A Serie A történetének legjobb dél-amerikai légiósai

Az európai topligákban rendszerint fontos szerepet töltenek be az idegenlégiósok. A külföldi játékosok nagy része más európai országból érkezik, de a kontinensen kívülről egyaránt szép számmal szerződtetnek labdarúgókat. Utóbbiak közül a leginkább meghatározó szerepet betöltő külföldiek gyakran a dél-amerikai földrészről teszik tiszteletüket Európában. Aktuális kiadásunkban a Serie A legjobb dél-amerikai játékosait vesszük sorba.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A lenti lista szubjektív, és bizonyára nem is a sorrend a lényeg. Nyilván nem mindenki férhetett rá, és próbáltam kizárólag a Serie A-ban nyújtott teljesítményüket rangsorolni eredményességük, csapatukban betöltött szerepük, hozzáadott értékük alapján, nem feltétlen csak a számokra hagyatkozva, megadva az esélyt valamennyi poszt képviselőjének.

Az Olaszország és Argentína közti rokoni szálak révén számtalan argentin játékos próbálta ki magát a Serie A-ban az éves során. Az olasz klubok természetesen mindig előszeretettel foglalkoztattak brazil vagy éppen uruguayi játékosokat is. Akárcsak legutóbb a LaLiga esetében, úgy a Serie A-ban szintén hatalmas mennyiségű dél-amerikai légiós közül lehetetett válogatni, és jó néhány listára való játékos kényszerült kimaradni a lenti top10-es rangsorból. Első sorban próbáltam a korábbi játékosokra hagyatkozni, akik – valószínűleg – már befejezték Serie A-s pályafutásukat, a liga aktív dél-amerikai szereplőinek pedig még van idejük a bizonyításra, hogy akár néhány év múlva egy hasonló lista összeállításánál már számításba vegyem őket. Azzal viszont aligha lehetett vitatkozni, hogy a lenti tízes jónéhány tagja örökké felejthetetlen tetteket hajtott végre az olasz labdarúgás dicső történetében.

 

10. GONZALO HIGUAÍN

Az argentin gólfelelős 2013 és 2020 között szerepelt Olaszországban, különösen a Napolinál töltött éveivel emelkedett ki. A River-nevelésű Higuaín a Real Madridnál lehúzott szezonokat követően igazolt a nápolyi gárdához. Az Azúrkékek színeiben a harmadik, utolsó szezonjában fergeteges formában teljesített: 35 mérkőzés alatt 36 gólt szerzett a bajnokságban, összességében pedig 42 tétmeccsen 38 alkalommal volt eredményes. Serie A-s góltermésével a 2015-2016-os szezon során többször talált be, mint az azt megelőző két évben együttesen, közben pedig Gunnar Nordahl egy szezon alatti olasz bajnoki gólrekordját is átadta a múltnak. Higuaín lett a Serie A gólkirálya, és máig övé a valaha volt legtöbb egy idény alatt szerzett találat. A szédületes szezont követően Higuaín hosszas huzavona végén 90 millió euró ellenében átigazolt a Juventushoz, végleg kivívva ezzel az őt korábban bálványozó Napoli-szurkolók haragját. A torinóiaknál az első szezonjában 32 gólt szállított, ebből a bajnokságban 38 meccsen 24-et, majd később egyre kevesebb szerephez jutott, és a teljesítménye is visszaesett, így a Chelsea-ben és a Milanban is szerepelt kölcsönben, korábbi, nápolyi csúcsformáját már meg sem tudta közelíteni. Tavaly szeptemberben szerződése felbontását kérte a Juventustól, és csatlakozott az MLS-ben szereplő Inter Miami csapatához. David Beckham egyesülete a kérésére még bátyját, Federicót is leigazolta a D.C. Unitedtől, és 33 évesen még lehet pár jó éve az Egyesült Államokban. Bár ezt sem a klub, sem ő maga nem mondta ki, egyértelmű, hogy hiba volt elhagynia a megszokott, nápolyi közeget, ahol félelmetes formában termelte a gólokat és rajongásig szerették őt. Ettől függetlenül a 2015-2016-os szezonban letett érdemeit senki nem veheti el tőle. Higuaín 2009 és 2018 között 75 alkalommal lépett pályára az Albiceleste színeiben, három-három világbajnokságon és Copa Américán szerepelt, melyekről együttesen három ezüstérmet vihetett haza. A nemzeti csapattól 2019 márciusában búcsúzott el véglegesen.


