Akiktől többet vártunk – Félévi PL-értékelő – III. rész

Utolsó részéhez ért cikksorozatunk, melyben a pontvadászat feléhez közeledve sorra vesszük a Premier League eddigi szezonjának ilyen-olyan okokból kiemelendő szereplőit. Zárásként a bajnokság eddigi legnagyobb csalódásaira vetünk pillantást.

(X) Regisztrálj az Unibetre és 20.000 Ft üdvözlőbónuszt kaphatsz ajándékba!


 

Rég nem övezte akkora figyelem a Stamford Bridge környékét, mint előző nyáron.

Miután Frank Lampard pályakezdő edzőként, a keret legjobb játékosának elvesztése után is BL-be juttatta csapatát, a klublegendával szemben jelentősen megnőttek az elvárások: a londoniak korábbi átigazolási tiltásuknak köszönhetően szinte vetélytárs nélkül tudtak költekezni a pandémia miatt felborult piacon, aminek közel 250 millió eltapsolt euró és féltucatnyi új játékos lett az eredménye. Az érkezők közül is kiemelkedett Timo Werner és Kai Havertz párosa – egyértelmű volt, hogy Lampard második idényének megítélése nagyban múlik majd azon, mit tud kihozni a Bundesligában csillogó fiatal sztárokból. 

Márpedig felesleges sokat szépíteni a helyzeten, a német duó egyelőre közel sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. Werner kifejezetten biztatóan indított: első két bajnokiján egyaránt kiharcolt tizenegyesekkel vétette észre magát, rövid időn belül pedig már gólokat is felvéshettünk neve mellé. A novemberi válogatott szünetig úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben (nyolc forduló alatt összesen négy gólnál és egy gólpassznál járt), ám

a nemzeti tizenegynél tett kitérő óta gyakorlatilag csak önmaga paródiája a támadó.

Minden sorozatot figyelembe véve 12 találkozón át maradt gólképtelen (4.3 xG-re elegendő lehetőséget elpuskázva ez idő alatt), a rossz sorozat megtöréséhez pedig a negyedik vonalbeli Morecambe elleni FA-kupa-mérkőzésre volt szüksége. 

Az igazi gond pedig, hogy mezőnyben szinte semmivel nem tudja kompenzálni a kapu előtti pechszériát. A „Kékek” támadásai rendre elhalnak a többnyire feltűnően komfortzónán kívül, egészen a bal oldali partvonal mellett szerepeltetett játékosnál, aki jelenleg sem szélsőként, sem egyedüli centerként nem képes legnagyobb erényeit – sebességét és labda nélküli helyezkedését – kamatoztatni. A legkézenfekvőbb megoldást talán az jelenthetné, ha a szélen galoppozó Chilwellnek több teret hagyva, beljebbről indulva támadhatná az ellenfél kapuját. Viszont hiába állítható számai alapján nagy magabiztossággal, hogy hamarosan újra formába lendül (meccsenkénti 0.43 npxG-jével még így is a liga élmezőnyéhez sorolható), jelenleg nehéz lenne érveket találni amellett, hogy miért a németnek kéne szerepelnie akár a balszélen végre egészséges Pulisic és Hudson-Odoi, akár a kilencesként megbízhatóan termelő Giroud-Abraham páros valamelyikének helyén.

 

Van, hogy a gólvonalról se megy…

 

Honfitársának szintén nem indult egyszerűen a szigetországi kaland – igaz, ebben a sportszakmai okok mellett egy, az elmondások szerint igen súlyos tünetekkel párosuló koronavírus-fertőzés is alaposan közrejátszhatott. Egyelőre úgy tűnik, Havertz saját sokoldalúságának válik áldozatává: az első hetekben jobbszélsőként, középcsatárként, tízesként és nyolcaként is szerepelt, így talán nem meglepő, hogy nehezebben találta helyét az új környezetben. Jelenleg úgy tűnik,

Lampard hosszabb távon is a 4-3-3-as hadrend mellett tette le voksát, amivel viszont közel sem tudja a legtöbbet kihozni legdrágább nyári szerzeményéből.

