A pozitív meglepetések – Félévi PL-értékelő, II. rész

Folytatódik cikksorozatunk, melyben a pontvadászat feléhez közeledve sorra vesszük a Premier League eddigi szezonjának ilyen-olyan okokból kiemelendő szereplőit. Ezúttal a bajnokság legpozitívabb meglepetéseit szolgáltató csapatok és játékosok kerülnek górcső alá.


(X) Fogadj kedvenc Premier League csapataidra az Unibet oldalán! 


 

Hiába rendezte át a két idény közti rövid „nyári szünet” kevésbé az erőviszonyokat, mint a tavaszi nagy leállás, bőven találni olyan gárdákat, akik legalább egy fokozattal magasabb szintre tudtak kapcsolni szeptember óta. Annyira viszont talán egy klub sem használta ki a tavalyi viszontagságos esztendőben rejlő lehetőségeket, mint az Aston Villa.

Első ránézésre azt mondhatnánk, hogy Dean Smith együttese az újraindítást követően nagy szerencsével, tíz bajnokin összekapart két győzelemmel és a gólvonal-technológia szinte példátlan bakijának köszönhetően tudott bennmaradni az élvonalban. Míg mindez valóban igaz, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a birminghamiek szinte felismerhetetlenül tértek vissza a kényszerszünetről.

A bajnokság leállítása előtt Grealishék meccsenként 2.2 xG-re elegendő helyzetet engedélyeztek ellenfeleiknek (ami természetesen a liga legrosszabb mutatója volt), júniustól viszont már-már igazi topcsapathoz méltóan rázták helyre a hátsó alakzatot: az utolsó tíz mérkőzésen ez a szám 1.0-ra csökkent, ezzel a Villáé volt a véghajrá negyedik legjobb védelme!

A bíztató befutó után aztán talán az egész bajnokság legjobb átigazolási szezonjával fordultak rá az új idényre a Villa Parkban. A legnagyobb húzás természetesen az utóbbi hónapokban valódi szupersztárrá nemesedő csapatkapitány, Jack Grealish megtartása volt, a köré szerződtetett játékosokkal pedig többnyire hiányposztokat sikerült minőséggel megtölteni – Ollie Watkins és Emiliano Martinez megszerzésével mindkét kapu előtt sikerült szintet lépni, Matty Cash kirobbanthatatlan a jobbhátvéd pozíciójából, Bertrand Traoré pedig épp a decemberi hajtásra tudott a támadósor megbízható tagjává válni. Mellettük külön kiemelendő a Chelsea-től kölcsönvett Ross Barkley, aki sérülése előtt egyből kulcsszerepet kapott Smith-től.

Az eredmények magukért beszélnek: a Villa vesztett pontok tekintetében az ötödik helyen áll a tabellán, és ennek semmi köze a szerencséhez – eddigi 15 bajnokijukból mindössze négy alkalommal fordult elő, hogy aktuális ellenfelüknél kevesebb xG-t értek volna el. Ha ezt megfejeljük azzal, hogy főként Grealishnek köszönhetően a liga legszórakoztatóbb alakulatai között is simán helyet követel a csapat, nyugodt szívvel titulálhatjuk a középmezőny elejére ugrott gárdát a Premier League idei egyik legüdébb színfoltjának.

 

Premier League aston villa
Eddig a Villa szolgáltatta a szezon szenzációját

Az Everton a másik együttes, amely nagyot nyert a nyárvégi transzfereken. Allan, és kiváltképp Doucouré érkezésével sikerült stabilizálni a középpályát, a Real Madridtól érkező Carlo Ancelotti-kedvenc James Rodríguezzel pedig úgy tűnt, a támadószekcióba is megérkezett a korábban hiányzó X-faktor.

