A Rennes és a Camavinga-gyémánt

A Stade Rennais története során először indulhat a Bajnokok Ligájában, ami páratlan lehetőséget kínál a breton együttes számára, hogy anyagilag és nimbuszban is közelebb zárkózzanak a francia topklubokhoz. A rennes-i alakulat hosszú évek óta tartó tudatos klubmenedzsmentnek és tehetséggondozásnak köszönhetően tavaly egy Francia Kupával és egy bajnoki bronzéremmel lett gazdagabb, amivel a klub 119 éves fennállásának legjobb idényét zárta. A sikerben oroszlánrészt vállalt a klub 17 éves gyémántja, Eduardo Camavinga, akit a Bajnokok Ligája-szerepléssel még fényesebbre csiszolhat a feltörekvő francia együttes. 



 

Pa vo beuzet Paris Ec’h adsavo Ker Is

Amikor Párizs elmerül, Ys városa kiemelkedik

 

 

A RENNES-I ÖTVÖSMŰHELY

Legendás időket él meg Bretagne régió legnagyobb klubja, a Stade Rennais, hiszen a félbeszakadt szezonban valaha volt legjobb eredményként a Ligue 1 dobogóján végzett, idén hét forduló után is veretlen maradt, kedd este pedig története első BL-meccsét játssza a Krasznodar ellen. Ami viszont talán még az eredményeknél is érdekesebb mozaikká teszi a klubot, az egy Istenadta tehetség, Eduardo Camavinga felbukkanása, aki ugyan csak novemberben tölti be 18. életévét, mégis valóságos motorja már a csapat játékának, a francia válogatott évszázados fiatalsági rekordjainak megdöntésével pedig már nem csak a szakértők, hanem szélesebb közönség számára is feltűnt csillogása. Bár a Rennes tulajdonosa Franciaország harmadik leggazdagabb embere, a pénzügyi fair play rendszerében a klub anyagi lehetőségei pillanatnyilag erősen korlátozottak, így az egyesület fejlődése szempontjából jelenleg kulcskérdés, hogy meddig tudja felstrófolni gyémántja értékét, és közben annak erényeit kihasználva az eredményekkel is megalapozni egy lehetséges szintlépést.

A Rennes akadémiája az egyik legproduktívabb a topligákban, hasonló befuttató projektet pedig már korábban is véghez vitt, hiszen olyan játékosokat adott tovább az élkluboknak, mint Ousmane Dembélé, Tiemoué Bakayoko, Ismaila Sarr vagy Ramy Bensebaini, de innen igazolt Angliába Asamoah Gyan, Petr Cech és Abdoulaye Doucouré is.

Idén azonban minden korábbinál fényesebb drágakő került a kezükbe, amit nem csak a lehető legtökéletesebbre igyekeznek csiszolni, de közben a lehető legjobb fényesítést is el akarják érni, ami növelheti a potenciális vásárlók érdeklődését, ugyanakkor magát az egyesületet is segítheti egy magasabb polcra való emelkedésben.

  • Ennek egyik módja, hogy a klub a BL-ben számára páratlan bevételeket kasszírozhat, brilliánsát pedig a legelitebb mezőnyben formálhatja tovább.
  • Mindeközben a hazai ligában a játékrendszer átalakításával igyekszik biztosítani a csapat, hogy a BL értékes sugarai ne csak rövid ideig érjék, de egy dominánsabb fellépéssel Camavinga is támadóbb szerepkörbe kerül, így látványosabb statisztikákkal válhat csillogóbbá.
  • Mindehhez az átalakításhoz az klub már az átigazolásai során is igyekezett megtalálni azokat a játékosokat, akik a továbbiakban is beleillenek mozaikjába, de a legértékesebb drágaköve fényezéséhez is megfelelő eszközt jelenthetnek.


 

A HABOKBÓL VALÓ KIEMELKEDÉS VÁGYA 

A legfontosabb és főként a XIX. században számtalan formában feldolgozott breton legenda szerint az egykor virágzó központot, Ys városát királylányának ballépése következtében elnyelte a tenger, ám a hullámokból olykor még hallani lehet harangjainak a hangját, amikor pedig majd újra kiemelkedik a habokból, más városokat, így Párizst is elnyeli a víz. A breton kultúra franciaországi helyzetére is könnyedén interpretálható történetben a Stade Rennais jelenlegi állapota persze csak egy távolról, ködösen hallatszó harangszónak feleltethető meg egyelőre, kiemelkedésről és pláne a vezető szerep Párizstól való visszahódításáról szó sincs és még jó darabig nem is lehet.

