BL-döntősök, akikre érdemes emlékezni: Valencia CF 2000–2001

A második az első vesztes – tartja az örök érvényű mondás. Éppen ezért hajlamos őket elfeledni az ember. A május 29-i Bajnokok Ligája-döntőre hangoló sorozatunkban négy olyan csapatot mutatunk be, amelyek a 2000-es években eljutottak a sorozat fináléjáig, de ott kudarcot vallottak, és azóta nem is kerültek ilyen magasságokba. Először a Valencia CF ezredforduló idején formálódó korszakos együttesét mutatjuk be, amely egyedülálló módon kétszer egymás után bukott el a nagyfülű trófea kapujában.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A Valencia első aranykorszaka a spanyol polgárháború után jött el – az 1940-s években állandó tagja volt a csapat a spanyol élvonal elitjének három bajnoki címmel és kettő második hellyel. Igazából az 1975-ig tartó Franco-diktatúra idején végig ott volt a tűz közelében, persze a madridi uralom árnyékában. 1962-ben és 1963-ban a Vásárvárosok Kupáját is elhódította a Turia-parti együttes, amely akkoriban egy eléggé támadószellemű, közönségszórakoztató játékkal rukkolt elő, innen ered az, hogy a szurkolók a defenzív felfogású trénereket rendszerint megvetették. Ez a fajta közvélekedés kulcsszerepet játszott az általunk tárgyalt korszakban is, de erről majd bővebben lejjebb.

 

Előzmények

Az 1990-es évek közepén a középmezőny oszlopos tagjának számított a Valencia, kivéve egy-két fellángolást. 1996-ban Luis Aragonés vezetésével a második lett az együttes a bajnokságban, viszont utána Jorge Valdanóval csak a tizedik hely lett meg. Miután az 1997–98-as szezont borzalmasan kezdték az argentin trénernek nem volt maradása és Claudio Ranieri érkezett a helyére, akivel aztán helyre jöttek a dolgok. Az olasz végül a kilencedik helyig kormányozta a kiesés által is fenyegetett csapatot, ráadásul az Intertotó-kupát is elhódították. Igazi nagy dobásként 1999-ben a negyedik helyig jutott az együttes és ezzel kivívta a Bajnokok Ligája-indulás jogát, még nagyobb sikerként pedig a Copa del Rey is a klub vitrinjébe került. Összességében Ranieri szerepe Valenciában is ugyanaz volt, mint később a Chelsea-nél José Mourinho előtt. Lerakta egy korszakos együttes alapjait, aminek a húzóemberei Claudio López és Gaizka Mendieta voltak. Az olasz tréner a kupadöntőben alulmaradó Atlético Madridhoz távozott, a helyét pedig az a RCD Mallorcától érkező argentin, Héctor Cúper vette át. Cúper 1999-ben KEK-döntőig vezette a baleári klubot, ahol viszont alulmaradt a Lazióval szemben.

 


 

A csapat

1999 nyarán jó pár olyan játékos érkezett a klubhoz, akik később kulcsszerepet játszottak a sikerekben. Két argentin kiemelkedik közülük – Kily González és Mauricio Pellegrino. Előbbi bal oldali középpályásként lett a csapat kulcsembere és ott kamatoztatta gyorsaságát és cselezőkészségét, míg Pellegrino a védelmet tette teljessé erős fizikumával és kiváló fejjátékával. A Celta Vigótól igazolt Juan Sánchez is rendszeres tagja volt a kezdőcsapatnak, míg a szintén ekkor érkező David Albelda–Rubén Baraja duó eleinte még csak epizódszerepet kapott. Cúper egy 4-4-2-t igyekezett meghonosítani a Valenciánál, amiből egy stabil védekezésre építő és ebből kiinduló gyors kontrákkal operáló csapat képe rajzolódott ki.

 


 

A kapuban a spanyol válogatott oszlopos tagja, a játékkal remekül együtt élő Santiago Canizares biztosította a stabilitást a Pellegrino és Miroszlav Djukics által alkotott sziklaszilárd belső védőpáros mögött. Őket a két rutinos szélső védő az olasz Amedeo Carboni és Jocelyn Angloma fogta közre. Az olasz jellemzően konzervatívabb szerepkört vett fel a bal oldalon és többnyire a védekezésre fókuszált, míg a másik oldalon francia kollégája rendszeresen futott fel a támadásokkal. A rombusz középpályán Javier Farinós biztosított megelőző szerelésivel és jellemzően tőle indultak azok a gyors kontrák, amiknek Kily González és a csapatkapitány Mendieta, illetve a mélységi beindulásaival Gerard López kulcsszereplői voltak. Előttük egy mozgékony csatárduó szerepelt a labdaügyes Claudio López vezérletével.

