A definíció nagyvonalakban az, hogy az emberi agy nélkülözhetetlen információosztályozó folyamatának része, hogy képes elraktározni nagyon sok mindent – még olyat is, amire nem emlékszünk vissza azonnal –, viszont ez sokszor negatív érték a gondolkodásunkban. Amikor egy bizonyos jelenség kapcsán huzamos ideig csak ugyanazt a dolgot látjuk, akkor kényszeresen összepárosítjuk vele, s ezt az állapotot véglegesnek, megváltoztathatatlannak könyveljük el. Mivel szinte csak erre összpontosul a felületes vizsgálódásunk a jövőbeli „újratalálkozások” esetén, így kialakul az a sztereotípia, hogy ez soha nem is fog módosulni, ezáltal megbélyegezzük azt a jelenséget.

Azt meg kell hagyni, hogy az előítélek alapja valahol jogos, mert az Atlético Madrid az elmúlt években sokkal inkább volt híres arról, hogy a defenzív felfogás volt a fő irányelv náluk. Az elmúlt évtized legjobban védekező gárdája volt, hosszú évek óta elit kapusteljesítmény és elképesztően stabil hátsó alakzat jellemzi őket – mindez alapjaiban határozta meg a csapat játékát. Kevés kapott gól, nem sok szerzett találat, de cserében jöttek sikerek: mindez a modern futballban az egyszerű futballgondolkodás nem túl szakmai nyelvezetében a „nézhetetlen, antifoci” sztereotípiát idézhette elő. 

AZ ÚJ RENDSZER

A változás nem jött egyik percről a másikra, mert bár a szezon elején még elvi síkon továbbra is a 4-4-2-es hadrend uralkodott, az első jelek már ekkor megfigyelhetőek voltak.  Szembeötlő lehetett, hogy Kieran Tripper nem a szokványos szélső hátvéd, míg Yannick Carrasco nem a tipikus szélső középpályás szerepkörében tetszelgett, hanem mindketten kezdtek egyfajta szárnyvédő pozíciót felvenni. Ez jókora módosítást jelentett a feladatkörüket illetően, ami sok munkát igényelt, így a szezon első időszakára még jellemző volt egyfajta fluktuáció, de szép lassan kisimult a csapat játéka a széleken is.

A felállás váltás egyik legfontosabb eleme Mario Hermoso, aki képes a bal oldalon szélső hátvédet is játszani, miközben eredetileg középső bekk, viszont nagyon hatékony tud lenni a három belsővédős szisztémában is. Az ő felelőssége a legnagyobb a védelemben idén, mert a belga előtte nem a védekezéséről híres, még akkor sem, ha mindent megtesz, amit Simeone elvár tőle, de bizonyos szint fölött továbbra sem fog jó védőnek számítani, így az ő oldalán több besegítésre van szükség. 

Miután sikerült megszabni a feladatokat, képes volt az együttes egy hibrid 3-4-1-2/3-4-2-1-es hadrendre váltani, amiben a védekezés talán még az eddigieknél is stabilabb lett.

Köszönhetően a fentebb Hermoso sokoldalúságának, ez bármikor módosítható négyvédős szisztémára, így pedig a csapat sokkal nagyobb nyomás alá tudja helyezni az ellenfeleket. Ezzel a variábilis alakzattal az elmúlt évekhez képest több embert tudnak bevonni a támadásépítésbe, mert szélesebb lett a csapat arcvonala, így a széleken megnyíló területeket jobban kell védenie az ellenfeleknek, ami belül engedélyez szabadabb mozgásteret a támadóknak.

Ezt támasztja alá a képen látható két szaggatott vonal, amely az átlagos mutatója a várható lőtt (kék) és a várható kapott góljaiknak (piros). Miközben, ha nem is sokkal, de csökkenő tendenciája van az elmúlt szezonhoz képest az xGA értékeknek, amit a jelenlegi tizenöt meccsen kapott HAT góljuk jól szimbolizál, ahogy az is, hogy Jan Oblak már TÍZ kapott gól nélküli mérkőzésnél jár, ami a lejátszott meccsek kétharmada. Ezzel szemben a várható góljai mutatója beállt egy stabil szintre, ami bár némileg visszábbesett az előző idényben mért lemagasabb értékekhez képest, de az akkori kezdéshez viszonyítva pedig még mindig kimagasló adatot ábrázol.

