Interjúk
Átigazolások
Elemzések
Kultúra
Portrek
Portrék
Interjuk
Interjúk
Elemzesek
Elemzések
Kultúra
Kultúra

Tartalom

  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
null
Labdarúgás
12 perc
2021. 07. 09.

A zulu törzsfők és a futball öröme

Author avatar
Története során először jutott be az afrikai BL döntőjébe a Kaizer Chiefs gárdája, melynek neve talán nem sokat mond egy átlagos európai futballszurkoló számára, pedig nem csak Dél-Afrika, de az egész kontinens egyik legnépszerűbb klubja. Talán jól mutatja a „törzsfőnökök” népszerűségét, hogy hivatalos Facebook-oldaluk több követővel rendelkezik világszerte (3,5 millió), mint a Sevilláé (2 millió), a Lazióé (1 millió) és a Fradié (264 ezer) együttvéve. Ismerkedjünk hát meg röviden a csapat kialakulásának körülményeivel és kacifántos történetével, melyen keresztül a dél-afrikai labdarúgás sajátos világa, sőt talán még a vuvuzelák féktelen zümmögése is érthetőbbé válhat.

(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Futball Amerikából

Dél-Afrikában már a XIX. század végén szervezett labdarúgó-élet alakult ki, azonban az apartheid korszakában csak fehérek szerepelhettek a hivatalos bajnokságokban és az egyébként szinte minden nemzetközi versengésről kitiltott válogatottban is.

Amatőr szinten viszont természetesen az amúgy jogfosztott, kemény kétkezi munkákból tengődő őslakosok is szerveztek maguknak bajnokságokat. Johannesburg legnagyobb feketék lakta negyedében, az eredetileg bányászoknak összetákolt bádogházakból álló Sowetóban hozták létre például az Orlando Pirates gárdáját 1937-ben, melynek nevét egy korabeli amerikai kalózfilm ihlette, és gyorsan a helyi ligák legütősebb gárdájává nőtte ki magát.

A hatvanas években ebben az egyesületben mutatkozott be már 16 esztendősen a balösszekötőt játszó Kaizer Motaung, aki később az Egyesült Államok felé vette az irányt és az akkori észak-amerikai profi ligában fényes sikereket ért el (még Pelé, Franz Beckenbauer, Johan Cruyff, Gerd Müller vagy George Best ligába érkezése előtt). Az Atlanta Chiefs játékosaként 1968-ban rögtön bajnoki címet szerzett és a fináléban is a hálóba talált, így a szezon újoncának is megválasztották, majd egy évvel később egy bajnoki ezüstérem mellé gólkirályi címet is szerzett.

A honvággyal küszködő dél-afrikai gólvágó azonban a kezdeti sikerek után még az atlantaiak 1 millió dolláros ajánlatát is visszautasította, hogy hazatérhessen és a nevelőegyesületével éppen konfliktusba keveredő játékosokból verbuváljon magának egy saját alakulatot, amellyel aztán bemutató mérkőzéseken szórakoztathatják magukat és a közönségüket.

 

A klubalapító Kaizer Motaung Pelével (fotó: Atlanta Chiefs twitter)

 

A Kasi Flava

Itt kell kitérnünk arra, hogy a dél-afrikai labdarúgásnak az utcai játékból, mégpedig nem az európai értelemben kialakított dühöngőkből, hanem a vályog- és bádogházak közötti szűk utcákon játszott örömfociból eredő gyökerei a mai napig is komoly nyomot hagynak a mérkőzéseken.

Ennek fényes bizonyítékai a legkomolyabb tétmeccseket is a legváratlanabb pillanatokban színesítő Kasi Flava őrült pillanatai (angolul: showboating). A furcsa kifejezés nem mást takar, mint gyakran teljesen ártalmatlan (és értelmetlen) szituációkban bemutatott rendhagyó cselező mozdulatokat. Voltaképpen inkább már-már táncelemeknek tekinthetőek ezek, hiszen 100%-ban öncélúak és a labdajáték élvezetének valamint a közönség szórakoztatásának azon elemi funkcióit hivatottak feleleveníteni, melyeket a profi futball mára teljesen feláldozott az eredményesség oltárán.

