Akire Capello is felnéz – Giovanni Trapattoni

2005 novemberében az olasz állami televízió, a Rai adásában a Juventus akkori szakvezetője Fabio Capello, arra a kérdésre, hogy melyik szakembert tartja magánál sikeresebbnek, azt a választ adta: Giovanni Trapattoni. Trapattoni a legsikeresebb olasz edző a tekintetben, hogy négy országban összesen tíz bajnoki címet hódított el (hatot a Juventusszal, egyet-egyet az Interrel, a Salzburggal, a Benficával és a Bayern Münchennel). 1989-ben – esélytelenként – ő volt az Inter hosszú ideig utolsó bajnoki címének a kovácsa is. Ennek köszönhetően hét elnyert scudettóval szintén ő a Serie A történetének legsikeresebb edzője (Capellóval egyetemben, de Capellót megfosztották a Calciopoli miatt a Juventusszal elhódított két bajnoki címétől). Ezúttal az ő tevékenységét és legkiemelkedőbb eredményeit vizsgálom.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A Rocco vs. Herrera cikksorozatban részletesen elemeztem a catenaccio evolúcióját, ezért ezt nem tárgyalom újra. A hatvanas években az olasz klubok és a válogatott számos sikert értek el, de a hetvenes években ezt a vonalat eredményességben csupán a Squadra Azzurra tudta többé-kevésbé tartani: az 1970-es vb-ezüst és egy új korszakot nyitó, 1978-as negyedik helyezés emelkedik ki. A milánói együttesek dinamizmusa kifutotta magát, miközben az olasz rekordbajnok Juventus megpróbált minden követ megmozgatni, hogy ismét régi fényében tündökölhessen, és a hőn áhított nemzetközi áttörést is elvárták szurkolói az ekkoriban már Giampiero Boniperti elnöklése alatt újra tündöklésnek induló egyesülettől. A hatvanas évekbeli olasz sikereket megalapozó catenaccio ellen a versenytársak megoldást kerestek. Ekkoriban született meg a holland totális futball, amely egy kiismerhetetlenségre és állandó helyváltoztatásra építő játékelmélet.

 

Háttér

Egyszer minden játékrendszer felett eljár az idő, így volt ez a catenaccióval is: kiismerhetővé vált, és már nem volt elég hatékony. A holland totális futball végül átvette a vezető szerepet Európában minden más futballkultúrával szemben. Ezt az időszakot tökéletesen jellemzi a zsinórban négy Bajnokcsapatok Európa-kupáját elhódító holland uralom. Az Ajax háromszor ért fel Európa csúcsára, legyőzve többek közt az Intert és a Juventust is az 1972-es és az 1973-as finálékban.

A második világháborút követően a hetvenes évek jelentették az olasz futball legsikertelenebb időszakát. Ekkor született a legkevesebb gól a hazai pontvadászatban (a mérkőzésenkénti gólátlag nem érte el a kettőt), és ez egy újabb időszak volt, amikor az olasz futballnak választ kellett találnia a növekvő nemzetközi versenyhelyzetre.

Ahogy a talján futball történetében mindig, ezúttal is az innovatív szakvezetők taktikai felkészültségének köszönhetően lábaltak ki e kritikus helyzetből.

Megszületett a zona mista, amelyet a határokon túl leginkább csak gioco all’italianának (játék olasz módra) hívnak. Ez az elképzelés választ kívánt adni az európai uralmat átvevő totális futballal szemben. A szisztéma a Torino Calcio szakvezetője, Luigi „Gigi” Radice és Trapattoni nevéhez köthető magasabb szinten, és Enzo Bearzot is ezt alkalmazva jutott a világ tetejére a válogatottal. Ez a játékrendszer a holland totális futball stílusjegyeit ötvözte az olasz játékelmélettel. A zónavédekezés és az emberfogás egyszerre kapott szerepet, miközben a Ternana csapatánál dolgozó Corrado Vicini vezetésével a totális futballra oly jellemző kötetlen pozíciók alkalmazása is előtérbe kerülhetett Olaszországban.

