Öröm és bánat Afrikában (II. rész) – Sztárok és csalódások

A válogatott periódusban befejezték az Afrika-kupa selejtezőit, ahol a hagyományokhoz híven nem maradtunk meglepetések nélkül. Két újonc is ott lehet majd a következő tornán és két, az ötvenes években még alapítónak számító, jelenleg viszont nehéz helyzetben lévő ország is visszatérhet hosszú szünet után a kontinensbajnokságra, miközben az utóbbi évek meghatározó válogatottjai közül több is elvérzett a selejtezőben. A második részben Afrika legerősebb nemzeti csapataival foglalkozunk, szót ejtünk a legnagyobb csalódásokról és a selejtezősorozat botrányos lezárásáról is.

 

Nagyhalak és megszokott arcok

Az Afrika-kupa legutóbb tárgyalt meglepetései mellett jónéhány sztáralakulat is behúzta a kvalifikációt többé kevésbé magabiztos teljesítménnyel. A címvédő Algéria például immár 24 meccsesre nyújtotta veretlenségi sorozatát és a láttottak alapján a „sivatagi rókák” nagyon könnyen megdönthetik Elefántcsontpart 2011 és 2013 között felállított 26-os kontinentális rekordját. Djamel Belmadi továbbra is a rutinos (sivatagi) rókáira épít elsősorban, de most Rachid Ghezzal (Besiktas) is villogott, négy év után szerzett újra gólt a nemzeti csapatban, de bemutatkozott a az ifjú középpályás, Ramiz Zerrouki (FC Twente) is, míg 28 évesen szerezte meg első válogatott gólját Farid Boulaya (FC Metz). Tovább növelheti a szurkolók optimizmusát, hogy a csapat magasan a legtöbb lőtt góllal, 19-cel zárta a selejtezősorozatot, melyet így már 11 különböző játékos szerzett.

A legtöbbre taksált kerettel rendelkező Szenegálban viszont a magabiztos kvalifikáció ellenére áll a bál Aliou Cissé körül, aki mostanában egy háromvédős felállással kísérletezik. Ez most csak két döntetlenre volt elegendő, ráadásul a gyengécske Szváziföld ellen csak a hosszabbításban sikerült elkerülni a csúfos vereséget, így a helyi szaksajtóban hatalmas össztűz zúdul a szövetségi kapitányra. Cissének azért meglehetősen nehéz helyzete volt csapata összeállításakor, hiszen az eredeti keret 13 játékosát tartották vissza a klubok a COVID-ra hivatkozva, akiket hirtelen kellett pótolni. Így viszont olyan játékosok mutatkoztak be „Teranga oroszlánjai” között, mint a csapat mellett most elköteleződő trió: Abdou Diallo (Paris Saint-Germain), Fodé Ballo-Touré (AS Monaco) és Nampalys Mendy (Leicester City), de a legújabb tehetségek közül debütált a 18 esztendős Pape Matar Sarr (FC Metz) és a 19 éves Abdallah Sima (Slavia Praha) is.

A legutóbb bronzérmes Nigéria is magabiztosan húzta be az újabb kvalifikációt, a sok kihagyás után lassan magára találó Victor Osimhen (Napoli) ötödik találatával a selejtezők társgólkirály a lett, de mellette a belga gólkirályjelölt Paul Onuachu (RC Genk) is beindult a „szuper sasok” gárdájában is. A két éve elődöntős Tunézia egyedülálló módon zsinórban 15. alkalommal biztosította be részvételét az Afrika-kupán, ráadásul nem csak Laidouni mutatkozott be a nemzeti csapatban, hanem az alig 20 esztendős új tehetség, Anis Ben Slimane (Bröndby IF) is remek gólt szerzett.

Mohamed Salah nélkül ugyan csak két döntetlennel indított, sztárja visszatérése után viszont valamelyest helyreállította a renoméját Egyiptom és veretlenül hozta a továbbjutást. Ezzel együtt az új szövetségi kapitány, Hossam El-Badry megítélése még mindig elég kétséges. Még nehezebb hova tenni Kamerun teljesítményét, mely a következő torna rendezőjeként tét nélkül vett részt a csoportjában. Ezt ugyan meg is nyerték Toni Conceicao tanítványai, a teljesítményük viszont rendkívül hullámzó volt, így igen bizonytalan, mit várhatunk majd tőlük a jövő évi tornán.

