Csavard be, mint Ward-Prowse

Bár a Southampton siralmas mélyrepülésbe fogott, kapitánya, James Ward-Prowse az elmúlt hétvégén is jegyzett egy szabadrúgásgólt. Négynél jár már az idén, PL-karrierjében kereken tíznél. Nyolcra van tőle a rekorder idol, David Beckham. De mi a titka? Hogy csinálja? S egyáltalán, nevezhetjük őt a jelenkor legnagyszerűbb brit szabadrúgáslövőjének?

(X) Regisztrálj az Unibetre és 20.000 Ft üdvözlőbónuszt kaphatsz ajándékba!


Ki a Premier League történetének legjobb szabadrúgáslövője? Ha pusztán a számokat vesszük, kétségtelenül David Beckham. A Manchester United korábbi klasszisa 18-szor tekert védhetetlenül az ellenfelek kapujába, őt követi Thierry Henry és Gianfranco Zola 12-12 direkt szabadrúgásgóllal – meglehet azonban, nem sokáig fest már így a dobogósok sora.

Britannia déli partjainál egyre többször csavarja, bombázza, nyesi a kapuba a labdát bizonyos James Ward-Prowse, a jelenkor legkiválóbb angliai pontrúgás-specialistája. Az idei szezonban négyszer zúdította szabadrúgásból a kapuba a labdát, ezzel van már neki tíz ilyen találata, beérte az angliai karrierjében ugyancsak tízig jutó Ian Harte-ot és Morten Gamst Pedersent. Eggyel jár előtte Laurent Robert, Cristiano Ronaldo és Sebastian Larsson. Azaz ha még két szabadrúgást gólra vált idén, nem csak hogy fellép a második helyre az örökranglistán, de a szezoncsúcs is az övé lesz.

Egyelőre Beckham és Robert egy idényen belüli öt szabadrúgásgólja a non plus ultra, a Southampton csapatkapitánya rendesen fenyegeti azonban a korábbi francia szélső, valamint idolja rekordját.

„Beckhamért rajongtam – mesélte a középpályás néhány hónapja a The Guardianben. – Nem csak a szabadrúgásai miatt, az imidzsét is imádtam. Utánoztam a különböző hajviseleteit, ugyanabban a stoplisban akartam futballozni, mint ő, azt akartam, hogy az ő száma feszüljön a hátamon. Felnéztem rá, ő volt az, aki arra inspirált, hogy elkezdjem gyakorolni a szabadrúgásokat. Egy idő után már nem számoltam, hányan hasonlítják az én technikámat az övéhez. Mégis azt gondolom, akadnak hangsúlyos különbségek. Neki megvolt ugye az a hatalmas karmozdulata a szabadrúgás elvégzése közben, kicsit hátra is hajolt. Nem görnyedt úgy be, mint én, s mikor én megrúgom a labdát, ugrok is egyet, hogy még nagyobb erőt vihessek bele. Minél többet gyakoroltam a szabadrúgásokat, annál inkább ráleltem a saját stílusomra.”

Meglehet, azt immár majdnem annyian próbálják utánozni, mint egykor Beckhamét, a mondjuk úgy klasszikus iskola másik követőjét. Azóta ugyebár a Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Marcus Rashford-féle technika legalább annyira dívik, ők teli rüszttel rúgják meg a labdát, szinte szemből nekifutva, de olyan sajátos módon, hogy az gellert kapva kiszámíthatatlan röppályát ír le. Ward-Prowse technikája „old school”, de kivédhetetlen.

„Hihetetlenül jól végzi el a szabadrúgásokat, és egyre jobb lesz” – mondta róla nemrégiben edzője, Ralph Hasenhüttl.

„Ami a technikámat illeti, furcsa látni a szabadrúgásaimról készült felvételeket. Szerintem, ha valaki más is megnézi, joggal gondolhatja úgy, biztos járni sem tud az ember azután, hogy az edzésen egymás után elvégez úgy tízet, annyira kitekeredik ugyanis a csípőm. De hozzászokott már a testem. Én pedig úgy vagyok vele, ez az a technika, amivel a legpontosabban tudom elrúgni a labdát. Mindenkinek megvan persze a maga stílusa.”

