Ferencvárosi TC – Juventus FC: Mentális kimerültség és Rebrov hibája

A Ferencváros az idei Bajnokok Ligája-szereplésének eddigi leggyengébb teljesítményét nyújtva 4-1-es vereséget szenvedett a Juventus ellen. Helyenként ugyan jól játszva, de a mérkőzés folyamán végig kontroll nélkül, összességében még ilyen arányban is megérdemelt vereséget szenvedett. Ebben az elemzésben a futballban oly fontos mentális felkészültségről, illetve Rebrov első hibás BL-mérkőzéstervéről lesz szó.

 

A JÁTÉK KÉPÉRŐL

A találkozó a magyar csapat szempontjából nem kezdődött rosszul, a Juventus az idén megszokott rendezetlenségéből adódóan egyenlő ellenfélnek bizonyult. Nyilvánvalóan a remény az első bekapott gólig volt érezhető. A korán bekapott gólok jelentőségéről nem kell különösebben értekezni, nyilván negatív hatással van a kiscsapatok esélyeire.

A ferencvárosiak védelmének tagjai (különösen Lovrencsics Gergő) komoly gondokkal küszködnek játékolvasási szempontból azokban a szituációkban, amikor az ellenfél áttörte a védelmi vonalat, nekik pedig védekezni kellett volna. Ugyanis, ezekben a szituációkban a Fradi hátvédjei ugyanúgy területet próbálnak védeni, tekintetüket a labdára szegezve.

Ezzel szemben, ahelyett, hogy a tizenhatoson belüli számbeli előnyüket realizálva embert fogtak volna a területvédekezés szabályai helyett, valahogyan mégis kapitulálnak négy az egy (a Dinamo Kijev második gólja), öt az egy (Pedri gólja Barcelonában), és tíz az öt (Juventus első gólja) elleni szituációk után is.


A ferencvárosi védelem képtelen kezelni azokat a szituációkat, amikor az ellenfél áttörte a védelmi vonalat és területvédekezés helyett embert kellene fogni. Ez egy igen kirívó típushibaként kategorizálható a rebrovi BL-szereplés eddigi meccseivel kapcsolatban.


De visszatérve az első bekapott gól utáni időszakra: a Fradi tetszetősen, és már-már a nemzetközi szinten megszokottnál is jobban focizott a mezőnyben. Hasonló arányban volt mind a két csapatnál a labda (49%-51%), de a ferencvárosiak újfent képesek voltak sikeres labdakihozatalokra, sőt az ellenfél térfelén is próbálkoztak berendezkedni.

A Ferencváros támadásban igen lelkesen próbált helyzeteket kialakítani és bizony félhelyzetekig sikerült is eljutniuk, legfőképpen a védekezésben bírált, támadásban viszont jól futballozó Lovrencsics oldalán.

Az is igaz ugyanakkor, hogy ezen a szinten már nem elég a lelkes játék és a félhelyzetek kialakítása. A minőségi hátrány a tisztább helyzetek hiányában, az ellenfél tizenhatosának előterében és a tizenhatoson belüli helyzetek kezelésében domborodott ki igazán. Továbbá, az FC Barcelona elleni vendégjátékról írt korábbi elemzésemben már taglalt kontroll megszerzéséhez és megtartásához most sem volt igazán közel a magyar csapat, mivel az ellenfél térfelén megint nem tudtak igazán hatékonyan játszani. Ettől függetlenül az első félidőben egyenlő partnernek bizonyultak az olasz sztárcsapattal szemben.

 


Jól látszik, hogy a Fradinak sikerült néha-néha berendezkedni az ellenfél térfelén, de a hatékonyság hiányzott azokban a pillanatokban, amikor ezt a berendezkedést helyzetekké kellett volna alakítani. Csupán Lovrencsics oldalán mutatható ki némi siker ebben a tekintetben.

Ahogy a mérkőzés tovább folytatódott, a Juventus – csakúgy, mint az FC Barcelona – képes volt a lélektanilag tökéletes időszakokban gólokat szerezni, a minőségi cserékkel pedig bebiztosítani a fejben teljesen elfáradt ferencvárosi csapat elleni könnyed győzelmet.