A VÁLTOZÓ SZÁMOK

A következő képen a csapat elmúlt öt évének támadásban fontos statisztikai paramétereit ábrázolják, hogy miként változtak meg az alábbi adatok:

• Pontos passzok
• Pontos passzok a támadóharmadban
• Meccs tempó
• Labdabirtoklásonkénti pontos passzok száma
• Passzok átlagos hossza
• Labdaérintés az ellenfél büntetőterületén belül
• Várható gólok (büntető nélkül)
• Lőtt gólok (büntető nélkül)

Már maga az a tény, hogy emelkedett a pontos passzok száma – sőt, nevezzük ezt inkább ugrásnak, mert akkora a különbség az előző szezonhoz képest –, és vele együtt fokozódott az általuk diktált meccstempó, jól jelzi, hogy a csapat más stílusban kezdett el focizni. Az ellenfél büntetőterületén belüli labdaérintések számának szintén komoly javulása pedig már arra is választ ad, hogy nem szimplán a labdabirtoklás terén lépett előre Simeone együttese, hanem bizony valóban támadóbb szellemben lépnek pályára meccsről meccsre.

A TÁMADÁS KULCSA

A fentebb levezetett nagyobb terület, ami a támadók előtt nyílik a leginkább egy ember extrém mértékű feljavulásán keresztül jelentkezik. Ő nem más, mint João Felix, akit a hatalmas vételára miatt, valamint, mert az előző szezonja nem sikerült valami fényesen azonnal megbélyegeztek a csapatot felületesen követő szurkolók. Nos, az ifjú portugál csillag az új rendszerben úgy csillog, ahogy azt várták is Madridban, amit a számai tökéletesen igazolnak, ha összevetjük azokat az előző idénybeliekkel.

Pontos passzok: 19,5 – 33,3
Rövid passzok: 0,39 – 1,11
Progresszív passzok: 3,25 – 5,25
Boxon belülre juttatott átadások: 0,74 – 1.41
xA: 0,09 – 0,13
NPxG: 0,39 – 0,23
Gólok (büntetők nélkül): 0,30 – 0,40

Az ő új szerepe és az abban rejlő hatalmas potenciálnak is köszönhető, hogy az Atlético az előző évekhez képest sokkal inkább egy támadógépezet. Ami még nagyban elősegítette ezt a váltást, hogy az eddigiekkel ellentétben az idei szezonban egy olyan centere van a gárdának, aki nem csak helyzetbe kerülni képes, hanem azokat gólra váltani is.

A nyár egyik legérdekesebb sztorija volt, mikor az FC Barcelona spórolási szándékkal, kis túlzással „két marék szotyiért” elengedte Luis Suárezt. A fővárosi klub kapott a lehetőségen és lecsapott az uruguayira, aki egy egészen új dimenziót nyitott meg Simeone számára.

Az előző szezonban az Alvaro Morata – Diego Costa páros jelentette a csatárszekciót, legalábbis azt a centert, aki a csapat legelső embere az ellenfél kapujához mérten, akinek a gólok termelése a legfőbb feladata. Ketten együtt 17 gólt termeltek, és a kilencven percre kivetített mutatójuk együttesen volt 0,84 (Morata 0,55 + Costa 0,31).

KONKLÚZIÓ

A megfelelően flexibilis rendszer kialakítása kellően sokoldalú játékosokkal az alapja annak, hogy egy új, stílusosabb és élvezhetőbb játékot tud nyújtani az Atlético Madrid, amely ráadásul eredményes is. A védekezést illető változások megszabtak egy új irányt a támadójátéknak is, ami a megfelelő játékosokkal hatékony tud lenni, ami immár nem csak a helyzetek terén jelentkezik, hanem gólokban is mérhető. Le kell valahogy szedni azt a billogot a „matracosok” címeréről, amit az elmúlt évek alatt csaknem mindenki odanyomott, mert ez már nem az az együttes, hanem annak egy 2.0-s verziója, amely igen is képes úgy játszani, ahogy azt az szép focira vágyó világ elvárja tőlük.