A Werder Bremen csúcsra érése és hanyatlása (II. rész)

2021. május 23-án egy újabb elképzelhetetlennek hitt kiesésnek lehettek tanúi a Bundesliga követői. A Hamburger SV 2018-as alámerülése után a másik nagy északnémet erőd, Bréma is elesett. A Weser-parti együttes mindenkit megdöbbentett szezonvégi összeomlásával, azonban maga a kiesés már egy jó évtizede érett. A második részben bemutatjuk, hogyan váltak a brémaiak Bundesliga-élcsapatból előbb szürke, középszerű együttessé, majd idén kiesővé.

 


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

Az első részben azt követtem végig, hogy a Werder Bremen hogyan lett állandó tagja a Bundesliga-elitnek. Kitértem a sikerek főszereplőire, illetve a brémaiak játékstílusára. A második részben 2010-től veszem fel az események fonalát, amikor megjelentek az első komolyabb repedések a Werder pajzsán.

 

A hanyatlás kezdete

2009-ben Diego a Juventushoz, 2010-ben Mesut Özil pedig a Real Madridhoz igazolt 18 millió euróért. Személyükben a Werder elvesztette két kreatív fegyverét elölről, helyükre pedig nem sikerült hozni megfelelő pótlást. Klaus Allofs klubigazgató melléfogásai megszaporodtak a transzferpiacon. A 2010-ben igazolt brazil, Wesley például megbukott Brémában, így egy év után tovább is állt.

Az így kiszámíthatóvá váló támadójáték már nem volt képes arra, hogy ellensúlyozza a hátul nem túl jól biztosító védelmet. Thomas Schaaf edző se tudott lépést tartani a megváltozó futballtrenddel, és nem tudott módosítani egyre többször csődöt mondó játékfelfogásán. A 2010-as bajnoki bronzérem után ennek megfelelően gyötrelmes szezont produkált a Werder. A Bajnokok Ligája okozta kettős terhelés mellett a bajnokságban a kiesés ellen vívott élet-halál harcot a csapat a Schalkével egyetemben. Végül legalább a bennmaradás összejött mindkét együttesnek, viszont amíg a Schalkénak – ekkor még – volt visszaút az elitbe, addig a Werder tartósan a középmezőnyben ragadt. A nemzetközi szereplésért járó bevételek kiesésével anyagilag is szorosabbra kellett húzni a nadrágszíjat, főleg úgy, hogy a stadionfelújítás a tervezetnél jóval több pénzt vitt el.

2012 novemberében Allofs elhagyta a klubot, helyére pedig érkezett Thomas Eichin. A 2012–2013-as szezonban megint a kiesés elleni harc jutott osztályrészül, a bennmaradást végül csak az utolsó előtti fordulóban sikerült kivívni. Ezután került sor arra a bejelentésre, ami már várható volt ugyan de sokan mégis elképzelhetetlennek tartották: Schaaf és a Werder végül a külön utakon való folytatás mellett döntött. A tréner összesen 41 év után intett búcsút szeretett együttesének. Sokakat ért meglepetésként, hogy Eichin egyértelműsítette, hogy ez nem Schaaf egyedüli döntése volt, hanem a klub és az edző közös megegyezésének eredménye. Ebből tehát az tűnhetett ki, hogy a klub is hajlott a megújulásra.

 

A középmezőny fogságában

2013 nyarán Robin Dutt személyében találták meg azt az edzőt, aki tovább viheti ezt a nehéz és veretes hagyatékot. Dutt korábban – 2007 és 2011 között – az SC Freiburgnál 16 évig regnáló és a klubot az élvonalba feljuttató Volker Finke utódjaként már megtapasztalhatta milyen követni egy egész korszakot meghatározó elődöt, és nem is vallott szégyent. A Freiburgot visszajuttatta az élvonalba, majd ott stabilizálta is a csapat helyzetét egy bizonyos Christian Streichhel az oldalán. Később a Bayer Leverkusennel is ért el szép eredményeket és a liga egyik legígéretesebb trénerének tartották, de Brémában nem jött ki neki a lépés.