Összességében tehát a Ferencváros, bár látszólag nem maradt alul mezőnyben a jóval erősebb Juventus ellen, az olaszok minőségi előnye egész egyszerűen felülírt mindenféle taktikai elgondolást, majd az ugyancsak elképesztően magas minőséget képviselő torinói cserék kényelmetlenül nagyra növelték a számszerű különbséget a mentálisan kimerült ferencvárosi csapattal szemben. Ehhez hozzátartozik az is, hogy Szerhij Rebrov ugyanazt a szintet várta a mentálisan kimerült csapatától, mint amire a játékosok frissen képesek voltak.

 

A MENTÁLIS KIMERÜLTSÉGRŐL

A Fradi tökéletesen elfáradt és mentálisan az utolsó tartalékjait élte fel az utolsó percekben. A játékosok lassabban döntöttek, kevesebbet kockáztattak, illetve kritikus szituációkban rendre gyenge minőségű döntést hoztak. Ennek megvannak a maga okai. Ahhoz, hogy ezeket az okokat kontextusba helyezzem, José Mourinhót hívom segítségül.

Amikor a portugál szakember átvette a Real Madrid irányítását, a játékosok számára érthetetlen módon, a nyári felkészülési időszak során egyszer sem kellett labda nélküli erőfejlesztő vagy állóképességi gyakorlatokat végezniük. Mourinho asszisztense – az általam már egyszer körüljárt Taktikai Periodizáció egyik nagy koponyája – Rui Faria így vélekedett a játékok értetlenkedésére utalva:

 

„Terveztem különböző variációkban négy a három, négy a kettő, négy a négy elleni játékokat, azokat különböző szabályokkal és területbeli változtatásokkal. Nem kellett ugrálni bóják között és nem kellett labda nélkül egyetlen egy sprintet sem futniuk a játékosoknak.”

 

Andrew J. Kirby könyvében Mourinho úgy fogalmaz, hogy a játékosok fizikális felkészítése elválaszthatatlan a taktikai felkészültségtől, mivel a játékosok mentális tevékenysége a labdarúgás szervezettségének elérésében merül ki. Másképpen fogalmazva: a labdarúgás sportjában bemutatott fizikális teljesítmény a mentális tevékenység következtében válik koordinált, azaz taktikailag szervezett labdarúgás tevékenységgé.

Ebben a labdarúgás szervezettségi folyamatban, a mentális és fizikális komponens kéz a kézben segíti a játékost a döntési folyamatok kezelésében, azok meghozatalában, majd azok kivitelezésében is. Ekképpen, ha egy játékos mentálisan gyenge, esetleg fáradt, az a taktikai döntéshozatalra és technikai megvalósításra is hatással lesz.

Mourinho számára minden edzés arról szól, hogy a játékosok fejlődjenek az általa kigondolt játékelképzelés taktikai megvalósításának folyamatában. Ő azt mondja, hogy azzal, hogy a taktikai felkészítést favorizálja elsősorban, azzal a taktikai döntés meghozatalát segítő összes más komponenst (fizikális, mentális, technikai) is ugyanígy fejleszteni tudja.

Azt is állítja, hogy minden játékelképzelés különböző, és az azokhoz tartozó mentális nehézség is az. Ennek eredményeként, a különböző játékelképzelések különböző fizikális felkészültséget követelnek meg. Ha pedig ez igaz, akkor csak úgy lehet egy adott játékelképzelés fizikális elvárásaihoz mérten magas szintre jutni, ha a játékelképzelés követelményei változatlanok.

Leegyszerűsítve: ugyanazt az játékelképzelést játssza a csapat a szezon teljes egészében. Ha ez megtörténik, akkor a játékos fizikálisan is fejlődni fog, hiszen folyamatosan ugyanúgy és ugyanazt a játékelképzelést próbálja megvalósítani edzésről-edzésre, meccsről-meccsre, ezzel alkalmazkodva a játékelképzelés által előírt fizikális szinthez.

A múltkori Bajnokok Ligája mérkőzéssel kapcsolatban így írtam:

 

„Szerhij Rebrov évek óta az intelligens, megfontolt, és türelmes edzői hozzáállást választja, ezért a játékkoncepciója sem változott.”

