Európai Szuperliga: történelmi szükségszerűség, vagy a labdarúgás halála? – Jegyzet

Karácsonyi cikkében Mark Doyle, a Goal.com szakírója a FIFA és az UEFA kezdődő háborújaként mutatja be az Európai Szuperliga megalakításának újra felbukkant igényét, ötletét. Pár hétre rá, január 11-én a Wolverhamton Wanderers portugál menedzsere, Nuno Espírito Santo rohant ki a Premier League küzdelmeinek félbeszakítása ellen, mondván, egy ilyen lépés a Szuperliga-támogatók malmára hajtaná a vizet. Nézzünk hát a sztori mélyére!

(X) REGISZTRÁLJ, HÍVD MEG A BARÁTAIDAT AZ UNIBETHEZ, ÉS SZEREZZ INGYENES FOGADÁST, BEFIZETÉSI BÓNUSZT ÉS BÓNUSZPÉNZT!


 

A Szuperliga-ellenes hangok erősödése, a kritizáló, tiltakozó, elutasító megnyilvánulások gyakoribbá válása jelzi számunkra, hogy valós veszélyről, igazi küzdelemről van szó, melynek elindítói egyelőre a háttérben lobbiznak, szervezkednek, a jelenlegi rend védelmezői pedig az eközben kiszűrődő (fél)információkra reagálnak a számunkra ismert módokon.

Doyle a Goal.com-on december 24-én megjelent cikkében tucatnyi labdarúgót, sportvezetőt, szakértőt szólaltat meg a kérdésben, akik saját szemszögükből, nézőpontjukból nyilatkoznak, többnyire elutasítóan. Hol elvi síkon határolódnak el, hol a gyakorlati megvalósítás lehetetlenségét hangsúlyozzák, vagy éppen, mint a Liverpool FC korábbi klasszisa, Jamie Carragher, egyszerűen elküldik a fenébe a kérdező riportert… Nuno Espírito Santo pedig legutóbbi nyilatkozatában arra figyelmeztet, hogy egy újabb, a tavaly márciusihoz hasonló bajnoki szünet elhozhatná az Európai Szuperliga létrejöttét, mely a kisebb csapatok vesztét okozná. Figyelemre méltó, hogy érvesélében erkölcsi kötelességre hivatkozik, és a Nagy-Britanniában terjedő új, nagy fertőzőképességü vírusvariáns miatti lehetséges leállást legnagyobb félelmeként azonosítja. Nuno ezzel saját magát a kicsik, az ártatlanok nemes lelkű védelmezőjeként pozicionálja.

 

Mi is lenne pontosan a Szuperliga?

A legalább két évtizede lebegő ötletcsíra ma éppen a következő formában tűnik fel: az UEFA hatáskörébe tartozó topligák sztárklubjaiból 16-18 egyesület venne benne részt, az alapszakaszt rájátszás követné, melynek végén bajnokot hirdetnének – mindez a jelenlegi országos bajnokságok, nemzetközi kupák mellett valósulna meg, jó eséllyel a FIFA szervezésében, a világ legnagyobb multinacionális nagyvállalatai, bankjai, műsorszolgáltató társaságai által finanszírozva.

A Szuperliga-projekt előretörése és formálódása a válság hatására került újra előtérbe, mely a nagy klubok tulajdonosainak, befektetőinek, részvényeseinek óriási veszteségeket okoz – éppen ez a gazdasági, hatalmi kör az, amelynek a tőke birtokosaiként érdeke a biztonság, az üzleti tervek stabilitása, a garantált, és lehetőleg minél magasabb profit. Vegyük észre, hogy a jelenlegi rendszerben ez állandó veszélyben van: a legkomolyabb bevételeket most a Bajnokok Ligája csoportkörébe való bejutás, és ezzel párhuzamosan a topligák élmezőnyében való folyamatos szereplés hozza, ez azonban még a legnagyobb klubok számára sem evidencia. Egy Leicester City, egy Atalanta váratlan jó szereplése a nagy klubok befektetőinek igazi rémálma, nem is beszélve egy rossz eredménysort követő esetleges kiesésről…

Ők a tervezhetőség jegyében az amerikai mintájú franchise-rendszer hívei, melyben a szereplés, a hely megvásárolható, nincs kiesés, nincs valódi meglepetés – ez pedig ellenkezik az európai szellemmel és hagyományokkal. A közel- és távol-keleti, valamint az amerikai befektetők azonban nem éppen ezek tiszteletéről híresek, sokkal inkább arról, hogy a pusztán profitorientáltak. Így már talán  érthetőbbek a Szuperliga-ellenes tiltakozó, szkeptikus hangok.

