Bangladesi labdarúgás: újra a nemzetközi vérkeringésben

Alig ért véget a 2021-es bajnoki idény, a bangladesi válogatott játékosai a Maldív-szigeteken lépnek fel nemzetközi tornán. A sokat szenvedett ország futballja hosszú stagnálás után az elmúlt években fejlődni kezdett, a pozitív folyamatokat a világjárvány sem tudta megtörni – a ligában a helyi fiatalok mellett minőségi dél-amerikai, afrikai, közép-ázsiai légiósok rúgják a bőrt, a véres múlt árnyai azonban ott lebegnek a focipályák felett…

Fotó: Bangladesh Football Team/Facebook


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Mozgalmas időket él a dél-ázsiai térség labdarúgása és különösen a bangladesi foci, hiszen az országos bajnokságot záró szeptember 20-i Bashundhara Kings–Abahani találkozó után néhány nappal, október elsején kezdődik a dél-ázsiai labdarúgó-bajnokság (SAFF-bajnokság) Banglades, India, a Maldív-szigetek, Nepál, és Srí Lanka válogatottjainak részvételével.

A körmérkőzéses rendszerű nemzetközi torna végén, október 16-án a tabella első két helyén végzett csapat küzd meg a dél-ázsiai bajnoki címért – a legutóbbi, 2018 szeptemberében Bangladesben rendezett viadalt a horvát-német tréner, Petar Segrt vezette Maldív-szigetek nyerte, meglepetésgyőzelmet aratva a nagy esélyes India felett.

A tornán Banglades válogatottját a legutóbbi két bajnoki idényt fölényesen nyerő Bashundara Kings vezetőedzője, a spanyol Óscar Bruzón irányítja ideiglenesen kinevezett szövetségi kapitányként, aki abból a szempontból mindenképpen kézenfekvő választás volt, hogy az év nagy részében a válogatott játékosok jelentős részét ő trenírozta klubjánál. A tornára benevezett 23-as keretből kilencen a spanyol szakvezető játékosai a Királyoknál, a kapus Anisur Rahmantól kezdve a Finnországban nevelkedett, 2019-es finn kupagyőztes védő Tariq Kazin és a 18 éves, nagy tehetségnek tartott balbekk Rimon Hossainon át szinte a teljes középpályássorig.

 

Tariq Kazi, egy igazi szabadságharcos unokája a Bashundhara Kings mezében feszít (forrás: The Asian Age)

 

A Bangladesh Premier League királyai

Az ország egyik legnagyobb ipari-kereskedelmi-szállítmányozási cégcsoportjának csapata 2019-ben 20 győzelemmel, plusz 40-es gólkülönbséggel nyerte meg a bajnokságot, melyen 2021-ben címvédőként indult, miután a 2020-as szezon a hatodik forduló után, Indonéziához hasonlóan március 15-én félbeszakadt, és nem is folytatódhatott a tavalyi évben.

A 2019-es kiírásban a bajnokcsapatnál a brazil Marcao és a 2018-as világbajnokságon is szerepelt Costa Rica-i válogatott támadó, Daniel Colindres vitték a prímet, idén pedig a dél-amerikai Robinho, Fernandes, Raúl Becerra trió bizonyult megállíthatatlannak: vezérletükkel a Bashundara Kings 24 bajnokijából 21-et megnyert, és mindössze egyszer szenvedett vereséget, a szezont a gárda lenyűgöző, 60-10-es gólmutatóval zárta. Megjegyzendő, a bajnokság felvezetéseként december 22. és január 10. között megrendezték Bangladesben a Föderációs Kupát, melynek döntőjében szintén a Királyok diadalmaskodtak, az oda vezető úton, az elődöntőben a kilencszeres bajnok Abahanin is átgázolva.

A Robinho, Fernandes, Becerra hármas vezetésével a Királyok féltávnál, a 12. fordulóban 4-1-re legyőzték a rekordbajnok Abahanit, Belfort a hajrában 11-esből lőtte a becsületgólt


A 21 találatával gólkirályi címet szerzett Robinho korábbi 26 brazil Serie A-meccsén mindössze egyszer talált a kapuba, akkor is büntetőből, még a 2017-es idényben. Játékjoga 2018 nyara óta a Fluminenséé, ám klubja rendre kölcsönadja, ebben a konstrukcióban került több alacsonyabb osztályú brazil gárda után Bangladesbe, ahonnan októberben a tervek szerint hazatér Rióba. Honfitársa, a Rio de Janeiróban született Fernandes a Botafogónál nevelkedett belső középpályás, a BPL-ben rúgótechnikáját és szervezőkészségét csillogtatva irányítóvá lépett elő, hét gólja mellett 15 gólpasszt osztott ki. 2015-től egészen tavalyig a Botafogót szolgálta, amikor is elbocsájtották az egyesülettől, szabadon igazolható futballistaként került Dakkába. Az argentin Becerrát Dél-Amerika-szerte jól ismerik, hazája élvonalában az Argentinos Juniors, majd a Colón színeiben futballozott, aztán az ecuadori és a chilei élvonalban rúgdosta a gólokat. 2019-es ecuadori gólkirályi címét egy zsíros katari szerződésre váltotta be az Umm Salal SC-nél, tavaly szeptemberben azonban kontraktusa lejárt, így került Bangladesbe (helyére a dohai klubhoz azóta az FTC brazilja, Isael érkezett).