 

9. HERNÁN CRESPO

Az argentin csatárzseni karrierje túlnyomórészét Olaszországban töltötte, több élvonalbeli együttesben is megfordult. Crespo 1996-ban az akkor virágkorát élő Parma kegyeiért hagyta el nevelőcsapatát, a River Plate együttesét. Első nekifutásra négy szezont töltött a „sonkások” alkalmazásában, tagja volt az 1999-ben Olasz Kupát, olasz Szuperkupát és UEFA-kupát nyerő kultikus együttesnek, a következő bajnoki szezont pedig 22 találattal zárta. Négy idény alatt 116 meccsen 62 gólt szerzett a Parma színeiben. Ezután tovább állt a bajnoki címvédő Lazio együtteséhez, ahol első szezonjában 26 gólt szállított, a sérülésekkel tarkított másodikban viszont ennek csak a felét érte el. Következő állomáshelye az Inter csapata lett, de egy csonka szezon után más országban lett légiós belőle. Crespo az angol Chelsea-ben próbálta ki magát, amelynek bár 2008-ig tagja volt, csak két szezont töltött a londoniak alkalmazásban, mert közben kölcsönben továbbra is Olaszországban játszott, a Milanban és az Interben egyaránt feltűnt. Ekkoriban viszont már egyre többször sújtották sérülések, a hosszú kihagyások mellett kevésbé tudott eredményes lenni, de csonka szezonjaiban is rendre elérte a 10 gólos határt. Később a honfitárs Diego Militóért cserébe a Genoához került, majd 2010-ben utolsó éveire visszatért az általa hőn szeretett Parma csapatához, melynek mindenkori legeredményesebb játékosa 201 mérkőzésen szerzett 94 góljával. Crespo minden csapatát figyelembe véve 340 mérkőzésen 153 gólt szállított a Serie A-ban, ami nyilván sokkal több is lehetett volna, ha kevesebb sérülést szed össze. Valószínűleg sokkal több volt a pályafutásában, de így is a közvetlenül ezredforduló előtti és utáni évek egyik legmeghatározóbb klasszikus kilencese volt. Az argentin válogatottban 1995-től 2007-ig 64 mérkőzésen 35 találatot szórt, egy olimpián és három világbajnokságon szerepelt. Edzői karrierjét a Parma utánpótláscsapatánál kezdte, majd a másodosztályú Modenát irányította, 2018-ban pedig hazaétért és előbb a Banfield, majd a Defensa edzője lett, mellyel megnyerte a Copa Sudamericanát, nemrég pedig eddigi legnagyobb kihívásába vágott bele, és a brazil São Paulo élére nevezték ki. Nem is oly rég hosszabb anyagot is olvashattatok az oldalunkon az argentin csillagról.


 

8. ESTEBAN CAMBIASSO

Az emlékezetes triplát végrehajtó Internazionale csapatának alapembere egy évtizedet töltött a patinás milánói egyletnél, amely története során rendszerint előszeretettel nyúlt argentin légiósokhoz. Cambiasso az Inter mindenkori argentin kontingensének egyik legnagyobb alakja volt. A védekező középpályás 2004 és 2014 között 315 bajnokin és 420 tétmeccsen szerepelt a fekete-kékek szerelésében. A mélységi irányítóposzt megtestesítőjeként elhíresült Cambiasso a milánóiaknál eltöltött tíz szezonból kilencben legalább 30 Serie A-s mérkőzésen lépett pályára. Kizárólag sérülések esetén mellőzték, évtizedes szerepvállalása alatt hiába fordult meg több edző is a klubnál, mindannyian számítottak rá, kirobbanthatatlan alapembere volt a csapatnak a sokoldalú középpályás, José Mourinho nagy kedvence volt. Alapvető védekező feladatai ellátása mellett a támadások építésének biztos alapja volt, ráadásul gyakran fel is ment az akcióval és a befejezésekből is kivette a részét. Pályafutása során összesen 41 gólt szerzett az olasz élvonalban, a 2010-2011-es szezonban egészen hét találatig eljutott. Cambiasso az Internél eltöltött évek során öt bajnoki címet, négy kupát és szuperkupát nyert olasz szinten. Nélkülözhetetlen szereplője volt a 2010-ben egyedüli olasz csapatként triplázó együttesnek, és a máig utolsó olasz BL-győztes társaságnak. A karrierje virágkorának tekinthető olaszországi éveket megelőzően a Real Madrid utánpótlásában és felnőtt csapatában is szerepelt, majd 2014-es távozása után eltöltött egy évet a Leicester City-nél és kettőt az Olympiakosznál. Visszavonulását 2017-ben jelentette be, majd megszerezte edzői papírjait, de trénerként eddig még nem vállalt munkát. A válogatottban 2000 és 2011 között 52 fellépés jutott számára, a világbajnokságok közül egyedül a 2006-oson vett részt. Előtte Marcelo Bielsa a támadóbb felfogású játékosokat favorizálta vele szemben, később Diego Maradona egyedi válogatási elveiben ugyancsak nem fért be.


