Így lett BL-győztes a Bayern München

Sokak megelégedésére a Bayern München nyerte a 2019-20-as kiírású, speciális körülmények között befejezett Bajnokok Ligáját. Hansi Flick csapata a döntőben Kingsley Coman góljával végül 1-0 arányban győzte le a története első döntőjét vívó, Tuchel-féle Paris Saint-Germaint. De mivel tudott Flick Tuchel fölé nőni? Mai cikkünkben ezt vizsgáljuk meg.

Regisztrálj az Unibeten, és fogadj a jövő évi BL-selejtezőkre is!

A kezdőcsapatok

A Bayern München kezdőcsapatában több kérdés is volt: kezdőbe dobja-e Hansi Flick a sérüléséből visszatérő világbajnok jobbhátvédet, Benjamin Pavardot, amivel a középpályán újra összeállhat a Kimmich–Thiago duó? A válasz nemleges lett: Neuer előtt ismét Kimmich kapott helyet a védelemben Boateng, Alaba és a fiatal Alphonso Davies mellett, Thiago társa pedig ezúttal is Goretzka lett a középpályán. Szintén kérdéses volt, Perisic megőrizheti-e kezdő szerepét az egyre jobb állapotban lévő Coman rovására, ám Flick a francia szélsőt vetette be, mégpedig tükörszélsőként a bal oldalon. A jobb szélen Gnabry kezdett, középen pedig szokás szerint Müller rohamozott a gólkirályi címet szerzett Lewandowski mögött.

A PSG kapujába visszatérhetett sérüléséből Keylor Navas, a védelemben pedig megint csak a Kehrer–Thiago Silva–Kimpembe–Bernat négyes állt össze. A középpályán a sérülésből visszatérő Verratti nem került a kezdőcsapatba így Marquinhos és Ander Herrera harmadik társa az elődöntőben kitűnően teljesítő Leonardo Paredes lett. Elöl összeállt a félelmetes támadótrió, ám Mbappé ezúttal a bal, míg Di María a jobb szélen kapott helyet, Neymar pedig ezúttal is középcsatárként kezdett.

A kezdőcsapatok.

Dominánsan kezd a Bayern

Az egyik legnagyobb taktikai kérdés talán az volt a mérkőzés előtt, hogy a két kezdeményező, sok labdabirtoklásra építő csapat közül melyik tudja jobban érvényesíteni az akaratát és védekezésre kényszeríteni a másik felet. Nos, a Bayern minden statisztika szerint több mint hatvan százalékban birtokolta a labdát – erre talán viszonylag kevesen számítottak.

Bár a PSG időszakosan letámadta a bajorokat(erről bővebben lesz szó alább) a párizsiak meglepően sok teret engedtek ellenfelüknek, így az első félidő nagy részében a müncheniek stabilan tudták birtokolni a labdát. Ilyenkor a PSG középső blokkban 4-5-1/4-4-2-szerű alakzatban védekezett – Mbappé visszazárt a középpálya vonalába, míg Di María Neymarral alkotta az első sort.  A középső láncból időnként Marquinhos is kilépett, a brazil tehát nem volt dedikált szűrő szerepben ezekben a szituációkban. A Bayern leghátsó sora, azaz a két középhátvéd és a visszalépő Thiago így gyakran kényelmesen járathatta a labdát, elsősorban a jobb oldal irányába. Bár Boateng hosszú labdái nem mindig voltak pontosak, a jobb szélen viszonylag hatékonyan tudott kombinálni a Bayern, hiszen Mbappé mélyebb pozíciója miatt itt több területük volt. A többször bemozgó Kimmich, a szél-és félterület között ingázó Gnabry, valamint a sokat mozgó Müller segítségével a Bayern ezen az oldalon is többször volt képes előrejutni.

A PSG első vonala nem támadja meg Boatenget aki így könnyedén folytathatja a játékot a jobb oldal irányába.
Gnabry Müllerrel kombinál, Bernat és Kimpembe is pozíción kívül, a jobb oldalon törhet kapura a Bayern.

A másik nagyon fontos sarokpontja a müncheni támadásoknak a baloldalra való forgatás volt. Mivel Mbappé mélyebben, Di María pedig magasabban helyezkedett, így a támadásépítés kezdetekor a jobb oldal közvetlenül, a bal oldal pedig közvetetten vált elérhetővé a Bayern számára. Ennek kihasználására a Goretzka–Thiago pároson keresztül a Bayern eredményesen tudta átforgatni a játékot a Davies és Coman alkotta bal oldal felé, hiszen a párizsiak három támadója viszonylag keveset dolgozik visszafelé, így a két belső középpályásnak elegendő területe volt átvenni a labdát a pálya egyik legfrekventáltabb zónájában.

 

Mbappé mély és Di María magas pozíciója miatt a nyomás nélkül lévő Boateng a baloldalra forgatja a játékot a futóbolond Alphonso Davies felé, ebben segít a Thiago-Goretzka kettős.

Bár a Bayern gyakran jutott el a PSG tizenhatosáig, az időközben megfelelően mélyre visszaérő kékmezes védelem ellen kevés alkalommal tudtak lendületből kapura törni a Bőrnadrágosok. Lehetőség azért így is volt, az egyik ilyen felépített támadást követően Lewandowski a kapufát találta el.

