BL: Mennyire kell félnie a Fradinak a Molde ellen?

Az Európa-liga csoportkör már biztos, de a BL-főtábla is már csupán egyetlen lépésre, és két mérkőzésre az FTC-től. De mennyire erős az utolsó ellenfél, a norvég bajnok? Ujvári Máté beharangozója.

Spillplanen for hele 2020 / Molde


A BL-mérkőzések természetesen az Unibet kínálatában is megtalálhatóak! Kattints és fogadj!


HA AZT MONDOM, MOLDE…

Ha a közelmúltban valamiért szóba került az FK Molde nevű norvég futballcsapat, annak az esetek 90%-ában két oka lehetett: Ole Gunnar Solskjaer és Erling Haaland. Utóbbi kapcsán rendszeresen felidézik azt, hogy a Manchester United jelenlegi szakvezetője, „Olé” tette be a norvég csodagyereket a Moldéba, ahol 14 gólt lőtt, mielőtt továbblépett volna Salzburgba. Ennek csupán alig több mint három éve, és e sorok azért is fontosak, hogy érzékeltessem:


Milyen tehetségek bukkantak fel az elmúlt időszakban a Ferencváros ellenfelénél.


Sokáig egyébként a csapat az „örök második” jelzőt is magáénak tudhatta, hiszen a 90-es években volt olyan időszak, amikor a norvég rekordbajnok Rosenborg mögött zsinórban tizenháromszor is a második helyen zárták a szezont. Mégis, az említett gárda mellett a Molde a másik, amely már szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében:


Az 1999-2000-es idényben a spanyol Mallorcát kiejtve a selejtezőkben, végül egy győzelemmel csoportutolsó lett a Real Madrid – Porto – Olympiakosz trió mögött.


A csapatot 1911-ben alapították, és négyszeres norvég bajnok, de mindegyiket a közelmúltban szerezte: az előző idény mellett 2011-ben, 2012-ben és 2014-ben ért fel a csúcsra. Az elmúlt tíz évben egyébként háromszor is bejutottak az Európa-liga csoportkörébe, ahonnan egy alkalommal (2016) az egyenes kieséses szakaszba is bekerültek.

MIT ÉR A NORVÉG BAJNOK?

A Molde keretének összértéke a Transfermarkt szerint 12,85 millió euró, ami szinte megegyezik a korábban a Fradi által legyőzött svéd Djurgarden értével. Figyelemre méltó, hogy a magyar bajnok ezen mutató alapján majdnem körülbelül dupla annyit „ér” (24,7 millió euró), azaz értékesebb, piacképesebb labdarúgók alkotják Rebrov csapatát!

A Molde legértékesebb játékosai az egyaránt egy-egy millió euróra taksált Magnus Wolff Eikrem és Eirik Hestad. Kettejük közül Eikrem az asszisztkirály, hiszem minden sorozatot figyelembe véve 13 gólpassznál jár a szezonban. Ő a gárda csapatkapitánya, aki a Molde ificsapata mellett éveket töltött a Manchester United fiatal együtteseiben is, de „csak” az U23-asban lépett végül pályára, a felnőttben nem. Holland és amerikai kitérő mellett éveket játszott a Malmőben, ahol kétszer is svéd bajnoki címet ünnepelhetett. A Molde színeiben már közel 160 tétmérkőzésen játszott, és támadó középpályásként 32 gólja és 46 gólpassza van eddig.

Hestad jobbszélső, és gyerekkorától kezdve itt futballozik, közelít a 200. pályára lépéséhez a Molde színeiben. A csapatban egyébként mindössze öt idegenlégiós van néhány kettős állampolgár mellett, a többiek hazai játékosok.

SOLSKJAER JOBBKEZE AZ EDZŐ

A rivális ellenfél vezetőedzője Erling Moe, egy kereken 50 esztendős szakvezető, aki 26 éves koráig maga is labdarúgó volt, különösebb nagyobb siker nélkül. Moe tulajdonképpen 2005 óta áll már a Molde alkalmazásában kisebb megszakításokkal, és többször is volt úgynevezett „caretaker manager”, illetve Solskjaer mellett évekig pályaedzőként dolgozott. Mostani megbízatása, mint vezetőedző 2019. április 29-én kezdődött, és jelen állás szerint az idei év végéig szól. Rögtön első szezonjában beírta magát a klub történelemkönyvébe, hiszen a csapat negyedik bajnoki címét az eddigi legnagyobb különbséggel, 14 pontos előnnyel szerezte meg a Molde Fotballklubb – tette mindezt úgy, hogy hazai pályán veretlen maradt az együttes.

Szinte kivétel nélkül a 4-2-3-1-es felállást alkalmazza játékosaival, nagyon ritkán váltanak esetleg a még támadóbb, 4-3-3-as formációra.

JELENLEGI FORMA

A Fradi a svéd, a skót és a horvát bajnokot legyőzve került be a playoffba, míg a Molde a finn Kuopion Palloseura ellen 5-0-ra, a szlovén Celje ellen 2-1-re, míg az azeri Qarabag ellen büntetőkkel nyerve jutott a Bajnokok Ligája küszöbére – utóbbi mérkőzés ráadásul inkább az azerieknek állt.

A norvég bajnokság tavaszi-őszi lebonyolítású, emiatt már 18 mérkőzést játszottak a bajnokságban – jelenleg a második helyen állnak, 16 pontos lemaradással a Bodo/Glimt együttesétől. A házi gólkirály a nigériai Leke James, aki 7 gólos, és tavaly 17 találatot szerzett.

Érdemes még szót ejteni a Molde fantasztikus fekvésű stadionjáról, amely nagyjából 11 000 szurkoló befogadására lenne alkalmas koronavírusmentes időben. A pályát műfű borítja, amelyhez nagy kérdés, hogyan alkalmazkodik majd Rebrov csapata – merthogy ez az utolsó párharc már két mérkőzésen dől el, ami újdonság az előző találkozókhoz képest.


Most tehát nem 90, hanem (minimum) 180 percnyi harcos küzdelemre kell felkészíteni a Fradi játékosait, ugyanakkor az egyértelműen előny, hogy a visszavágóra Budapesten kerül sor.


Nehéz ilyet írni akkor, amikor a Bajnokok Ligája csoportköre a tét, de mégis megteszem: a Fradi esélyesebb ellenfelénél! Figyelembe véve a két vezetőedző közötti különbséget, illetve a Fradi mostani játékát, önbizalmát, abszolút felszabadultan és erőtől duzzadóan léphetnek pályára a mieink. Az újabb Európa-liga már biztos, de elképesztően közel került az FTC ahhoz, hogy 1995 után ismét bekerüljön a BL-be! Boli és Tokmac továbbra is gólerős formában, ráadásul ők ketten korábban már hatszor is beköszöntek mostani ellenfelüknek – itt az idő felidézni a múltat, és akkor…!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.