A PSG költségvetése ugyanis nagyjából nyolcszorosa a bretonokénak, de eddig a Lyon is a Rennes kasszájának háromszorosából, a Monaco és a Marseille pedig a duplájából gazdálkodhatott.

A BL-szereplés ugyanakkor reményt ad a felzárkózásra, amihez a vezetőség elkötelezettsége és profizmusa is hozzájárul.

Mielőtt rátérnénk ennek a részleteire, érdemes azonban néhány szó erejéig kitérni a breton gyökerekre is, hiszen azt nem csak a klub címerében látható hermelinek hangsúlyozzák (a hermelinprém-minta a többi breton klub logójában is megjelenik), de a stadion, a Roazhon Park is a város breton nevét viseli, a lelátón gyakran tradícionális bagadoù szolgáltatja a zenei aláfestést (breton dudás zenekar), a meccsek előtt hallható a nacionalizmusában erősen túlburjánzó himnusz, a Bro gozh ma zadoù is, és természetesen a klub kabalája sem más, mint egy Erminig nevű hermelin. A második számú mezeken gyakran megjelenik a breton zászló vagy a breton fekete kereszt, a kroaz du, miközben a hagyományőrzés további jeleként idén a rennes-i mozaikművésznek, a klub egykori játékosának és elnökének, Isidore Odoricónak a mintái díszitik a hazai, piros szerelést. A breton identitás ugyanakkor nem csak a Stade Rennais számára fontos, hanem a Brest, a Lorient vagy a Guingamp, sőt a Nantes számára sem kevésbé. Utóbbi városa ugyan nem a jelenlegi Bretagne régióban található, történelmi gyökerei azonban egyértelműen oda kötik, alig titkolt módon éppen az erős breton kulturális közösség gyengítésére választották le a mai közigazgatási rendszer 1956-os kialakításakor a Loire-Atlantique régióba. Nem lehetünk biztosak abban sem, hogy kultúrpoliltikai szempontok ne játszottak volna közre a régió mellőzésében a 2016-os, franciaországi EB-rendezésből és az azzal járó fejlesztésekből, annak ellenére, hogy a Ligue 1 mezőnyének 20%-át akkor és egyébként most is breton csapatok teszik ki.

 

A BL SUGARAINAK JÓTÉKONY FÉNYE 

Ezek közül a breton gárdák közül a legrégebb óta a Rennes szerepel a francia élvonalban, hiszen már 1994 óta nem pottyant ki onnan.

Az Artémis csoport alapítója, a környékbeli faluból származó François Pinault már ekkor megjelent szponzorként az egyesületnél, hogy aztán ’98-tól ő legyen a tulajdonos is, majd 2003-ban átadja a stafétát fiának, François-Henri Pinault-nak (azaz Salma Hayek férjének), aki mára a Forbes listája szerint a harmadik leggazdagabb francia 29,7 milliárd dolláros vagyonával.

Az ezredforduló táján a csapat kétszer a negyedik, egyszer az ötödik helyen végzett, de a nagy áttörés elmaradt. Tavaly aztán trófea került a vitrinbe, amikor a rendkívül fájdalmas módon épp a Guingamp ellen nemrégiben elbukott két döntő után megnyerték végre a Francia Kupát, mégpedig a PSG ellen 0-2-ről felállva a fináléban. Mondhatnánk, hogy ez a siker adott lendületet a csapatnak a fejlődéshez, de valójában ennek a megalapozása már korábban megkezdődött.