 

7. EDINSON CAVANI

Egy másik Nápolyban elhíresült gólvágó, Cavani Higuaín elődjeként tette a dolgát sok éven át a San Paolóban. Az uruguayi gólfelelős a 2007-től 2013-ig szerepelt az olasz élvonalban, miután 19 évesen a Palermo igazolta le őt nevelőcsapatától a nagy klubok orra elől elhalászva. Három és fél szezon alatt 34 bajnoki találatot szállított az akkor még stabil Serie A-szereplőnek számító szicíliai együttes színeiben, és már akkor az olasz élvonal tehetséges csatárai közé sorolták, de klasszisa csak később teljesedett ki igazán. 2010 nyarán tette át a székhelyét Palermóból Nápolyba, és az Azúrkékeknél eltöltött három év alatt emelkedett világklasszis magasságokba a Walter Mazzarri-féle csapat elnyűhetetlen középcsatáraként. Cavani három idény alatt 104 mérkőzésen 78 gólt szerzett a Napoliban, mindhárom évében bekerült a Serie A év végi álomcsapatába, mindannyiszor jócskán átlépve a 20 gólos határt. A 2012-2013-as idényben szerzett 29 találatával az olasz bajnokság gólkirálya lett. Egyúttal vitathatatlan érdemei voltak abban, hogy a másodosztályú szezonok után újjáépülő Napoli visszakerült az olasz és az európai futball térképére. 2012-ben megnyerték a Coppa Italiát, egy évvel később pedig másodikok lettek a bajnokságban. Jó úton haladt afelé, hogy nápolyi klublegenda legyen, ám 2013 nyarán 64 millió euróért cserébe értékesítették őt a PSG felé, így az olasz bajnokság helyett a továbbiakban a párizsiak színeiben halmozta a találatokat és a trófeákat, tavaly október óta pedig Cavani immár a Manchester United játékosa. 2008 óta 118 alkalommal szerepelt az uruguayi nemzeti válogatottban, 51 gólt szerzett a címeres mezben, csak Luis Suárez eredményesebb nála.

 


Idén vajon ki nyeri a Coppa Italiát? Kattints és fogadj a Juventus-Atalanta mérkőzésre!


 

