Folyamatos fejlődés megoldatlan problémákkal – hét pontban a magyar válogatottról

A magyar felnőtt labdarúgó válogatott megkezdte a világbajnoki selejtezősorozat küzdelmeit. Két győzelemmel és egy döntetlennel indultunk el a Katarba vezető úton, ami összességében jó startnak értékelhető. Marco Rossi szövetségi kapitány újra jó érzékkel kezelte az eltérő stílusú és tudású ellenfelek jelentette kihívásokat, azonban mégis maradhatott benne hiányérzet, hiszen a hét pontból könnyedén lehetett volna kilenc is. Elemzés következik hét pontban a három meccs tanulságairól!


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

1. Marco Rossi példát mutat

Ahogy pár nappal ezelőtt az U21-es válogatott sikertelenségének okaként a stílustalanságot jelöltem meg, úgy a felnőtt válogatott esetében a sikeresség okaként a stílusos futballt kell megjelölnöm. Marco Rossi kinevezésekor elindult egy bizonyos úton, egy modern, védekezésre berendezkedő, de a támadásokban tervvel rendelkező kontrázó úton, amiről azóta sem tért le.

Először a stílusához megfelelő karaktereket választotta ki, majd a karaktereket meggyőzte saját igazáról, rendbe rakta a csapat védekezését, és megtervezte a kontrák lehetőségeit is. A kezdetektől fogva a pontrúgásokat kiemelt helyen kezelte és az utóbbi időben egyre jobban oda figyelt a labdakihozatalokra is. Bár a védekezésből kiinduló kontrajáték még mindig az alap, de erre az alapra az olasz szakember képes volt pát építőkockát rápakolni.

Mert így működik ez a mai modern futballban: egy következetes, folyamatosan észrevehető, progresszív stíluselképzelés eltüntetheti a különbségeket erősebb és gyengébb képességű játékosokkal megáldott csapatok között. Marco Rossi most már jó ideje ezt a műveletet végzi el, a Honvédnál töltött időszakától kezdve egészen a mai napig. Példát mutat a magyar futballtársadalomnak arról, hogy miként kellene gondolkodni a futball szervezését illetően. (Rossi példát mutat a futballról való gondolkodás tekintetében, de nem mutat példát a magyar stílus ápolását illetően.)

Rossi játékelképzelése ugyanis még mindig nem az és nem olyan, amivel a magyar labdarúgó válogatott a puskási értelemben vett csúcson lehetne. Véleményem szerint két oka van annak, hogy Szalai Ádámék és edzőjük együttműködése ilyen jól néz ki mind elemzői és szurkolói szemmel egyaránt. Egyrészt azért, mert a Dárdai- és Storck-féle fellángolás előtt és azóta hosszú ideig nem volt stabil alapokon álló, kifejezetten stílusosan futballozó magyar válogatottunk. Másrészt, mivel hosszú idő telt el Puskásék óta, a már sokszor kiábrándult nagyközönség (ideértve az elemzői réteget is) számára már bármi futballra emlékeztető és eredményes játék megfelelne.

Ahogy Pelikán elvtárs mondta Bacsó Péter A tanú című filmjében: „Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.”

 

2. A labdakihozatalok fontosságáról

Ahogy az első pontban említettem, folyamatosan épül a magyar válogatott játéka. Bár a labdakihozatalok tekintetében is megfigyelhető a fejlődés, de van azért még javítanivaló. A két miniállam elleni mérkőzés ebben a tekintetben érdektelen, viszont a lengyelek elleni találkozón láthattuk problémás szituációkat. 

 

 

A mérkőzés elején a lengyelek négy támadóval támadtak le, Lewandowski feladata volt Willi Orbán őrzése. A többi három lengyel játékos a magyar háromvédős rendszer oldalsó játékosait, illetve a visszavont középpályás szerepben játszó Nagy Ádámot támadta le nagy intenzitással. Erre látszólag fel volt készülve Rossi csapata, hiszen a szárnyvédők a megszokottnál jóval magasabban foglalták el kezdeti pozícióikat.

A probléma az üres területek észrevételében volt. Szalai és Fiola nem az elérhető területeket keresték és találták meg, hanem az előre begyakorolt sablonok mentén azt várták, hogy a lengyelek középre tömörülnek majd és ezáltal a szárnyvédők lesznek a megoldások a labdakihozatalokban. Nem ez volt a helyzet.