Irányítása alatt nem volt felismerhető stílusa a csapatnak, amely így továbbra is inkább a kiesés elkerülésére fókuszált. Dutt végül alig több mint egy szezont töltött a Weser partján. 2014 októberében kilenc nyeretlen mérkőzés után menesztették, a Werder történetének addigi legrosszabb mérlegét produkáló edzőjeként – 43 Bundesliga-mérkőzésen mindössze tíz győzelemmel.

Az utód az ukrán Viktor Szkripnik lett, aki korábban elismert középpályása volt a klubnak és a 2004-es bajnokcsapatnak is tagja volt. Kezdetben biztató jelek voltak felfedezhetőek a vezetésével – a védekezést stabilizálta – és a 17. és a 21. forduló között egy ötös győzelmi szériát produkált a Werder. A direkt támadójáték egészen hatékony volt a fáradhatatlan Zlatko Junuzovic–Fin Bartels duó vezérletével, akik kiszolgálták a gólfelelős Franco di Santót.

A csapat azonban nem tudta tartósítani a jó szereplést, ami nagyrészt annak volt köszönhető, hogy már évek óta hiányzott a keretből egy igazi védekező középpályás (hatos). Így aztán a brémaiak 2015-ben a biztató periódusok ellenére is kénytelenek voltak megelégedni a tizedik hellyel. A következő szezon még rosszabbul sült el, hiszen Di Santóval Szkripnik játékelképzelésének legfontosabb tagja távozott, a helyére szánt izlandi-amerikai Aron Jóhannsson pedig egyáltalán nem tudott magára találni a brémai környezetben. 2016-ban az utolsó fordulóban tudta csak elkerülni a csapat az osztályozót az Eintracht Frankfurt ellen a végén kiizzadt győzelemmel. Eichin sportigazgató meg akart válni Szkripniktől, azonban a klub felügyelőbizottsága ezzel nem értett egyet. Végül Eichin húzta a rövidebbet és távozott. Végig bizalmatlanul kezelték, miután korábbról nem kötődött a klubhoz, félrement igazolásai pedig csak tovább erősítették az ellenszenvet iránta. Utódja Frank Baumann lett, a 2004-es csapat kapitánya.

 

Thomas Eichin hajlott a megújulásra, azonban a brémai környezetben nem tudott kiteljesedni.

 

Szkripnik megtartását viszont kisvártatva megbánta a klub. A 2016–2017-es szezon három lehangoló vereséggel indult, így végül nem volt maradása az ukránnak. Utódja a második csapattól érkezett Alexander Nouri személyében, viszont sokáig vele se jöttek az eredmények. A Werder 11 forduló után története legrosszabb szezonrajtjával állt, viszont a lehangoló őszt végül egy kimagasló tavasz követte, az európai kupaindulás sem volt messze a csapattól. A Serge Gnabry, Max Kruse és Bartels által fémjelzett támadósor hatékonyan működött együtt. Gnabry itt tudott először maradandót alkotni, míg Kruse egyik legjobb szezonját produkálta 15 góllal és hét gólpasszal. Az újdonsült sportigazgató, Baumann egyik első igazolása Thomas Delaney is jól bevált. A dánnal sikerült stabilizálni a már évek óta könnyen átjátszható középpályát.

 

Kruse folyamatos és remek ütemű elmozgásai komoly kihívások elé állították az ellenfelek védelmét. A 2016–2017-es szezon utolsó mérkőzésén a Borussia Dortmund ellen is főszereplő volt. A második brémai gól előtt Delaney (6) szerezte meg hátul a labdát, majd rúgta is előre Gnabry (29) felé, aki lekészített Bartelsnek (22). Eközben Kruse (10) beindult mélységbe és egyből le is rázta Nuri Sahint (8), aki hiába üldözte. Kruse végig loholt a szélen, miközben középen Gnabry és Bartels hatalmas sprinttel futott fel a kapu elé. Végül utóbbi fejezte be az akciót.