Az átigazolási piacon ugyanis már a 2017/18-as szezonban nagyobb befektetésre szánta magát az egyesület, ekkor érkezett a jelenlegi alapemberek közül például Maouassa, Bourigeaud és Hamari Traoré is, de még nagyobb kiadás volt az aztán szép haszonnal továbbadott Ismaila Sarr és a távolról sem ilyen jó üzletnek bizonyult Diafra Sakho megszerzése. A felékesített kerettel elért ötödik hely aztán EL-szereplést eredményezett, ami mintegy 25 millió eurós, azaz 150%-os emelkedést jelentett a büdzsében. Mivel már-már hagyományosan a Puma a klub mezszállítója (2007 óta), a fő mezszponzor pedig 2006 óta a Samsic (egy vállalatfejlesztéssel foglalkozó breton cég), a szponzori bevételek csak visszafogottan emelkedtek, viszont a kassza majd’ kétharmadát kitevő tv-jogdíjakat a nemzetközi közvetítések alaposan megdobták, és a jegyeladások is hoztak pluszokat a konyhára. A Roazhon Parkban amúgy is rekordnézőszámot regisztráltak tavaly 26 ezer feletti átlaggal, ami a befogadóképesség 87%-os kihasználtságát jelenti, ez pedig Franciaországban igencsak jónak számít. Ezzel sikerült a 2011/12-es, amúgy szintén EL-indulásos szezonban aggasztóan magasan ragadt fizetési keretet a bevételek 80%-a köré normalizálni, majd egy újabb jó szerepléssel elérni, hogy az akkor bekövetkező visszaesés ne forduljon elő.

A BL ugyanis még a korábbinál is nagyobb lehetőséget, egészen új dimenziót adhat a gazdasági növekedéshez, hiszen a főtábla egy francia egyesületnek az eredményektől teljesen függetlenül is hoz nagyjából 50 millió eurót, ezzel pedig már lehet ambiciózusabb terveket szőni, nem utolsósorban pedig egy Camavinga-szintű tehetséget is lehet a maradásra motiválni.

Ezt ráadásul már nem a korábbi elnök, Olivier Létang teheti meg, hiszen a gyorsan ikonikus státuszba kerülő vezetőedzővel, Julien Stéphannal kialakult konfliktusa után távozni kényszerült a posztjáról, helyét pedig márciusban az a Nicolas Holveck vette át, aki korábban a Monaco gyakran kifejezetten látványos igazolásaiért és utánpótlásképzéséért felelt.

 

A CSISZOLÁSI TECHNIKA TÖKÉLETESÍTÉSE 

Ha valaki, hát Holveck ért tehát a tehetségek felfuttatásához és jól jelzi keze munkáját a klub friss rekordigazolása, az alig 18 esztendős Jérémy Doku megszerzése is, aki az Anderlechttől érkezett 26 millió euróért. Mindemellett alighanem az elnök és a vezetőedző együttműködve jutott arra a döntésre, hogy a megváltozott elvárásokhoz és az ellenfeleknek részben a bronzérem hatására átértékelt hozzáállásához igazodva ebben a szezonban jóval proaktívabb játékra lesz szükség, amihez Julien Stéphan dominánsabb stratégiát és új felállást dolgozott ki. Amikor a rennes-i születésű, korábban a tartalékcsapatnál dolgozó (és azt a negyedosztályba feljuttató) vezetőedző 2018 legvégén Lamouchi örökébe lépett, komoly szemléletváltást valósított ugyan meg, de arra nem volt ideje, hogy átalakítsa a 4-2-3-1-es formációt, így ezzel juttatta a gárdát az EL-nyolcaddöntőbe, és ezzel nyerte meg a Francia Kupadöntőt is, így egycsapásra közönségkedvenc is lett. Az előző szezonban aztán már saját szája íze szerint alkalmanként az 5-3-2-t, gyakrabban a 4-4-2-t alkalmazva jutott már fel a dobogóra, a csapat tengelyében pedig meglehetősen visszavont pozícióban feltűnt már a labdaszerzésekben és a labdakihozataloknál egyaránt fontossá váló Camavinga is. Idén aztán folyamatosan a még mobilisebb 4-3-3 tekinthető a kezdőfelállásnak, mely szélesebb skálát biztosít a támadásoknak (ugyanakkor persze könnyen vonható vissza 4-5-1-be is), a világ által is lassan felfedezett csodatini pedig hatos helyett inkább nyolcas pozícióban, vagyis egy fél sorral előrébb kamatoztathatja a képességeit.

Az új harcmodorban ráadásul jóval nagyobb mértékben támaszkodik a csapat a rövidpasszos játékra, ha a gyors akciók, ellentámadások továbbra is a kedvenc fegyvernek is tekinthetők, a labdabirtoklás és a meccsenkénti passzok száma jelentősen megnőtt erre az évre, mégpedig 50%-ról 56%-ra, illetve 466 meccsenkénti átadásról 585-re (!), mégpedig nem is passzív adogatás formájában, hiszen a támadóharmadba juttatott labdák mennyisége is 40%-kal megugrott (meccsenként 34.33-ra). Ezzel párhuzamosan a lövési kísérletek számának (12.2-ről 14.3-ra) és veszélyességének (1.16 xG-ről 1.55-re) átlaga is alaposan feljavult, míg az ellenfeleknek engedélyezett próbálkozások száma csökkent (12.8-ról 10.2-re). Mindezt egyébként úgy érte el Stéphan, hogy a csapat letámadása összességében cseppet sem lett intenzívebb (szinte változatlan a PPDA-mutató), ami bizony gondot is jelentett az olyan visszahúzódó csapatokkal szemben, mint a Reims és a Dijon.