 


(X) Az Unibeten immár statisztikai adatokra is fogadhatsz! Tedd meg a tétedet a topligás és BL-mérkőzéseken lövésekre, kaput eltaláló lövésekre, lapok vagy lesek számára!


 

A bevehetetlen Mestalla

Cúper vezetésével eléggé nehezen indult a bajnoki szezon. Négy vereség után az utolsó helyen találta magát a csapat, és bár ezután egyenesbe jött az ősz folyamán a középmezőny maradt osztályrészül. Eközben a Bajnokok Ligájában viszont jól alakultak a dolgok. Az izraeli Hapoel Haifa legyőzésével magabiztosan léptek fel a csoportkörbe a spanyolok. Innen veretlenül, elsőként jutott tovább az együttes megelőzve az előző szezonban a Manchester United elleni fináléban, drámai körülmények között elbukó Bayern Münchent, a Rangerst és a PSV Eindhovent. A következő állomás – az ebben a szezonban bevezetésre kerülő rendszer szerint – a második csoportkör volt, ahol a címvédő Manchester United, a Fiorentina és a Girondins Bordeaux voltak az ellenfelek. Előbbi kettővel nagy verseny folyt az egyenes kieséses szakaszba való jutásért, de végül – hála a magabiztos hazai szereplésnek – a United mögött csoport másodikként került a Valencia a negyeddöntőbe, ahol a Lazio volt az ellenfél.

A továbbjutásnak a lehengerlő hazai, 5-2-es siker ágyazott meg. A Cúper-féle kontrajáték rendkívül hatékonynak bizonyult és négy perc után már kettővel mentek a spanyolok. A siker főszereplője Gerard López volt, akinek a mélységi befutásait nem tudták levédekezni az olaszok és egy mesterhármassal jelentkezett. A visszavágón a Lazio 1-0-s sikere már nem osztott, nem szorzott, Cúper tehát visszavágott Sven-Göran Erikssonnak az 1999-es KEK-döntős vereségért. Az elődöntőben a Louis van Gaal vezette FC Barcelona jött szembe, amelynek szintén bevehetetlen erődnek bizonyult a Mestalla, a „Los Che” 4-1-es sikerével fél lábbal már a döntőben volt.

 

A két csatár a futásirányával középre irányította a labdát birtokló Frank de Boert (22). A rombusz alakú középpályássor elfojtotta a katalánok próbálkozásait – Gerard López (14) teljesen kivette a játékból Josep Guardiolát (4), míg a két szélen Angloma (20) és Carboni (15) egy az egyben semlegesítette Boudewijn Zendent (23) és Dani Garcíát (19).

 

A második valenciai gól előtt Javier Farinós (8) szerzett labdát, majd indította a szélen, üres területbe beinduló Kily Gonzálezt (18). Az argentin szélső remekül centerezett középre a berobbanó Miguel Ángel Angulónak (10), aki a kapuba továbbított.

 

Ezek után a Camp Nouban elszenvedett 2-1-es vereség belefért, így a Valencia bejutott a párizsi döntőbe, ahol 2000. május 23-án a Real Madriddal találkozott. Ez volt a BEK, illetve BL történetének első házi döntője, amelyet Vicente del Bosque Madridja simán megnyert. Apró szépségtapaszt jelentett Mendietáéknak, hogy a bajnokságban egy hatalmas tavaszi hajrával végül elérték a dobogót, és ezzel együtt a következő évi BL-szereplés jogát.

 

Újabb próbálkozás

2000 nyarán történtek változások a keretben. A szurkolók rosszallását kiváltva a klub elengedte a kreatív csatárt Claudio Lópezt, a helyére pedig az 195 centiméter magas klasszikus center, John Carew érkezett a norvég Rosenborgtól. A védelembe sikerült megszerezni az AC Milantól az argentin Roberto Ayalát, aki okos helyezkedésével és remek passzjátékával hamar kiszorította a kezdőből Djukicsot. A középpályán nagy űr keletkezett Farinós és Gerard López távozásával, így érkezett az 1998-as vb győztes Didier Deschamps. A francia viszont már túl volt a fénykorán, így csak epizódszerepet játszott Baraja és Albelda mellett.

