Jó nevű, jócskán verhető ellenfél? – Mire számíthat a Fradi a Dinamo Zagreb ellen?

Hétfőn fixálódott, hogy a Ferencváros következő Bajnokok Ligája-selejtezős ellenfele a horvát Dinamo Zagreb lesz a szeptember 16-ai 19:00-ás kezdettel induló találkozón. Pár nappal ezelőtt a Zagreb 4-1-re verte bajnoki mérkőzésen a jó erőkből álló NK Osijek (magyar szempontból érdekes lehet, hogy Kleinheisler László is itt játszik jelenleg) csapatát. Még ha vélhetően egyes játékelemekben „alkalmazkodhatott” is aktuális ellenfeléhez Zoran Mamić alakulata vagy épp majd akár a Fradira felkészülve is fog. Így biztosra nem mehetünk, pláne, mert a fáradtság, óvatosság is tényező, hiszen nem sokkal a Cluj elleni továbbjutás után zajlott, de tétmeccs lévén van okunk azt gondolni, hogy ezen a párharcon is számos ismertetőjegy, taktikai kód észrevehető a horvát fővárosiak oldalán, amelyek majd a budapesti meccsen is döntőnek bizonyulhatnak. Egy találkozó alapján aligha lehet behatóan átlátni egy ellenfelet, de kiindulva az Osijek elleni összecsapásból, nézzük, mi az, ami biztosan megragadható a Dinamo Zagreb kapcsán. Szabó Dárió elemzése.

Képes lesz a Ferencváros kiharcolni a továbbjutást a Dinamo Zagreb ellen? Kattints és fogadj rá!


Hogy jelenleg a Dinamo Zagreb jobban csengő név a Fradiénál a nemzetközi futballterepet nézve, az vitán felül áll. Viszont a 2020/2021-es Zagreb nem szolgáltat kifogásokat: ugyanis nehezen ragadható meg részükről egyértelmű taktikai erősség, hiányosságok és gyengeségek viszont annál jobban tapinthatóvá válnak. A meccskép alapján egészen felfoghatatlanul szürreális, hogy az Osijek elleni mérkőzésük saját javukra végződött 4-1-es eredménnyel, nem a vendégek számára. Az Osijek jóval szervezettebb, tudatosabb, agilisabb és mobilisebb, valamint variációval telibb volt, mint a fővárosiak. Egy valami állt a Zagreb mellett ezen a mérkőzésen, mégpedig a labdarúgásra jellemző esetlegesség, amelynek a vendégek szenvedték kárát: a teljesség igénye nélkül gondolhatunk például egy elsőfélidei Kleinheisler László-kapufára, valamint egy kihagyott büntetőre is, sőt a második játékrész elején is kimaradt több veszélyes Osijek-lehetőség. Hangsúlyos, hogy volt lehetősége bőven Kleinheisleréknek – nem is túlzás talán azt állítani, annyi volt, amennyit akartak –, és szinte biztosra vehető, hogy a Fradinak is lesz elég, ha alkalmazkodás helyett igyekszik majd saját játékából kiindulni. A Zagreb nem próbál labdabirtoklásra építeni, nem is áll túl jól neki minden esetben, amikor több időre kell a játékszert pátyolgatni; nem képesek egyértelműen dominálni.

A Dinamo Zagreb alapvető jegyei, avagy hol vannak „elrejtve” a sebtapaszok?