Ehelyett a fejlődésben a begyakorolt sémák és az ezzel elért labdabiztosság jelentik a kulcsot, amit jól mutat, hogy a jelentősen megnövekvő labdabirtoklás ellenére mégis kevesebb labdavesztést vétenek a játékosok.

Ez persze az ellenfelek letámadásának az egyre hatékonyabb kijátszását is jelenti az építkezési fázisban, így azok PPDA-ja igencsak megnőtt (10.0-ről 15.76-ra), a támadóharmadban pedig a szabad emberek és területek hatékonyabb megtalálásával a kényszerűségből adott nyomás alatti passzok száma szintén jelentősen lecsökkent (81.57-ről 66.33-ra).

 

A HIÁNYZÓ MOZAIKDARABKÁK BESZERZÉSE 

Ennek a hatékonyabb játéknak a kialakításához a játékrendszer átalakítása mellett jól megtervezett módon már a jó előre, az új stratégia új feladataira igazolt új játékosok is nagyban hozzájárulnak. Hiába távozott például nagy médiavisszhangot keltve a kapusposztról a Ligue 1 legdrágább kapusává avanzsáló Édouard Mendy a Chelsea-be, a helyére az az Alfred Gomis érkezett, aki a labdabiztosságban továbbra is nagy segítség lehet, hiszen tavaly 40.6 passzal járult hozzá az ellenfelek letámadásának kijátszásához, ez pedig a legkiemelkedőbb érték volt a liga kapusai között – a továbbra is megmaradó alternatíva, a veterán Salin mutatóit pedig már ebben a cikkben is méltattuk

Nem csak az új kapus lehet azonban fontos láncszem a labdakihozataloknál, hanem a játékrendszer egész átalakításának egyik kulcsfigurája,  Steven Nzonzi is, aki még januárban érkezett másfél éves kölcsönre a Romából, de az erősen csonka tavasszal még nem bontakoztak ki látványosan érkezésének előnyei. Az új szezonban viszont nem csak feledteti a korábbi csapatkapitány, Benjamin André távozását, hanem még több opciót is hozzátesz a csapat játékához. Egyrészt ő biztosít a támadások során is gyakran hátravonva, hogy az esetleges labdavesztések utáni védekezésbe váltásnál a középhátvédek nyugodtabban húzódjanak ki a fennragadó szélső hátvédek mögé (1. meccsjelenet), másrészt a labdakihozataloknál is ő segít hátul az ellenfelek letámadását kijátszani, így a szélső hátvédek szabadabban indulhatnak meg az oldalvonalak mentén, Camavingának pedig nem az építkezés korai fázisában kell játékba avatkoznia, hanem feljebb tolva, a veszélyesebb területeken teheti ezt meg (2. meccsjelenet). Nzonzi jelentőségét az építkezés korai fázisában jól mutatja, hogy a 7. legtöbb labdaérintése van a ligában (499), de ha baj van, könnyen feljebb is húzódhat, mint ahogy a Monaco elleni egyenlítőgólnál vagy a Reims elleni kapufájánál is tette, sőt a támadóharmadba küldött passzok mennyiségével is az 5. a bajnokságban (39).

A védelembe is érkezett egy új ember, aki képes az akciók indításában is nagyobb szerepet vállalni, mégpedig a marokkói Nayef Aguerd. Ő még Nzonzinál is többet avatkozik a játékba, 588 labdaérintésével ligaelső, passzai pedig a mezőnyjátékosok közül a legjelentősebb előrehaladást, meccsenként 509.4 métert eredményeztek. A betömörülő ellenfelekkel szemben fellépései új opciókat nyitnak a támadásokhoz (3. meccsjelenet), de közben a fejpárbajokban és a beívelt pontrúgásoknál is igen hasznos, középhátvédtársával, a csapatkapitány és szerelési hatékonyságával korábban a Caen-ban is kitűnő Damien Da Silvával egyaránt két-két gólt szereztek már (miközben a tavalyi csapatból a Sevillához visszatérő Gnagnon és a távozó veterán Morel összesen egyet), a hozzájuk csatlakozó Ruganinak pedig nem sok hiányzott, hogy Dijonban győztes fejessel debütáljon a hosszabbításban.