 

Akkor ezt pozitívumként hoztam fel, azonban most a fentebb leírtak alapján negatív hatással bír. Ugyanis ezen a meccsen jött az ki, hogy a magyar bajnokságban modern és előremutató rebrovi játékelképzelés sikeres megvalósítása nemzetközi szinten jóval nehezebb, mint az NB1-ben. Ez azt jelenti, hogy minden egyes BL-meccs a Fradi játékosoknak nagyságrendileg nagyobb mentális befektetést követel meg, ezáltal nagyobb fizikális kimerültség jelentkezik, aminek eredménye újbóli technikai, taktikai, és mentális hibákban mutatkozik meg.

Csakis ezzel lehet azt magyarázni, hogy válogatott kapusunk, Dibusz Dénes képtelen volt ártatlan szituációkban tőle megszokott nyugodt döntéseket hozni.

Apropó, Dibusz. Kapusunk nevéhez több passz fűződik, mint Isaelnek, Tokmacnak, Somáliának vagy Zubkovnak. Emellett 9 kapura tartó lövést és majdnem tíz beadást kellett hatástalanítania. Ezek mind-mind jóval magasabbak, mint amihez a magyar bajnokságban hozzászokhatott. Nem csoda, hogy hibázott.

Az igazság az, hogy a ferencvárosi csapat egy nagyon megterhelő időszak kellős közepén találta magát a Juventus elleni meccs előtt. Háromnaponta kell meccset játszaniuk, itthon rangadókat, nemzetközi színtéren pedig sztárcsapatok ellen kell megállniuk a helyüket. Mindezt úgy, hogy erre az erőltetett menetre sem a játékosok tapasztalata, sem a magyar bajnokság színvonala nem készítette fel őket.  

 

REBROV ELSŐ HIBÁS MÉRKŐZÉSTERVÉRŐL

A fentiek alapján tehát a szituáció adott: a játékosok mentálisan kimerültek, ezért fennáll a veszélye annak, hogy komolyabb fizikális, taktikai, vagy technikai hibákat vétenek majd a mérkőzésen. Mindezt egy olyan ellenfél ellen, ahol a minőségbeli különbségek már-már behozhatatlannak tűntek papíron.

Rebrov mester ebben a helyzetben két irányba indulhatott volna el a mérkőzésterv kidolgozásának folyamata közben: eltolhatta volna a hangsúlyokat a saját játékelképzelésében egy stabilabb, védekezőbb felfogású taktika felé, vagy arról győzhette volna meg a játékosokat, hogy ragaszkodjanak az eddigi játékelképzeléshez.

Utólag tudjuk, a másodikra szavazott az ukrán mesteredző. Ezzel a döntéssel természetesen újra kivívta a bátorságért és kitartásért járó elismerést, ugyanakkor csapatát túlértékelve egy ilyen sajnálatos vereséget kockáztatva küldte ki fiait a pályára. Ez a kockáztatás végül egy nagyarányú Juventus-sikert eredményezett, ahol a Fradi játéka időszakonként szétesett, egyéni hibáktól hemzsegve pedig lankadóan vált az eddigi leggyengébb nemzetközi meccsévé a Rebrov-érában.

Az a meggyőződésem a Juventus idei játékát elnézve, hogy ha a Fradi a Celtic ellen mutatott taktikával lépett volna pályára, jobban kontrollálhatta volna a mérkőzést. A Juventus idén átlagos szinten futballozik, sokszor strukturális hibákkal tele. Egy ilyen státuszban lévő csapat megszenvedhetett volna egy jól kontrázó, agresszív, mélyebben védekező kicsapat ellen. De természetesen ez azt jelentette volna, hogy a Fradi feladja a rebrovi játékelképzelést, és ezáltal túlságosan is alkalmazkodik az ellenfélhez. Mi a fontosabb?

Rebrov általános játékkoncepcióját a Dinamo Kijev elleni mérkőzéselemzésében és egy korábbi írásomban is jellemeztem már, de nagyjából így foglalható össze:

minél biztonságosabban az ellenfél térfelére való együttes berendezkedés a labda megtartása mellett, majd ott előnyök kialakítása (és kihasználása) a legveszélyesebb játékosok interakciója eredményeként. Ha ezt vesszük alapul és összevetjük az InStat adataival, le lehet vonni fontos tanulságokat.