Havertz legnagyobb erénye szintén labda nélküli mozgása, nagyszerű érzékkel képes a tizenhatost, vagy adott esetben a védelem mögötti területet támadni, ahogy azt a Manchester City elleni rövid cameója során is megvillantotta hajrában adott gólpassza előtt. Mélyebben, nyolcasként játszva viszont jóval kevesebbszer kerül veszélyes pozícióba: Londonban mérkőzésenként háromnál is kevesebb labdaérintése van a tizenhatoson belül, ami drasztikus visszaesés az utolsó németországi szezonjában átlagolt 5.5-höz képest, szinte csak feleannyit lő, mint korábban (meccsenként 2.1 helyett 1.1-szer), kísérlethez vezető megmozdulásainak száma pedig 4.3-ról 3.1-re csökkent. Kétségtelen, egyik német játékos sem hozza eddig a remélt szintet, de szenvedésükben az edzői döntések is vastagon szerepet játszanak.


 

Nem kell nagyon eltávolodjunk London kék felétől, hogy másik csalódást keltő csatárteljesítményt találjunk. Szeptemberben az Emiratesben is optimizmussal telve tekintettek a jövőbe: még mindenki emlékezetében élénken éltek az augusztusi FA-kupa-győzelem képei, ráadásul hónapokon át tartó huzavonát követően a siker legnagyobb letéteményesét, a szerződése utolsó évébe érő Pierre-Emerick Aubameyangot is sikerült két további szezonra a klubhoz láncolni. Bizonyos szempontból érthető volt a fanatikusok öröme. A gaboni támadó amellett, hogy az elődöntőben és a döntőben egyaránt duplázott, az egész idény során kiegyensúlyozottan termelt. Miután két évvel korábban holtversenyben elhódította a liga aranycipőjét, tavaly is mindössze egyetlen találattal maradt le az élen végző Jamie Vardy mögött – kétség nem férhetett hozzá, hogy személyében nem csak az Arsenal, de az egész bajnokság egyik legkiválóbb mesterlövészét tisztelhetjük.

 

Idén hatalmasat zuhant a csapatkapitány teljesítménye

 

Az „Ágyúsok” azonban úgy tűnik, a hosszabbítással ugyanabba a hibába estek, amit két évvel ezelőtt Mesut Özil kapcsán is elkövettek, azaz egy, a zeniten túl járó játékosnak kínáltak olyan magas fizetést, amiből a korral járó elkerülhetetlen visszaesés esetén nem tudnak majd kihátrálni. Az új megállapodással nem a következő esztendők várható teljesítményét, hanem a múltban nyújtott produkciót díjazzák, ami egy, az Arsenal helyzetében lévő klub esetében megbocsáthatatlan hiba (és akkor még nem is említettük a szintén magas bérrel és többéves kontraktussal magukhoz csábítgatott 32 éves Willian esetét).

Hiába szerzett a napokban két gólt a Newcastle ellen, Aubameyang számai idén borzasztóan középszerűen festenek.

Öt találatával a góllövőlista első húsz helyezettje közé se fér be, ami viszont igazán aggasztó, hogy a gyenge teljesítményt nem lehet a kapu előtti balszerencsére fogni – meccsenkénti 0.31 npxG-jével még ennél is hátrébb áll a vonatkozó rangsorban. Bár ilyen drasztikus visszaesést aligha vizionált bárki is a szezon kezdetekor, a figyelmeztető jelek már a hosszabbítás előtt is láthatóak voltak. Londonban töltött két és fél éve során minden idényben egyre kevesebbszer került helyzetbe (első félszezonjában 0.58 npxG/90, majd 0.55, tavaly pedig 0.41), ráadásul fokozatosan egyre veszélytelenebb helyekről próbálkozott (kezdetben 0.25 npxG lövésenként, később 0.19, 0.16, idén pedig 0.14). Mindehhez érdemes hozzávenni, hogy míg a gaboni egész karrierje során legjobb esetben átlagos, vagy inkább átlag alatti befejező volt, új szerződését épp egy olyan idénnyel érdemelte ki, amikor az elmúlt hat szezonból először számottevő módon túlteljesítette várható számait –

hiába tűnik úgy, hogy csapata felfelé ívelő formájával valamelyest Aubameyang is kezd magára találni, nem biztos, hogy elvárható, hogy újra tavalyi formájában tündököljön…