Az eredeti holland elgondolásban a folyamatos elmozgásra és kiismerhetetlenségre építő támadófutballban a posztját elhagyó játékos helyét egy csapattársa foglalta el. Ennek köszönhetően az alapfelállás gyakorlatilag változatlan maradhatott, miközben e játék optimális esetben a követő emberfogást hatástalanná tette.

Trapattoni kezdetben egykori klubja, az AC Milan szolgálatában kezdte meg edzői karrierjét, majd egy KEK-döntőt és egy bajnoki harmadik helyezést követően vált meglepetésszerűen a Juventus szakvezetőjévé. A tréner a zona mista alkalmazásával egy defenzív, modernebb alapokra épülő Juventust irányított. Ebben az aszimmetrikus játékrendszerben minden egyes játékosnak megvolt a maga feladata, és tudnia kellett, hogy csapattársának elmozgása esetén hol kell tartózkodnia a pályán az adott pillanatban. Az irányító Michel Platini szabadságot kapott a támadások hatékonyságának érdekében, emellett személyre szabott feladatai is voltak.

Trapattoni szakmai munkájának köszönhetően a Juventus történetének legfényesebb időszakát ekkor élte. Az itáliai szakvezetőkre oly jellemző aprólékos, minden részletre kiterjedő felkészülés során olyan ábrák segítségével tanította játékosait, ahol a különböző játékhelyzetekben minden egyes csapattárs tartózkodási helyét felvázolta.

A cusanói szakvezető az alkalmazott, újragondolt Juventusában határtalan taktikai tudásáról és játékoskiválasztásáról vált ismertté. Játékelméletében labdarúgói – Massimiliano Allegri elképzeléseihez hasonlóan – támadásépítéskor rendre az ellenfél védelmi vonalai közt fellelhető, megjátszható üres területeket keresték. Ennek megfelelően a játékosok helyváltoztatásának is ütemszerűen úgy kellett történniük, hogy ezt a feltételt megteremthessék. Ekkoriban volt először felfedezhető a labda azonnali visszaszerzésére irányuló szándék, amennyiben a játékszert az együttes elveszítette. A zónavédekezést egyébként ekkoriban a kiváló Nils Liedholm vezette AS Roma fejlesztette tökélyre. A fővárosi együttes nem csupán Olaszországban jutott a csúcsra, de BEK-döntőt is játszhatott.

Trapattoninál rendre két belső középpályás játszott, miközben a pálya belső területeinek teljes kontrollját kérte játékosaitól. Támadóit állandóan mozgatva, Platini vagy Massimo Briaschi is mélységbe lépett vissza, hogy a védelmi vonalak közé beinduló társakat támadásba dobhassák. Amennyiben a belső védő a labda visszaszerzése érdekében fellépett presszionálni a középpályára, a libero a belső védő helyére lépett fel, lefedve ezzel az üresen hagyott területet.

Emellett az egyik szélsőhátvéd (Antonio Cabrini), amolyan Facchetti-szerepkörben fellépett a támadásokhoz, miközben a túloldalon társa tartotta a pozícióját. Ez egy olyan felállás, amelyben a négy védő a saját büntetőterülete előtti zónát szállta meg, és amely támadó fázisban háromvédős rendszerré vált.

A Bearzot-féle olasz válogatottban számos játékos kapott helyet Trapattoni Európa-verő Juventusából, de a világbajnok argentin válogatott is ebben a felállásban (3-5-2) uralta a világot a nyolcvanas években. Trapattoni legfontosabb állomása kétségkívül a torinói volt, ahol kezdetben a catenacciója Roccóéhoz hasonlóan félelmetes hatékonyságú kontratámadásokra épült, az ellenfelek számára azonban hamarosan kiismerhetővé vált.

Emellett az akkor első nemzetközi sikert Trapattonitól váró Juve-drukkerek is elégedetlenek voltak a védekező felfogást erőltető mesterrel. A sikerre nem kellett sokáig várni, hiszen rögtön debütáló torinói évében, 1977-ben ő volt az a szakvezető, aki a Zebrák történetében elsőként hódított el egy nagy nemzetközi trófeát, az akkori UEFA-kupát, amelyet később, második torinói edzői időszaka során megismételt 1993-ban, méghozzá Roberto Baggio kiemelkedő játékának köszönhetően.