 


 

A Tirol Innsbruck ellen simán abszolvált BL-selejtező után mindkét csoportját az élen zárta a Valencia. Az elsőben hamar bebiztosította elsőségét, így a végén már belefért az Olympiakosz elleni görögországi és az SC Heerenveen elleni hazai döntetlen. A második csoportkörben veretlen maradt a csapat, és a Manchester United előtt végül jobb egymás elleni eredménnyel csoportelsőként végezve várhatta a negyeddöntőt. A támadójáték viszont elég sokat vesztett a lendületéből „Piojo” López távozásával, de Carew fejjátékára és fizikumára építve legtöbbször sikerült kiharcolni a győzelmet. A télen a River Plate-től igazolt Pablo Aimar volt hivatott egy kis színt csempészni a játékba és tavaszra rögtön alapember is lett az – akkor még – nagyreményű argentinból.

A milánói döntőbe ezúttal angol csapatokon keresztül vezetett az út. A legjobb nyolc között Arsene Wenger Arsenalja Londonban 2-1-re diadalmaskodott, így a Mestallában kellett kivívni a továbbjutást Cúper fiainak. Egy rendkívül kiélezett meccs végén Carew fejese döntött és idegenben lőtt góllal a spanyolok jutottak az elődöntőbe. Ott a David O’Leary vezetésével éppen fénykorát élő Leeds United volt az ellenfél, idegenbeli 0-0 után került sor a hazai visszavágóra. A Mestalla közönsége akkor is sokat segített, végül egy meggyőző 3-0-s siker és a nagyon stabil védekezés azt eredményezte, hogy valenciaiak újra megkísérelhették a BL-trófea elhódítását.

A „tizenegyesek fináléján” a Bayern München volt az ellenfél. A második percben Mendieta gólja vezetést eredményezett egy eléggé véleményes büntető után. A jó pozíciót tovább erősítette, hogy nem sokkal később Santiago Canizares kivédte Mehmet Scholl tizenegyesét. Az első félidőben az előny birtokában a Valencia teljesen visszahúzódott, Carew elöl egyedül birkózott a bajorok védőivel. A második félidő elején viszont a Carboni kezezéséért befújt büntetőt Stefan Effenberg már értékesítette. A meccs ezután eléggé eseménytelenül csordogált egészen a tizenegyespárbajig, ahol Oliver Kahn és Canizares párbaját végül a német kapuvédő nyerte, így a Valencia zsinórban második, míg Cúper zsinórban harmadik európai kupadöntőjét vesztette el.

 


A csalódottságból már nem tudott felocsúdni a csapat, így a bajnokságban is visszacsúszott a BL-indulást nem érő ötödik helyre. Az utolsó fordulóban az FC Barcelona elleni sorsdöntő mérkőzésen Rivaldo meccs végi varázslatos ollózása jelentette a Valencia vesztét. Cúper a szezon végén Milánóba távozott az Interhez. Túlzás lenne állítani, hogy marasztalták volna. A szurkolóknak egyre kevésbé nyerte el a tetszését az általa képviselt defenzív játékfelfogás. Ott hagyta a klubot a csapatkapitány, Mendieta is, akit a Lazio szerződtetett.

 

A vesztes finálék után

Az új edző Rafael Benítez lett, akit eleinte – addigi kudarcai miatt – kétkedve fogadtak, de később ő hozta el a trófeákat a Turia partjára. Játékrendszerében ő már több teret engedett a kreatív játékosoknak – így Aimarnak is. A nehézkes kezdés után a bajnokságban végül meg sem állt a bajnoki címig a „Los Che”, viszont az UEFA-kupában ironikus módon pont a Héctor Cúper vezette Inter jelentette a végállomást. A következő – átmeneti – szezonban csak az ötödik hely lett meg a bajnokságban, míg a BL-ben ismét Cúper Interje volt az akadály a negyeddöntőben. 2004-ben viszont csúcsra ért a Benitez-féle együttes a bajnokságban és az UEFA-kupában is. A trénernek ez egy liverpooli szerződést ért, míg a Valencia nélküle a középmezőnybe zuhant vissza.

Unai Emeryvel (2008–2012) még visszatért a dobogóra a csapat, de a klub teljesen eladósodott, így David Villa, David Silva és Juan Mata vezetésével a legtöbb sztárjátékosán túl kellett adni. A megmentőként érkező szingapúri tulajdonos, Peter Lim színre lépése óta a káosz az úr a Mestallában. A klub jelenleg az alsóházban tanyázik eléggé kilátástalan jövőképpel.

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x