 

A jól sikerült szezon után viszont megint visszaesés következett. 2017 nyarán a Bayern München Gnabryt a Hoffenheimbe rendelte át kölcsönbe, ráadásul Claudio Pizarro is távozott. A perui ugyan már nem volt kulcsember, de korelnökként mindenképpen fontos szerepet töltött be az öltözőben. A szerződését viszont nem hosszabbították meg, amit később Pizarro számon kért Nourin. Elmondása szerint a tréner nem közölte vele a döntést, amit Nouri aztán cáfolt.

A 2017–2018-as szezon ezek után borzalmasan indult. A támadójáték akadozott, mivel az ekkor igazolt koszovói tehetség, Milot Rashica még csak epizódszereplő volt, Ishak Belfodil pedig a rosszul elsült igazolások sorát bővítette. Nouri egy nagyon defenzív taktikára váltott, ami nem vezetett sehová: tíz forduló után mindössze három góllal és négy szerzett ponttal nyeretlenül állt a csapat. A Nouriba vetett bizalom végérvényesen megrendült, ami elkerülhetetlenné tette az elbocsátását.

 


(X) Vegyél részt a napi Eb-sorsoláson és vidd el a részed a 300 millió forintból!


 

Biztató időszak után jött a végső összeomlás

Az edzőkérdést megint házon belül oldotta meg a vezetés a második csapat trénerével, Florian Kohfeldttel, aki az utánpótlásnál már a klub emblematikus személyévé nőtte ki magát. Játékosként hamar felismerte, hogy sokra nem viheti, így edzőként járta végig a ranglétrát a legkisebbektől végül a felnőttekig. Hamar megszerettette magát a szurkolókkal egészen támadó felfogásával, második mérkőzésén a Hannover ellen 4-0-s sikert ünnepelt. A brémaiak végül a 12. helyen, stabil középcsapatként fejezték be a pontvadászatot. 2018-ban egy egész jó átigazolási időszakot zárt a Frank Baumann vezette stáb. A támadósort Oszako Jujával tovább erősítették, középpályát pedig stabilizálták a volt dortmundi Nuri Sahinnal. Sokat jelenthetett még a klubnak, hogy két régi, emblematikus figura is visszatért. Pizarro immár harmadik brémai eljövetele sokak figyelmét felkeltette, de visszatért a korábbi sikeredző, Schaaf is, aki a technikai igazgatói posztot vette át.

Végig kiegyensúlyozottan szerepelt a csapat, Kohfeldt támadófelfogású 4-3-3-as felállásában pedig remekül kijött a Kruséban és a berobbanó Rashicában rejlő potenciál. Elöl megint a kivételes egyéniségek domináltak a Kohfeldt–Baumann páros kapcsán pedig sokan már párhuzamot állítottak a Schaaf–Allofs duóval. 2019-ben a bajnokság végén csupán egy ponttal csúszott le a Werder az európai porondról, míg a Német Kupában egészen az elődöntőig menetelt, ahol a Bayern München ellen szintén egyenrangú ellenfélnek mutatkozott egy 3-2-es vereség után.

 

Kohfeldt és Baumann. Sokan egy újabb sikeres időszak meghatározó párosát látták bennük.

 

A 2019-es nyári átigazolási időszak viszont darabjaira törte a biztató jövőképet. A támadójáték kulcsfigurájává előlépő Rashicáért szakadatlanul jöttek a megkeresések, az RB Leipzig és az Aston Villa ajánlatainál viszont több pénzre várt a klub a koszovóiért (ne feledjük, ekkor még a Covid előtt voltunk). Ezzel szemben Krusét viszont könnyű szívvel elengedték a Fenerbahcéhez, aki a támadójáték központi figurája volt. Mint később kiderült hibás volt Baumannék kalkulációja, hogy nélküle is hatékony marad a támadóharmad. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy Rashica teljesítményére is rányomta a bélyegét a nyári hercehurca. Ősszel a csapat a középmezőnyben szerepelt, míg nem beütött egy nagy sérüléshullám – sokan Kohfeldt felelősségét vetették fel a rosszul megtervezett edzésmunkával. Ennek következtében a Werder mélyrepülésbe kezdett és az egyik elsőszámú kiesőjelöltté vált. Végül az utolsó fordulóban egy Köln elleni 6-1-s győzelemmel sikerült elérni az osztályozót, ahol a Heidenheim ellen csupán idegenben lőtt gólokkal sikerült megtartani az élvonalbeli tagságot.