Kezdjük ott, hogy a Ferencváros számszerűleg ugyanannyit passzolt a Dinamo Kijev ellen, mint a Juventus ellen (572-570). A pontossági mutatókban sem maradt el az ukránok elleni hazai találkozótól, sőt a Barca ellen is hasonlóan pontosan passzoltak a magyar együttes játékosai (87%-90%-88%). 

Tehát a rebrovi alapvetést, miszerint a labdát a földön tartva, a pozíciós játék alapelveit felhasználva, a saját kapujuktól labdakihozatalokon keresztül az ellenfél térfelére próbálnak együttesen berendezkedni, ezek szerint sikerült megvalósítani. Ehhez tartozó adat még az átlagos időtartam, ameddig egyhuzamban képesek voltak a labdát megtartani. A Fradi konzekvens módon a Barca ellen 18 másodpercet, a kijeviek és az olaszok ellen pedig 19 másodpercet átlagoltak ebben a tekintetben.

Valószínűleg ez a 18-19 másodperc az az időtartam, ami alatt a Ferencváros képes eljutni a saját kapujától egészen az ellenfél térfelének közepéig.

A Ferencváros sikeresebb volt a Dinamo Kijev elleni meccshez képest abban a tekintetben, hogy hányszor volt képes az ellenfél térfelére eljutni. Az előző találkozón ez a szám 49 volt, a Juve ellen pedig 54. Sőt! A Juventus védekező harmadába is többször jutott el a magyar együttes, mint a tette azt Lucescu játékosai ellen (35-27).

Ahogy már többször említettem, ahhoz, hogy Rebrov játékelképzelése működni tudjon, magasabb szintű kontroll elérése szükséges. Ez a kontroll röviden abban merül ki, hogy az ellenfél térfelén képes a csapat berendezkedni, ott folyamatosan visszanyerni az elvesztett labdákat, minőségi helyzeteket kidolgozni, és nem engedni az ellenfelet kontrákban kibontakozni. Ezen a meccsen a tiszta helyzetek kialakítása és a kontrák megállítása sem működött igazán jól. Nem csoda: ez egy nagyon összetett, nehéz, és bátor feladat már a magyar bajnokságban is, nemhogy a Bajnokok Ligájában.

Azzal, hogy az ellenfél térfelén játszik a Fradi, nagy területeket kell sikeresen menedzselnie ahhoz, hogy ne lehessen ellene kontrákat vezetni.

Habár sikerült viszonylag sokszor eljutni az ellenfél térfelére, ott komoly gondokkal küzdött a csapat, ami a minőségi helyzetek kialakítását illeti. Már a Dinamo Kijev ellen is erősen szenvedett a Ferencváros az ellenfél tizenhatosának áttörésében (14), és ez a folyamat folytatódott a jóval nagyobb erőket felsorakoztató Juventus ellen is (16). Ha ehhez a két számhoz hozzávesszük, hogy a Ferencváros a Dinamo ellen három, a Juve ellen pedig négy helyzetnek minősíthető akciót dolgozott ki összesen, akkor az arány tisztán kivehető.



Sajnos kijelenthető, hogy Rebrov egyelőre nem tudott olyan megoldási javaslatokat tálalni a játékosok felé, ami segíthetné őket a tisztább helyzetek kidolgozásában. Szakmai nyelven szólva és a játékelképzelésre visszautalva: a Fradi nem sikeres az előnyök kialakításában, ezáltal nem képes minőségi helyzetet kialakítani sem.

A kialakított helyzetek minőségéből adódó várható gólokat jelző xG (by InStat) számai szerint a Ferencváros csupán 0.88 gólra lett volna érdemes a Dinamo Kijev ellen úgy, hogy szemmel láthatóan az ellenfél térfelén játszott a második félidő nagy részében – igaz, két gólt mégis összehozott. A Juventus ellen ugyanez a mutató már 1.57, ami a Molde elleni idegenbeli meccsen volt csupán magasabb (2.3) a zöld-fehérek idei Bajnokok Ligája-mérkőzéseit figyelembe véve. A fentebb taglaltak alapján elsőre talán soknak tűnik ez a szám, ezért nézzük meg az FTC helyzeteit: Isael helyzete félhelyzet, Zubkové az egyedüli kidolgozott helyzet Boli szemfülességén (nem kidolgozott helyzet) és a megpattanó labdából kialakult Boli-gólon kívül. Igazán érdekes egyébként, hogy Boli góljánál az xG-modell becsapós, hiszen az első lövésért, illetve a gólért is feltűnik hozzáadott érték. 



