Döntsük le a Matracos sztereotípiákat
Az Atlético Madrid kapcsán az emberek még a mai napig abban a beidegződött és elraktározódott tudatban ítélkeznek, miszerint ez egy csak védekező, antifocit játszó együttes, amely úgymond öli a futball és nézhetetlen a játékstílusa. A valóság viszont egyáltalán nem így van, mert Diego Simeone az idei szezonban egy igencsak támadó szellemű játékot mutató gárdát küld fel a pályára, amely nem mellesleg sikeres is.
(X) Az Atlético Madrid (1,72) nyeri a LaLiga idei szezonját? Nézd meg az Unibet kínálatát!
A definíció nagyvonalakban az, hogy az emberi agy nélkülözhetetlen információosztályozó folyamatának része, hogy képes elraktározni nagyon sok mindent – még olyat is, amire nem emlékszünk vissza azonnal –, viszont ez sokszor negatív érték a gondolkodásunkban. Amikor egy bizonyos jelenség kapcsán huzamos ideig csak ugyanazt a dolgot látjuk, akkor kényszeresen összepárosítjuk vele, s ezt az állapotot véglegesnek, megváltoztathatatlannak könyveljük el. Mivel szinte csak erre összpontosul a felületes vizsgálódásunk a jövőbeli „újratalálkozások” esetén, így kialakul az a sztereotípia, hogy ez soha nem is fog módosulni, ezáltal megbélyegezzük azt a jelenséget.
Azt meg kell hagyni, hogy az előítélek alapja valahol jogos, mert az Atlético Madrid az elmúlt években sokkal inkább volt híres arról, hogy a defenzív felfogás volt a fő irányelv náluk. Az elmúlt évtized legjobban védekező gárdája volt, hosszú évek óta elit kapusteljesítmény és elképesztően stabil hátsó alakzat jellemzi őket – mindez alapjaiban határozta meg a csapat játékát. Kevés kapott gól, nem sok szerzett találat, de cserében jöttek sikerek: mindez a modern futballban az egyszerű futballgondolkodás nem túl szakmai nyelvezetében a „nézhetetlen, antifoci” sztereotípiát idézhette elő.
Viszont, mint minden edző, aki igazán magas szintre el tud jutni, így Diego Simeone karrierjében is eljött az idő a változásra, amit az előző szezon után joggal lehetett is várni. A „matracosok” akkor elég gyenge produktummal a közelében sem voltak a két gigásznak, miközben azok is eléggé maguk alatt teljesítettek, ám idénre minden megváltozott Madrid „csíkos felén”.
AZ ÚJ RENDSZER
A változás nem jött egyik percről a másikra, mert bár a szezon elején még elvi síkon továbbra is a 4-4-2-es hadrend uralkodott, az első jelek már ekkor megfigyelhetőek voltak. Szembeötlő lehetett, hogy Kieran Tripper nem a szokványos szélső hátvéd, míg Yannick Carrasco nem a tipikus szélső középpályás szerepkörében tetszelgett, hanem mindketten kezdtek egyfajta szárnyvédő pozíciót felvenni. Ez jókora módosítást jelentett a feladatkörüket illetően, ami sok munkát igényelt, így a szezon első időszakára még jellemző volt egyfajta fluktuáció, de szép lassan kisimult a csapat játéka a széleken is.
A felállás váltás egyik legfontosabb eleme Mario Hermoso, aki képes a bal oldalon szélső hátvédet is játszani, miközben eredetileg középső bekk, viszont nagyon hatékony tud lenni a három belsővédős szisztémában is. Az ő felelőssége a legnagyobb a védelemben idén, mert a belga előtte nem a védekezéséről híres, még akkor sem, ha mindent megtesz, amit Simeone elvár tőle, de bizonyos szint fölött továbbra sem fog jó védőnek számítani, így az ő oldalán több besegítésre van szükség.
Miután sikerült megszabni a feladatokat, képes volt az együttes egy hibrid 3-4-1-2/3-4-2-1-es hadrendre váltani, amiben a védekezés talán még az eddigieknél is stabilabb lett.
Köszönhetően a fentebb Hermoso sokoldalúságának, ez bármikor módosítható négyvédős szisztémára, így pedig a csapat sokkal nagyobb nyomás alá tudja helyezni az ellenfeleket. Ezzel a variábilis alakzattal az elmúlt évekhez képest több embert tudnak bevonni a támadásépítésbe, mert szélesebb lett a csapat arcvonala, így a széleken megnyíló területeket jobban kell védenie az ellenfeleknek, ami belül engedélyez szabadabb mozgásteret a támadóknak.
Ezt támasztja alá a képen látható két szaggatott vonal, amely az átlagos mutatója a várható lőtt (kék) és a várható kapott góljaiknak (piros). Miközben, ha nem is sokkal, de csökkenő tendenciája van az elmúlt szezonhoz képest az xGA értékeknek, amit a jelenlegi tizenöt meccsen kapott HAT góljuk jól szimbolizál, ahogy az is, hogy Jan Oblak már TÍZ kapott gól nélküli mérkőzésnél jár, ami a lejátszott meccsek kétharmada. Ezzel szemben a várható góljai mutatója beállt egy stabil szintre, ami bár némileg visszábbesett az előző idényben mért lemagasabb értékekhez képest, de az akkori kezdéshez viszonyítva pedig még mindig kimagasló adatot ábrázol.