A vírus következtében kritikus gazdasági helyzetbe kerülő klub az átigazolási piacon csupán az Ajax által visszavásárolt Davy Klaassenért kapott 11 millió euróval rendelkezett. Ebből sikerült végleg leigazolni – nem mellékesen magas fizetésért – Ömer Toprakot és Leonardo Bittencourtot. Rashica eligazolása viszont megint kútba esett az utolsó pillanatokban. A Bayer Leverkusennel nem sikerült megegyezni egy jövőbéli végleges kivásárlás áráról.

Kohfeldt – reagálva a tovább gyengülő támadóharmadra – egy végletesen defenzív taktikára váltott, jellemzően egy 5-4-1-es mélyen meghúzott védekezési felállással. Ősszel a Werder volt a Bundesliga legmélyebben helyezkedő csapata, ami egészen a 24. fordulóig hatékonynak is bizonyult. A középmezőny bebetonozottnak látszott, viszont amint az edző visszatért egy – hozzá közelebb álló – támadóbb felfogáshoz, a csapat darabjaira esett szét. A sorozatos vereségek kisvártatva a kiesőzóna közvetlen közelébe sodorták a brémaiakat. A kupaelődöntőben az RB Leipzig ellen tanúsított hősies ellenállás még megmentette Kohfeldt állását, azonban végül – egy egészen rossz időzítéssel – az utolsó forduló előtt menesztették. A beugró klublegenda Schaaf már nem tudta megmenteni a csapatot és Werder a Borussia Mönchengladbach ellen végül az ő vezetésével merült alá a Bundesliga II-be – 41 év után először.

 

Hogyan tovább?

Kohfeldtben a kezdeti sikerek után a klubon belül a következő Schaafot látták, éppen ezért a legnagyobb mélyrepülés közepette is a végletekig kivártak a menesztésével. A vezetőség nem volt hajlandó váltani, ami végzetesnek bizonyult. Baumann elhibázott átigazolási húzásaival gyorsan a kritikák kereszttüzébe került, viszont jelenleg azt kommunikálja, hogy maradni fog.

 

„Ezt a felelősséget mindannyiunknak viselnünk kell. Én nem olyan vagyok, aki elfut a nehéz helyzetek elől”.

 

A visszajutás nem tűnik olyan egyértelműnek, hiszen a Bundesliga II az utóbbi években a szintén hasonló céllal rendelkező, alámerülő patinás egyesületek (Traditionsverein) gyűjtőhelyévé vált a Hamburggal az élen. A klubnak most egy hosszabb távú teljes megújulást kell levezényelnie. Több mint egy csapatra való játékos szerződése fog lejárni, többeken pedig a kétségbeejtő anyagi helyzet miatt kell túladni – például Rashicán és Ömer Toprakon. Előbbiért valószínűleg most egy jóval kisebb összeget lehet majd elkérni, hiszen az utóbbi években a teljesítményén is meglátszódtak a viharos átigazolási spekulációk. A brémaiaknak sokkal jobban kéne építeniük saját utánpótlásbázisukra. Az utóbbi években csupán csak az Eggestein-fivérek – köztük is csak Maximillian – tudta tartósan megvetni a lábát a saját nevelésűek közül a csapatban. Az építkezéshez már egy másodosztályú szinten jó tréner adott Markus Anfang személyében, akit az SV Darmstadtól sikerült elhozni. Korábban, 2018-ban a Holstein Kielt vezette osztályozóig, a Kölnt pedig 2019-ben visszajuttatta az élvonalba.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x