6. KAKÁ

Az egykori aranylabdás brazil játékmester két ízben nagyszerű éveket töltött el a Serie A-ban, mely okán az AC Milan szurkolói örökre a szívükbe zárták őt. Kaká 2003-ban szinte teljesen ismeretlenül igazolt a milánói gigászhoz a brazil São Paulo együtteséből. A csapatot akkoriban Silvio Berlusconi és Adriano Galliani legendás párosa irányította, akik jelenleg a Monzát igyeksznek minél feljebb juttatni. A Rossoneri minden poszton több világklasszist vonultatott fel, a középpályán például Andrea Pirlo, Rui Costa vagy a közelmúltban külön portrénkban bemutatott Gennaro Gattuso foglalt helyet. Fiatal kora ellenére hamar állandó játéklehetőséget követelt magának kemény munkája, kiszámíthatatlansága és kiváló technikai tudása révén. Kaká már az első idényében 30 bajnokin és 45 tétmérkőzése lépett pályára a milánói csapat színeiben, végül hat szezon alatt 193 Serie A-s mérkőzésen 70 találatig jutott, összességében 270 alkalommal húzhatta magára a patinás egyesület szerelését. Első évében 2004-ben tíz bajnoki találattal támogatta Scudettót nyerő csapatát, majd 2007-ben az esztendő aranylabdásának választották meg a France Football szavazásán – a Milan Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert ebben az évben. 2009 nyarán mintegy 68,5 millió eurós összegért cserébe távozott a Real Madridhoz, ahol viszont jórészt sérülései okán nem tudta megközelíteni a milánói évek csillogását. Négy évvel később még egy szezonra visszatért a Milanhoz, a 2013-2014-es kiírásban 30 bajnokin hét gólt szerzett. Ezt követően nevelőcsapata felé vette útját és eltöltött három évet az MLS-ben az Orlando City alkalmazásában, mielőtt 2017-ben visszavonult volna. Az olasz klubnál nyitottak lettek volna rá, hogy harmadszor is foglalkoztassák őt, Kaká azonban 35 esztendősen karrierje befejezése mellett határozta el magát. A brazil válogatottban 2002-től 2016-ig 92 fellépést vállalt, 20 évesen tagja volt a 2002-es világbajnok csapatnak, és bár kijelentette, hogy érdekelné őt a sportigazgatói munka, de egyelőre visszavonulása óta sehol nem tevékenykedett.


 

5. WALTER SAMUEL

A 2000-es évek egyik legjobb középhátvédje két csapat alkalmazásában majd’ másfél évtizedet húzott le az olasz élvonal vérkeringésében. Samuel a Newell’s Old Boys együttesében kezdte pályafutását, majd a Boca Juniors csapatában eltöltött három év után vette Olaszország felé az irányt, ahol az AS Roma (2000-2004) és az Internazionale (2005-2014) foglalkoztatta. A „farkasok” 2001-es bajnokcsapatának alapembere volt, a hátsó alakzatban igazi falként (ez lett a beceneve, „Il Muro”), vezérként funkcionált, villámgyorsan a csapat nélkülözhetetlen tagjává vált. Az argentin hátvéd négy idény alatt 122 bajnokin lépett pályára a fővárosi csapat színeiben, majd 2004 nyarán átigazolt a Real Madridhoz. A „királyi gárdánál” azonban nem találta meg a számításait, és a klub sem volt különösebben elégedett vele, így egy év után máris visszatért Olaszországba, az Inter labdarúgója lett. Samuel a második Serie A-s szerepvállalása alkalmával sem okozott csalódást, kiváló fizikai adottságaiból kifolyólag robosztus, erőteljes játéka mellett gyorsaságával és játékintelligenciájával emelkedett ki kortársai közül. A milánói évek alatt öt bajnoki címet, három Olasz Kupát zsebelhetett be, és természetesen tagja volt a 2010-es triplázó egyesületnek is. Ennek ellenére gyakran hátráltatták sérülések, így akár még többet is kihozhatott volna magából. Az Interben 169 bajnokin lépett pályára kilenc szezon alatt, s amíg korábban Rómában mindig, a milánóiaknál egyik szezonjában sem érte el a 30 bajnoki meccset. Hazája válogatottjában 2010-ig 56 fellépést vállalt, aktív pályafutását 2016-ban a svájci Basel csapatából zárta le. Samuel 2019-ben a híres olasz covercianói akadémián megszerezte az edzői képesítést, és kíváncsian várjuk, hogy hol és mikor kezdi meg tréneri pályafutását a jelenleg 42 esztendős korábbi klasszis hátvéd.


