Ausztrália: Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci?

A koronavírus sok fejtörést okozott (és még fog is okozni) a világ labdarúgásában, igaz ez különösen Ausztráliára, ahol a franchise-rendszerben működő bajnokság komoly nehézségekkel néz szembe a következő pár évben. A klubok dolgozóit, játékosokat küldenek „fizetés nélküli szabadságra”, a főszponzor 15 év után távozik, ahogy a játékosok is – ők főleg – Indiába.

 

PÉNZTELENSÉG

Kora tavasszal egyszerre zúdult minden baj az FFA és a liga vezetőinek a nyakába; a pandémia miatt márciusban Ausztráliában is félbeszakadt a bajnokság, a tv-s jogokat birtokló, nagyon komoly pénzügyi gondokkal küzdő FOXTEL pedig kapott az alkalmon és kiharcolta a szerződés újratárgyalását, amivel szintén komoly pénzektől esik el az A-League. Majd jött a Hyundai és bejelentette, hogy a cég elmúlt éveinek viszonylag gyengébb pénzügyi eredményei miatt 15 év után távozik az ausztrál labdarúgásból.

A legfájóbb talán mégiscsak a Fox Sports akadékoskodása volt a szövetségnek. Miután leállt a bajnokság, a Fox visszatartotta az utolsó negyedéves pénzeket egészen májusig. Csakhogy értsük, a TV-társaság 12 millió dollárt tartott vissza majdnem három hónapon keresztül.

Júniusban aztán végre sikerült valamiféle megállapodást tető alá hozni és nem csak az idei szezont adta végül végig a Fox Sports, de a hátralévő három év helyett már csak a következő, decemberben kezdődő bajnoki idényt közvetíti a sport csatorna, igaz, a liga így is nagyjából 20 millió dollárt bukott a szerződés lerövidítésén.

Az FFA és a FOXTEL hosszú háborúját követően már meg sem lepődtünk azon, hogy a klubokat tömörítő szervezet, az APFCA és a játékosok érdekeit védő PFA tervei közel sem egyeztek, így már mindenki felkészült egy újabb, kemény csatára. Ehhez képest viszonylag gyorsan sikerült tető alá hozni az üzletet, ami alapján a fizetési sapka 3,1 millió dollárról 2,3 millióra csökkent, 12 havi fizetés helyett 9 havi bért fognak kapni a játékosok, azonban nem lehet a már meglévő szerződéseket egyoldalúan módosítani. Ilyen feltételek mellett nem csoda, hogy sokan inkább másik országban folytatják karrierjüket, ahol jól is kereshetnek és minden bizonnyal kiemelkedő játékosok lehetnek. És itt jön a képbe India…



DOLLÁR HELYETT RÚPIA

Ahhoz, hogy kicsit jobban megértsük ezt a fajta Exodust (ahogy az ausztrálok nevezik), vegyük végig, hogy is működik pontosan az indiai labdarúgó bajnokság. Az Indiai Labdarúgó Szövetség (AIFF) 2010-ben egy 15 éves szerződést kötött az IMG-Reliance nevű amerikai hátterű cég indiai leányvállalatával, akik a szerződés értelmében megkaptak minden marketing, PR és telemarketinges jogot, hogy létrehozzanak egy új bajnokságot. 2013-ban elkészültek a tervekkel és 2014-ben el is indult az Indiai Szuper Liga 8 csapattal, a legjobb négy között pedig rájátszásos rendszerben dőlt el a bajnoki cím sorsa. A kezdeti időkben 2-3 hónap hosszú volt az újonnan létrehozott, franchise rendszerben működő ISL.

Ezzel szemben ott van a mostani formájában 2007 óta futó, de mind marketingben, mind infrastruktúrában és utánpótlásban messze visszamaradott korábbi első osztály, az I-League, ahol a 14 csapat a szokásos rendszerben küzd meg a bajnoki címért. Kezdetben egymás után rendezték a két bajnokságot és az ISL bajnoka nem juthatott ki nemzetközi kupába, az csak az I-League bajnokát illette meg. Pár évvel később nem csak más évszakban rendezték meg a két bajnokságot, de a 2017/18-as szezon óta egyidőben fut a két liga. Az AIFF 2019/20-as (azaz az eddigi utolsó) szezon óta az ISL-t nevezte ki az indiai elsőosztálynak, az I-League-t pedig szépen, lassan másodosztályúvá fokozta. Azonban az I-League (vagyis a másodosztály) bajnoka az Ázsia másodikszámú kupasorozatában kap indulási jogot, az AFC Kupában.