Általánosíthatjuk 3-5-2-re vagy 3-1-4-2-re a Dinamo Zagreb alapszerkezetét, amelyben pályára képzelték magukat az Osijek ellen, noha én apróbb elméleti okok miatt perpillanat jobban preferálnám a 3-1-2-2-2-es jelölést, mert ez hűebben engedi kirajzolódni, mennyi alapvető kohéziós erő lehet akár az egy csapatrészhez sorolható, mégis eltérő funkciójú és egymással szinte összeköttetésben sem lévő részek között. Zagreb-labdabirtoklásnál a két nyolcas és a két támadó szűken kezelik „láncukat”, a középső területre koncentrálódnak, míg a két szélső (középső kettes a 3-1-2-2-2-ből, a két szárnyvédő) maximális szélességet ad a csapatnak. A középső terület játékosait a két szélsőjátékossal semmi nem köti össze, sem elmozgás, sem összjátékok meghatározóbban, a köztük húzódó félterület tehát kihasználatlan marad, amikor a Zagreb háromvédős rendszerre esküszik. Ennek a magasságban történő négyembernyi középsőterületes koncentrációnak voltaképpen az a funkciója, hogy labdabirtoklásnál arra a területre manipulálja az ellenfél fókuszait, létszámát, így a szélek lehetőleg felszabaduljanak a két szárnyvédő számára – alapvetően csak kizárólag a széleket próbálták támadásépítésre használni.



A visszavont középpályás, ha úgy tetszik, hatos, aki a három védő előtt marad hátul, nem vesz részt a szervezésben, nincsenek meghatározó számban és ütemben végrehajtott progresszív megindulásai labdával vagy progresszív felpasszai, víziói, jobbára a mélységi labdatartásban vesz részt kiegészítve a három védőt, akik rendszerint szélességben helyezkednek.



A már említett középső, manipulatív koncentráció ellenére elmondható, hogy ebben a formációban középső területen nagyon jól kontrázhatóvá válik a Zagreb, ugyanis egyrészt hosszú a csapat abból adódóan, hogy a védővonal is visszavontabb, nem mondható kimondottan magasnak akkor sem, amikor a támadnak a fővárosiak, másrészt mivel a magasabb területeken a csapat vagy a szélekre koncentrál vagy épp arra, hogy a szélről érkező beadásnál nagyobb legyen az érkezők száma – így a két nyolcas is a csatárokkal majdnem egy vonalban helyezkedik –, ezáltal nincs mélységi biztosíték, amely a középpályának biztonságot adhatna belső területen, amikor labdavesztés történik az ellenfél térfelén. Az ellenfél labdacipelője előtt nincs zavaró tényező, mivel mindenki visszafelé futva védekezik – saját kapujával szemben állva –, senki nem fogadja a középpályán szemből.



Ugyanakkor a Zagreb, amikor van esélye felállt védelemmel fellépni ellenfelével szemben saját kapuja előtt, akkor nem középen, sokkal inkább a két szélen támadható eredményesen, mert a két szárnyvédő, ha visszaér védekezni időben és esetleg kilép egy játékosra, vagy ha vissza sem ér időben és ezért van magasabban pozíciója, a belsővédők nem tolódnak megfelelően és elég kompaktan, így a biztosítójátékos és a másik belsővédő között rendre hatalmas nyitott terület adódik, amelybe nem feltétlenül zárnak vissza az épp aktuálisan felelősségre vonható belsőközéppályások sem. Háromvédős szisztémában nagyon döcögősek és a félterületeket nemhogy levédeni nem képesek, inkább valósággal kínálják.



Ezen a képen is jól látható, a Zagreb támadásépítésnél háromvédős formáció esetén nagyon erőteljesen csak a szárnyvédőkre apellál és arra, hogy minél előbb beadásig vihesse a játékot a vonal mellől. Ehhez nem párosul túl sok kreativitás, nincsenek elé- és mögé-mozgások, magas-mély váltások, szűkítések és szélesítések, semmilyen rotáció vagy mobilitás. A már korábban említett védtelen belső terület is remekül látszik a képen – érkezésre való berendezkedés tapasztalható, nincs középső passzopciója sem a szélen játszónak.