 

4. CAFU

A brazilok világbajnok jobbhátvédje karrierje fénykorát a Serie A-ban töltötte az AS Roma és az AC Milan csapataiban. A São Paulo nevelése először a Zaragozában próbálta ki magát Európában, majd Cafu 27 esztendős volt, amikor 2007-ben leszerződött a Palmeirastól a „farkasokhoz”. A rómaiaknál hat, ezt követően a Milanban további öt szezont töltött, 1997-től 2008-ig folyamatosan a Serie A-ban szerepelt. A két csapatában együttesen 282 bajnoki mérkőzésen vállalt szerepet, összességében pedig csaknem 400 meccsen játszott. Cafu szélsőként a középpályán kezdte pályafutását, majd fiatal korában kényszerű okokból egy sorral hátrébb parancsolták és jobbhátvédként futott be legendás karriert. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy posztja etalonja lett. Cafu nevét máig minden idők legjobb szélsővédői közt emlegetik, nagyszerű szerelései mellett egy igazi brazil zsonglőr volt a hátsó alakzatban, de a támadásokkal is rendre felment, nagyszerű beadásokkal szolgálta ki mindenkori csapata támadóit. Olaszországban a gyorsvonat becenévvel illették őt. A 2002-es világbajnok brazil válogatott csapatkapitányaként ő emelhette magasba a Seleção ötödik trófeáját, és bár abban a csapatban leginkább Ronaldo, Ronaldinho vagy Rivaldo tündökölt a rivaldafényben, elévülhetetlen érdemeket szerzett a vb-címből. Olaszországi szerepvállalása során két Scudettót nyert: 2001-ben a Romával, 2004-ben a Milannal lett bajnok, a Rossonerivel tagja volt a 2007-es BL-győztes csapatnak. Másfél évtized alatti 142 fellépésével a brazil válogatottsági csúcstartó, és bizonyára még jó ideig az is marad, hiszen az aktív játékosok közül a veterán Dani Alves 118, a sérülékeny Neymar pedig 103 fellépéssel követi. 2008-ban 38 esztendős korában a Milanból fejezte be pályafutását.

 


 

3. GABRIEL BATISTUTA

A 90-es évek emblematikus alakja volt az akkoriban egyértelműen a világ legerősebb bajnokságának számító Serie A-nak. Batistuta az európai kalandja előtt a Newell’s Old Boys csapatában nevelkedett, majd egyáltalán nem megszokott módon egymás után játszott River Plate és a Boca Juniors együttesében. Az argentin csatár ezt követően töltötte karrierje legszebb éveit a Fiorentina csapatában, ahol 1991 és 2000 között 269 olasz bajnoki mérkőzésen 168 találatot szórt. Batistuta az 1994-1995-ös idényben 26 találattal a Serie A legjobb góllövője lett, egy évvel később pedig megnyerték a Coppa Italiát. „Batigol” a gólkirályi szezonja mellett további három alkalommal szerzett legalább 20 gólt a bajnokságban, de igyekezetük ellenére a bajnoki cím sosem jött össze a Violáknak. Ennek ellenére a labdarúgás iránt fanatikusan rajongó firenzei publikum ikonja, sokak példaképe lett az eltöltött közel egy évtized során, a városban a mai napig hatalmas becsben tartják őt. 2000-ben klubot váltott és átigazolt az AS Romához, és első évében 20 góllal járult hozzá csapata bajnoki címéhez, örökre belopva magát ezzel a római szurkolók szívébe is. A fővárosi csapatnál két és fél szezont töltött el, mely során 63 mérkőzésen 30 gólig jutott, a 2002-2003-as idény második felében már az Interben tűnt fel. A kiválóan sikerült első római éve után sorozatosan térdsérülésekkel bajlódott, kevesebbszer tudott játszani. Pályafutását végül 2005-ben a katari Al-Arabinál fejezte be, később szörnyű vallomásokat tett megromlott fizikai állapotáról, állandó térdfájdalmairól, de úgy néz ki, hogy mostanság ismét jobban érzi magát, ugyanis sajtóbeszámolók szerint 52 évesen edzői pályafutása megkezdésére készül. A Fiorentina mellett a 90-es évek argentin válogatottjának is ikonikus figurája volt: 1991-től 2002-ig 77 mérkőzésen 54 gólt szerzett az Albiceleste mezében, mellyel Lionel Messi rekorddöntéséig a legeredményesebb volt az ország történetében.