 


A fenti videó egy pillanata madártávlatból jól mutatja, hogy az elérhető területek közül nem a szárnyvédők voltak azok, akiket meg kellett volna játszani. Helyettük Kleinheislernek és Kalmárnak kellett volna nagyobb részt vállalni a labdakihozatalok jelentette felelősségből. A szárnyvédők szerepe az ellenfél széthúzása lett volna, illetve, ha mélyebben helyezkednek, akkor egy esetleges felívelés során nagyobb esély adódott volna Szalai Ádámnak arra, hogy sikeresen megtartsa a labdát.

Röviden a helyzetről: rossz területmenedzsment a középpályán, a szárnyvédők túl magasan, az előre begyakorolt sablon helyett a szabad területek helyes detektálása lett volna a megoldás.

 

 

A második félidőre sem sikerült kiküszöbölni ezt a hibát. Nagy Ádám érezte a helyzet nehézségét és új megoldások után kezdett kutatni. Azáltal, hogy kihelyezkedett a bal oldali szárnyvédő által dominált területekre, még több lehetőség nyílt Kleinheisler és Kalmár előtt a játék szervezésére a letámadó lengyel első vonal mögött. Érdekesség: általában a játékvezetők területmenedzsmentje kiemelkedő szakmai szemmel nézve. Nem viccből írom: ebben a szituációban tökéletesen helyezkedik a német sporttárs, pontosan ott, ahol Kalmárnak kellene lennie.

 


Ha Kalmár a szituáció megoldásához szükséges pozíciós előnyben helyezkedett volna (a lengyel előtt kérte volna a labdát), akkor Nagy Ádám és Hangya Szilveszter helyezkedése kifizetődővé válik szinte azonnal. A bal oldalon számbeli előnyünk volt, ami kihasználatlanul maradt, a labdakihozatal Szalai rossz döntésével végződött, de Kalmárnak ebben nagy szerepe volt.

 

 

A mérkőzés egyik legszebb magyar támadása is alátámasztja az eddig leírtakat. A lengyel csapat folyamatosan két csoportra oszlott fel a letámadásoknál: négy játékos magasan letámad, a maradék pedig hátul marad. Gyakorlatilag arra fogadtak Sousa mester játékosai, hogy a magyar válogatott úgysem meri majd a letámadást középen kipasszolni. Ez a fogadás a mérkőzés egészét tekintve nyert, hiszen csak elvétve voltak képesek Fioláék kihasználni a tengernyi mennyiségű középső területet. Ebben az epizódban is jól látszik, mennyire megosztott volt a lengyel csapat akkor, ha szélről középre sikerült terelni a játékot.

 


Jól látszik: az üres területeket középen hagyták meg Jakub Moderék, amit, ha többször használt volna ki a magyar válogatott, akkor veszélyesebbek lehettünk volna a kezdetektől.

 

3. Az ellenfél térfelén való játékról

Egy válogatott-összetartás esetében el kell fogadni, egész egyszerűen nincsen elég idő mindenre. Bár Marco Rossi eddig rendre jelesre vizsgázott a csapat felkészítését illetően a saját filozófiai határain belül, neki sincs varázspálca a kezében. A magyar válogatott szenvedett mind San Marino, mind Andorra ellen, ami a helyzetkialakítást illeti.

Az InStat adatai 12 szituációt minősített helyzetnek a San Marinó-i találkozón. Ebből a 12 helyzetből három tizenegyes, egy szabadrúgás, egy szöglet, hat ívelés után, és mindössze egy földön kipasszolt helyzet számolható össze.

Andorra ellen ugyanez az analízis még kérdésesebb képet fest: összesen öt helyzetünk volt, abból egy szöglet, két szabadrúgás, kétszer pedig úgy szereztünk gólt, hogy fellöbböltük Szalai Ádám fejére, akinek a csúsztatása után helyzetek alakultak ki.

 

 

(San Marino és Andorra ellen elméletileg van annyi minőségi előnyünk, hogy pozíciós játékkal, az ellenfelet kipasszolva is alakíthatnánk ki helyzeteket.)

 


A kiválasztott szituáció tisztán mutatja a támogató játékban jelentkező problémákat. A legkisebb fekete körben a labdát terelő játékos látható, a labda miatt ő az origó a többiek helyezkedését illetően. Ebben a körben a következő következtetéseket lehet levonni: Gazdag előre néz és nincs közvetlen nyomás alatt.

