Fejlődési irányok a topligákban

Miben jobb az Atlético Madrid, mint bármelyik másik topligás klub? Hogyan lehet a Lille a francia bajnokság éllovasa? Mely területen kapta össze Julen Lopetegui leginkább a Sevillát? Miben verhetetlen továbbra is Josep Guardiola? Miben esett vissza idén a Bayern München? 


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

Az alábbiakban a topligák statisztikái mentén igyekszünk feltérképezni, hogyan változik az elitfutball nagy vonalakban, és mely csapatok lógnak ki harcmodorukkal a főbb tendenciák közül. Bármilyen csábítóan kényelmes és olcsón látványos megoldásnak is tűnik, nem érdemes egyetlen rangsornál leragadnunk, hanem diakrón és szinkrón kontextusban is érdemes elhelyezni egy-egy csapat mutatóit, ha pontosabb képet akarunk kapni játékának jellegzetességeiről.

 

A cikk értelmezéséhez ajánljuk az alábbi videót:


 

Gyorsulás

A labdarúgás felgyorsulásának talán legbeszédesebb jele a meccsenkénti passzok számának növekedése. A topbajnokságok mérkőzésein ebben a szezonban átlagban már több mint 900 passzt láthatunk, amire korábban sohasem volt példa, és egyébként ez az a tényező, melyben minden más liga elmarad, így jól mutatja az elit versengések kiemelkedő tempóját. Különösen a Premier League-ben magas ez a mutató, melyet a legtőkeerősebb klubok által kiépített infrastruktúra és az odacsábított szakemberek mellett részben a nagy intenzitású erőkifejtéshez legideálisabb időjárási körülmények is magyaráznak, hiszen nem ugyanakkora fizikai igénybevételt jelent 22 vagy 35 fokban végigrobotolni 90 percet.

Azt is láthatjuk közben, hogy a passzok számának növekedése nem a legerősebb csapatok fokozódó mezőnyfölényéből következik, hiszen az idén a legtöbbet passzoló FC Barcelona statisztikája (682) cseppet sem kiemelkedő az utóbbi évek adataihoz képest, az elmúlt 12 évben (amióta whoscored.com statisztikái elérhetőek) ez például csak a 14. legmagasabb érték. Sokkal inkább arról van szó, hogy a topligás csapatoknak egyre szélesebb köre sajátítja el a gyors passzjátékot a középmezőnyben vagy a gyengébb csapatok közül is. A „futottak még” amúgy tiszteletreméltó kategóriából Franciaországban az OGC Nice például 541, Olaszországban a Spezia 475, Angliában a Fulham is 463 átadást kezdeményez meccsenként.

Az öt élbajnokság közül mindeközben az utóbbi időben kilóg a spanyol liga, ahol érdekes jelenségnek lehetünk a szemtanúi. A világ legdominánsabb játékát produkáló csapataival szemben ugyanis a jóval szerényebb lehetőségekkel rendelkező kisebb spanyol egyesületek sajátos stratégiával érvényesülhetnek és egészen direkt játékra álltak át. Ennek legékesebb példája talán a távolról sem első fecskének számító Getafe tavalyi sikere, mely korábban szinte példátlan módon átadásainak 26,4%-ában hosszú labdákkal operált (csak a Darmstadt volt ennél direktebb a 2015–16-os szezonban). Idén ugyan nem megy olyan jól a szekér José Bordalás tanítványainak (a hosszú passzok aránya is már „csak” 22,2%), közben viszont több más gárda is felülmúlja őket ezen a téren, így a José Luis Mendilibar munkássága révén a stílusban még komolyabb hagyományokkal rendelkező Eibar és a meglepetésújonc, az Álvaro Cervera által gardírozott Cádiz is (mely védekezésében ugyanakkor egészen más harcmodort képvisel, mint a Getafe, de erről később).