 

1977-ben a Juventus első európai serlegét Trap szállította Torinóba, majd Európa rekorderévé tette a Zebrákat

 

Ekkoriban Boniperti Juventusa Európát szerette volna meghódítani, és bár a Hamburger SV ellen elbukott BEK-döntő súlyos csapásként érte a Zebrákat, a külföldről igazolható klasszis labdarúgók segítségével a nyolcvanas évek elején a Juventus már kreatívabb futballt mutatott. Trapattoni folyamatosan érő együttese előbb a Kupagyőztesek Európa-kupáját, majd a Bajnokcsapatok Európa-kupáját hódította el. Trapattoni edzői nagyságát mutatja, hogy a korábban általa beépített, a támadások gördülékenységéért felelő és a scudetto elhódításában oroszlánrészt vállaló Liam Bradyt képes volt elengedni egy még nagyobb siker érdekében. Edzői döntései később őt igazolták. Tökéletesen építette be a regnálása alatt háromszor Aranylabdát elnyerő Platinit és Zbigniew Bonieket is.

 

Trapattoni és a gioco all’italiana Európa és a világ tetején

1983–1985 között Trapattoni három egymást követő évben vezette európai fináléba együttesét. Az 1984-es FC Porto ellen elhódított Kupagyőztesek Európa-kupáját keretbe foglaló két BEK-döntőben (1983 és 1985) hasonló elképzeléssel küldte pályára játékosait. Míg 1983-ban a Hamburg ellen meglepetésre elveszített döntőben a Trapattonira oly jellemző aszimmetrikus, zónavédekezést és emberfogást elegyítő taktika nem vezetett sikerre, 1985-ben, a tragikus körülmények között lejátszott döntőben már igen.

A folytonosságot jól példázza, hogy 1985-ben a kezdőcsapatában csak három változtatást hajtott végre a két évvel korábbi fináléhoz képest.

 

3-5-2 – Giovanni Trapattoni Európa-verő Juventusa a Liverpool ellen 1985-ben

 

Trapattoni rugalmas rendszerében a futballistáknak rendre ki kellett segíteniük egymást és felvenniük társuk eredeti pozícióját, ha a helyzet úgy kívánta. A tolódásos védekezés ellenére azonban Felix Magath találatával a németek gólt szereztek, ami végzetesnek bizonyult. A Platini vezette olasz támadások nem voltak kellően hatékonyak. Bár a libero Gaetano Scirea irányította támadásépítésben Cabrini felfutásai, Boniek és Platini villanásai javítottak a játékon, a világbajnok Paolo Rossi elszigetelt volt a csapat többi részétől, ennek is köszönhető Trapattoni változtatása a két évvel későbbi döntőben.

A Liverpool ellen azonos felállás mellett az új ember, a mélyen helyezkedő támadó, Briaschi kötötte össze Rossit az együttes többi részével, akik már Vicenzában is csapattársak voltak. A Liverpool erejét nézve a Juventus ugyanakkor jóval óvatosabban szervezte támadójátékát, miközben védekezésben továbbra is az emberfogást erőltette. A találkozót megelőző drámai események, a 39, többségében olasz halálos áldozatot követelő tragédia árnyékot vetett a mérkőzésre, ennek ellenére a vegyes lelkiállapottal egymásnak feszülő csapatok mérkőzésének színvonalára nem lehetett panasz. Trapattoni a rá jellemző szilárd védelemmel és az állandó mozgásban lévő támadótrióval lépett fel az angolokkal szemben. A támadásokban több szín volt, mint két évvel korábban. A Liverpool pedig különösen a kapott gólt követően vált agresszívvá támadásban.

 

A játék kezdeményezését átadó, saját térfelére visszahúzódó 5-4-1-es védekezési formát öltő Juventus a Liverpool labdaeladását követően villámgyorsan építi fel támadását

 

Az akció végén Cabrini szemből célozhatja meg az angolok kapuját

 

A torinóiak elsősorban Massimo Bonini és Platini mélységi passzaival építkeztek, és keresték támadótársaikat, miközben kontratámadásokra rendezkedtek be. Az agresszív, dinamikus Juventus – hol Bonini, hol Scirea vagy Marco Tardelli – az ellenfél két védelmi vonala közé való beékelődésével kísérletezett megbontani az angolok védelmét (ld. az alábbi ábrákon).