 

Az alsóházban, még pontosabban a tabella legalján kell keresni az előző szezon legnagyobb szenzációját nyújtó Sheffield Unitedet. Ez önmagában talán nem is annyira meglepő – másfél évvel ezelőtti feljutásukkor mindenki atombiztos kiesőnek jósolta Chris Wilder alakulatát, ahogy az is konszenzus tárgyát képezte, hogy a „Pengék” rendelkeznek a liga leggyengébb keretével. Utóbbit hellyel-közzel még mindig elfogadhatjuk igaznak, ám ez nem indok arra, hogy a csapat a tavalyi felsőházas helyezést követően miért robog megállíthatatlanul a Premier League történetének leggyengébb szezonja felé. A nem éppen kívánatos csúcsot a Derby County tartja a 2007-’08-as évadban bemutatott pokoljárásával, akik bár a pontvadászatot 11 egységgel zárták, a szezon felére már összekapartak hét pontot – Wilderék 19 kör után ötnél tartanak. Ilyen pocsék szereplés esetén fontos leszögezni, hogy az eredmények igencsak kegyetlenek a Sheffield Uniteddel.

A csapat masszívan alulteljesít mindkét kapu előtt, amit jól jelez, hogy a nem feltétlen mérvadó, de azért bizonyos mértékben jelzésértékű „várható pontok” alapján a gárdának a kiesőzónán kívül lenne a helye. 

A vesszőfutás egyik fő okaként a bal oldali középhátvéd, Jack O’Connell hiányát jelölhetjük meg. Wilder sajátos, felfutó belső védőkkel operáló rendszerében kulcsszerep hárult a bekkre, akinek hosszú távú kiválásával (és a bal oldali hármas másik két tagjának, John Flecknek és Enda Stevensnek kisebb sérüléseivel) szinte teljesen meg volt lőve az együttes balszárnya. Az igazi probléma viszont akkor kezdődik, ha eljut a labda a kapu elé. A Sheffield United 18.4 xG-t alakított ki eddig a szezonban (amivel fel tudják venni a versenyt legtöbb közvetlen vetélytársukkal), de ebből mindössze 10 alkalommal tudtak betalálni – nincs mit szépíteni rajta,

Wildernek egyszerűen nincsenek kellően jó támadói a PL-ben maradáshoz.

Öt góljával jelenleg egyedül David McGoldrick nevezhető valamelyest megbízhatónak az ellenfél tizenhatosán belül, mellette egyedül Oliver McBurnie jegyzett egyetlen egy akciógólt a támadósorból. Külön csalódást keltő a Liverpooltól megszerzett ígéret, Rhian Brewster, akivel egyelőre inkább csak kiegészítő emberként számolnak új állomáshelyén – nulla kanadai pontját látva ez hamar érthetővé válik. 

 

Nem igazán váltak be Wilder új szerzeményei

 

Nem a fiatal center az egyetlen gyengébben teljesítő nyári igazolás. A tavalyi szezonban remekelő kölcsönkapus, Dean Henderson elvesztése után gyakorlatilag nem az volt a kérdés, meg fog-e gyengülni a Sheffield United hátsó alakzata, hanem az, hogy mennyivel. Végül a fiatal angol hálóőrre, Aaron Ramsdale-re esett a választás, aki finoman szólva sem tudja betölteni az elődje által hagyott űrt. Míg Henderson a Post-Shot xG-je alapján az előző idényben több, mint öt góltól mentette meg csapatát, Ramsdale jelenleg majdnem hárommal többször kapitulált, mint ahogy az elvárható volna – aligha kell ragozni, mekkora különbséget tud ez jelenteni, főleg egy ennyire gólképtelen gárda esetében.

A leírtak ellenére üdvözítő látni, hogy nincs terítéken Chris Wilder menesztése. Az idei szezont minden bizonnyal már temethetik a Bramall Lane-en, de a jelek szerint a klubvezetés is látja, hogy az együttes felemelkedése során kiépített környezet továbbra is ideális ahhoz, hogy akár első nekifutásra visszatérjenek a „Pengék” az élvonalba – ne lepődjünk meg, ha a döntést másfél év múlva egy lapon emlegetjük majd Hasenhüttl és a Southampton esetével.

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x