A védelem két oldalán is igen széles tárházával rendelkezik Stéphan a szívesen felfutó játékosoknak, a mali válogatott Hamari Traoré meccsenként 1.54 passzt juttat az ellenfél tizenhatosán belülre és 327.7  méternyit hozza előbbre a labdát, már mindkét szélen bevetésre került, de a jobb szélen van igazán otthon, ahol viszont a tavaly U17-es vb-bronzérmes Brandon Soppy a legújabb reménysége a klub tehetségnevelésének (261 m progressive distance). A bal oldalon némileg visszafogottabb feladatkörben szerepelt Faitout Maouassa (átlagban 181 méternyi progresszív felfutással), aki néhány éve U17-es és U19-es Eb-t is nyert, most azonban bokasérülés miatt már kidőlt legkorábban decemberig. Ettől függetlenül érkezett azonban alternatívájának a Nice-ben már francia tapasztalatokkal is felvértezett Dalbert kölcsönben az Intertől, aki tavaly Firenzében produkált 265.9 m progressive distance-t, de az alig 18 esztendős Adrien Truffert is bizonyított már a Monaco elleni meccsen egy góllal és egy gólpasszal. A támadóaktivitásuk mellett a szélső hátvédek védekezési mutatói azonban meglepően szerények, ami nagy részben annak köszönhető, hogy a csapat letámadása cseppet sem intenzív, ahogy azt a csapatstatisztikáknál is láthattuk.

Nem csak a védővonal feltolását nem rendeli el ugyanis a vezetőedző addig, amíg nem ég a ház, de az ellenfelek labdajáratásának a megzavarására sem fektet igazán nagy hangsúlyt a térfelükön. A támadósor centere ugyan gyakran fedezi a két középhátvéd között kapcsolatot, a szélsők viszont általában csak akkor igyekeznek közbeavatkozni, amikor az ellenfelek szélső hátvédjeinek a felfutásait követik le és alakítanak ki 4-5-1-es védelmi struktúrát. A középpályán ugyanakkor Camavinga presszingeli a mélyebben ülő ellenfelet és végre is hajt 4 szerelést meccsenként, míg a másik nyolcas, a klubot már negyedik éve szolgáló, tehetséggel azonban jóval szerényebben megáldott Bourigeaud a letámadásnál passzívabb, az akciók során viszont ő az, aki feljebb helyezkedik és a pontrúgásokat is rendre ő végzi el.

Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy ez a Camavinga melletti poszt a pálya centrumában pillanatnyilag a csapat egyik gyengesége, hiszen a rutinos Jonas Martin és Clément Grenier személye sem igazán jelent minőségi cserét, az izgalmasabb opció, James Léa Siliki pedig régóta combizomhúzódástól szenved.

Defenzívebb ellenfelekkel szemben az sem ritka azonban, hogy támadóbb szélsők kapnak helyet nyolcas pozícióban is, mint Flavien Tait vagy egy újabb saját nevelésű tehetség, Yann Gboho.