Úgy tűnik, a kontinens egyik legnagyobb sztárja, Pierre-Emerick Aubameyang körül végre ütőképes csapat kezd körvonalazódni Gabonban, melyben a komoly afrikai tapasztalatokkal rendelkező Patrice Neveu érdemei is elévülhetetlenek. Denis Bouanga (AS Saint-Étienne) eddig is főszerepet játszott az előkészítésben, most pedig a török góllövőlistát vezető Aaron Boupendza (Hatayspor) egy bombagóllal jelezete, hogy rá is lehet számítani a befejezéseknél, miközben a középpályán Guélor Kanga (Crvena Zvezda), Mario Lemina (Fulham FC) és Didier N’Dong (Dijon) egyre jobban összeérik. Az viszont figyelmeztető jel lehet, hogy amikor az utolsó, a „párducok” számára már tét nélküli fordulóban tartalékosan álltak fel, sima vereséget szenvedtek Angolában.

Ahogy várható volt talán, Vahid Halilhodzic nagyon masszív csapattá gyúrta Marokkót, mely egyetlen gólt kapott a hat csoportmeccsén. A március végi selejtezőkön hosszú, hosszú kálváriát követően végre bemutatkozohatott a válogatottban Munir El Haddadi (Sevilla FC) is, aki rögtön győztes gólt is jegyzett Burundi ellen. Nála is fontosabb talán, hogy a kérdőjeles poszton, balhátvédként is debütált egy új ember, a korábban még az olasz válogatottsággal kacérkodó Adam Masina (Watford FC), aki tovább erősítheti az „Atlasz oroszlánjainak” védekezését.

Patrice Beaumelle keze alatt kezdi végre régi önmagát idézni Elefántcsontpart, mely két magabiztos győzelmet aratott, viszont a 35 millió eurós tini, Amad Diallo (Manchester United) hiába került először keretbe, még nem mutatkozott be a felnőtt válogatottban. Ghána viszont továbbra sem túl meggyőző Charles Akonnor irányításával, a „fekete csillagok” között viszont az új sztárjelölt, Mohamed Kudus (Ajax) megkezdte a csillogást, hiszen első válogatott gólja pontot ért Dél-Afrika ellen, majd két asszisztot is kiosztott a zárófordulóban.

A számos figyelemreméltó tehetséget felvonultató két fiatal csapat, Guinea és Mali ismét egy csoportból jutott tovább kart karba öltve, de Burkina Faso is egy rendkívül ígéretes csapattal tér vissza a kontinensbajnokságra egy kihagyott torna után. A többi kvalifikált gárda számára az is hatalmas teljesítmény, hogy zsinórban harmadszor lehet ott az Afrika-kupán Zimbabwe, akárcsak a lassan nemzeti hőssé váló Baciro Candé irányításával a korábban sehol sem jegyzett kiscsapat, Bissau-Guinea. Az elismerés hasonlóan jár Mauritániában a francia Corentin Martins-nek is, aki a legutóbbi történelmi kvalifikáció után most is ki tudta használni tanítványaival, hogy viszonylag könnyű selejtezőcsoportba kerültek, amit végül a második helyen sikerült abszolválniuk.


 

Botrányos befejezés

Bár az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) három nappal a meccse előtt függesztette fel az amúgy már biztosan kieső Csád tagságát és zárta ki így az ANK-selejtezőkből, ugyanis a sportminiszter beavatkozott a helyi szövetség működésébe és leváltotta a vezetését. Később mégsem ez bizonyult a legnagyobb botránynak, hanem a Sierra Leonéban történő események.

Benin ugyanis sorsdöntő mérkőzésre utazott Freetown-ba, melyen egy döntetlen elég lett volna nekik az újabb kvalifikáció bebiztosításához. A stadionhoz érkezve azonban a rendezők nem engedték a csapatot leszállni a buszról, mondván, hogy hat játékos (ráadásul hat fontos játékos) pozitív leletet produkált a reptéren kötelezően megejtett COVID-teszteken. A beniniek mindezt felháborodva utasították vissza, hiszen az elutazás előtt maguk is végeztek teszteket és akkor még kivétel nélkül mindenkinek negatívak voltak az eredményei. Több órás huzavona után végül visszatértek a szállodájukba, majd másnap hazarepültek, ahol egy újabb teszten ismét mindenki egészségesnek bizonyult.