A VÁLTOZÓ SZÁMOK
A következő képen a csapat elmúlt öt évének támadásban fontos statisztikai paramétereit ábrázolják, hogy miként változtak meg az alábbi adatok:
- Pontos passzok
- Pontos passzok a támadóharmadban
- Meccs tempó
- Labdabirtoklásonkénti pontos passzok száma
- Passzok átlagos hossza
- Labdaérintés az ellenfél büntetőterületén belül
- Várható gólok (büntető nélkül)
- Lőtt gólok (büntető nélkül)
Már maga az a tény, hogy emelkedett a pontos passzok száma – sőt, nevezzük ezt inkább ugrásnak, mert akkora a különbség az előző szezonhoz képest –, és vele együtt fokozódott az általuk diktált meccstempó, jól jelzi, hogy a csapat más stílusban kezdett el focizni. Az ellenfél büntetőterületén belüli labdaérintések számának szintén komoly javulása pedig már arra is választ ad, hogy nem szimplán a labdabirtoklás terén lépett előre Simeone együttese, hanem bizony valóban támadóbb szellemben lépnek pályára meccsről meccsre.
Akárhonnan is nézzük a csapat támadójátékát, a 15 meccsen elért 29 találat, az 1,93 gól/meccs mutató, ilyet pedig nem produkálhat csak úgy egy állítólag csak védekezni tudó együttes. Ennél magasabb mutatót az elmúlt évek során egyszer tudtak összehozni, és annak az idénynek a végén a nyakukba akasztották az aranyérmet, és a klub történetének tizedik bajnoki trófeáját a magasba emelhették.
A TÁMADÁS KULCSA
A fentebb levezetett nagyobb terület, ami a támadók előtt nyílik a leginkább egy ember extrém mértékű feljavulásán keresztül jelentkezik. Ő nem más, mint João Felix, akit a hatalmas vételára miatt, valamint, mert az előző szezonja nem sikerült valami fényesen azonnal megbélyegeztek a csapatot felületesen követő szurkolók. Nos, az ifjú portugál csillag az új rendszerben úgy csillog, ahogy azt várták is Madridban, amit a számai tökéletesen igazolnak, ha összevetjük azokat az előző idénybeliekkel.
Pontos passzok: 19,5 – 33,3
Rövid passzok: 0,39 – 1,11
Progresszív passzok: 3,25 – 5,25
Boxon belülre juttatott átadások: 0,74 – 1.41
xA: 0,09 – 0,13
NPxG: 0,39 – 0,23
Gólok (büntetők nélkül): 0,30 – 0,40
Az ő új szerepe és az abban rejlő hatalmas potenciálnak is köszönhető, hogy az Atlético az előző évekhez képest sokkal inkább egy támadógépezet. Ami még nagyban elősegítette ezt a váltást, hogy az eddigiekkel ellentétben az idei szezonban egy olyan centere van a gárdának, aki nem csak helyzetbe kerülni képes, hanem azokat gólra váltani is.
A nyár egyik legérdekesebb sztorija volt, mikor az FC Barcelona spórolási szándékkal, kis túlzással “két marék szotyiért” elengedte Luis Suárezt. A fővárosi klub kapott a lehetőségen és lecsapott az uruguayira, aki egy egészen új dimenziót nyitott meg Simeone számára.
Az előző szezonban az Alvaro Morata – Diego Costa páros jelentette a csatárszekciót, legalábbis azt a centert, aki a csapat legelső embere az ellenfél kapujához mérten, akinek a gólok termelése a legfőbb feladata. Ketten együtt 17 gólt termeltek, és a kilencven percre kivetített mutatójuk együttesen volt 0,84 (Morata 0,55 + Costa 0,31).
Idén Suárez tizenkét mérkőzés alatt már kilenc találatnál jár, a per90 mutatója 0,97, vagyis 93 percenként szerez egy gólt, ami a hosszabbításokat is számítva csaknem egy meccsnek tudható be. Az már csak plusz tőle, hogy jegyez két asszisztot is, ami pedig már olyan szintre emeli, amilyet még egyetlen új játékos sem tudott hozni a klubnál a 21. században.
KONKLÚZIÓ
A megfelelően flexibilis rendszer kialakítása kellően sokoldalú játékosokkal az alapja annak, hogy egy új, stílusosabb és élvezhetőbb játékot tud nyújtani az Atlético Madrid, amely ráadásul eredményes is. A védekezést illető változások megszabtak egy új irányt a támadójátéknak is, ami a megfelelő játékosokkal hatékony tud lenni, ami immár nem csak a helyzetek terén jelentkezik, hanem gólokban is mérhető.
Le kell valahogy szedni azt a billogot a „matracosok” címeréről, amit az elmúlt évek alatt csaknem mindenki odanyomott, mert ez már nem az az együttes, hanem annak egy 2.0-s verziója, amely igen is képes úgy játszani, ahogy azt az szép focira vágyó világ elvárja tőlük.
A gyermek, akire nagyon nagy hatást gyakorolt az afroamerikai világnézet, akinek a vérvonalából eredő németes munkamorálját, valamint a mesekönyvekből fakadó vikingek iránti rajongását ezzel összevegyítik, az örök lázadó stílusával, meg egy örökölt részleges eidetikus memóriával, akkor már kész is van az a „zabigyerek gondolkodásmód”, amivel rászabadulva a sportvilágára megszületik egy igazi „szörnyeteg”, aki imádja a számokat, szembemegy mindennel és képes akkor is a realitás talaján maradni, mikor a föld felett méterekkel kellene ünnepelni.