Mivel a dél-afrikai szurkolók a sikerességtől teljesen függetlenül imádják ezeket a pillanatokat, így a Kasi Flava kifejezi, hogy az országban a mérkőzések lényege maga a futball, a játék öröme, annak legfelsőbb szabadsága, közben pedig a féktelen ünnep a lelátón, a kilépés a kőkemény hétköznapok racionalitásából (bizony a vuvuzelákkal is), míg a csapat győzelme ebből az aspektusból valójában csak másodlagos.

 

A Kasi Flava, melyről ajánljuk a Copa90 kisfilmjét is 


A törzsfőnökök

Kaizer Motaung korábbi atlantai csapata tiszteletére az egyesületét végül szintén Chiefs-nek nevezte el, mely a gárda zulu becenevét is eredményezte: Amakoshi, azaz törzsfőnökök. A klub címere is az atlantai logót másolja, csupán a színeit alakították át arany-feketére.

A játékospályafutása során „Chincha Guluvaként” (szabadon fordítva: Villámlábú) is elhíresült tulajdonos klubelnök az első hónapoktól nagy hangsúlyt fektetett az új egylet szervezettségére, így pár éven belül szögre akasztotta a stoplist és kizárólag az egyesület igazgatásának szentelte életét.

Előbb a csak feketék számára működő National Professional Soccer League-ben vetélkedtek, ahol már ekkor nagy rivalizálás alakult ki az Orlando Pirates-szel, de a nagy ellenlábas orra elől csak az 1974-es, majd a ’77-es bajnokságban sikerült elhódítani az aranyérmet. A kalózok aztán átváltottak a National Soccer League nevű szervezetbe a faji megkülönböztetés nélküli ligák kialakításának idején, így az Amakoshinak jutott még három aranyérem a régi kiírásban is, majd a nagy vetélytársát követve az NSL-ben is összejött egy komoly aranykor, amikor az 1989 és 1992 közötti négy szezonban három bajnoki elsőséget begyűjtöttek.

A rivális ligarendszerek egyesítésére csak 1995-ben került sor a Premier Soccer League égisze alatt, így a dél-afrikai első osztályról csak azóta beszélhetünk. A két nagy sowetói egylet összecsapása azonban ebben a lebonyolításban is az ország legnagyobb rangadója maradt.

 

A klubelnök a 2013-as bajnoki trófeával (fotó: kickoff.com)

 

A Soweto-derby

Érdemes tennünk egy újabb kitérőt a Soweto-derby irányába is, amely rendre helyet kap a világ legnagyobb rangadóiról szóló összeállításokban, noha sok tekintetben kilóg a hagyományos nagy derby-k közül.

Egyrészt itt igazából nem fejez ki a csapatoknak való szurkolás komolyabb társadalmi hovatartozást, hiszen meglehetősen hasonló a két klub kulturális háttere, csupán a konfliktusból eredő genezis ad különleges élt a versengésnek. Ugyanakkor bár voltak korábban tragikus esetek,

a szurkolótáborok már jó ideje nem ellenségként tekintenek egymásra, hanem az elmaradhatatlan zrikálásokkal együtt is egyfajta bajtársiasság lengi körül a mérkőzést.

A hasonló háttér mellett ennek egy másik oka az is, hogy a két egylet együtt játszott fontos szerepet az apartheid végső felszámolásában és abban, hogy a mai napig a labdarúgás a feketék sportja Dél-Afrikában, a rögbi pedig inkább a fehéreké (bár a friss világbajnok rögbicsapatban is a korábbinál több színes bőrű játékos és a vb-k történetében először színes bőrű csapatkapitány is helyet kapott).