Az első néhány fordulóban a fél világ csodájára járt a kolumbiai parádés teljesítményének, úgy tűnt, az átmenetileg a tabellát is vezető liverpooliaknál csak az a kérdés, mi lesz, ha elveszítik karmesterüket – végül viszont ennek épp az ellenkezője történt. A hibátlanul megvívott első négy bajnoki után Ancelottiék a következő hét fordulóban egyedül a kiesőjelölt Fulham ellen tudták begyűjteni a három pontot, egészen James sérüléséig.

Az irányító távollétében az Everton csöndben zsinórban négy találkozót is behúzott, köszönhetően elsősorban a csapat feljavult védekezésének, és ismét ott tanyáznak az európai szereplést érő helyek környékén.

Mostanra világossá vált, hogy a szezon elején gyorsan elhessegetett felvetés továbbra is nagyon aktuális, miszerint a liverpooliak fejlődésének kulcsa abban rejlik majd, sikerül-e a védekezésben komoly luxusnak számító Jamest kellően „elrejteni” a labda nélküli játék során.

Bár az Everton kapcsán könnyű lenne kiemelni a tavalyi idény után idén is parádésan termelő Dominic Calvert-Lewin teljesítményét, nem az Inzaghihoz is hasonlított center szállította a szezon csatármeglepetését. A Leeds United feljutása kapcsán aligha lehettek bárkinek kétségei, mit várhatunk Bielsáéktól – El Loco együttese ugyanazt a maximumra pörgetett, kompromisszumoktól mentes támadófocit hozza, amit a Championshipben is megszoktunk tőlük, kiszámítható eredménnyel. A Leeds második helyen áll a kialakított helyzetek mennyiségét és minőségét illetően, ahogy szintén ők engedték a második legtöbb xG-t ellenfeleiknek, így nem csoda, hogy találkozóik rendszeresen gólfesztivállá változnak, a semleges nézők legnagyobb örömére. A legnagyobb kérdőjelet a kilences posztja jelentette, ahol sokan kétségbe vonták Patrick Bamford alkalmasságát, és a klubrekordért igazolt Rodrigo érkezésével úgy tűnt, csak epizódszerep várhat az angol támadóra.



A pocsék befejezőként megbélyegzett Bamfordot rengeteg kritika érte sorozatosan elpuskázott ziccereiért, ám a Premier League-be érkezve mintegy varázsütésre feljavultak a számai – ez pedig nem feltétlen akkora meglepetés, mint elsőre gondolnánk. A Chelsea-nél nevelkedett gólvágó legnagyobb erénye labda nélküli mozgása (a játékosokat 0-99-ig terjedő skálán értékelő SmarterScout oldalán 95-ös értéken áll a tizenhatoson belüli megjátszhatóság kategóriájában), ilyen adottságok mellett pedig ritkán szoktak hosszú távon elapadni a találatok. Bár Bamford továbbra sem tartozik a leghalálosabb mesterlövészek közé – 12 kihagyott „nagy helyzetével” vezeti a liga erre vonatkozó rangsorát –, de már az is elég volt a látványos fejlődéshez, hogy közel átlagos ütemben kezdte értékesíteni lehetőségeit. Míg tavaly már-már kriminálisan alulteljesítette elvárható góljainak számát (az InfoGol adatai szerint 24.3 xG-ből sikerült 16-szor kapuba találnia), idén egyelőre ez az arány 11.1-ből 10.

További indikátora a csatár hihetetlen teljesítményének, hogy a bajnokságban senki nem tud versenyezni meccsenként termelt 0.64 NPxG-jével – nem kell nagy bátorság, hogy kijelentsük, a Leeds kilencese nem fog egyhamar leállni a gólgyártással.

Ritka, hogy már amúgy is ünnepelt sztárok okozzák az egyik legnagyobb meglepetést, de az idei szezonban úgy fest, ez a furcsa helyzet állt elő. Abban semmi meglepő nincs, a Spurs sikerei nagyban múlnak a Son-Kane tandem eredményességén, de arra senki sem számíthatott, hogy a jelenlegi mértékben kell majd a duónak a vállára venni a csapatot. Ahogy talán arra sem, hogy ezt ekkora sikerrel teszik majd.