 

Hatékonyság

Bár sokkal kevésbé értelmezhető minőségi indikátornak, a gólok száma is növekszik némileg a topligákban, különösen pedig a Bundesligában (3,09) és a Serie A-ban (3,06) magas az átlag. Akárcsak tavaly, idén is főként a Hansi Flick-féle Bayern München emelkedik ki magasan a mezőnyből, mely természetesen leginkább Robert Lewandowski fékezhetetlensége révén 2,90-es átlagot hoz a Bundesligában (ez az elmúlt 12 év nyolcadik legmagasabb topligás átlaga).

A gólok magas száma azonban nem nagyobb kapu előtti tüzijátékot jelent, hiszen ugyanakkor a meccsenkénti lövések száma kifejezetten csökken. A Bayern 16,2 meccsenkénti lövése a történelmi rangsorban csak a 98. például (rekordként a Carlo Ancelottival bajnoki címet nyerő Chelsea a 2009–10-es szezonban 21,9 lövést eresztett meg meccsenként), a spanyol ligában pedig már csak 21,3 lövési kísérletet láthatunk egy-egy találkozón, de a topligás átlag is 23,6-ra csappant a korábbi 25-26-ról. Ezekből aztán egyenes következik, hogy a helyzetkihasználás az, ami egyre javul mindenhol, míg egy évtizeddel ezelőtt minden tizedik lövésből lett csak gól ezekben a bajnokságokban, most már a próbálkozások 12%-a a hálóban köt ki az egyre biztosabb helyzetek kidolgozására törekvő támadásfűzéssel és minél kevesebb akció elherdálásával.

A hatékonyság jegyében a tizenhatoson kívüli próbálkozások száma is természetesen drasztikusan lezuhant, idén meccsenként már csak 8,5-re az öt évvel ezelőtti 10,3 vagy a tíz évvel ezelőtti 12 helyett. A helyzetek legkíméletlenebb kihasználása a „titka” jelenleg a spanyol bajnokságot vezető Atlético Madridnak, hiszen Diego Simeone fiainak helyzetkihasználása 18,9%-os, ez pedig az elmúlt 12 év harmadik legjobb teljesítménye, ami még az egyébként szintén történelmi léptékkel is hatékony Bayernt (17,9%) is felülmúlja. Az idevágó grafikonon azt is láthatjuk, hogy Gennaro Gattuso Napolija számára a botladozások egyik fontos oka épp a kapu előtti lehetőségek elég gyenge érvényesítése, miközben az Elche a kevés lövőhelyzete ellenére felfelé lóg ki a főbb trendből helyzetkihasználásával.


 

Agresszivitás

A feljutás óta az aprócska spanyol csapat persze így is kiesőhelyen áll, ugyanis közben a legkevésbé veszélyes, alig 0,66 xG-nyi helyzetet (várható gól) hoznak össze a bajnokijaikon, ami az elmúlt hét év negatív rekordja a topligákban (ez az understat.com adatai által lefedett időszak), és a védekezésük sem éppen acélos. Az ellenfelek veszélyességének meggátolásában ugyanakkor a Schalke a leggyatrább, ami magyarázza is a mélyrepülésüket, hiszen a 2,22-es xGA (Expected Goal Against) mutatójuknál rosszabbat csak a Lecce produkált tavaly, de ott közben legalább a támadások épületesebbek voltak. Ezzel szemben az xG-értékek vizsgálatából az is kiderül, hogy az Atlético Madridnak azért kell minden elvárhatón felüli kíméletlen helyzetkihasználására támaszkodnia, mert támadó xG-jük nem sokkal van az átlag felett, ellenben védelmük igen kevés xG-nyi lehetőséget engedélyez.