Ezen a képen pedig az figyelhető meg, hogy ennél a játékhelyzetnél azért ürül ki a középső terület, mert bár Gojak nem érkezik a belsőközéppályások közül, miközben kisegít szélre, Moharrami nem zár középre a helyére. Talán itt a legnyilvánvalóbb, mennyire hosszú a Zagreb, amikor ezt a rendszert preferálja az itt tapasztalható taktikai súlypontokkal.



Ugyanígy nagyon széles és szintén nagyon hosszú a csapat mélységi labdabirtoklásnál is, amely attól válik igazán látványossá, igazán érzékelhetővé, hogy a visszalépő Burton csak lokálisan tűnik összekötőjátékosnak a középpálya és a védelem között, valójában játékosprofilja ehhez nem megfelelő; sem nem mozog kreatívan labda nélkül, sem nem jó nyomástűrő, valamint nem is mer előre irányuló megmozdulásokkal operálni, noha hozzá kell tenni, passzopció valóban csak a védelem környékén adódnak, mert a Zagreb felsőbb szekciói sem mobilisek. Épp ezért eléggé meggyűlik a bajuk a letámadás legminimálisabb formáival szemben is, hiszen védőik sem jeleskednek abban, hogy a labdát produktívan szabadítsák ki nyomás alól. A védőknek semmiféle szervezőszerepe nincs és ez voltaképpen akkor sem fog változni, amikor majd a meccs folyamán szisztémát váltanak.



A belsőközéppályások közül egyedül Ivanusec (a 17-es számú játékos) tudott párszor jó érzékkel progresszív passzalternatívát nyújtani a társaknak, ráadásul amikor hozzá kerül a labda, kissé felgyorsul a Zagreb játéka, mert nem oldal- és visszapasszokban gondolkodik. A képen az látható, ahogy először manipulatívan bemozog az Osijek-játékos fedezőárnyékába, majd onnan irányt és ritmust váltva a belül felszabaduló üres területben kér labdát, ahol rögtön fordul is a játékszerrel.



Középpályájukat könnyű feltörni, mert céljuk inkább, hogy a kapu közvetlen előterét védjék le a háromvédős rendszerrel, amely ugyebár ilyenkor a két szárnyvédő mélységi visszalépésével ötvédősre fejlődik. A mélységi létszám mégsem nyújt kellő biztonságot számukra: a csapatrészeken belül és a csapatrészek között sincs megértés. A Zagreb alapvetően nem támad le, pár játékos olykor mégis fegyelmezetlenül kilép a láncból/elhagyja azt, nem figyel oda eléggé, mi zajlik körülötte, így magától is könnyen fellazul a kompaktnak tűnő szerkezet. A képen jól látható Theophile-Catherine példáján is, hogy a rosszul olvassa a helyzetet, fölöslegesen tör előrefelé, miközben ennek következtében veszélyes játékhelyzetben szétszakad a leghátsó vonal és óriási szabad, megjátszható, befutható terület nyílik az ellenfél számára a kapuhoz közel. Ez TC-vel (ő eltiltás miatt nem lesz a budapesti találkozón) többször is megesett, de a túloldalon Dilavertől sem volt idegen. Mivel a Zagreb a hátsó védelmi vonalát szélességben vizionálja, nem igazán szűkíti, bármilyen rossz mozdulatnál azonnal fennáll ez a veszély számukra, hiszen túl nagyra növekszik a távolság a láncszemek között, a belsővédő és a szélsővédő között.



Maradva ugyanebben a jelenetben, látszik, hogy súlyos szkennelési és kommunikációs hibáktól is szenved a csapat védekezéskor, pusztán az Osijek sem mindig volt elég éles, hogy kihasználja ezeket. Ahogy az látható, a teljes öt főből álló lánc számára észrevétlen maradt egy félterületbe középről üresen, előnyösen bemozgó Osijek-támadó, aki épp kihasznált egy újabb védelemből való kilépést. Még a szélen lévő Moharrami is a labdást figyelte – de nem is feltétlenül kell rákenni az esetet, egyszerűen a Zagreb védői nem igazán követik le egymás mozgását.