A Kaizer Chiefs mottója, „Love & Peace” is a békés összetartozást erősíti, ráadásul a sowetói derbiken a szurkolótáborok nem is különülnek el egymástól, hanem színes kavalkádban keverednek a lelátókon. A közös bányásztelepi eredet miatt gyakoriak mindkét oldalon a feldíszített bányászsisakok (a makarapák), a fehér-fekete Pirates szurkolói gyakran csontvázakkal és kalózkellékekkel ékesítik magukat, míg a Chiefs-rajongók arany-fekete fejdíszekkel.

Abból, hogy a rangadókon sincs ellenségeskedés, gyűlölködés, hanem a két csapat szurkolói együtt mulatják végig a mérkőzést, megint csak azt láthatjuk, hogy a sowetói derbin sem feltétlenül az eredmény az elsődleges, hanem a futballünnep és a rangadó egyesítő társadalmi szerepe. Mivel Dél-Afrikában a bajnokság mellett minden szezonban egy kupa- és két ligakupa-kiírás is lebonyolításra kerül, akad is alkalom bőven a két nagy rivális találkozására, így az ötven éves közös történelem során immár 71 alkalommal csaptak össze, meglehetősen váltakozó sikerrel.

 

Orlando Pirates- és Kaizer Chiefs-szurkolók a Soweto derby-n

 

Az új Dél-Afrika futballja

Az új nemzeti érában és az azt fémjelző Premier Soccer League-ben is jelentős a két sowetói egyesület versengése, a legsikeresebb egyesületté közben azonban a pretóriai Mamelodi Sundowns nőtte ki magát. A már 11-szeres országos bajnok klub tulajdonosa nem más, mint a bányamogul Patrice Motsepe, akit idén az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) is megválasztott új elnökének, mégpedig Gianni Infantino egyértelmű támogatásával.

A PSL 25 éves történetében a sowetói riválisoknak 4-4 aranyérem jutott, az Amakoshi pedig leginkább az ezredforduló tájékán a Johannesburgtól délre felépített Kaizer Chiefs Village-re, azaz Afrika egyik legfejlettebb utánpótlás- és edzőközpontjára támaszkodik.

A digitális média, majd legfőképpen a közösségi média előtérbe kerülésével hatalmas népszerűségre tett szert a szabadságjogokért, az egyenjogúságért és a békés együttélésért már alapítása óta folyamatosan kiálló klub.

Így aztán olyan jelentős szponzorok is beálltak mögé, mint a Vodacom, a Toyota, a Carling, a mezeket szállító Nike vagy a bajnokikat közvetítő SuperSport tv-csatorna. Miközben azonban a PSL és a Kaizer Chiefs is a relatíve stabil gazdasági hátterével Afrika déli régiójának legjobbjait magához tudja csábítani, az észak-afrikai ligák legnagyobbjaival kevésbé tud versenyezni. Az 1997-ben létrehozott afrikai BL-ben például az országból csak a legendás Pitso Mosimane által gardírozott Mamelodi Sundowns tudott nyerni egyetlen egyszer (2016-ban), az Orlando Pirates pedig 2013-ban jutott a fináléig. A törzsfőnököket azonban eddig elkerülték a nemzetközi sikerek, így a mostani menetelés történelmi jelentőségű a klub háza táján.

 

A Kaizer Chiefs Village bejárata (fotó: kaizerchiefs.com)

 

A váratlan menetelés hősei

Az idei, régóta várt nemzetközi siker igencsak ellentmondásos körülmények között jött össze, ugyanis a kispadra szeptemberben érkező Gavin Hunt stratégiája nem örvendett osztatlan népszerűségnek. Az 56 éves fokvárosi szakember már 4 meglepetés bajnoki címet is szerzett korábban, mégpedig meglehetősen reaktív stratégiával. Ez a hazai ligában egy igencsak pocsék 8. helyre volt csak elegendő a patinás alakulattal, a BL-ben dominálni igyekvő ellenfelekkel szemben viszont jobban működött a taktika.