Talán ebből is kitűnik, hogy pillanatnyilag a topfutballban nagyobb jelentőséggel látszik bírni az ellenfelek akcióinak lekorlátozása, mint a sziporkázó támadójáték, legalábbis ez inkább a sikeres csapatok sajátja. A francia bajnokságot vezető Lille védekezése például egészen figyelemreméltó, hiszen Christophe Galtier legénysége alig 0,65 xG-nyi veszélyességű helyzetet engedélyez meccsenként az ellenfeleinek, amihez foghatót csak sokkal nagyobb volumenű alakulatok produkáltak az utóbbi években. De a nevezett bajnokságok teljes élmezőnyét a grafikon jó védekezést mutató alján kell keresnünk, miközben a Stuttgart, a Hoffenheim vagy épp a Leeds hiába produkál átlagon felüli támadójátékot, a mélyen az átlag alatti hatékonyságú védekezésük alaposan rányomja a bélyegét a sikerességükre.

Pedig a Leeds természetesen a Marcelo Bielsa-féle agresszív letámadásáról híres, így a csapat védekező akciói (megelőzés, szerelési kísérlet, felszabadítás) között is olyan nagy mértékben nyomnak a latba az ütközések, amire az elmúlt 12 évben csak egyszer volt példa (Thomas Tuchel PSG-je révén tavaly). Ezzel viszonylag sok labdaszerzést is hajtanak végre a yorkshire-iek (29,7-et meccsenként), főleg ha figyelembe vesszük, hogy a labdaszerzési statisztikákat érdemes a labdabirtoklási mutatókkal is összeigazítanunk, hogy releváns képet kapjunk a csapatok letámadásának hathatósságáról.

Mivel a Leeds 57,7%-ban birtokolja átlagban a labdát a találkozóin, csak 42,3%-ban védekezik, vagyis az összes labdaszerzés erre a szűkebb időszakra esik, miközben az idei rekorder Lorient ugyan több labdaszerzést tud felmutatni (34,5) ezt a bajnokijai 55%-ában védekezve teszi meg. Ha az értékeket azonban 50%-os labdabirtokláshoz igazítjuk, már látjuk, hogy a leedsiek voltaképpen mindenkinél gyakrabban veszik el a labdát az ellenfeleiktől, és agresszivitásukkal a teljes topligás mezőnyből csak a Monaco és a Dortmund vetekszik.

Ezzel viszont már az is felsejlik, hogy bár a gyors ellentámadásoknál, vagyis a támadó xG növelésénél ugyan lényeges, a védekezések értékelésében a labdaszerzések mértéke egyáltalán nem a legfontosabb mutató, hiszen láthattuk, hogy ezek a csapatok nem redukálják le elég hatékonyan az ellenfelek támadójátékának veszélyességét (az ellenfelek xG-je a Monaco és a Dortmund esetében is elérte az 1,00-ás értéket). A letámadást mérni hivatott PPDA mutató egyébként nem csak idén, hanem folyamatosan romlik a topligákban az elmúlt hat évben, amit tehát nem kezelhetünk elszigetelt jelenségnek, vagy pusztán a COVID-szünet miatt összesűrűsödött program következményének, hanem inkább egy évek óta tartó folyamat eredményének, melyet a korábban hangsúlyosabb, de továbbra sem kevésbé intenzív presszinget kijátszó passzjáték felgyorsulása okozott.

A Leeds magas letámadását például a PPDA-mutatója is jól jelzi, ehhez ugyanakkor mélyen az átlaga alatti ODC (opponent’s deep completions) is párosul, vagyis az ellenfelek a magasan feltolt letámadás első vonalának átjátszása után túlontúl könnyen érvényesülnek a kapu előtti 20 méteres területen.

Hasonló a profilja a Roberto de Zerbi-féle Sassuolónak is, miközben eredményesebb az a taktika, mely ezzel együtt azt is meg tudja oldani, hogy a kapuja elé érve se kombinálhasson nyugodtan senki. Márpedig ez a Bayernre igaz és még markánsabban a Sevillára, amit Lopetegui igencsak jól összerántott idén. Nem ez az egyetlen út viszont a hatékony romboláshoz, mivel az Atlético Madrid vagy a Lille közben más taktikával, visszafogottabb letámadással, alig az átlag feletti PPDA-val és inkább hátul szűkített területekkel éri el az ellenfelek féken tartását és a pazar xGA-mutatóját.


 

Labdabiztosság

Mindeközben a Niko Kovac roppant domináns, ám hátul kicsit hullámzó Monacója vagy a Lucien Favre-t leváltó Dortmund viszont ODC-ben is történelmi jó eredményeket produkál és még a megingó Jürgen Klopp-féle Liverpool is (bármilyen kritikák is érik a csapat letámadását), viszont ahogy az xGA-adatokból láttuk, ezekkel a leredukált kapu előtti kombinációkkal is viszonylag nagy veszélyességű akciókat alakítanak ki az ellenfeleik a túl sokszor magukra maradó védők között. Ennek pedig legfontosabb magyarázata, hogy a védelmek és a letámadás legfőbb funkciója ma már nem a szerelésekkel mérhető labdaszerzés, hanem sokkal inkább egyszerűen az ellenfél hibára késztetése. A szerelési kísérletek, megelőzések, vagy akár a a labdás játékosra gyakorolt közvetlen nyomás ugyanis fokozatosan csökken az élbajnokságokban, ahogy egyre több csapat tanulja meg gyors adogatással kijátszani a letámadást, az egyik legkritikusabb játékelemmé pedig ennek a gyors labdajáratásnak a biztossága válik, mielőtt még bármilyen nyomás közbeavatkozna.

Márpedig miközben az élbajnokságokban a labdaszerzések száma fokozatosan csökken, a nagy tempó közben a labdakezelési hibából adódó labdavesztések (unsuccessful touches) száma folyamatosan növekvő tendenciát mutat, egy-egy meccsen már 30-nál többször fordul elő ilyen technikai baki. Hangsúlyozzuk, hogy ebben a statisztikában az ellenfelek szerelései vagy a pontatlan passzok nincsenek benne, csupán a szűkített területeken a felgyorsult passzjátékba becsúszó a labdakezelési problémák.  

Hiába effektív tehát a a Leeds, a Stuttgart vagy a Hoffenheim letámadása, ha közben nem csak hátul nem tudják kontrollálni a nagy igénybevételnek kitett védőik a meghagyott nagyobb területeket az első vonalak alkalmankénti átjátszása után, de még sok labdát is elveszítenek a maguk által diktált túl nagy nagy tempóba becsúszó technikai hibákból. Ami viszont az eddig említett példáknál sokkal váratlanabb, hogy idén a Bayern München is meglepően sok labdát veszít el, amit a BL-címvédő jóval nagyobb labdabirtoklása csak részben magyaráz, ugyanis még ha a passzok számával összevetve vizsgáljuk is a statisztikájukat, akkor is azt láthatjuk, hogy  31,5 átadásra csúszik be egy-egy ilyen technikai hiba a játékukba, ami egy hajszállal jobb ugyan az idei átlagnál, de a Flick-gárda tavalyi mutatójától (43,6) már lényegesen elmarad.

A bajorokkal ellentétben a Guardiolával rekord győzelmi sorozatot felállító Manchester City és a Ronald Koemannal most már nem épp acélos Barcelona domináns játékát épp a magabiztos labdajáratásra alapozhatja, még ha ezen csapatoknak a PPDA mutatójuk most visszafogottabb is a korábbiaknál (a tendenciáknak megfelelően). A katalánokkal ellentétben a City azonban mostanában meg tudja oldani a kapuja előtti terület levédekezését is, bár nem is találkozik egyes spanyol csapatok már említett, szándékoltan kidolgozott hosszúlabdás passzjátékával. Itt most már az Atlético Madrid sikerességét sem csak a helyzetkihasználással indokolhatjuk, hiszen Simeone tanítványai is alig-alig adnak el labdát idén, 52 passzonként csupán egyszer, míg tavaly minden 28. átadásukra jutott egy technikai hiba.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a letámadás kijátszásához elengedhetetlen nagy tempójú passzjáték közbeni labdabiztosság is fontos tényezővé vált a topfutballban, melynek statisztikáira is érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítani.

 

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x