Ismét sikert eredményezett a ,,Dárdai-faktor”

A magyar edző már nem először vállalt el vakmerően nehéznek tűnő, kockázatos feladatot. Újra felrázva egy hitehagyott társaságot ezúttal is teljesítette vállalását, pedig nehézségek sora hátráltatta a munkáját.


(X) Regisztrálj az Unibetre és 20-szoros szorzón fogadhatsz a szombat esti Manchester City–Chelsea BL-döntő 1X2 piacainak kimenteleire!


 

2014. szeptember 26-át írtunk, amikor az akkor 38 éves Dárdai Pál megtartotta székfoglalóját, mint a magyar válogatott újonnan kinevezett, ideiglenes szövetségi kapitánya. A családja, az edzőkollégák és a szurkolók egy része egyaránt féltette a kihívástól. Ígérete az volt, hogy a soron következő három selejtezőn öt-hét pontot szerezve megteremti a reményt arra, hogy a magyar nemzeti csapat kijusson az Európa-bajnokságra.

 

Debütálás Bukarestben

Hatalmas volt mind a szakmai, mind a saját presztízsét illető rizikó. A válogatott az északírektől elszenvedett demoralizáló vereség után nagyon rossz lelkiállapotban volt, és egy újabb kudarc tovább rontotta volna az esélyeket a sikeres kvalifikációra. A ránk váró ellenfél pedig az a Románia volt, amely ugyan nem a legszebb napjait élte, de a pontszerzés még így is nehéznek ígérkezett. Önbizalmat kellett plántálni a csapatba, néhány nap alatt begyakoroltatni a játékrendszereket, taktikai elemeket. Felkészíteni a játékosok jelentős részét a rájuk váró nyomásra (sokan közülük nem futballoztak még hasonló hangulatban). Ötvenezer román drukker a bukaresti stadionban, a történelmi frusztrációk (Trianon és következményei) miatti felfokozott állapot adta szurkolói hangok, és a tudat, hogy újabb vereség esetén nagyon messzire kerülnek az Eb-álmok. Az utána következő két mérkőzés sem ígérkezett sétagaloppnak, Bukarest után irány a Feröer-szigetek, ahol egy minden bizonnyal kifacsart együttes lép pályára győzelmi kényszer alatt. Az ellenfél stílusa kellemetlennek ígérkezett, lebecsülni orbitális hiba lett volna. Egy hónappal később pedig a finnek, akikkel kizárólag szoros mérkőzéseket játszottunk a megelőző években, és ezúttal leginkább a három pont megszerzése eredményezett volna reményteljes jövőképet.

 


 

Piroska és a farkas az edzőtáborban

Ez a feladat lett adott akkor, amikor Dárdai először ült felnőttcsapat kispadján. Vékony jég. Az egyik legfontosabb kritikusa és tanácsadója, az egykori futballista, majd edző édesapja is féltette: nagyot bukhat. Hallgattam a szavait, néztem a gesztusait a székfoglalója alatt. Lehengerlő szakmai felkészültség, tudatosság. Tántoríthatatlan hit, bizalom a játékosokban, a szakmai stábban és saját elképzeléseiben. Előzetes mentegetőzéstől, magyarázkodástól mentes retorika:

 

„Nincs kifogás, nincs alibi, körbe vagyok véve bástyákkal.”

 

Minden részletre kiterjedő őszinteség, átláthatóság. A jó hangulat és a játékosok közti kohézió megteremtése volt a kezdő lépés, amikor először találkozott a kerettel. A bukaresti mérkőzést megelőző összetartás elején színházzá alakult át a telki edzőközpont egyik terme:

 

„Király Gabi volt a nagymama. Juhász Roland a vadász. Szalai Ádám a farkas. Dzsudzsák Balázs pedig Piroska. Úgy ám, a Piroska és a farkast játszottuk el. Azazhogy: játszották el a rutinosabb spílerek. A fiataloknak a Hófehérkét és a hét törpét kellett színpadra vinniük. Az első közös esténk volt Telkiben. Hat nappal a bukaresti mérkőzés előtt. A futballistáknak el kellett játszaniuk a két mesét. Egyfelől remek szórakozás, egyben kikapcsolódás volt, másfelől – az én szememben – teszt. Ki az a sztár, aki le tud alacsonyodni a csapathoz? Ki csinál hiúsági kérdést abból, hogy be kell öltöznie adott esetben nagymamának vagy Kukának? Ki hogyan készül? Ki mennyire kreatív?”

 

A folytatás már (futball)történelem: bravúros 1-1 a románok ellen, a Feröer-szigeteken a kizsigerelt társaság nem kis szerencsével 1-0-ra nyert. Finnország ellen pedig Gera Zoltán emlékezetes fejes góljával szintén meglett a három pont. Az első kockázatos vállalás teljesítve – az ígért pontok maximumát hozva. A szurkolók egy emberként követelték munkája folytatását a válogatott élén. Kívánságuk valóra vált: egy új megállapodás értelmében a selejtezősorozat végéig irányította a nemzeti tizenegyet, párhuzamosan a Hertha BSC utánpótlásedzői- és koordinátori pozíciójával.