A kontrák tekintetében sem múlta felül a Juventus a Dinamo Kijevet. Az olaszok kettővel kevesebbszer kontrázták meg a Fradit, mint az ukránok (12-14), ami annak fényében meglepő, hogy a Fradi ritkábban volt képes az ellenfél térfelén visszatámadva megszerezni a labdát szerdán (8), mint tette ugyanezt a Dinamo ellen (13).

Azért szükséges az ellenfél térfelén hosszabb ideig megtartani a labdát, mert ahhoz, hogy a csapat képes legyen egy sikeres támadás végrehajtására, a játékosoknak fel kellene venniük pozícióikat. Ha ez nem történik meg, a pozíciós játék alapelvei szerint a támadásvezetés nem lesz sikeres.

Ugyanezen elv mentén: ha sikerült felvenni a megfelelő pozíciókat, akkor a csapat képes lesz visszatámadni is. A visszatámadás folyamata azért fontos, mert általa válik elérhetővé az ellenfél térfelén való berendezkedés és a folyamatos labdabirtoklás, illetve a kontrák megakadályozásában is alapvető taktikai elem.

Mivel kevés alkalommal támadott le a Fradi egészen magasan a Juve térfelén, ezért ez az utóbbi számadat azt jelzi, hogy a Fradi valamivel sikertelenebb volt a visszatámadás folyamatában a Juventus ellen, összevetve a Dinamo Kijev elleni mérkőzéssel.

Egyébként ebben a tekintetben a Juventus is kifejezetten gyenge volt. Sokszor volt olyan momentum mind a két fél részéről, amikor az egyik csapat támadása a másik csapat támadásába torkollt és oda-vissza ment az adok-kapok. Ilyenkor azon múlik egy-egy szituáció sorsa, hogy az adott játékos a döntési helyzetben milyen mentális állapotban van.

Cristiano Ronaldo nem (csak) azért jobb játékos Tokmacnál, mert gyorsabb vagy jobban cselez. Azért jobb, mert amikor cselez, akkor az a megfelelő döntés, amikor pedig kettő a kettő elleni szituációban találja magát, akkor nem vezeti bele az ellenfélbe, hanem kijátssza lövésig. És ezeket a szituációkat rendre jól ítéli meg és folyamatosan jó döntést hoz. A szituáció maga mindenki elé beesik, de kevesen tudják azokat nagy százalékban, jó döntéseken keresztül megoldani.


A két csapat játékosai hasonló szituációkban találták magukat. A játék sokszor túlságosan is nyílttá vált, amiből a Ferencváros nem jött ki jól. A Juventus játékosai ezekben a szituációkban rendre jó döntéseket hoztak – vagy legalábbis helyzetekig jutottak labdavesztés helyett. Ez volt a kulcsa a Fradi Juventus elleni mérkőzésének.


 

ÖSSZEGZÉS

Összefoglalva tehát: a Fradi ugyanazt próbálta játszani, amit a Barca, illetve a Kijev ellen is tette, viszont a játékosok mentális állapota látványosan visszaesett az előző találkozókhoz képest. Ugyan a számadatokat tekintve hasonlóan jól szerepelt ezzel a játékelképzeléssel a Juventus elleni meccsen is, mint eddig, de a futball mentális jellege több súlyosan hibás momentumhoz vezetett. Ez pedig megengedhetetlen olyan csapatok ellen, mint az olasz rekordbajnok.

Az is egyértelműen látszik, hogy az ellenfél térfelén való játékban egyelőre stagnál a magyar csapat, míg a meccs kontroll alatt tartása sem sikerült eddig egy teljes mérkőzésen keresztül. Az ellenfelek nyomása alatt a Fradi védelme hibára késztethető, magasabb stresszhelyzet esetén pedig csapatként mentális gyengeségeket mutat.

Ez a játék kontrolljának totális elvesztésében, az ellenfél térfelén való veszélytelen játékban, illetve a játékosok mentális hibáinak kitüremkedésében ölt testet.

Egy valami biztos: jókor jön a Fradinak a válogatott szünet. Ideje mentálisan is regenerálódni a játékosoknak is és a stábnak egyaránt.

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x