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 Ft értékben!


 

Az üldözőboly érdekességei

A 2021-es ezüstérmes Sheikh Jamalt a rutinos üzbég csatár Atabek Validjanov mellett gambiai támadótriója repítette a tabella második helyéig, a kis afrikai országból érkezett spílerek hárman együtt nem kevesebb, mint 40 gólt termeltek. A középcsatár Pa Omar Jobe, az irányító Solomon King Kanform és a balszélső Suleiman Sillah egyaránt 23 évesek, a jelzett gólözön mellett 20 gólpasszt is kiosztottak az idény során, többnyire persze egymásnak.

 

A Sheikh Jamal gambiai légióstriója, balról jobbra Sillah, Jobe és Kanfom, mellettük 20-as mezszámmal a helyi cserecsatár Mohammed Absar (forrás: Twitter/soccercafe1, Buba Jallow)

A bronzérmes Abahani Mario Lemos személyében egy fiatal, szép reményű portugál trénerrel izzít, aki 2011-ben rövid ideig a Manchester United utánpótlásánál is tanulta az edzői szakmát, majd Thaiföldön, Dél-Koreában, illetve Malajziában dolgozott. Alakulatának nagy erőssége volt idén a rutinos afgán válogatott hátvéd Masih Saighani, és a korábban az amerikai és a lengyel élvonalat is megjárt brazil középpályás, Raphael Augusto, aki az Indian Super League-ben már bizonyított: a Chennaiyin FC-vel kétszeres bajnoknak mondhatja magát többek között Elano, Bernard Mendy, és a DVSC-vel 2014-ben magyar bajnok szlovén Rene Mihelic egykori csapattársaként. Az Abahani nigériai-haiti támadóduójának tagjai is büszkék lehetnek 2021-es teljesítményükre, a Le Mans egykori futballistájaként Franciaországból ismerős Kervens Belfort 22 meccsén 17 gólt vágott, míg a nigériai csatártársa, Sunday Nwadialu 11 mérkőzésén kilencszer talált a kapuba.

 

Az Abahani futballistái örülnek a Muktijoddha SKC legyőzésének: előtérben 9-es mezben a brazil középcsatár Torres, mellette 19-essel az afgán válogatott középhátvéd Masih Saighani (forrás: Bangladesh Football Federation)

Akárcsak 2019-ben, az idei kiírásban is mindössze a negyedik helyre futott be a jó erőkből álló Saif SC, amelynél két fontos tényezőt okolhatnak relatíve gyenge eredményükért: legnagyobb sztárjuk, a válogatott csapatkapitánya, Jamal Bhuyan a tavaszt Indiában, az I-League-ben focizta végig, csak májusban tért vissza anyaegyesületéhez; a rutinos angol tréner, Stewart Hall időközben bukdácsolt a gárdával, amelynél így szezon közben edzőváltásra kényszerültek. A csapat a szezont a másodedzővel, a korábbi válogatott támadó Zulfiker Mahmud Mintuval a padon fejezte be, aki látványosan felrázta a játékosokat, de ahhoz túl későn vette át az irányítást, hogy legalább dobogóig emelje a Saifot.

Holott kiemelkedő egyéni teljesítményekben nem volt hiány, Bhuyanon kívül nagyszerűen focizott a gárda három nigériai légiósa, John Okoli, Emmanuel Ariwachukwu, és Kenneth Ikechukwu is. Az Irakból szerződtetett Ikechukwu és a FIFA által el nem ismert, török fennhatóság alatt álló Észak-Ciprusról érkezett Okoli együtt 29 bajnoki gólt értek el, mellettük ugyanakkor a helyi fiatalok is kitettek magukért. Remekül játszott a 21 éves hátvéd Mohamed Rahmat Mia, aki két éve a válogatottban is alapembernek mondhatja magát – abban a válogatottban, melynek színeiben júniusban Omán ellen debütált Mia védőtársa, a 18 éves, szép pályafutás előtt álló Yeasin Arafat (természetesen mindketten ott vannak az SAFF-bajnokságon szereplő bangladesi nemzeti csapat keretében).

Figyelemre méltó egyéni teljesítményeket domborított ki, ugyanakkor összességében középszerű játékot mutatott idén a Sheikh Russel gárdája, melynek erősségei a brazil torony, Giancarlo mellett a védelem vezére, a tádzsik válogatott Sijovahs Aszrorov, a középpálya ura, a kirgiz válogatott Bahtijar Dujsobekov, valamint az irányító, a nigériai Ugochukwu Obi Moneke voltak – Moneke, aki Bangladesbe igazolása előtt öt évig Kambodzsában légióskodott, tíz találatával a házi gólkirályi címet is megszerezte.

