Számokkal igazolva – 3. rész, Everton

Médiafelületek és újságírók építenek teljes karriereket a szezon ezen részére – miközben a pavilonok mögött hazugság és manipuláció folyik. A médiamunkások apró, megkérdőjelezhető forrásokból terjesztenek totálisan igaztalan pletykákat, a játékosügynökök a futballistáik érdekében hamis információkat híresztelnek a sajtón keresztül, a klubok pedig kamu ajánlatokat tesznek, hogy lenyomják a kiszemeltjeik árait.

Igyekszünk hát ezt a cirkuszt – legalább kicsit – minőségi nézőpontokkal ellensúlyozni. A Premier League rajtja előtt végig fogunk venni három csapatot – a Manchester Unitedet, a Tottenhamet és az Evertont –, kizárólag analitikus megközelítéssel, azt vizsgálva, hogy a hiányosságokat mivel és kivel lehetne orvosolni, az opciókat kibővíteni vagy az eddig is meglévő erényeket felerősíteni. Illetve, ha valakire már lecsaptak, akkor meglessük, hogy problémamegoldás, taktikai átalakítás vagy megalománia.


A Premier League összes találkozójára fogadhatsz az Unibet oldalán, ahová a linkre kattintva azonnal regisztrálhatsz is, hogy még izgalmasabbá tedd a mérkőzéseket.


Harmadik, egyben utolsó csapatunk az Everton!

 

Az Everton – jó szokásához híven – unalmasan átlagos, mégis sokszínű idényt zárt le júliusban. Három, jól elkülönülő szakaszra vághatjuk a szezonjukat; a Marco Silvával szenvedésre, a feltámadásra Carlo Ancelottival, majd a visszatérést követő, felesleges, motiválatlan és értelmezhetetlen befejezésre. Az eredmény viszont akármi is történt, a szokásos:

középmezőny.

 

 


Ancelotti már jó pár éve nem az a kérlelhetetlen, kikezdhetetlen siker-gyáros, mint korábban, ennek ellenére a Liverpoolban rá kiszabott szerepre makulátlanul alkalmas. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy Farhad Moshiri azért hozta vissza a Szigetországba az olasz mestert, hogy az Everton 2017 után visszatérjen az európai kupaporondra – netalántán meg is ragadjon ott. A karantént követő időszak alapján, nem érdemes a cél realitását letagadni, mert négy meccset követően teljes mértékben elúsztak a kupaindulást érő helyek, ennek köszönhető a lejtmenet. Az viszont igen nagy magabiztossággal kijelenthető, hogy erősítés nélkül, a Leicesterrel kiegészülő top6-ba beékelődni, szinte lehetetlen. Hova kellett tehát igazolnia az Evertonnak, hogyan sikerültek a már nyélbe ütött transzferek és hol maradtak még lyukak?

 

Középpálya

 

Carlo gyakorlatilag az első pillanattól kezdve, nagyrészt 4-4-2-t játszat a csapattal. Könnyű és érthető döntés; ez neki a kályha, hiszen a mesterétől, Arrigo Sacchitól ezt örökölte meg és ez a modern futball legegyszerűbben működésbe hozható felállása. Azzal azonban szenvedett, hogy a középpálya közepén kik legyenek. A Maestro a receptre egy brusztoló verőember és egy passzer elegyét írta fel – de az orvosság azért megfeküdte a játékoskeret gyomrát. Előbbi szerepére Tom Davies mutatkozott a legjobb opciónak, míg utóbbi esetében Andre Gomes és Gylfi Sigurdsson váltotta egymást. Annyi probléma mutatkozott, hogy felsorolni is nehéz.

 

  • Először is; egyikük sem képes arra, hogy a labdakihozatal során helyre juttassa az áttörő passzt. A Statsbomb adatai alapján, progresszív átadások terén az Everton a hetedik helyen végzett. Igen ám, csakhogy a játékosok esetében, a negyedik helyen egy bizonyos Lucas Digne áll, akitől – hiába futott fantasztikus idényt – nem természetes ez a szám. A Liverpool két szélsővédőjétől ezt megszoktuk, hiszen Kloppéknak célzottan, megtervezett módon ők a játékszervezőik, de ez itt szimplán egy természetellenes helyzet, természetellenes megoldása.
    Digne mögött, házon belül a második a jobbhátvéd Djibril Sidibé, a harmadik az a Sigurdsson, aki csak Ancelotti alatt került visszább a középpálya centrumába, a negyedik a szintén jobbhátvéd Seamus Coleman, míg az első belső-középpályás, Tom Davies csak az ötödik helyen következik.
    Ha /90 percre vetítjük – hiszen például Gomes sokat hagyott ki a sérülése okán – akkor sem rózsásabb a helyzet. Ez esetben Digne-Sidibé-Coleman-Iwobi-Schneiderlin-Delph-Davies-Sigurdsson-Gomes a sorrend.
  • Aztán; az Everton csupán a 12. legtöbb kulcspasszt osztotta ki az előző év során, ráadásul szinte már mondanom sem kell, hogy ebből a város kék felének Alexander-Arnoldja, 70 kulcspasszal a gárda teljes termésének 22%-át, egy maga szállította.
  • xA és gólpasszok terén is közelebb sikerült végezni az Aston Villához és a Newcastle-höz, mint a nagyfiúkhoz; 30.3-as xA-ból jött össze 32 gólpassz, ami az egy szál büntetőjük, illetve két szerencsés öngól mellett azt jelenti, hogy az Everton 7 olyan találatot jegyzett, amit nem egy jó passz előzött meg.
  • Végezetül, de nagyon nem utolsósorban. Hiába próbálkoznak a negyedik legtöbb szerelési kísérlettel, ha ad1: nem nyerik meg őket túl jó arányban (csak összehasonlításképp, azokkal, akikkel egy polcra vetíti magát az együttes: Everton – 57%, Southampton – 61%, Wolves – 59%, Leicester – 61,5%, Tottenham – 63%). Ad2: Emellett se labdaszerzések, se visszaszerzett labdákban (interceptions és recoveries) nem bővelkednek. Megrugdosni, levállalni, faultolni az ellenfelet egy dolog – elvenni a játékszert és támadni vele, az egy másik.