A Tottenham – köszönhetően elsősorban a szezon eleji remeklésüknek – jelenleg BL-helyen áll, de a decemberi rohanásban néhány hete még éllovasként látogathattak az Anfieldre. Már az első pillanatban üvölt minden statisztikáról, mekkora szerepe van ebben az említett párosnak: lassan a pontvadászat feléhez érve nincs még egy olyan játékos a keretben, aki háromnál több kanadai pontot gyűjtött volna – viszonyításként, ugyanezt a Chelsea-nél heten, a Liverpoolnál és a Manchester Unitednél öten, a Manchester Citynél négyen mondhatják el magukról, de még a sokáig iszonyúan szenvedő Arsenalban is megugrották hárman ezt az igencsak szerény küszöböt. De kicsit mélyebbre ásva sem tűnik rózsásabbnak a helyzet:

a bajnokságban eddig egyedül a gól és gólpassz nélkül álló Steven Bergwijn tudott még 1.0 xG-nél többet elérni, a többiek még csak minimális veszélyt sem jelentenek az ellenfelek kapujára – persze ez aligha lehet váratlan, ha figyelembe vesszük, hogy a legutóbbi, novemberi válogatott szünet óta mindössze három csapat dolgozott ki kevesebb xG-t a londoniaknál.

 

Már megint te?!

Mindezek fényében érthető, mennyire függ két támadójától José Mourinho csapata: amikor pályán vannak, a Spurs találattal végződő támadásainak 81%-a átmegy Kane-en, Son esetében pedig ez az arány 88%! Az angol válogatott kapitánya főként új, visszavontabb szerepkörének köszönheti újjászületését – mélyebben visszalépve a korábbiaknál sokkal nagyobb szerephez jut a build-up során is. Nem véletlen, hogy a centernek az elmúlt négy szezon során sosem volt ennyi érintése a pálya középső harmadában (az előző három idényben meccsenként átlagosan 15.1, jelenleg 20.3), ahogy az előkészítésből is aktívabban veszi ki részét: lövéshez vezető akciói (itt a próbálkozás előtti utolsó két megmozdulást veszik figyelembe) száma az említett időszakban átlagolt 2.6-ról 3.3-ra nőtt. A dél-koreai szélső inkább példátlan hatékonyságával hívja fel magára a figyelmet: 17 kaput találó kísérletéből 12-szer is a hálóban kötött ki labda. Bár várható számai szinte teljesen megegyeznek az előző idény mutatóival, feltűnő, hogy londoni karrierje során sose lőtt ilyen kevés alkalommal kapura (2015-ös leigazolása óta mérkőzésenként átlagosan 3,1 próbálkozása volt, ez idén mindössze 1.9), ám ez egyúttal legalább azt is jelenti, hogy jelenleg ígéretesebb helyzetekből tud lőni.

Mégis, ami igazán kiemelkedő, hogy a két támadó mennyire jól működik párosként: az eddigi 16 bajnoki során 13 alkalommal szolgálták ki gólt érően egymást, amivel már most beállították Alan Shearer és Chris Sutton egy szezonra vonatkozó csúcsát. Ráadásul nem ez a legnagyobb rekord, amit minden bizonnyal megdöntenek a pontvadászat végéig. Egymásnak adott 33 gólpasszukkal már csak háromra vannak Frank Lampard és Didier Drogba abszolút PL-csúcsától – nem elhamarkodott kijelenteni, hogy már csak idő kérdése az előzés. Hiába azonban a duó páratlan formája, ha a továbbiakban sem számíthatnak nagyobb támogatásra, könnyen lehet, hogy minden erőfeszítésük hiábavaló lesz. Igazán nagy kár lenne érte…

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x
%d bloggers like this: