Az Eb-döntő elemzése: az átok tovább tart

Azok után, hogy az angolok kiválóan kezdték otthon a Wembley-ben az Eb-döntőt – köszönhetően Gareth Southgate szövetségi kapitány kiváló tervének – a végén mégis az olaszok örülhettek. Az elkeseredett itáliai rohamokat végül egyenlítés koronázta, a tizenegyespárbajban pedig újra előjött a régi angol átok. Elemzésünkben megnézzük mit eszelt ki Southgate a döntőre, ami alaposan megnehezítette Roberto Manciniék dolgát, és hogy miként tudott felállni a korai gól okozta sokkból az Squadra Azzurra.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Az Európa-bajnokság egésze alapján Anglia és Olaszország kétségtelenül megérdemelten jutottak a fináléba. A háromoroszlánosok elsősorban kiváló védekezésüknek köszönhették a menetelést – csupán a dán Mikkel Damsgaard vette be Jordan Pickford kapuját. Az angolok eleinte viszont egyáltalán nem voltak elégedettek csapatukkal az erősen visszafogott támadójáték miatt. Gareth Southgate nem bízott kreatív játékosaiban elől, Jadon Sanchóval és Jack Grealish-sel az élen, ráadásul Harry Kane is sokáig kereste góllövő cipőjét. A skótok elleni 0-0 után komoly kritikák zúdultak a kapitányra, viszont a németek ellen megnyert nyolcaddöntő őt igazolta. A mérkőzés végére Raheem Sterling és Kane vezérletével az angolok kerekedtek felül. Az örök rivális legyőzése komoly gátakat szabadított fel és az addig végtelenül kritikus, helyenként letargikus közhangulat gyorsan népünnepélybe csapott át. Az ukránok gond nélküli kiütése után a torna meglepetéscsapata következett az elődöntőben. A dánok ellen először került hátrányba Anglia a torna során, viszont végül a skandinávok fáradtsága, a minőségi cserék, na és egy véleményes büntető meghozták a fordítást a hosszabbításban. A történet adott volt. A szigetországiak történetük során először kerültek karnyújtásnyira az Eb-címtől, mindezt pedig hazai pályán, a Wembley-ben vívhatták ki.

Az olaszok komoly visszatérést hajtottak végre Roberto Mancinivel azok után, hogy 2018-ban csak otthonról követhették az oroszországi vb-t. Az Eb-n egy lehengerlő csoportkör után gyorsan igazi favorittá váltak. Ez az olasz csapat egy teljesen másik arcát mutatta meg a korábbiakhoz képest. A biztos védekezésre alapozó taktikát felváltotta egy domináns, magas letámadásra építő játék, aminek köszönhetően Mancini kis túlzással nemzeti hőssé vált az olasz válogatott felemelőjeként. A folytatás viszont már nehezebbnek ígérkezett. A nyolcaddöntőben az osztrákok komoly ellenállást tanúsítottak és csak hosszabbítás után sikerült a továbbjutás. A negyedöntőben a belgák legyőzésével sikerült bizonyítani, hogy komoly riválisok ellen is versenyképes ez a csapat, viszont mindez egy vezéráldozattal járt. Leonardo Spinazzola az egész tornán csapata egyik legjobbja volt bal oldali szárnyvédőként, viszont az Achilles-ín szakadása kíméletlenül törte derékba a tornáját. Hiánya a spanyolok ellen meg is látszódott az elődöntőben, az addig lendületes támadójáték sokat vesztett intenzitásából és az olaszok nagyrészt védekezésre kényszerültek a mezőnyfölényben játszó ibériaiak ellen. A kihagyott helyzetek viszont megbosszulták magukat, a kitartás pedig meghozta az eredményét a tizenegyespárbajban. A fináléban az olaszok 1968 után a második Eb címükre törtek és feledtetni akarták a 2000-es és a 2012-es sikertelen próbálkozásokat.

 

Southgate mesteri terve

A döntő előtt az volt a fő kérdés, hogy melyik edző alkalmazkodik jobban a másikhoz. A két csapat stílusa alapvetően eléggé ellentétes egymással, elég csak megemlíteni egy aspektust. A magas olasz letámadás többször is elsöprőnek bizonyult, így kulcskérdés volt az angoloknak, hogy ezt hatástalanítsák. Ezzel szemben a háromoroszlánosok főleg a szervezett, mély visszarendeződéseiknek köszönhették a védekezésük stabilitását, amint magasabban próbálták presszingelni az ellenfelet rögtön komoly problémák merültek fel. A középpályán Declan Rice és Kalvin Phillips kiszolgáltatottá váltak, és a nyolcaddöntőben is csak a németek határozatlanságán múlt, hogy ebből nem lett komolyabb gond. Az viszont az angolok mellett szólhatott, hogy az olaszok eleddig mélyen visszarendeződő csapatok ellen látványosan szenvedtek a helyzetkialakítással.

A kezdőcsapatokat nézve Southgate alkalmazkodott, míg Mancini ragaszkodott bejáratott felállásához. Az angol kapitány egy háromvédős felállás mellett döntött, az addig favorizált 4-2-3-1-gyel szemben. Célja ezzel legfőbbképp az olasz letámadás hatástalanítása és a széleken való áttörések lehettek. Kyle Walker szélsővédőből jobb oldali belsővédőbe ment át, míg a szárnyvédő Kieran Trippier lett. A támadósorban Kane visszamozgásai továbbra is kulcsfontosságúnak ígérkeztek Sterling szélről való befutásaival egyetemben.

Mancini ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint a spanyolok ellen. A gyönyörű gólt szerző Federico Chiesa a kezdőben maradt, míg Ciro Immobile a kiesés szakaszban nyújtott halovány produkciói ellenére tovább élvezte a bizalmat.

 

 

A mérkőzés eleje – úgy körülbelül a 30. percig – egyértelműen az angol kapitány elképzeléseit igazolta. A második percben már rögtön előnybe kerültek a hazaiak Luke Shaw találatával. A gól előtt szembeötlő volt, hogy a háromvédős felállás milyen hatékony az olasz letámadás ellen. A széles angol arcvonal szétszakította az olaszok első vonalát, ami mögött Kane visszamozogva tudott labdához jutni. Az már többször is bebizonyosodott, hogy az olaszok középpályája könnyen átjátszható, ha az első letámadási vonalukat kijátsszák – például a belgák ellen, amikor Kevin de Bruyne megindult. A védővonalat hátul eközben a jobbról behúzódó Sterling kötötte le és így biztosított hatalmas üres folyosót a szárnyvédőnek, Trippiernek, akinek a pozíciója a mérkőzés elején kritikus pont volt az olaszok számára.

 

Shaw (3) megtalálta a vonalak között a visszamozgó Kane-t (9), miután az olasz letámadásban rések keletkeztek. Kane előtt hatalmas terület volt, az olasz csapat kettészakadt. A Tottenham csatára egészen a felezővonalig nyargalhatott egészen szabadon, ahol aztán a szintén teljesen üresen meginduló Trippiernek (12) tette ki a labdát. Eközben Sterling (10) is megindult befelé, hogy lekösse a védők figyelmét.

Trippier (12) egészen a 16-osig jutott, ahonnan pontosan ívelt át az egész támadást megindító Shaw-nak (3), aki befejezte az akciót. Sterling (10) és Kane (9) lekötötték az olasz védelmet, így a szárnyvédők előnyös helyzetben voltak.

 

Az első negyedórában négy – a gólhoz hasonló – angol támadást lehetett feljegyezni, amik veszélyesek voltak. A három olasz támadó egy az egyben támadta meg a három angol védőt így, ha kikerült a labda a szárnyvédőkhöz, akkor az olasz szélsővédőknek is ki kellett rontaniuk a hátsó vonalból, ami természetesen területet eredményezett mögöttük. Csak a Leonardo BonucciGiorgio Chiellini páros magabiztosságán, na és Jorginho és Marco Verratti kisegítésein múlott, hogy nem került még nagyobb hátrányba Olaszország.

 

Rice (4) passzol Shaw-nak (3), aki egyből indítja az üres területbe befutó Mountot (19). A három olasz támadó le volt kötve, így Di Lorenzónak (2) kellett kiváltania hátulról, ami területet eredményezett az angol támadónak. Végül Jorginho (8) szerelt a tizenhatos vonalánál.

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 Ft értékben!


 

Tanácstalan olaszok

A későbbiekben az olaszok magukhoz ragadták a kezdeményezést, de nem tudtak mit kezdeni az angol védelemmel. Visszaköszönt, hogy felállt védekezés ellen nem olyan hatékony a támadójátékuk – mint ahogy az osztrákok ellen a nyolcaddöntőben. Spinazzola hiányát természetesen most is megérezte a csapat, hiszen Emerson Palmieri egy az egyben nem tudta pótolni. Támadásban nem jó pozíciókat vett fel, túl mélyen helyezkedett, így nem biztosította megfelelően a szélességet. Egyébként is megfigyelhető volt, hogy a támadók helyezkedése nem jól harmonizált egymással. Immobile ugyan igyekezett, viszont elmozgási kísérleteit Kyle Walker és John Stones teljesen elfojtották, így a csatár ezúttal is eltűnt a mezőnyben. Mintha a kapkodás is úrrá lett volna a kékeken, akik – Bonucci vezérletével – feltűnően sok hosszú labdát próbáltak meg Immobiléhez eljuttatni, miközben hosszabb labdajáratással talán rést találhattak volna az angol pajzson.

 

Bonucci (19) előre ívelt labdáját Shaw (3) könnyedén lefülelte Chiesa (14) elől. Látható, hogy talán kissé elhamarkodottan döntött a középhátvéd, hiszen eközben öt csapattársa próbálta magát ideális pozícióba hozni a vonalak között.

Immobilét (17) sikerült megtalálni a vonalak között, viszont a csatár nem tudta tovább fűzni a támadást a társak rossz helyezkedése miatt. Insigne (10) beindulása középen rossz időzítéssel történt és a védők gyűrűjébe került, míg Emerson Palmieri (13) túl mélyen van egy esetleges átforgatáshoz. A nyilak jelölik az ideális pozíciókat.

 

Anglia elveszíti a kontrolt

A gyors vezetés mintha kényelmessé tette volna az angolokat, akik nem tettek meg mindent a második gól megszerzéséért, ehelyett most is inkább – az eredményt védve – egyre jobban visszaálltak. Ugyan az olasz támadások is sokáig hatástalanok voltak, az első félidő végére már kezdett nyomasztóvá válni az olasz labdabirtoklási fölény. Anglia már rövidebb labdajáratásokra is csak elvétve volt képes, amikkel kiszabadulhattak volna a folyamatos nyomás alól. Az 5-4-1-es védekezési formáció jól zárt, viszont az olaszoknál azért meg volt a potenciál, hogy egy egyéni villanással egyenlítsenek. Southgate egész tornán megfigyelhető pragmatizmusa most is visszaköszönt, aminek viszont ezúttal később megitták a levét a háromoroszlánosok. A legtöbb problémát Chiesa okozta, akinek a 35. perces kísérlete intő jel lehetett. A szünet után sem módosult a játék képe, és természetesen Mancini sem tétlenkedett, miután az első félidőben kollégája taktikailag fölé kerekedett.

 

Mancini átveszi a kezdeményezést, Southgate későn reagál

Az olasz kapitány az 54. percre elégelte meg csapata tanácstalanságát. Nicolo Barella helyett Bryan Cristantét, míg Immobile helyett Domenico Berardit küldte pályára. Főleg az utóbbi csere volt jelentős, hiszen ezzel Mancini lehozta középcsatárát, helyette pedig Insignét játszatta középen hamis kilencesként. Berardi a jobb szélről próbált veszélyt okozni beindulásaival, míg Chiesa átkerült a neki jobban fekvő bal oldalra. Az olasz csapat elől még mozgékonyabbá vált, ami csak még tovább nehezítette a beszoruló angolok helyzetét, ráadásul az olasz labdajáratások is türelmesebbé váltak. A Jorginho–Verratti duó egyik tagja mindig szabadon maradt az angol rendszerből kifolyólag, így nyugodtan tudták szervezni az olasz támadásokat.

 

Verratti (6) nyugodtan szervezhette az olasz támadást és a vonalak között meg is találta a jó ütemben visszamozgó Chiesát (14). Látható, hogy a két angol középpályás Rice (4) és Phillips (14) nehéz helyzetben voltak. Egyszerre kellett volna kilépniük az építkező olasz játékosokra és a visszamozgó támadókra. Chiesa megindulása után egy ügyes cselsorozat következett, aminek a végén Pickfordnak (1) kellett hárítania bravúrral.

 

Az olasz nyomás végül a 67. percre érett góllá: Bonucci tuszkolta a labdát a hálóba egy szöglet utáni kavarodás után. Southgate ezután szánta rá magát a változtatásra és egy 4-3-3-as felállás mellett döntött, így stabilizálva a középpályát. A kreatív játékosait viszont továbbra is a padon hagyta Sancho, Grealish és Marcus Rashford személyében. Mintha már nem is akarta volna kicsikarni a győzelmet 90, majd 120 perc alatt és alapból a tizenegyesekre játszott volna. Kisebb helyzetek ugyan mindkét oldalon adódtak, de a döntést végül 1976 és Antonín Panenka után megint a tizenegyesek hozták el egy Eb-döntőben. Southgate a legvégére küldte be Sanchót és Rashfordot csak azért, hogy rúgjanak. Viszont pont ők hibáztak Bukayo Sakával egyetemben, akit 19 évesen állított oda a kapitány a sorsdöntő rúgáshoz, ezzel újabb támadási felületet hagyva a szurkolóknak és a közvéleménynek.

 

Összegzés

Alapvetően Southgate meccsterve remekül ült, viszont játékosai nem hozták ki belőle azt, amit maximálisan ki lehetett és később hagyták magukat totális defenzívába visszaszorulni. Márpedig az olasz csapat annál jobb, hogy ezt ne büntesse meg és ez be is bizonyosodott. A kapitány pragmatizmusa ezúttal nem vált be, ez pedig valószínűleg jó ideig táptalajt ad az angol közvélemény támadásainak.

Ezzel szemben Mancini és az olasz válogatott példásan kapaszkodott vissza hátrányból és le tudtak higgadni a reménytelennek tűnő első félidő után. Az edzők csatáját is a maga javára tudta billenteni az olasz, Southgate a későbbiekben már csak késve reagált. Mindent összevetve Olaszország megérdemelten nyerte meg ezt az Eb-t és így esélyesként mehet majd neki a katari világbajnokságnak is, Anglia viszont egy óriási sanszot szalasztott el hazai pályán és tovább kísérti saját árnyéka.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
DelJuve
17 napja

Sziasztok!

Jókat mosolyogtam a cikken…
“Tanácstalan olaszok” és “az angolok kiengedték a győzelmet a kezükből…”

Most mindenhol, akár ezen az oldalon is muszáj az angol rinyálást olvasni???!!!
Az angolok a döntőt sem érdemelték meg nem, hogy az aranyérmet!!!
Mi a francot esztek ti -meg sokan mások az ego-csalós-szimulálos lepkefing gyenge angolokon???!!!
Az első 15-20 percben voltak jobbak az angolok, utánna az olaszok csak szórakoztak velük….pl.Insigne ha mind2 szabadrúgást nem olyan flegmán rúgja, akkor az angolok mennek a levesbe!
Az olaszok 34(!!!) meccs óta veretlenek, a selejtezőben 10ből 10et nyertek…persze ez mind mellékes mert “szegény angolok”!!!
A lónak a faxát!!!!
Kívánom, hogy soha de soha ne nyerjen semmit anglia!!!
Mindig is rideg-beképzelt nép voltak/lesznek!!!

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x