Bár alig 42%-ban birtokolta a labdát a csapat és meccsenkénti alig 2.7 kaput találó lövésük csak a 13. legtöbb volt a tizenhatos mezőnyben, az alig 232 passz pedig csak a 14., közben viszont tíz meccsükből hetet kapott gól nélkül hoztak le a mélyen visszavont védelmi blokkjukkal. A stabil védelem a negyeddöntőben azonban kis híján elbukott, hiszen az afrikai BL idei meglepetéscsapata, a tanzániai Simba SC ellen hiába diadalmaskodtak 4-0-ra hazai pályán a törzsfőnökök, a visszavágón egy 3-0-s vereséggel igen csak rezgett a léc Dar Es Salaamban a nem kevesebb, mint 33 lövéssel próbálkozó hazaiak ellen.

A Wydad Casablanca elleni elődöntőn már nem is a bajnokság végével lapátra tett Hunt ült a kispadon, hanem  a klubnál játékosként is tíz évet lehúzó, majd már 11 éve edzői feladatokat is ellátó Arthur Zwane. Az általa irányított meccseken se sokat változott az alaphelyzet, a marokkói ellenfél a két összecsapáson összesen 46 lövéssel próbálkozott, de sem az idegenbeli odavágón védő Bruce Bvuma, sem a visszavágón a ghánai válogatott portás, Daniel Akpeyi eszén nem tudtak túljárni. Így aztán a szlovák másodosztályú gólkirályként két éve igazolt Samir Nurkovic egy kontra végén szerzett gólja továbbjutást ért a Kaizer Chiefs-nek.

A házi gólkirály azonban nem a bosnyák-szerb csatár, hanem a kolumbiai Leonardo Castro, aki a Mamelodi kötelékében részese volt már két dél-afrikai bajnoki címnek. Érdemes kiemelni a támadók közül még a már 35 esztendős dél-afrikai válogatott csatárt, a korábban Hollandiát és Görögországot is megjárt Bernard Parkert, aki már 9 éve szolgálja az Amakoshit és még mindig a legjobb cselezője a gárdának. Ugyanakkkor az alig 20 esztendős Nkosingiphile Ngcobo is remekül jeleskedik az előkészítésekben, olyannyira, hogy alig 5 nappal a BL-döntő után már az olimpiai csapattal szerepel majd Tokióban.

A már említett kapusok mellett a stabil védelem letéteményese az afrikai BL legtöbb felszabadítását jegyző és közben három gólt is szerző veterán, Eric Mathoho, aki szintén 9. szezonját tölti már az arany-fekete mezben. A háromvédős felállásban mellette legtöbbször a portugál felmenőkkel rendelkező, de szintén dél-afrikai válogatott Daniel Cardoso és a mindössze 22 esztendős Siyabonga Ngezana állták derekasan a sarat.

 

Eric „Tower” Mathoho ad hálát a BL-döntőért (fotó: sundayworld.co.za)

 

A finálét július 17-én rendezik Casablancában, ahol a Kaizer Chiefs ellenfele a címvédő, a tavalyi klub-világbajnokságon is bravúros bronzérmet szerző al-Ahli lesz. A kairóiak kispadján ráadásul a Mamelodi Sundowns korábbi ikonikus mestere, az általunk is már külön cikkben bemutatott Pitso Mosimane ül, aki utolérhetetlennek látszó rekordokat állított fel Dél-Afrikában, az elmúlt évben pedig már új állomáshelyén is halmozza a trófeákat. Így aztán toronymagas favoritnak számít az egyiptomi alakulat, de az underdog szerep idén már cseppet sem újdonság a törzsfőnököknek, és újra arra készülnek, hogy borítsák a papírformát.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Hogy tetszett a cikk?

Ajánlás
Kultúra
Ez a weboldal is sütiket használ!X

A kényelmes böngészés érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheted az Adatkezelési tájékoztatónkat és a sütik használatának részletes leírását. A sütikkel kapcsolatos beállításaidat a későbbiekben bármikor módosíthatod a láblécben található Süti kezelési beállítások feliratra kattintva.