 

A régi rend őrei

A hagyományok, pontosabban a fennáló rend, a status quo képviselői, védelmezői egyre hevesebb kirohanásokat intéznek a Szuperliga ötlete ellen. Nekünk, magyaroknak erről Petőfi Sándor nagyszerű verse, az 1847 nyarán íródott Szájhősök ugorhat be, idézzük is fel ide behúzható versszakát:

 

,,S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt…
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.”

 

Úgy tűnik fel, mintha a kései kapitalista világrend képviselői, a tőke arcai szeretett sportágunk ellen törnének; halálát akarnák? Kicsit távolabbról nézve, ,,kizoomolva” a konkrét jelenből azonban árnyaltabb képet kaphatunk. A Szuperliga megvalósulásával a labdarúgás valóban a posztmodern elidegenedés újabb korszakába lépne, és tényleg igazuk lehet azoknak, akik szerint a pusztulása előtti utolsóba.

Vegyük észre azonban, hogy a jelenlegi állapot végtelenségig való megőrzése is lehetetlen: a változás közeleg, a kérdés csupán az, milyen irányú lesz?

Az egyik lehetséges kifejlet a jelenlegi világrend, benne szimbolikus reprezentációja, a labdarúgás fennmaradása, és – régi, modern jegyeitől még inkább megfosztva – közeledése a kései kapitalizmus törvényeihez, az életünk más területein a maga egészében látható képéhez. A másik lehetőség a válságban vergődő világrend bukása, mely magával rántaná többek között az ún. profi sportokat, valamint ezek leglátványosabb bemutatóit, az olimpiát, a kontinens- és világbajnokságokat.

 

Gondolatok és tettek

Azt is megérhetjük, hogy ezt a két, röviden vázolt eseménysort egymás után éljük át, nézzük végig. Ami rajtunk múlik, hogy mit teszünk egyik, vagy másik elősegítéséért, vagy épp ellenkezőleg, elhárításáért, esetleg kívülálló szurkolóként foteljeinkben ülve melyik változat bekövetkezéséért drukkolunk. Íme a posztmodern dilemma: elidegenedett egyénként csak a szurkolás adatik meg, tenni viszont kizárólag közösségben, egy csoport tagjaként adódhat lehetőségünk. Hozzáállásunk, viselkedésünk megválasztásakor vegyük figyelembe, hogy a foci az előtt is létezett, hogy – eredeti jellegét feladva – betagozódott a spektákulum társadalmába, mi több, annak egyik elsődleges felmutatója, szimbóluma lett. Olvassuk csak, mit ír erről Guy Debord (1931-1994), a nagyszerű francia filozófus A spektákulum társadalma (1992) című munkájában:

 

,,A hamis választék, amelyet a spektakuláris bőség kínál, és amely egyrészt a konkurens, ám egymással szolidáris spektákulumok, másrészt az elsődlegesen tárgyakban megtestesülő, egyszerre kizárólagos és egymást átfedő szerepek egymás mellé helyezésén alapul, átalakul egyfajta küzdelemmé a különböző fantom-minőségek között, amelyek dolga átlelkesíteni a mennyiségi trivialitáshoz való kötődést. Így születnek újjá a hamis, ősi ellentétek, regionalizmusok és rasszizmusok, amelyeknek most az a feladata, hogy a fogyasztás hierarchiájának vulgáris fokait mágikus ontológiai felsőbbrendűséggel ruházzák fel, miközben silány versengések végtelen sora – a versenysportoktól a parlamenti választásokig bezárólag – gerjeszt valamiféle állelkesültséget. Ahol csak megvalósul a bőségi fogyasztás, a spektakuláris ellentét felnőttek és fiatalok között mindig az első helyre kerül az illuzórikus szerepek választékában. De hol találunk itt bárkit is, aki felnőtt volna: ura saját életének? A fiatalság, a létező változása pedig távolról sem a most fiatal embereket jellemzi, hanem a gazdasági rendszert, a kapitalizmus dinamizmusát. A dolgok uralkodnak, és azok fiatalok — dolgok, amelyek egymással versengenek, és egymást váltják.”

 

Mindjárt nem lesz olyan nehéz lemondanunk a jelenleg ismert és rajongott formákról, ha a fentiek fényében gondolunk rájuk.


A kép forrása: FIFA

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x