 

2. JAVIER ZANETTI

A klubhűség egyetemes mintaképe, és egy olyan gazdag történelemmel rendelkező klub egyik legnagyobb alakja lett, mint az Internazionale. Zanetti 1995-től 2014-ig szerepelt a milánói fekete-kékek mezében, 615 első osztályú bajnokin, összességében pedig 858 tétmeccsen lépett pályára szeretett klubjában. Az „El Tractor” becenévre hallgató jobbhátvéd rendszerint a mezőgazdasági gép módjára felszántotta a pályát a jobb szélen, fáradhatatlanul robotolt előre-hátra, elképesztő volt a munkabírása. A Manchester United walesi balszélsője, Ryan Giggs minden idők legkeményebb ellenfelének nevezte őt. Hosszú karrierje során hátvéd létére mindössze két piros lapot kapott. Kiváló kondícióját mindvégig megőrizte, és a komoly sérülések is elkerülték őt egész pályafutása során, így egészen 41 esztendős koráig a legmagasabb szinten futballozott. Hosszú éveken át az Inter csapatkapitánya volt, a klub játékosaként ötször nyert bajnokságot, négy-négy alkalommal Olasz Kupát és olasz Szuperkupát, valamint 1998-ban UEFA-kupát, 2010-ben Bajnokok Ligáját. 2014-es búcsúját követően az Inter visszavonultatta az általa viselt 4-es mezt, azóta pedig a milánói csapat vezetésében, az utánpótlásfejlesztésben tevékenykedik. Búcsúja után kevés igazi „egy csapatos” játékos maradt a futball történetében a régi idők klasszisaiból. Zanettit 2018-ben a klubnál és az olasz futballban egyaránt beválasztották a hírességek csarnokába. 1994 és 2011 között 143 mérkőzésen képviselhette a nemzeti színeket úgy, hogy „csak” két világbajnokságon vett részt az argentin válogatott játékosaként, mivel hazájában hatalmas felháborodást keltve a 2006-os és a 2010-es vb-keretből is kimaradt.


 

1. DIEGO MARADONA

A labdarúgás történetének valaha volt egyik legnagyobb egyénisége, a tavaly novemberben elhunyt Diego Maradona a legszebb éveit Olaszországban töltötte. Az 1986-os világbajnok klasszis irányító 1984 és 1991 között volt a Napoli labdarúgója, 188 olasz bajnoki mérkőzés alatt 81 gólt szerzett. A számoknál sokkal fontosabb volt viszont az a „Maradona-kultusz”, amely a mélyszegénységben élő dél-olasz nagyváros polgárainak az életbe fektetett hitét jelentette. Diego leigazolását követően az eddig lesajnált nápolyi csapat az ország legjobbja közé emelkedett, 1987-ben és 1990-ben megnyerték a bajnokságot, előbbi évben emellett a Coppa Italiát, utóbbiban pedig a Szuperkupát zsebelték be, valamint 1989-ben az UEFA-kupa is összejött számukra. Maradona igazi jelenség volt a pályán és azon kívül, a hét nápolyi esztendő alatt olyan magasságokba emelkedett, amelyet a világon senki nem mondhatott el magáról. Évtizedekkel a szerepvállalása után is bálványként tisztelték őt a városban, halála után még a korlátozások ellenére is óriási zarándokjáratok indultak a stadionhoz, a falfestményekhez, a tematikus bárokhoz. Maradona még életében legendává vált Nápolyban, Argentínán kívül ebben a városban szerették őt a legjobban. Méghozzá oly módon, hogy a belváros utcáin mindenhol lehetett találkozó a nevével, fotóival, ereklyéivel. Néhány héttel a halála után a csapat stadionját is az ő nevére keresztelték át. Bár az ismert magánéleti gondjai később elhatalmasodtak rajta, Nápolyban még az „igazi” Maradonát láthattuk egy csodálatos korszakban, amikor ő maga is csak a sportra koncentrált, és minden mozdulatán látszott, hogy erre a játékra született, s a labda volt a mindene. Maradona maga volt a futball. A válogatottban 91 alkalommal lépett pályára 1977 és 1994 között, 34 gólt szerzett, három világbajnokságon vett részt. Aktív pályafutásával 1997-ben hagyott fel a Boca Juniors játékosaként, majd az argentin válogatott szövetségi kapitányként és több extrém országban tevékenykedett edzőként, haláláig a Gimnasia La Plata vezetőedzője volt.


A cikksorozat további részei:

 

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, amennyiben a dél-amerikai labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/futballtango


 

 

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x