 

Félreértés ne essék; sem Davies, sem Gomes nem rossz játékosok. Főleg nem egy angol középcsapat esetében – márpedig jelenidőben beszélve, az Everton az. Mindazonáltal, ha ennél magasabb célokért szeretnél küzdeni, nem őket keresed. Ancelottinak szüksége volt szerelésekre és labdaszerzésekre, fizikalitásra, arra, hogy legyen valakije, aki fel is tudja cipelni és legyen valakije, aki fel is tudja passzolni a labdát. Nem utolsósorban; még valaki, aki a remekül kezdő, aztán igencsak eltűnő középcsatárt, Calvert-Lewint megtámogatja.



Nyilván az elmúlt évek átigazolási bakijai után, mindenki azt várja, hogy a kékek idén is csak nagy neveket, de bután igazoltak. Szerintem ez nem igaz. Szerintem kivételesen pazar ablakot zártak. Ha ezzel a trióval, plusz biztosítékként Gomessel és Davies-szel valaki nem tudja LEGALÁBB megközelíteni a 7-8. helyek környékét, az egyértelmű blama.

Hiába kopnak ki minden percben egyre jobban és jobban a hozzá hasonló tízesek, James Rodrígueznek egy tulajdonsága vitathatatlan; tőle érkezni fognak a gólpasszt érő átadások. Allan két évvel ezelőtt a világ egyik legjobb formában futballozó hatos-nyolcas hibridjeként szántotta fel Sarri Napolijának középpályáját és most sem várnak tőle kevesebbet. Raklapszám érkező szerelések, megbízható passzjáték, brutális futómennyiség – és leginkább ész, térlátás, besegítés. Ha valaki bajba kerül, ő ott lesz kisegíteni. Abdoulaye Doucouré az ultra-verőember. Miközben bizalmat áraszt a jelenléte a társaiban, mert tudják, hogy rajta nem sokan fognak áttörni, tavaly Nigel Pearson érkezését követően azt is megmutatta a Watfordban, hogy akár az utolsó passzokat is gond nélkül a társak lábára varázsolja. Tudom, ez a számain nem annyira látszik, de ez pont olyasvalami, amire az adatok nem, ellenben a szemteszt emlékszik. És, ha ez nem elég, a brazil és a kolumbiai ismeri a trénert, dolgoztak már vele, míg Doucouré lassan PL-veterán. Semmilyen gond nem adódhat a beilleszkedéssel.

Egyúttal Ancelottinak sem lehet semmiféle kifogása.

 

Szélsővédők

 

Egyetlen egy helyen érzem vékonynak a keretet – természetesen a cikk legelején kifejtett célok eléréséhez – a védelem két szélén. És nem a két kezdő embert értem ezalatt, hiszen Digne és Coleman is több, mint tisztességes évadot tudhat maga mögött, mégha egy, az írnél komplexebb jobbhátvédet is elviselne a csapat. A gond mögöttük van, azaz, hogy nincs. Mert gyakorlatilag nincsen helyettesük. Coleman mögött a Schalkétől, kölcsönből visszaérkező Jonjoe Kenny várja a lehetőséget, a másik oldalon azonban csak egy semmiből érkező francia kölyök, Niels Nkounkou álldogál, akit a Marseille B csapatából kukázott ki Marcel Brands sportigazgató. Kenny évi 10-12 mérkőzésre akár még megfelelő is lehet, Digne esetében egy hosszabb kiesés a teljes csapatot felborítaná.

Ahogy azt már megszokhattátok, a smarterscout segítségét hívtam az alternatívák felfedéséhez. Ha Brands már úgyis meg tudott velük egyszer egyezni, én visszakopogtatnék a Watford ajtaján. Adam Masina minden bizonnyal boldogan játszana újra a Premier League-ben, ezzel párhuzamosan, a gárda az árát és a tavalyi teljesítményét figyelembevéve, nem kockáztatna nagyot a megszerzésével.

 

A problémák pontos felismerése és – például a Tottenhammel szemben – erre kidolgozott, kiváló megoldások. Ez jellemzi az Everton idei átigazolási piacát. Remek alap, és bizony komoly csalódás lenne, ha nem járna sikerrel.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x