A Southampton meccseinek immár legfeszültebb pillanata, amikor Ward-Prowse leteszi a labdát a tizenhatos vonala előtt. Közel vagy valamivel távolabb a büntetőterülethez, neki édesmindegy, innen is, onnan is szuper veszélyes.

 

„Olyankor egy pillanatra megfagy a levegő, mintha megállna az idő. Így nézők nélkül még inkább nagy a csend. Aztán a játékvezető belefúj a sípjába, és mindenki feszülten várakozik.”

 

Ward-Prowse addigra túl van már egy rituálén. Nem mindegy ugyanis, hogyan teszi le a labdát. A szponzorlogónak felfelé kell néznie, nem csak babonából.

“Azt gondoltam, szükségem van egy eseményláncra, ami megadja az egész ritmusát. Hiszek az izommemóriában, hogy minél többet gyakorolsz egy mozdulatot, annál inkább szinkronba kerül vele a tested. Nézzük csak meg Roger Federer vonal mellé ütött fonákját, hányszor gyakorolhatta, vagy ott van Jonny Wilkinson (az angol rögbiválogatott korábbi rúgója – a szerk.). Olvastam a könyvét, amelyben beszél a maga receptjéről. Ha rengeteget gyakorolsz, újra és újra elismétled a mozdulatokat, a tested egyre inkább felismeri a technikát és ezzel javíthatod a mozdulat, esetemben a rúgás minőségét.”

Ma már azért eljutott oda Ward-Prowse, hogy inkább a minőségre ad, mint a mennyiségre, és egyszer egy héten legfeljebb tíz-tizenkétszer áll oda a labda mögé az edzés után – nyilván ma már az önbizalma is a helyén van, és a kapusokat sem kell különösebben elemeznie.

 

„Nagyon hiszek magamban, a technikámban, ha oda tudom rúgni a labdát, ahova szánom, egyetlen kapus sem védheti.”

 

Ha fellengzősen hangzik is, valóban így van.

Az Aston Villa amúgy príma kapusa, az idén 77 százalékos védési hatékonysággal dolgozó Emiliano Martínez a megmondhatója, ha Ward-Prowse eltalálja a labdát, lehetetlen hárítani.

A két csapat november 1-i bajnokiján előbb úgy 23 méterről tekert a felsőbe (kellő erőt is beletolva persze a lövésbe), majd középről, 18 méterről csavart (újra csak) a sorfal felett az oldalhálóba. Ha valaki a videomegosztókon megnézi a gólokat, két részletre feltétlenül figyelmes lehet. Egyrészt, hogy amíg az elsőnél repül Martínez, a másodikra mozdulni sem bír, másrészt hogy az utóbbit milyen testtartással ünnepli Jannik Vestergaard. A dán védő két karját felemelve, lassan körbe forog, mintha csak a (nem létező) közönségnek üzenné: „Látták ezt hölgyeim és uraim? Így kell szabadrúgást lőni.”


(X) Ahogy sok minden másra, úgy akár a Southampton szabadrúgásgóljaira is fogadhatsz az Unibeten!


Tényleg így kell, és hogy ezt Ward-Prowse a Southampton, és nem az ősi rivális Portsmouth dresszében teszi, leginkább a Soton híresen erős utánpótlás-nevelésének köszönhető. Az egymástól 30 kilométerre fekvő két déli parti város 1899 óta vívja meg egymással ádáz küzdelmeit, amelyeket a hetvenes évekig korántsem jellemzett az a sokszor erőszakba forduló gyűlölet, ami azóta igen. Olyannyira nem, hogy egy Soton-drukker simán ellátogatott a Portsmouth egy-egy hazai meccsére, ha kedvencei épp a messzi északon szerepeltek, és persze ugyanez igaz fordítva is.