A következő kör a köztes területet fedi le. Itt komoly problémák jelentkeznek meccsről-meccsre a magyar válogatott esetében. Az első probléma Lang Ádám pozíciója, érthetetlen módon Gazdag végzi el azt a feladatot, amit Langnak kellene. Ha Lang vezetné fel a labdát, akkor Gazdagnak lenne esélye a vonalak között helyezkedni, így viszont eggyel kevesebb játékos tud érhető el egy esetleges felpassz során.

Általánosságban az is elmondható, hogy ebben a köztes körben szoktak a labdás játékost közvetlenül támogató játékosok helyezkedni. Jól látható, hogy Gazdag számára nincs opció arra vonatkozóan, hogy rövid passzokkal odacsalogassa az ellenfelet, kimozgassa őket a pozíciójukból, ezzel megnyitva az üres területeket az ellenfél védelmi vonalai között.

A legnagyobb kiterjedésű körben a labdától távol helyezkedő játékosok találhatóak. Ebben a térben láthatóak azok a helyezkedési hibák, amiket piros körökkel jelöltem be. A jobb oldali szárnyvédő nem helyezkedik elég magasan, hiszen lesvonalban mozogva kellemetlenebb helyzetbe hozná az ellenfél szélsővédőjét.

A két csatár kvázi ,,beállosként” az ellenfél belső védőit köti le, ami alapjaiban véve nem lenne rossz elgondolás, hiszen ezáltal megnyílna a terület az ellenfél védelmi vonala előtt. És itt jön megint a képbe Gazdag és Lang viselkedése: ha Lang adná a felpasszt Szalainak, akkor Gazdag tudná adni a kulcspasszt Nikolicsnak vagy Szalainak.

 

4. A szárnyvédők kérdése

Már többször visszatérő probléma a magyar válogatott esetében Rossi irányítása alatt, hogy a szárnyvédőink nem tudnak eleget hozzátenni a játékhoz sem minőségben, sem taktikailag. Olyan beindulásokat, mint például a PSG szárnyvédői tettek nemrég a Barcelona elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen, még egyet sem láttunk.

Ez az utolsó problémakör, ami megoldásra vár a teljes képet illetően Rossi játékelképzelésében. Nálam Loic Nego lenne az állandó megoldás a jobb oldalon, a balszélen pedig Holender, ha nem sérült. Ha Holender nem elérhető, akkor Hangya Szilveszter meg tudja oldani a feladatot, de Tamás Krisztián is talán megérdemelne egy esélyt a bizonyításra.

Alapvető probléma, hogy az ellenfél szélsői dominálják szárnyvédőinket és nem fordítva. Majdnem minden meccsen a védekezés teljesen leköti szárnyvédőink figyelmét, aminek eredményeként támadásra nem marad energia.

Ehhez a témakörhöz hozzátartozik a belső játékosok felelőssége is. Ha a pálya belső területein több labdajáratás, labdával és labda nélkül is dominánsabb játékosok lennének, akkor a szélső területeken kevesebb nyomás lenne. Hogy maradjunk a PSG eseténél: azért játszott szabadon Alessandro Florenzi és Layvin Kurzawa, mert Marco Verratti és társai a játék mindkét momentumában dominálták a katalánok belső játékosait.

Kleinheislertől és Nagy Ádámtól egy kicsivel több felelősségvállalás sokat segítene a csapatjátékon, kifejezetten a szárnyvédők esetében. 

 

5. Sallai Roland bombaformában

Sallai Roland Lengyelország ellen szerzett gólja nemcsak rendkívül fontos, hanem magyar labdarúgótól ritkán látható magabiztossággal végrehajtott akció is volt. Az SC Freiburg támadója ösztönösen vezette a labdát az ellenféltől távolabb, újabb szöget nyitva saját magának a befejezéshez, és kiváló ütemérzékkel és egyensúlya megtartása árán sikerült becsapnia Wojciech Szczesnyt.

Szokták mondani: az ilyen megoldások miatt járnak az emberek meccsre. Szakmai szemmel nézve azonban Sallai érdekes karaktere a jelenlegi magyar válogatottnak. Szoboszlai Dominik mellett ugyanis ő az a másik labdarúgó, akiről el tudjuk mondani, hogy a klasszikus értelemben vett magyar stílust meg tudja testesíteni.