A CAF végül úgy döntött, júniusban pótolják be az elmaradt mérkőzést, bár még pontosan nem tudni, mikor, hiszen Beninnek világbajnoki selejtezői is lesznek a nemzetközi meccsekre kijelölt periódusban, míg Sierra Leone csak erre az összecsapásra készülhet majd, ugyanis már elvérzett a vb előselejtezőin. Mindenesetre a hasonló helyzetek elkerülése érdekében független COVID-tesztelő bizottság fellállítását is tervbe vették.


 

A legkínosabb kudarcok

A legkellemetlenebb csalódások közé mindenképpen odakívánkozik a kontinens egyik legtehetősebb országának, Dél-Afrikának az újabb bukása. A Bafana Bafana legutóbb a hazai Egyiptomot is elbúcsúztatva az Afrika-kupa negyeddöntőjéig jutott, most azonban az új szövegségi kapitánnyal, Molefi Ntsekivel igencsak akadozott a támadógépezet. Hiába dominálták márciusi meccseiket is, Ghána ellen csak egy egyenlítés jött össze, majd a Szudán elleni vereséggel lett teljes az összeomlás. A bukás után Ntsekit már el is bocsátották, egyelőre igencsak bizonytalan, mit várhatunk a vb-selejtezőkön Dél-Afrikától.

Talán még fájdalmasabb Zambia kudarca, hiszen zsinórban harmadszor vérzett el már az ANK-selejtezőkön a 2012-es aranyérmes. Pedig a keret hemzseg a tehetségektől, akik a 2017-es U20-világbajnokságon már megmutatták, mire képesek. A szurkolók most egyelőre azzal vigasztalódhatnak, hogy Patson Daka (RB Salzburg) a selejtezősorozat társgólkirálya lett, az utolsó meccsen pedig legalább a Zambézy-derbyt meg tudták nyerni némiképp visszavágva ezzel Zimbabwénak.

Novemberben még azon merengtünk el, hogy jövőre talán újra ott lehet mindkét Kongó az Afrika-kupán, végül azonban mindkét szomszéd csúnyán elvérzett a selejtezőkben. Úgy tűnik, a nagyobbik testvér, a 2015-ben még bronzérmes Kongói Demokratikus Köztársaság nem bírta túltenni magát korábbi ikonikus szövetségi kapitányuk, Florent Ibenge távozásán, bár az utolsó években már vele is egyre szerényebb volt a csapat teljesítménye. Arra azért nem számíthattak azonban a szurkolók, hogy Gambia és Gabon is túl nagy falat lesz a „leopárdoknak”. A kiesés után Marcel Tisserand (Fenerbahce) a szövetségre fakadt ki elsősorban a szervezési problémák miatt, hangsúlyozva, hogy volt olyan idegenbeli selejtezőjük, amire csak a meccs napján érkeztek meg és az utazást követően kevés idejük volt az akklimatizációra. Bár a korábban említett ügy miatt a Nemzetközi Spordöntőbíróság tárgyalása még adhat egy halovány esélyt a kongóiaknak, a gyorsan megbukó Christian N’Sengi már biztos nem lesz ott a kispadon, a hírek szerint a helyi szövetség most egy külföldi edzőben látja a kilábalás letéteményesét (leginkább a belga Michel Preud’homme megkörnyékezéséről lehet hallani).

A kisebbik Kongói Köztársaság sokáig igen biztatóan teljesített a brazil Valdo irányításával, az utolsó két forduló előtt lejáró szerződését azonban a szövetség nem hosszabbította meg egyes beszámolók szerint anyagi okokból, míg más híresztelés szerint a szövetség elnöke lépte át alkalmanként a feladatkörét és igyekezett beleszólni a kezdőcsapat összeállításába. Mindenesetre az edzőváltásnak pofára esés lett a vége, egy rutintalanabb hazai edzővel a kispadon Bissau-Guineában csúfos vereséget szenvedtek a „vörös ördögök”.