Ma már azonban nagyjából úgy gondol egymásra a két város szurkolótábora, mint egy manchesteri a Liverpoolra, vagy Newcastle-szurkoló a Sunderlandre, már csak ezért is kelthet meglepetést, hogy James Ward-Prowse Portsmouth szülötteként, megveszekedett Portsmouth-drukker családba érkezve kilencévesen a Sotont választotta.

Nem feltétlenül ő, hanem ügyvéd édesapja, akinek ez a Portsmouth fanatikusaként nyilván nem lehetett könnyű döntés, de olyannyira nagyra értékelte a Southampton akadémiáján zajló munkát, hogy nem dönthetett másként. Gareth Bale, Theo Walcott, Alex Oxlade-Chamberlain, Adam Lallana az újkor legismertebb Soton-nevelése, méltán illeszthető immár Ward-Prowse neve is a sorba.

Amikor kevéssel a 17. születésnapja előtt bemutatkozott a Southampton felnőtt csapatában, még a szüleivel élt Portsmouth-ban.

„James, miképpen a bátyja és jómagam is, ízig-vérig Portsmouth-drukker – nyilatkozta a büszke papa egy helyi lapnak 2011 októberében, azután, hogy fia a Crystal Palace elleni Ligakupa-meccsen debütálhatott a nagyok közt. – Nyolcévesen még egyszerre járt a Portsmouth és a Southampton edzéseire, amikor viszont fény derült a turpisságra, kevéssel a kilencedik születésnapja előtt választani kellett. A Southampton fantasztikus akadémiai képzése, az ott dolgozó remek edzők miatt a Southampton mellett döntöttünk. Nem tudok elég elismeréssel szólni az ott folyó munkáról, annak köszönhetjük, hogy James eljutott eddig.”

Nemkülönben pedig annak is, hogy apja direkt kérte edzőit, kis keménységet nyugodtan verjenek a gyerekbe, aki a drága papa szerint nem ment bele elég elánnal a párharcokba. Mintha csak a jövőbe látott volna Ward-Prowse apuka. Kevéssel azután ugyanis, hogy Ralph Hasenhüttl elfoglalta a Soton kispadját, a tartaléksorban ragadt középpályás arról érdeklődött az újdonsült főnöknél, ugyan mit kellene tennie ahhoz, hogy a meccsek közben ne a lelátón majszolja a Mars-szeletet egy pohár teával a másik kezében, hanem a gyepen segítse csapatát.

Agresszívabbnak kell lenni, érkezett az edzői felelet.

Az lett. Ami nem azt jelenti, hogy úton-útfélen belerúgott mindenkibe – az kétévesen volt szokása.

Ugyancsak az édesapa elmondása szerint, amint James elkezdett járni, a labdát is elkezdte rúgni. Ha elvették tőle, ugyanezt csinálta Teddy mackójával. Csak rúgta és rúgta, bármi is került a lába elé.

És ha már régóta nem is a Pompey, hanem a szentek indulója hallatán dobban meg a szíve, ugyanaz a játéköröm hajtja, ami egykor a futballpályára terelte.

 

Nem véletlenül a kapitányunk – jegyezte meg róla edzője. – A csapat fantasztikus harcosa, megtestesíti mindazt, amit mi értéknek gondolunk.”

 

James Ward-Prowse-t egykor az a makacs cél vezérelte, hogy hétről-hétre hatalmas publikum előtt játszhasson. Hogy rendre a kapuba tekerje a labdát, csak valamivel később vált a fő motivációjává.

Ma már azonban legalább úgy csavarja be, mint Beckham


A Premier League történetében a legtöbb szabadrúgásgólt szerzők:

1. David Beckham Manchester United 18
2. Thierry Henry Arsenal 12
  Gianfranco Zola Chelsea 12
4. Sebastian Larsson Birmingham, Sunderland 11
  Laurent Robert Newcastle 11
  Cristiano Ronaldo Manchester United 11
7. Ian Harte Leeds United 10
  Morten Gamst Pedersen Blackburn 10
  James Ward-Prowse Southampton 10
0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x