 


(X) Fogadj 20-szoros oddson a Bajnokok Ligája döntő bármely kimenetelére! Kattints ide, regisztrálj az Unibetre és 20-szoros szorzón fogadhatsz a szombat esti Manchester City–Chelsea mérkőzés 1X2 piacok kimenteleire! A nyeremény forgatási követelmény nélkül azonnal kivehető!


 

Először a Hertha felnőttcsapatának élén

Hamar megtalálta a következő, nem kis bátorságot kívánó feladat. Munkaadó klubja, a Hertha BSC 2015. február 5-én megköszönte az addigi edző, Jos Luhukay munkáját a sorozatos gyenge eredmények miatt – ekkor a Bundesligában a 17., kiesést jelentő helyen állt a csapat. Helyére pedig Dárdait nevezte ki, akinek így kettős terheléssel, eredménykényszerrel kellett megbirkóznia (a válogatott és a Hertha). Debütáló mérkőzése előtt rendezte a sorokat, önbizalmat öntött a játékosokba, aminek meg is lett az eredménye: idegenben legyőzték a Mainzot. Az idény végére pedig sikerült meghosszabbítaniuk Bundesliga-tagságukat. A válogatott kispadján is jöttek az elvárt eredmények: Budapesten a görögök ellen egy döntetlen, majd Helsinkiben Stieber Zoltán szépségdíjas bombagóljával ismét győzelem Finnország ellen.

Munkáját a magyar nemzeti csapat élén nem folytathatta. A következő két idényben először a hetedik, majd a hatodik helyen végzett korábbi kiesőjelölt csapatával a német bajnokságban. Az előbbi eredmény az Európa-liga selejtezőjét, az utóbbi csoportkört ért. 2019 áprilisában a berlini együttes bejelentette, hogy Dárdai közös megegyezéssel egy év pihenőre megy, mert úgy érzi, elfáradt a megelőző néhány év Bundesliga-tempójában, figyelembe véve azt is, hogy előtte és azzal párhuzamosan a magyar válogatottat is irányította.

 

Pihenés, majd a következő lehetetlen küldetés

A pihenőévet követően a Hertha BSC utánpótlásában kezdett el újra dolgozni, az U16-os együttes edzője és utánpótlás-koordinátor lett. Azonban nem sokáig edzette a fiatalokat, mert 2021 januárjának végén ismét átvette a felnőttcsapat irányítását. A cél ugyanaz volt, mint 2015-ben: a Bundesligában tartani egy önbizalmát, egységét és tartását vesztett társaságot. Az ilyen helyzetekben egy azonnali győzelem újra hitet és lendületet adhat a játékosoknak, de (ahogy Dárdai fogalmazott: „a sorsolásunk nem nehéz, hanem kegyetlen”), szinte lehetetlennek tűnt megszerezni az első mérkőzések alatt. Ebben a periódusban kis túlzással a Bajnokok Ligájában érezhette magát a Hertha. Tudniillik az edzőváltást követő első öt összecsapáson a Bundesliga élmezőnyébe tartozó Eintracht Frankfurt, Bayern München, RB Leipzig és a Wolfsburg ellen egyaránt pályára kellett lépnie. A papírformának megfelelő vereségek sorát egy stuttgarti döntetlen tudta csak megtörni. Az eredmények ellenére az világosan látszott, hogy a társaság morálja, akaratereje rendben van. Az utána következő mérkőzések (kivéve a Borussia Dortmund ellenit) már könnyebbek bizonyultak, jöttek is a jó eredmények. Sőt, a Bayer Leverkusen elleni 3-0 egyértelműen a bravúr kategóriájába sorolható. Amikor már úgy tűnt, egyenesbe került végre minden, újabb komoly nehézség állt a lendület útjába: a koronavírus.

Miután Dárdai, Admir Hamzagic másodedző és két játékos tesztje pozitív lett, kéthetes karantén várt az egész csapatra. Jogos volt az aggodalom: az otthon, négy fal között végzett edzések minősége, hatékonysága messze áll az ideálistól. Azt is nyilvánvaló volt, hogy a lehető legrosszabbkor, a nyerhető mérkőzések sora előtt jött a kényszerszünet.

 


 

Ismét teljesítve a vállalás

A karantén lejárta után gyilkos tempó, 13 nap alatt öt mérkőzés várt a berliniekre. Köszönhetően azonban – többek között – a megfelelő formaidőzítésnek, rotációnak és a két hét elzárás alatti rengeteg beszélgetésnek, újra sikerült elérni a célt. Hozták a szükséges pontszámot a rohammenetben, jövőre is az élvonalban folytatja a klub. Mindezt úgy, hogy sérülések sora is ártott az amúgy is extrém nehéz helyzetnek.

Hogy folytatódik-e a második Dárdai-éra? A napokban kiderül. Az egyik játékos, Lukas Klünter véleménye (a Kickernek adott interjút) mindenesetre sokatmondó a játékosok álláspontját illetően:

 

 „Nem az én döntésem, ki legyen a következő vezetőedző, de sorolhatom, mi szól Dárdai Pál mellett. Ismeri a csapatot, a klubot senki sem ismeri nála jobban. Bizonyította, hogy sikeres tud lenni a Bundesligában, tudja, mi kell a sikerhez. Nagyon tehetséges edző, nagyon őszinte ember, és ahhoz, hogy sikeres legyél, ez a kettő a legfontosabb”.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom


Képek: Getty Images

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x