Kellemetlen csalódás lett az északír Johnny McKinstry kalandja is Ugandában, hiszen az utóbbi években biztató fejlődést mutató „darvak”, most történelmi vereséget szenvedtek Dél-Szudánban, majd nagy meglepetésre Malawival szemben is alulmaradtak, így két torna után a következőn nem lehetnek ott. A csapat nagyja mindenesetre még mindig elég fiatal, az U20 Afrika-kupán pedig idén ezüstérmet szerzett az utánpótlásgárda is, így van remény a további fejlődésre Ugandában. Az emblematikus, korábban a kontinensen szereplő legjobb játékosnak is megválasztott Denis Onyango (Mamelodi Sundowns) viszont most nem lesz ott az Afrika-kupán, sőt 35 évesen már kétséges, lesz-e még rá módja, az utódját pedig nem lesz könnyű megtalálni Ugandában.

Talán már nem is kell a kellemetlen meglepetések közé sorolnunk Angola szereplését, hiszen hiába jelentkezik kontinentális szinten egész stabil bajnoksággal az ország és néhány tehetséges európai légióssal is, a „fekete antilopok” szereplése mindig nagyon rapszodikus. A vb-előselejtezőn például oda-vissza legyőzték még Gambiát, hogy aztán az ANK-selejtezőkön kétszer is alulmaradjanak vele szemben.


 

Akik élnek, északnak mennek

Az eddigiekből is érződött talán és a kvalifikált csapatok alábbi térképére pillantva pedig rögtön szemléletes is lehet, hogy elsősorban azok a nyugat-afrikai országok szerepeltek jól, melyekből az amúgy rosszabb gazdasági helyzet miatt szinte minden tehetség azonnal légióséletbe kezd, amint teheti. Léteznek persze olyan antropológiai elméletek is, melyek a nyugat-afrikai népek izomzatának felépítését tartják kedvezőbbnek a rövidebb sprintekhez és ezen keresztül a labdarúgáshoz, míg a kelet-afrikai népek izomzatát a hosszú távú megterheléshez, azonban mindenképpen felfedezhettünk a jelenség hátterében (futball)társadadlmi magyarázatokat is.

Hiszen a sokszor európai tulajdonú futballakadémiák hálózata is a nyugat-afrikai régióban épült ki a leginkább, mivel itt ezek egészen alacsony áron tarthatóak fenn és egészen olcsón kerülhetnek tehetséges labdarúgópalánták aztán a fenntartó egyesületekhez minimális kockázattal, anélkül, hogy akár a későbbiekben jelentős nevelési díjakat kellene fizetni értük. 

A kisebb-nagyobb európai klubokban aztán számos nehéz megpróbáltatáson, beilleszkedési nehézségen, kulturális sokkon kell még a családi környezetből érzékeny korban kiszakadó afrikai ifjoncoknak átesniük, amiken például az európai tehetségeknek nem, ugyanakkor sokkal fejlettebb körülmények között valódi lehetőségük nyílik egy profi labdarúgókarrier felépítésére.

Így aztán a jövőre esedékes Afrika-kupa 24-es mezőnyének a felét is a nyugati régió válogatottai teszik majd ki, hozzájuk pedig a sok szempontból kiváltságos helyzetben lévő északi régió négy meghatározó csapata is csatlakozik, egyedül a polgárháborús állapotokkal küszködő Líbia kényszerül távolmaradni a tornától.

Az Afrikában az átlagnál valamivel tehetősebbnek számító déli régióból csak kisebb mértékű a futballmigráció, az infrastrukturális háttér szintje azonban nyilván jócskán elmarad a világ elitjétől. Ez jól tetten érhető a mostani eredményeken is, voltaképpen nyugodtan kijelenthetjük, hogy mind a közép-afrikai, mind a dél-afrikai zóna komoly válságba látszik sodródni és a korábban jelentős erőnek számító válogatottjaik sorban véreztek el a kisebb, de javarészt európai légiósokra építő csapatokkal szemben. Az egyelőre kérdéses, hogyan tudnak erre reagálni a jövőben, mindenesetre a következő Afrika-kupa csoportjainak június 25-én esedékes sorsolásán egyelőre csak néhány képviselőjük lesz érdekelt és ők sem túl vérmes reményekkel.

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x