Nyomás alatt is van recept

Thomas Tuchel csapata természetesen több ízben próbálkozott letámadással is, az első félidőben főleg az utolsó tizenöt percben. 4-3-3-as alapsémájukban a Neuertől labdát kapó, a sérült Boateng helyére becserélt Sülét Mbappé kezdte el befelé terelni, miközben Neymar a két szélsőnél mélyebben helyezkedve, inkább Thiagóra figyelt. Amikor Alabához eljutott a forgatás, Di María ívelésre próbálta Őt kényszeríteni, ám Coman ilyenkor általában még megjátszható volt. Csakúgy, mint a Lipcse elleni elődöntőben, az ellenfél balhátvédjére ezúttal is Ander Herrera tolódott ki, miután sikerült a támadást a bal oldal felé terelni. Eleinte többször a visszalépő Coman próbálta a kapunak háttal segíteni a müncheni labdakihozatalokat, ám néhány perc után Flick csapata talált megoldást: a Bayern kihasználta, hogy a PSG amúgy is csak háromfős középpályája megnyúlik ilyenkor, s a labdát mindig kitűnő testpozícióban váró Thiago vezérletével többször is sikeresen tudták a játékot a jobb oldal felé forgatni, ezzel kioperálva a párizsi letámadás méregfogát.

Letámad a PSG: Mbappé kívülről támadja meg Neuert, míg Neymar a védekező középpályás Thiagóra figyel. Di María a jobbszélen folytatja a letámadást, a labda így Davieshez kerül. A kanadai balhátvédre Herrera lép ki, terület nyílik a pálya centrumában.
A folytatás: Davies befelé fordul, Thiago pedig remek érzékkel kimozog Neymar fedezőárnyékából. A PSG első és második vonala között szabad az út, lehet jobbra forgatni.

Jó a presszing a háznál

Mivel a Bayern jelentős labdabirtoklási fölényt alakított ki a mérkőzésen, így némileg kevesebb alkalommal láthattuk, de a Bayern most is agresszív letámadással próbálta elejét venni a párizsiak támadásépítési próbálkozásainak. A séma a szokásos volt: a Navastól labdát kapó Kimpembét Gnabry szorította oldalról befelé, a Müller–Lewandowski kettős pedig Marquinhosra és a nyomástűrőbb Paredesre ügyelt. A támadásokat így többször sikerült a kevésbé magabiztos német jobbhátvéd, Kehrer irányába presszionálni. A PSG-nek többnyire nem ízlett a Bayern erős emberfogásra épülő letámadása, néhány alkalommal azonban átlós, hosszú labdákkal Tuchel csapata meg tudta játszani a három támadót. Ezekből azért az első és a második félidőben is sikerült helyzetet kialakítani a párizsiaknak, Neuer azonban vasárnap este bizonyította: még mindig a kapusok közvetlen elitjéhez tartozik.

A Bayern szokásos letámadása: Coman kívülről zárja le Kimpembét, a Bayern jobbhátvéd Kehrer irányába próbálja szorítani a labdakihozatalt. Kimpembe ezúttal tud passzolni.
Herrera és Neymar átlósan juttatja a labdát az átlósan induló Mbappé irányába.

Második félidő

A második játékrészt a PSG nem kezdte túl agresszívan. A Bayern ezúttal is simán ki tudta hozni a labdákat, sőt, egyre többször sikerült a PSG középpályáját kicsalogatni, elszakítva egymástól a csapatrészeket. A Bayern elülső négyese pedig több ízben tudta simán átvenni a labdát az ellenfél védővonalai között, viszonylag nagy területen. A mérkőzés első, és végül győztes gólját is Coman szerezte egy hasonló szituáció végén. A gól után Tuchel a sérüléséből visszatérő Verrattit is pályára küldte, ám a másik technikás középpályás, Paredes helyett, így a középpályán továbbra is két védekezőbb szellemű játékos játszott. Mbappé és Di María pedig helyet cserélt, ezután vonalszélsőként próbálva széthúzni a Bayern védelmét. Bár a PSG-nek voltak megugrásai, összességében ezután is a Bayern birtokolta többet a labdát, Tuchel nem tudott érdemben belenyúlni a meccs dinamikájába. Érdemleges szerkezetváltás sem történt a továbbiakban, a Bayern a záró periódust kevesebb kockázatvállalással, és több hosszú labdával, rutinosan hozta le.

Az első gól története: a PSG ezúttal nem támad le agresszíven, a csapatrészek között nagy a távolság. Thiago simán megjátssza Kimmichet, akinek óriási területe van a védővonalak között. Az akció Coman góljával zárul.

A Bayern München nyerte tehát az UEFA Bajnokok Ligája 2019-20-as, rendkívüli körülmények között lezajló kiírását. Tavaly novemberben még német bajnokin tíz éve nem látott, 5-1-es verésbe szaladt bele a csapat a Frankfurt ellen. Ez az öltözőt teljesen elveszítő Niko Kovac állásába került. Az utód, „az örök másodedző” Hansi Flick azonban fél év alatt elképzelhetetlen magasságokba juttatta a csapatot, s bizonyította: szakmailag mindent tud a modern futballról, emellett vezetőként is első osztályú, akiért tűzbe mennek a saját játékosai. A Bayern taktikailag is Európa egyik legerősebb csapata lett, akinek a döntőben sem kellett kompromisszumokat kötnie, s gyakorlatilag végig rá tudta kényszeríteni az akaratát egy sztárokkal feltűzdelt ellenfélre is.

A német fiatal edzőgeneráció egyik legjelesebb tagja, Thomas Tuchel a döntőig jutott, ám sztárokból álló csapata a végső megmérettetésen kevésbé tudott alkalmazkodni az erős ellenfélhez, védekezésben még az elődöntőn nyújtott teljesítményt sem tudta hozni a PSG. Ezzel együtt ez a klub eddigi legnagyobb sikere, jó kérdés, a számukra habkönnyű francia bajnokságból indulva mennyire tudnak majd hosszú távon is versenyképesek maradni Európában.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x