Az ellenük irányuló letámadásra nincs célnak értelmezhető tervük, ellenszerük. Belsőközéppályásaik túl statikusak, amikor labdabirtoklás zajlik, sem horizontális, sem vertikális elmozgásaik nincsenek mérvadóan, amelyekkel tereket generálnának, alternatívákat kínálnának. A védők javarészt minimális nyomás alatt is rossz döntéseket hoznak (igaz, közvetlen passzopciójuk valóban nincs, de), nem is keresik a felmerülhető ötleteket, helyette koncepciótlanul, pontatlanul előre vágják a labdát. Ennél a szituációnál például, amely a képen van, nem látszik, hogy Gojak kicsit magasabban a középső területben, de teljesen szabadon fogadhatott volna rövidebb előre ívelést. Voltaképpen a letámadás átrugdosására sincs tudatosabbnak jellemezhető koncepció.



A második félidő 63. percétől pályára került Majer és Stojanovic, akikkel együtt szerkezeti váltások is erőteljesebben tapasztalhatók lettek. Védekezésnél 4-4-2-re/4-4-1-1-re, támadásnál pedig 4-2-2-2-re/hol „véletlenszerűen” 4-2-3-1-re állt át a Zagreb, az pedig valóigaz, jelentősen nőtt a csapat stabilitása és ötletessége mind defenzív, mind offenzív helyzeteknél. Alapvetően az is „nagy segítség” volt a hazaiaknak, hogy Majer például egyénileg is jobb letámadónak tűnik, mint a csapat legtöbb tagja, valamint, hogy Stojanovic-csal rendkívül jól megértették egymást, gyakorta területet tudtak nyitni a másik számára szűkítéssel vagy szélesítéssel. A szintén csereként beálló Tolic, aki a csatársorból mozgott él és lépegetett vissza, védekezésnél a pálya felénél még csak oldalsó passzsávokat vágott el az ellenféltől, mélyebben azonban szinte a középpályás lánc részeként tett bele a labda nélküli helyzetekbe nagy mezőnymunkát, akár párharcokat is felvállalva. Ademi, aki az első félidőben még középhátvéd volt, most belsőközéppályásként sokszor még labdamélységnél is lendületesen próbált kapu felé törni a baloldali félterületben, hogy indíthatóvá váljon, akár lekötve az Osijek védelmének jobbfelét. Gojak volt a négy védő előtti térbe visszalépő játékos a középpályája közepéről, és Burton jelenléténél jóval fajsúlyosabbnak bizonyult az övé: például már azelőtt is szkennelt, hogy labdát kapott volna, így gyors döntéseket tudott hozni építkezésnél. Gojak mélységi szerepkörével jelentősen feljavult a Zagreb labdakihozatala.



A képen Majer úgy került előnyös szervezőhelyzetbe, hogy amíg Gojak birtokolta a labdát, magasabbról és a vonal mellől mozgott vissza (jelölve) mélyebbre a félterületbe, ezzel először is levéve az Osijek-játékosok figyelmét Stojanovic-ról, akik az ő mozgására fókuszáltak. Így a jobbhátvéd üresen maradt a vonal mellett és megjátszható lett, ám ezzel már eleve úgy került feljebb a játékszer, hogy nem a kapunak háttal álló játékos birtokolta és nem is szorultak vonal mellé, mert az imént aktív Majer már oldalpasszként úgy játszható meg, hogy nyomás alá sem tudják helyezni, valamint „szemben áll a kapuval” tisztára „játszva” magát. A Tolic-Majer-Stojanovic jobboldali kooperációk elég jól szuperáltak, a rotáció is jó volt hármójuk között, kisebb területeket tudtak megnyitni vagy épp a társaknak több passzolási alternatívával kecsegtettek, kevésbé volt velük olvasható a Zagreb játéka, mint az első félidőben hiányukban.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x