A szövetség terve 2022-re az volt, hogy az I-League módosabb csapatai felkerüljenek az ISL-be, ez viszont már megtörtént, így fordulhatott elő, hogy a Mohun Bagan és az East Bengal is elsőosztályú klubból elsőosztályú csapat maradhatott. 2022-ben és/vagy 2023-ban az I-League győztese franchise díj nélkül csatlakozhat majd az ISL-hez, majd később kezdetét veheti a kieséses/feljutásos rendszer, míg az idei szezontól az alapszakasz győztese a BL-ben egyből a főcsoportokban találja magát, míg a rájátszás, vagyis a későbbi indiai bajnok az AFC Kupa selejtezőiben indulhat.



Sajnos, még nincsenek megbízható adatok arról, hogy mennyi pénzt is kereshet egy futballista Indiában, azonban a két évvel ezelőtti adatok és az Indiai Szuper Liga fizetési sapkája remek támpontot ad.

2018-ban a legjobban fizetett játékos a spanyol, Manuel Lanzarote volt a maga 480.000 dollárjával az ATK csapatában (ahol a korábbi Hyundai A-League gólkirály Roy Krishna és a Haladásban is megforduló David Williams is játszik), és minden idők egyik legjobb ausztrál játékosa, Tim Cahill ebben az évben 400.000 dollárt keresett a Jamshedpur FC-ben. A 2018-as adatok szerint a külföldi labdarúgók körülbelül 200-250.000 dollár között kerestek havonta az ISL-ben. Mindezt 18 meccsen, kicsit több, mint 3 hónapig.

Ezzel szemben Ausztráliában 2018-ban az átlag fizetés valahol 200.000 dollár körül volt (pontos adat nincs erről, de a korábbi 3,1 millió dolláros fizetési sapkát osszuk el a kötelező 23 fős kerettel, amiből kivesszük a kiemelt játékosokat és a kötelezően szerepeltető, ifi szerződéssel rendelkező 22 év alattiakat, így nagyjából 15 főt kapunk). Az elején már említett új kollektív szerződés értelmében a 2,3 millió dolláros fizetési sapkával az átlagfizetés valahol 150.000 dollár lesz, ami messze elmarad a 2018-as indiai bérektől. Mindez annak fényében érdekes, hogy az idei szezonban 3,1 millió dollárnak megfelelő rúpia a fizetési sapka az ISL-ben, aminek az átlaga nagyjából 200.000 dollár körül van.



MILYEN HATÁSSAL LESZ EZ AZ AUSZTRÁL LABDARÚGÁSRA?

Röviden: nem tudni. Hosszabban: lesz miért aggódni, ha egyszer elfogy a pénz az ausztrál bajnokságban. A vészharangot még nem kell megkongatni, viszont intő jel, hogy a legjobb éveiben járó ausztrál játékosok inkább Indiába igazolnak, mintsem inkább maradjanak Ausztráliában vagy esetleg egy Ázsiában sokkal jobban jegyzet bajnokságba menjenek.

Ennek pedig egy igen egyszerű oka van: az ausztrál játékosok megtapasztalhatták, hogyan képesek a klubok egyik pillanatról a másikra megtagadni a bérek kifizetését és ez a fajta bizonytalanság az egyik legnyomósabb érv a távozásra.

Ami pedig szintén ijesztő, hogy a decemberben kezdődő idényben eléggé valószínű, hogy a csapatok nem fognak Keisuke Honda, Ola Toivonen, Alessandro Diamanti vagy éppen pont Adam Le Fondre kaliberű játékost leigazolni, egészen egyszerűen azért, mert nem fogják tudni megfizetni.

Márpedig Indiába szeretnek menni a klasszis játékosok, elég csak Louis Garciára, Robert Piresre, Florent Maloudára, Diego Forlánra és társaikra gondolni, akik inkább oda mentek levezetni Ausztrália helyett. Pedig ha valami, akkor egy sztárokkal teletűzdelt A-League jót tenne a liga nézőszámainak, ezzel szemben nagyon kevés Európában (nem megbántva senkit) komolyabban jegyzett név érkezik a kenguruk és koalák földjére.

A fiatal szabálynak köszönhetően az ausztrál U válogatott játékosok továbbra is inkább az ausztrál első osztályban pallérozódhatnak és szerencsére az a tendencia, hogy ezek a tehetségesebb játékosok először inkább Európában próbálnak szerencsét, ha már légiósnak állnak. Ha azonban marad az indiai bajnokság szívó ereje és nem sikerül top-játékost Ausztráliába csábítani, akkor egy idő után megszakad a fiatalok fejlődése és nekik is már csak India maradhat.

Ami viszont jó hír: a bajnokság bővítése jól halad, a Western United után decemberben a Macarthur is csatlakozik a legjobbakhoz, sokak örömére komoly esély van egy fővárosi csapatra és a másodosztály elindítása is végre nem csak szóbeszéd, hanem ha lassan is, de van előrehaladás az ügyben.

Csak legyen majd valaki, aki játszik is ott…

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x