Ha igazán őszintén és kellően kritikusan szemléljük a BPL jelenlegi helyzetét, megállapíthatjuk, hogy a 13 élvonalbeli csapatból mindössze az első hétnél zajlik igazán komolyan vehető szakmai munka, míg az alsóházat képező hat együttes közelebb áll az amatőrizmushoz…

Ide számíthatjuk a helyi rendőrség csapatát, a Bangladesh Police FC-t is, amelyet Srí Lanka korábbi szövetségi kapitánya, Mohammed Nizam Pakir Ali vezetőedző irányít, aki korábban, az 1980-as, 1990-es években játékosként is szerepelt a bangladesi bajnokságban. A tréner idén a kirgiz válogatott középpályás Murolimzson Ahmedov mellett három elefántcsontparti légiósra számíthatott: a csapatkapitány középhátvéd, az erősen vallásos muszlim Lancine Touré 2019-es Bangladesbe érkezése előtt hosszú évekig Indiában focizott, legutóbb az I-League-ben szereplő Punjab FC csékájaként; a rutinos középpályás Frederic Pooda 2012 óta vándorol Ázsiában, korábban Laoszban, Thaiföldön, Malajziában, Mianmarban futballozott; a csatár Christian Kouakou hat éven át, 2012-től 2018-ig Franciaországban rúgta a bőrt, a Ligue 2-ben 122 meccsén 33-szor talált a kapuba. A Caen színeiben az élvonalban 25 mérkőzése nagy részén csereként lépett pályára, és ugyan csupán két gólt ért el, az AS Monaco ellen 2016-ban szerzett, csapata számára egy bajnoki pontot ért találatát azóta is emlegetik! Kouakou a meccs 89. percében ollózva vette be a későbbi világbajnoki ezüstérmes Danijel Subasic kapuját az azóta a Liverpool színeiben Bajnokok Ligáját nyert Fabinho szorításában:

 


 

A vérgőzös gyarmati múlt kísértetei

Az akkor még brit uralom alatt állt Bangladesben 1948 óta rendeznek szervezett futballtornákat, ezeknek sokáig kizárólag a főváros, Dakka adott otthont. Az első, valóban országosnak nevezhető viadalt a felszabadulás után három évtizeddel, 2000-ben rendezték, valódi bajnoki rendszerben 2007 óta zajlanak a sorozatok. A gyarmati örökségtől való elszakadás enyhén szólva nehézségekkel járt az országban, a fent említett válogatott védő, Tariq Kazi nagyapja, a tanítóként dolgozott Abdul Jabber Kazi elesett, mártírhalált halt az 1971-es szabadságharcban – fia, a szintén tanár Sahidul a Tamperei Egyetemen oktatott, mikor megismerte a korábban a finn utánpótlás-válogatottban szerepelt Tariq édesanyját. A bangladesi nemzet atyja, Mudzsibur Rahmán sejk (1920–1975), röviden Mudzsib portréja a bajnoki mérkőzéseken rendre feltűnik a lelátókon szurkolói drapériák, falfestések formájában: az 1971-es függetlenné válás utáni első elnök, későbbi miniszterelnök baloldali, szocialista alapállását a gyarmati-imperialista vonalhoz hű erők rossz szemmel nézték, 1975. augusztus 15-én katonai puccsot hajtottak végre ellene. Mudzsibot magát szitává lőtték (18 golyó fúródott a testébe), lemészárolták feleségét és több gyermekét, köztük tízéves fiát, Russel sejket. A kisfiú nevét és emlékét ma többek között egy élvonalbeli futballklub, a Sheikh Russel Krira Chakra őrzi. Az egykori merénylők hosszú évtizedekig érinthetetlenek maradtak az új, szélsőjobboldali katonai diktatúrában, enyhülés csak az 1990-es évek közepén kezdődött. 2010. január 28-án a gyilkosok közül öt egykori katonatisztet felakasztottak, legtöbbjüket azonban az Egyesült Államok, Kanada, és a volt brit gyarmat India sikeresen bújtatta, illetve a még élőket rejtegeti, óvja-védi ma is. Egyikük, egy korábbi százados egészen 2020-ig Kalkuttában élt, ám ahogy tavaly tavasszal valamilyen nehezen magyarázható okból visszatért az országba, a repülőtéren elfogták, nem sokkal később pedig végrehajtották halálbüntetését. Miközben az ország lakosai, vezetői azon vannak, hogy XXI. századi, fejlődő, modern államot, társadalmat, kultúrát és persze sportot hozzanak létre és működtessenek, a szörnyű múlt emlékei még sokáig ott fognak lebegni az élet minden területén, többek között a futballstadionokban is.

 

Ki nyeri a 2022-es katari világbajnokságot?

6,00 – Brazília

7,00 – Franciaország

9,00 – Anglia

10,00 – Spanyolország

11,00 – Németország

12,00 – Olaszország

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Világbajnokság2022/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom


 

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x