Erre azért is van lehetőség, mert szélsőkből is igen nagy a választék a keretben még úgy is, hogy a szezonrajtnál kulcsembernek bizonyuló Raphinha a Leedsbe igazolt. Helyére a hasonló profilú, már említett belga tiniválogatott Jérémy Doku érkezett, aki idén már 2 gólt és 4 gólpasszt összehozott az Anderlechtben, mégpedig meccsenkénti 3.6 sikeres csel és 1.7 kulcspassz mellett. Ő a PL-be távozó brazilhoz hasonlóan többet marad az oldalvonal mellett, ez azonban távolról sem igaz a bal oldalon bevetett támadókra. A Lyonból alighanem már éppen ezzel a szándékkal igazolt Martin Terrier (vagy Tait, esetleg Gboho egyaránt) ugyanis előszeretettel mozog be középre, amivel nem csak extra passzopciót nyújt a jobb oldali túltöltéshez, de területet is nyit akár a centernek, akár a menetrendszerűen ide felérkező Camavingának. A hasonló elmozgások egyébként a centertől sem ritkák, a labdaszerzések utáni gyors tranzícióban Serhou Guirassy például sokszor a középső területeknél kevésbé védett jobb oldalra kimozdulva teszi lehetővé a megjátszását, hogy a túloldalon rögtön terület is nyíljon a felfutó szélsőnek. És ha már megemlítettük a kieső Amiens-től szintén frissiben igazolt csatárt, róla is megállapíthatjuk, hogy fizikai paraméterei mellett bizonyosan a gyors összjátékban hasznos képességei miatt esett rá a választás, így pedig nagyon érdekes versengés alakulhat a kezdő ék pozícióért közte és az átigazolási pletykák ellenére végül a klubnál maradó, az elmúlt két évben a piros-fekete mezben már 29 gólt termelő Mbaye Niang között. Bár a két támadó profilja számos szempontból kísértetiesen hasonló, a szenegáli válogatott a letámadásban aktívabb volt az előző szezonban (meccsenként 13.6 letámadás, Guirassy 6.1-ével szemben), az újonnan érkező vetélytárs pedig hatékonyabban készített elő helyzeteket a csapattársaknak (1.22 kulcspassz, Naing 0.42-jével szemben) és ezt az erényét már Rennes-ben is megmutatta.

 

EGY MINDENKIÉRT, MINDENKI EGYÉRT

Márpedig az előkészítés és a területek megnyitása kiemelt feladat a középcsatártól is, hiszen a bretonoknál idén minden Camavinga tehetségének kiaknázásáról szól, nem is véletlenül.

Amint láttuk, a szezonra a tízes mezt is megkapó tinizseni a csapat stratégiájának megváltoztatásával idén feljebb tolva játszhat, mint az előző évben, így ha labdaszerzési mutatói némileg enyhültek is, azért továbbra is figyelemreméltóak, ugyanakkor a marketingértékében jelentősebb szerepet játszó támadóstatisztikái látványosan megugrottak.

A lövéseinek és a kulcspasszainak a száma és minősége egyaránt nagyot fejlődött, de magabiztosságát jól jelzi az is, hogy a labdafelhozatalokban is többet vállal, a sikeres cselei megötszöröződtek (!), miközben legnagyobb erénye talán továbbra is labdabiztossága, hiszen másfélszeresére nőtt játékhelyzetei ellenére labdavesztései száma tovább csökkent, mégpedig a pálya olyan területén, melyeket szigorúbban felügyelnek az ellenfelek.

A Tuttosport hagyományos Golden Boy-szavazásán idén a top 20-ba már bejutó Camavinga pozitív imázsában az sem elhanyagolható szempont, hogy társaihoz és csapatához való hozzáállásában egyelőre senki sem találhatna kivetnivalót, viselkedése teljesen mentes a sztárallűröktől. A Rennes az ilyen irányú jellemfejlődéshez is jó háttérnek látszik, hiszen (részben kényszerűségből is) mindig kerülte, hogy egy-egy befutott játékosa a nyakára nőjön és konfliktusok forrása legyen, ahogy azt idén az elkívánkozó Raphinha esete is mutatja, hiszen végül jó szájízzel távozhatott, még ha üzletileg bukott is pár milliót rajta az egyesület. Az idei szezon hét fordulójában már tíz különböző játékos szerzett gólt a gárdából, anélkül, hogy egyetlen büntetőt is ítéltek volna már javukra. A legértékesebbnek látszó gyémánt fényezéséhez persze az is jól jöhet, hogy az ő találatai igen látványosra sikeredtek, mind tavaly a Lyon, idén pedig a Montpellier elleni találkozón, a válogatottban az Ukrajnának lőtt góljáról nem is beszélve. Ha a BL-ben is tudna hasonlóakat villanni, az még nagyobb reflektorfényt irányítana rá, és nyilván a Rennes sem csak a játékos jelenleg 50 millió euróra taksált értékének a megnövekedése miatt profitálna ebből, hanem a klub marketingértékére is jutna a csillogásból. Ahogy láttuk, nagy valószínűséggel ennek a kettős célnak az elősegítését célozta már a játékrendszer átdolgozása és az olyan igazolások, mint Alfred Gomis, Aguerd, Doku vagy Guirassy behúzása, miközben Camavinga mellett olyan saját nevelésű tehetségek is bizakodóvá tehetik a breton szurkolókat (és könyvelőket), mint Soppy, Truffert vagy Gboho.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x