel-Keleten, hiszen, hogy nézne ki, ha meleg játékosok futnának ki a pályára egy olyan országban, ahol bizonyos csapatok inkább leveszik a keresztet a címerükről egy kis plusz pénz reményében.

Megan Rapnioe és a védjegyévé vált gólöröme / kép: popsugar.co.uk

Ezeket a falakat hamar ledöntötték a női játékosok, szinte nincs olyan futball szurkoló, aki ne ismerné Magdalena Eriksson és Pernille Harder kapcsolatát a 2019-s világbajnokság óta vagy az amerikai válogatott csapatkapitányát, Megan Rapinoe kiállását a melegek és kisebbségek mellett.
A világbajnok, aranylabda-, és aranycipő győztes Rapinoe volt az első fehér sportoló, aki követte Colin Kaepernicket és végig térdelte az amerikai himnuszt 2016-ban, felhívva ezzel a figyelmet az országban tapasztalható rasszizmusra, nem volt hajlandó találkozni Donald Trumppal a Fehér Házban (ahogy az egész női válogatott sem) és ő lett az arca a játékosok egyenlő fizetésért való harcában is.

A pályán és azon kívül is példakép, ahogy szinte minden női labdarúgó az lehet, akik valamilyen ügy mellé odaállnak, vagy éppen felvállalják nemi identitásukat még aktív játékos korukban, hiszen a társadalmi szerepvállalásuk őszinte, ellentétben a férfiak által képviselt ügyekkel, amik sokszor inkább fentről jövő utasításnak és izzadságszagú PR fogásnak tűnnek.

Pont ezért lehet hatalmas lehetőség a női futballban, hiszen ezek a megnyilvánulások sok olyan új nézőt csábíthatnak a pályákra, akiknek korábban semmilyen kapcsolata nem volt a sportággal, azonosulni tudnak ezekkel a játékosokkal és az általuk képviselt értékekkel. Ahogy pozitívum az is, hogy a 10-12 éves leányok úgy kezdhetnek el focizni, hogy női példaképeik lehetnek, lehetőségük van Bajnokok Ligájában játszani, olyan külföldi topbajnokságokba igazolni profiként és olyan karrierkép lehet előttük, amiről ezelőtt húsz évvel sokan álmodni sem mertek. A játék színvonala ugyan elmarad még a legmagasabb szinttől, a női futball olyan kiaknázatlan terep, ami hamarosan fel fogja venni a versenyt férfi vetélytársaikkal.

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x
%d bloggers like this: