A Zlatan-paradoxon

Féltávhoz érkezett a Serie A, és az AC Milan továbbra is vezeti a tabellát. A sokáig veretlenül menetelő Rossoneri kapcsán az emberek egyik első gondolata Zlatan Ibrahimovic, akivel kapcsolatosan az figyelhető meg a számok tükrében, hogy a csapat csak akkor tűnik bajnokesélyesnek, ha ő a pályán van, viszont egyben az is, hogy a csapat csak akkor tűnik bajnokesélyesnek, ha ő nincs a pályán. Miként is van ez a paradox helyzet, annak próbáltam utána járni.

A számok makacs dolgok, és bár a focit még mindig gólra játsszák, az megkérdőjelezhetetlen, hogy összetett, teljes és reális képet csak akkor kapunk, ha az eredményeken túl tudunk látni. Nehéz egy elemző vagy egy statisztikus dolga, mikor a győzelmeket sorra hozza egy csapat, a pontok azt igazolják, hogy ők a legjobbak jelenleg. Ilyenkor mondhat vagy írhat bárki bármit, a szurkoló csak annyit fog reagálni, hogy „nézz a tabellára”.

 

Miközben az első helyen áll pontok tekintetében a csapat a legfőbb statisztikai mutatók kapcsán ez már közel sincs így, márpedig, aki próbálja megfejteni bizonyos kiugró teljesítmények alapjait, annak a statisztikai számok közt kell keresgélnie.

  • Lőtt gólok: 5. hely (39)
  • Kapott gólok: 4. hely (22)
  • Várható gólok: 3. hely (38,9)
  • Kapura lövés (per90): 5. hely (14,58)
  • Kaput találó lövések (per90): 7. hely (4,63)
  • Lövések minősége (NPxG/Sh): 7. hely (0,11)
  • Pontos passzok (per90): 9. hely (407,3)
  • Passzhatékonyság (%): 10. hely (81,2)
  • Kulcspasszok (per90): 5. hely (10,6)
  • Nyomásgyakorlások: 3. (148,7)
  • Presszing hatékonyság (%): 6. hely (30%)
  • Labdabirtoklás (%): 11. hely (51,1)

 

Ami viszont számokkal le nem írható, az Zlatan Ibrahimovic személye, jelenléte, győzni akarása és hatása a többiekre, akiket még úgy is képes egy más szintre emelni, hogy épp a lelátón ül, vagy épp otthon nézi tévén a mérkőzést, mert pozitív koronavírus tesztet produkált. A svéd azzal, hogy a csapat tagja és vezére, olyan pluszt tud adni a társaknak, hogy azt nem lehet másképp értelmezni, minthogy tőle egyszerűen jobb lesz mindenki a keretben. Azonban esetében is van valami, ami számokkal alátámasztható, s ami amennyire pozitív, annyira negatív is. Ugyanis miközben vele a pályán nagyon jó a csapat, nélküle is az, csak épp teljesen másképp.

Igen súlyos szavak ezek, amire bizonyos fanatikus Milan-szurkolók már meg akarnák lincselni a kijelentőt, de azt nekik is el kell ismerniük, hogy a mérkőzéseiket látva, amikor a svéd a pályán van, akkor csaknem minden elveszik abból, ami azokon a meccseken hozza a pontokat, amikor ő nincs, s az kezdi átvenni az uralmat, hogy ő egy klasszis, akivel még 39 évesen sem lehet igazán mit kezdeni.

Ha Ibra játszik, akkor előkerülnek a hosszú labdák, az felívelések, a célfutball, aminek ő az alfája, vagyis mindennek úgy kell alakulnia, hogy ő legyen a vége, mert ő úgy is megoldja. Nem kell ezt rossz néven venni, mert ő ott van és tényleg meg is oldja, hiszen kilenc meccsen lépett pályára, ezeken van egy tucat gólja. Amikor kezdett, akkor csak a „félszezonzáró” Atalanta elleni mérkőzésen nem talált a kapuba, ami egészen eszelős statisztika – még egyszer kiemelve – egy lassan negyven éves „örökifjútól”.

 

Zlatan a pályán:

  • Több lövés
  • Több kaput találó lövés
  • Magasabb várható gól
  • Több hosszú labda
  • Több passzkísérlet
  • Több passzkísérlet a saját harmadban

 

Ibrahimovic gól

 

Amikor viszont nincs a pályán, akkor a Rossoneri átalakul egy taktikailag sokkal komplettebb nagybetűs CSAPATTÁ, amely presszingel, kombinatív játékkal őröl fel ellenfeleket. Hatékony összjáték, kevesebb hosszú passz, cserébe sokkal inkább megszállt területek védekezés során, több támadási lehetőség rendezetlen védelem ellen.

Zlatan nélkül:

  • Több progresszív labdacipelés
  • Több passzkísérlet a támadóharmadban
  • Több pontos passz a támadóharmadban
  • Több labdacipelés a boxon belülre
  • Több presszing
  • Hatékonyabb presszing
  • Csökken az ellenfél PPDA-értéke
  • Több labdaszerzés az ellenfél térfelén
  • Átlagosan közelebbről adják le a lövéseket

 

zlatan Ibrahimovic pályán kívül

 

A csapatnak teljes mértékben két arca van attól függően, hogy Zlatan bevethető-e vagy sem. Ez kettősség megadja a választ arra, hogy miért nem kiemelkedő az együttes egyetlen statisztikai mutatóban sem. Hogy is lenne, miközben két teljesen más stílusban focizik, egymásnak csaknem teljesen szembemenő felfogás, amely épp ellentétesen hat a számokra is. Egyetlen dolog közös csupán, hogy eddig még mindez ellenére is nyerni tudtak a meccseik zömén. A két stílus egészen komoly mértékben tudja emészteni a játékosok energiáját, ami egy ilyen sűrű szezonban döntő fontosságú faktor tud lenni. Nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is nehezítő körülmény az, hogy egyik nap még egy adott stílusban játszol, legközelebb meg már teljesen másképp.

Ha a svéd a pályán van, akkor a számok tükrében azt mondhatjuk el, vele sokkal többet támad a csapat, viszont ez nem teljesen igaz valójában, mert vele inkább csak a befejezések kapcsán lesz jobb a Rossoneri, amit a több lövés és a magasabb xG mutató támaszt alá. Tehát nem lehet elvitatni, hogy a hatása érzékelhető és kimutatható.

Ezzel szemben, mikor nincs a pályán, akkor a letámadás, és annak intenzitása is komoly mértékben emelkedik, az ellenfeleknek sokkal kevesebb idejük és helyük van támadást építeni. Az növekvő presszing és a velejáró több labdaszerzés az ellenfél térfelén rendezetlen védelmek elleni akciókat eredményez, azonban valódi – és minőségi – center hiányában nem tudják maximálisan kiaknázni ezeket. Sem Rafael Leão, sem Ante Rebic nem az a prototipikus center, akinek meglenne a kellő képessége és higgadtsága, hogy az ilyen ziccereket magas hatékonysággal gólra váltsa, viszont kettejükben – főleg a horvátban – meg van az a befektetett munka védekezésben, ami eljuttatja a gárdát ilyen helyzetekbe. Az igazság az, hogy Zlatanra akkor lenne szüksége a csapatnak, mikor a nélküle játszó támadószekcióban a többiek megszerzik a játékszert, és rendezetlen védelem ellen rohamozhatnak.

Akkor egy olyan csatár, mint a svéd, a maga hatékonyságával képes lenne gólokat is felmutatni az ilyen típusú akciók végén, viszont ilyen lehetőségek nagyon ritkán fordulnak elő, ha ő fent van a pályán. Ő már nem fog labda nélküli mozgásokat végezni védekezés címén – vagy csak ritkán és keveset –, vele nem lehet letámadni, vagy csak nagyon limitáltan, hiszen mindig lesz megjátszható szabad ember, akire neki kellene rárontania.

 

zlatan Ibrahimovic

 

Olyan lehetetlen helyzet ez, amire nincs megoldás, viszont ha reálisan nézzük az összképet és nem arról beszélünk, hogy a Milan bajnoki címet fog nyerni, akkor az egész történet sokkal árnyaltabbnak tűnik. Ahhoz, hogy a Rossoneri a következő szezonban hosszú évek után visszatérhessen a Bajnokok Ligájába, és újra legalább csoportmérkőzéseken pályára léphessen, ahhoz már sokkal inkább megfelel az, hogy Ibrával és nélküle is tudnak meccseket nyerni két különböző felfogású együttessel.

A svéd érdemei elévülhetetlenek, és félszezonnál megtippelni is nehéz, hogy az idény végén ki fogja magasba emelni a Scudettot, ám a statisztikai adatok egyelőre nem a Milan mellett szólnak. Hiába a felvázolt paradox helyzet, ráadásul Zlatan Ibrahimovic is már elmúlt 39 éves, de ellene fogadni még mindig nem célravezető. 

 

1 thought on “A Zlatan-paradoxon

  1. “Sem Rafael Leão, sem Luka Jovic nem az a prototípikus center, akinek meglenne a kellő képessége és higgadtsága, hogy az ilyen ziccereket magas hatékonysággal gólra váltsa” Ide szerintem Rebic volt a gondolat , csak közbecsúszott valami 😀

Írj hozzászólást