A korábbi felcsúti növendék technikailag tökéletes, cseleit a játék ütemével ellentétesen, azaz kiszámíthatatlan módon hajtja végre, Czibor Zoltánra emlékeztethet minket.

Mostanra eljutott odáig, hogy nemcsak felvillanásai vannak, hanem meccseket eldöntő, a mérkőzések minőségét jelentősen befolyásoló megoldásait folyamatosan képes kivinni a pályára. Azt is jó volt látni, hogy az önbizalmával semmi probléma nincs, a San Marino elleni kihagyott büntető után is jól és eredményesen tudott futballozni.

Szoboszlai mellett van még egy európai szinten is kiemelkedő támadó játékosunk Sallai Roland személyében, és ez a magyar futball jövőjére nézve igazán biztató jel. Marco Rossinak komoly feladata lesz megtalálni azokat a taktikai megoldásokat, amiken keresztül az említett két játékos erősíteni és nem kioltani fogja egymást.

 

 

6. Szalai Ádám újra és újra

A futballban vannak bizonyos energiák, amiket csak a pályán lévők, illetve az adott csapathoz tartozó személyek éreznek. A vezéregyéniségek jelenléte ebbe a kategóriába tartozik. Szalai Ádám nem tökéletes, a fiatalabb korában elszenvedett sérülése miatt mozgása megtörött, lassú, és gyakran körülményes a játékstílusa. Ez igaz.

Viszont az is igaz, hogy a játékot kiválóan olvassa, fizikuma tekintélyt parancsoló, letámadásai precízek és pontosak. A kapu előtt egész pályafutása során bizonyította, hogy kivételes érzékkel rendelkezik, nincs nála tapasztaltabb és nemzetközi szinten gólerősebb támadó a magyar játékosok mezőnyében.

A legnagyobb erénye mégis az a mindenkit pozitívan befolyásoló, karizmatikus, és mondjuk ki, magával ragadó karaktere, ami nélkül a magyar válogatott nem olyan viselkedésformákat mutatna, amilyenek mutat.

Tudományos kitekintésként: már írtam korábban a szoció-affektív (összműködési) struktúráról és ugyanebben a témában lehet olvasni kifejezetten érdekes és előremutató írást angol nyelven a Juego de Posicion nevű blog oldalain. Ez a szoció-affektív struktúra az, amivel meg tudjuk határozni egy-egy játékos hatását a csapat egészére. Szalai Ádám esetében ez a struktúra kifejezetten erős, egy személyben stabilizálja, motiválja, és egyesíti a játékostársait.

Azt gondolom, hogy akkor fogjuk igazán megérteni Szalai hatását a magyar nemzeti válogatottra, amikor már nem lesz a pályán. 

 

 

7. Kleinheisler visszatérése

Kleinheisler László a magyar válogatott legjobban teljesítő játékosa volt az elmúlt három mérkőzésen. Jól esik ezt leírni, hiszen a magyar szurkolók már-már lemondhattak arról a lelkes, ellentmondást nem tűrő, egykori Puskás Akadémia növendékről, aki azon a bizonyos norvég estén hatalmas örömöt szerzett nekik.

Pályafutásának kezdeti időszakában problémát jelentett a kiegyensúlyozottság, illetve teljesítményének folyamatos magas szinten tartása. Középpályás létére sokszor adta el a labdát, túl sokat vállalt, akkor vállalt rizikót, amikor nem kellett volna és akkor próbált egyszerűen játszani, amikor lehetett volna előhúzni az extrát.

A „Scholes” becenévre hallgató középpályás ezekben a napokban az eddig megszokottal teljes ellentétben a modern futball követelményeinek megfelelően letisztult, sőt tudatos, az erősségeire építő játékos körvonalait mutatja. Támadásban kreatív és agresszív, míg védekezésben a labdát támadó játékstílusával a jelenlegi válogatott elképzelhetetlen nélküle.

Sajnos Kalmár kiesésével a magyar szövetségi kapitány variációs lehetőségei lecsökkennek, de Kleinheisler újbóli feltűnésével egy kicsivel nyugodtabban aludhat Rossi mester.


A borítókép: WorldTodayNews

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x