 

Trapattoni Allegrihez hasonlóan különös figyelmet fordított az ellenfél védelmi vonalai közt bejátszandó területek felkutatására

 


 

Trapattoni e húzással fiatal szakvezetőként tarolt Európában. Edzői nagyságát mutatja, hogy eredményessége a nyolcvanas évektől a mai napig párját ritkítja. Ő az egyetlen szakvezető, aki ugyanazzal a klubbal (a Juventusszal) elhódította az Európa Labdarúgó-szövetség mindhárom nagy nemzetközi kupasorozatát: a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, a Kupagyőztesek Európa-kupáját és két ízben az UEFA-kupát is. Nem sokkal később az Európai Szuperkupát és a Világkupát is Torinóba szállította, ezzel a Juventus lett az első európai klub, amelynek sikerült ez a bravúr.

 


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

Trapattoni késői edzői korszakában szövetségi kapitányként megbukott az olasz válogatott élén. A 2002-es világbajnokságon a Koreai Köztársaságot segítő bírói tévedések és az azt jelentő kiesés után a 2004-es Európa-bajnokságon sem tudott továbbjutni csoportjából. Tény ugyanakkor, hogy ő volt az a szövetségi kapitány, aki 2012-ben az ír nemzeti tizenegyet 24 év várakozás után kivezette az Eb-re. Bár Írországban kritizálták, a 2010-es világbajnoki pótselejtezőre veretlenül juttatta ki együttesét, Thierry Henry kezezése pedig a mai napig téma a szigetországban.

Kvalitásának és sikereinek ékes bizonyítéka, hogy 2005-ben, első és egyetlen Portugáliában töltött szezonjában, 11 év után újra bajnokot csinált a Benficából. Harminc évvel első torinói bajnoki címe után pedig a – Benficához hasonlóan egy évtizede bajnoki cím elnyerésére képtelen – Salzburgot is győzelemre vezette Ausztriában, 2007-ben.

 

Konklúzió

Cusano Milanino büszkesége, a volt olasz szövetségi kapitány Trapattoni közel 40 éves szakvezetői pályafutása az olasz egyetemes labdarúgás egyik legkiemelkedőbb karrierje. Nereo Rocco egyik kedvenc tanítványa felnőtt mestere szintjére, és különösen a nyolcvanas és kilencvenes években számos komoly nemzetközi sikert ért el. A vicces nyilatkozatairól, a müncheni sajtótájékoztatók egyikén elhíresült kirohanásáról is ismert mester Boniperti Juventusának szakvezetőjeként vált edzőnagysággá. A Torinóban egy évtized alatt elhódított hat bajnoki cím, a lejátszott négy nemzetközi kupadöntő is hozzásegítették ahhoz, hogy együttesét minden idők legerősebb Juventusaként tartja számon ma a szakma. A játékot értő, érző szakvezető erénye a tökéletességre való állandó törekvés és a hatékony rendszerek alkalmazása a defenzív futballelméletére épült elgondolásában, amivel újdonságot teremtett a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek első felében. Első torinói edzői korszaka után győztes hadvezérré vált Milánóban az Internazionale, Münchenben a Bayern, Lisszabonban a Benfica, Írországban a válogatott vagy éppen Ausztriában a Salzburg vezetőjeként, Itália egyik valaha volt legnagyobb szaktekintélyeként.

 


A szerző a Calcio Analyst Italia nevű nemzetközi podcast adás szerkesztője

5 1 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
DelJuve
15 napja

Sziasztok!

Áhhh…ez nagyon tetszik/tetszett…egyik kedvencem Trap.Mester!

Annyit az elemzéshez-leíráshoz hozzáfüznék, hogy az akkor nem éppen 3-5-2 volt…hanem 3-4-1-2(vagy 3-2-2-1-2)
Pont mint most az Atalanta Gasperini-vel.
A “tipíkus” 3-5-2öt Conte hozta divatva.
Most a Magyar válogatott is ezt játsza.
Jó egészséget kívánok neki!
Most jó lenne a Juvénál, a sok “nagy arcot”(pl.CR) helyre tenné!!!

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x