Bravúros keltaverés a Ferencvárostól a Bajnokok Ligájában

Egygólos győzelemmel harcolta ki a Bajnokok Ligája második selejtezőköréből a továbbjutást a Ferencváros az előzetesen legnehezebb ellenfélnek tartott skót Celtic otthonában! Bakos Levente elemezése a mérkőzésről.

Vajon folytatja menetelését a Bajnokok Ligájában az FTD? Kattints és fogadj a zöld-fehérek mérkőzéseire.


Kezdőcsapatok

A Celtic számára hatalmas érvágást jelentett Odsonne Édouard hiánya, aki a tavalyi szezonban majdnem 1,3-as gól+assziszt mutatót hozott meccsenként, idén pedig 3 meccsen jár 3 gólnál. Rajta kívül Frimpong és Bitton került ki a védelemből, az ő hiányukat egyértelműen kevésbé érezte meg a hazai csapat.

Rebrov Sigér visszatérésének köszönhetően tudott taktikailag változtatni csapatán. Az ukrán mester a középpályát akarta stabilizálni, így a magyar játékos Boli helyett került be a csapatba, akinek helyét Isael foglalta el a pályán, amolyan hamis kilencesként. Több helyen nem változott a Fradi kezdője az előző körhöz képest.

Ahogyan az már előzetesen is egyértelműnek tűnt, a Fradi már a meccs elején sokkal alárendeltebb szerepet vett fel a Djurgarden elleni meccshez képest, a Celtic pedig örömmel ragadta magához a kezdeményezést.


Rebrov csapata egy kompakt, 4-3-3-as alakzatot vett fel, nagyon nagy hangsúlyt fektetve a középpályás passzfolyosók lefedésére.


A védelem első vonala, az Isael vezette támadó trió a kezdőkör magasságában vette fel a pozíciót és viszonylag passzívan tolódtak, míg a skótok védői az oldalvonalak között járatták a labdát. Ahogyan arról a beharangozó cikkünkben is szó volt, a Celtic támadás-építéseinél nagy szerep hárul a középhátvédekre, akik akár labdavezetéssel is le tudnak venni több ellenfelet is. A norvég Ajer elleni védekezés Sigér feladata volt, aki a maga mögött hagyott területet lezárva agresszívan lépett ki a középhátvédre. Eközben a jobb oldalon Uzuni rendkívül fegyelmezetten zárt vissza a támadásokat segítő Taylorral.

A Ferencváros a pálya szélére próbálta terelni a Celticet. Somalia és Sigér emberfogással védekezett Brown-ék ellen, utóbbi Ajer előretöréseit is igyekezett megállítani.

A fegyelmezett védekezés a többi támadóra is igaz volt. Isael rendszeresen zárt vissza a saját tizenhatosához, míg Tokmac gyakran szinte balhátvédet is játszott.
Rebrov tehát jól felkészítette csapatát a Celtic labdabirtoklásra építő játékára. A skótok sok ideig tudták a Fradi térfelén tartani a labdát, hatalmas helyzetek helyett viszont inkább átlövéseik akadtak. A hazai csapat sémája jó lövőhelyzet kialakítására egyszerű volt: gyors forgatásokból a középpályán a szélső hátvédek játszották a tizenhatos előterébe a labdát, ahol ketten-hárman is helyezkedtek, majd szűk területen tudtak lövőhelyzeteket kialakítani.

A hazai fölény ellenére a Fradi szerezte meg a vezetést. Míg a Celticnél volt a labda Tokmac, a labdától távolabb lévő szélső helyezkedett a legmagasabban, és kapta a visszazáró Isaeltől a labdát, majd Somalia harcolt ki szögletet. A pontrúgás után pedig Sigér Dávid lőtt hatalmas gólt.

A Fradi 6 játékossal védekezett egyvonalban a Celtic kitámadása ellen. Labdaszerzés után Tokmac, a Fradi legmagasabban helyezkedő embere a védelem mögötti területet kihasználva tudott helyzetet kialakítani Somáliának.

A gól után még inkább a Celtic irányítása alá került a meccs, a Fradi rengeteg energiát használt el arra, hogy kompakt maradjon és továbbra is csak átlövéseket engedtek a skótoknak. Ha mégis megszerezték a labdát időnként percekig is meg tudták tartani. Haratin, ahogyan a Djurgarden ellen is, visszalépett a középhátvédek közé, segítve a labdajáratást.

Ehhez képest sokkal gyakrabban volt szenvedős a Fradi támadások megszövése. A hazaiak magasan kezdték el a védekezést, így a Blazic-Kovacevic páros sokkal nagyobb nyomás alatt játszott, mint a svédek ellen. Haratin rendszerint hátralépett, hogy enyhítse a nyomást, sőt, a Sigér-Somalia „nyolcas” páros közül legalább egyikőjük részt vett a támadás-építés első szakaszában is. A Fradi a skótok visszatámadásának és a rendezetlen alakzatuknak köszönhetően rengeteg labdát adott el egyből azután, hogy megszerezték és szinte alig tudott veszélyes kontrát vezetni. Isael feladata volt a hamis kilences szerepkörében megtartani a védőktől érkező labdákat, amit főleg az első játékrészben egész jó hatékonysággal teljesített is.

A második félidőben aztán elég hamar tudott egyenlíteni a Celtic. Ahogyan azt már említettem, a skótók rengeteg átlövéssel próbálkoztak, Christie lövése ráadásul még meg is pattant, így Dibusz nem tudott védeni. A meccs lőlapján is tisztán látszik, hogy a Celtic sokkal többször próbálkozott, leginkább a tizenhatos előteréből, ahonnan Sigér is gólt szerzett, sőt még sokkal jobb pozíciókból is és a skótok a lövések minősége alapján nyugodtan szerezhettek volna még legalább egy gólt.

A bekapott gól után az elhalasztott hétvégi bajnoki ellenére is meglátszott a fáradtság a Fradin és a hazaiak egyre könnyebben tudták átjátszani Rebrov csapatának középpályáját. A gól után közvetlenül Ntcham és Christie is hatalmas helyzetet hagyott ki. A skótok ebben a periódusban rendszerint találtak területet a védők mögött és rengeteg párharcot nyertek, a Ferencvárosnak mégis volt éppen elég embere a labda mögött, akik hősiesen védekeztek.
A Fradi ugyan igyekezett rövidebb periódusokra magánál tartani a labdát és ez a bekapott gól és az utána lévő Celtic nyomás után időnként sikerült is. A skót letámadás intenzitása is alábbhagyott és a 75. percben teljesen elcsúszott, amikor Tokmac lépett el egy vaktában előrevágott labdával és használta ki Elhamed határozatlanságát, hogy a kapuba gurítson.

Az utolsó negyedórára természetesen még nyomasztóbb lett a Celtic fölénye és szinte végig a Fradi védő harmadában tartották a labdát. Másodszorra azonban nem sikerült kiegyenlíteniük, így a Fradi jutott a következő körbe.

Összegezve, a Celtic a hatalmas mezőnyfölény és a jobb minőségű helyzetek kialakítása ellenére sem tudta behúzni a meccset. A Fradi jól szervezett és hősies védekezése sokáig jól működött, sőt a skótok a ferencvárosi védők fáradtságát sem tudták kihasználni a kilencvenedik perchez közeledve. A magyar csapat jól gazdálkodott a helyzeteivel és megúszta az egyre erősödő skót rohamokat, kiizzadva a győzelmet.

A Ferencváros hétfőn kapja meg harmadik fordulós ellenfelét.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x