Karácsonyi ének – Miniinterjúk a Boxing Day-ről
A kétezres évek végén még szép számmal öregbítették légiósaink a magyar futball hírnevét Angliában, a jelenlegi kínálatról sokat elárul a szigetországi pangás. Hanem akik ott jártak, aligha feledik a britanniai éveket, különös tekintettel az ünnepi hajtásra. A Boxing Day-en és az azt követő néhány napban tapasztaltakat osztotta meg velünk Király Gábor, Bogdán Ádám és Halmosi Péter.
Még mondja valaki, hogy nem léteznek karácsonyi csodák! Mi mással lehetne magyarázni az 1963. december 26-án történteket, amikor amellett, hogy az angol élvonal 10 mérkőzésén összesen 66 gól esett (gyengébb matekosok is rávághatják, hogy az 6,6-os meccsenkénti átlag), az első négy osztályban 160 (!), hét játékos pedig mesterhármassal jelentkezett. A következő eredmények születtek:
Blackpool–Chelsea 1:5
Burnley–Manchester United 6:1
Fulham–Ipswich 10:1
Leicester–Everton 2:0
Liverpool–Stoke 6:1
Nottingham Forest–Sheffield United 3:3
Sheffield Wednesday–Bolton 3:0
West Bromwich–Tottenham 4:4
West Ham–Blackburn 2:8
Wolverhampton–Aston Villa 3:3
Nos, ebbe az egyszerre őrült, mégis világszerte csodált ünnepi futball(hangulat)ba kóstolhattak bele a magukat szerencsésnek valló egykori angliai légiósaink, akik közül hárman a bunteto.com-mal is megosztják élményeiket.
A honi válogatottsági rekorder Király Gábor hét remekbe szabott berlini szezon után a Crystal Palace ajánlatát elfogadva igazolt a ködös Albionba, és mindjárt az első Premier League-szezonjában produkált 10 clean sheetet. Bár az első karácsonyi meccsén, a Portsmouth ellen egyszer meg kellett adnia magát, a Boxing Day és az ünnepi időszak alapos nyomot hagyott karrierjében.
„Öt karácsonyt töltöttem kint, és nagyon örülök, hogy az angliai hagyományokba is belekóstolhattam. Ami a mi családunk szigetországi karácsonyait illeti, megőrizve a magyar tradíciókat, hazai ízek szerint főztünk, mindig megtartottuk a szentestét és szemben a helyiekkel, huszonnegyedikén ajándékoztunk. Annyi volt a változás, hogy a szülők jöttek ki hozzánk, valamint hogy futballal volt megfűszerezve az ünnep.”
Nem kevés futballal. Előfordul, hogy december 23-án is meccseket rendeznek, idén december 21-e után jön négy nap szünet (már aki nem érdekelt a Ligakupában…), aztán december 26. és január 3. között három fordulót is lenyomnak a csapatok. Túl nagy ez a biznisz ahhoz, hogy a családi együttlétekhez igazítsák a menedzserek az edzésprogramot, bár Király Gábor vélt azért némi együttérzést felfedezni.
„Ebben az időszakban azért elég empatikusak az edzők, figyelnek arra, hogy együtt ünnepelhessen a család, én például nem emlékszem arra, hogy december huszonötödikén bármikor is lett volna edzésünk. Sőt, ha hazai meccsünk volt, huszonhatodikán is csak a mérkőzés előtt közvetlenül kellett megjelennünk a stadionban. Amit a futball szempontjából nagyon érdekesnek találtam, hogy ez az emelkedett, ünnepi hangulat a játékosokra is átragadt, és a huszonhatodikai meccseken mindig sokkal kevesebb volt a vita, kakaskodás, agresszív belemenés. Ami nem azt jelenti, hogy elmaradt volna a küzdelem, csak valahogy nagyobb empátiával közeledtek egymáshoz a felek. De ahogy túljutottunk az ünnepi időszakon, úgy vált a harc ismét ugyanolyan ádázzá.”
A minőség rovására persze nem megy a játékosok esetenként meglágyuló szíve, így aztán a december 26-i Premier League-meccsek nem csak azért jelentik sok száz millió ember karácsonyi szórakozását, mert nincs nagyon más futballesemény, hanem mert tényleg fantasztikusak.
„Igen, ebből a szempontból is különleges a Boxing Day: jól tudod, a huszonhatodikai meccseket egész Európában nézik, szinte csak a mi színpadunkra vetül akkor a reflektorfény. Hogy emiatt másképp álltam-e hozzá a mérkőzésekhez? Nem, minden meccsemre ugyanolyan alapossággal igyekeztem felkészülni, ezek sem voltak kivételek, de hogy a szokásosnál is több néző előtt játszhattunk, emelkedett hangulatban, nyilván hatott az emberre. Megvan azért a varázsa az angliai ünnepi futballnak, örülök, hogy a Boxing Day-be én is belekóstolhattam, hogy átéltem, hogy részese lehettem, ez is egy fontos pipa a karrieremben. De nem csak a Palace-szal és a Burnley-vel éltem meg, 2006-ban az egyhónapos birminghami kölcsönadásom épp a karácsonyi időszakra esett. A Tottenham ellen játszottunk huszonhatodikán, ami nekem különösen jól jött, maradhattam Londonban. Érdekes ez az angliai kapuskölcsönvétel, ha ugyanis felépül a sérült kapus, akit helyettesíteni érkeztél, már edzésen sem vehetsz részt. A Villában négy hét után elkezdte a könnyített tréningeket Thomas Sörensen, én pedig onnantól nem léphettem pályára.”
Király Gábor hat meccsen szerepelt összesen az Aston Villában, egyszer, 2007. január 2-án a világklasszisokkal felálló Chelsea ellen sikerült lehúznia a rolót – Drogba, Kalou, Lampard, Sevcsenko ellen. Olyan nagyon azon a szilveszteren sem engedhette el magát…
„Öt évig nem volt bulis szilveszterem, sebaj. Mindig megvártuk a tizenegy órát, az ugye Magyarországon az éjfél és a himnusz, aztán mentem is aludni.”
Különösebben Bogdán Ádám sem bánja, hogy bő egy évtizednyi szilveszterezés maradt ki az életéből.
„Itthon sem érdekelt soha a szilveszter, nem voltam híve az erőltetett bulizásnak, amikor kötelezően jól kell érezned magad, a petárdázást meg kifejezetten nem szerettem. Nekem a szilveszter sokkal inkább a sajnálat jegyében telt, hogy el kell temetnem az előző évet, amit szerettem. Azt meg, hogy milyen lesz a következő, ki tudja? A január elsejei edzéseket viszont kifejezetten szerettem, végigautózni úgy a városon, hogy egy lélek nincs az utcán, azt nagyon bírtam.”
A Ferencváros kapusa 2007 nyarán igazolt nevelőegyesületéből, a Vasasból a Boltonba, 19 évesen. Egy Crewe-i kölcsönjáték mellett türelmesen kivárta sorát Boltonban, mígnem 2010 augusztusában, egy clean sheettel lehozott Southampton elleni győztes Ligakupa-mérkőzésen végre bemutatkozhatott a Wanderersben. A karácsonyokat persze addig és azt követően is Angliában töltötte, egészen 2016-ig, amikor már a Liverpool labdarúgójaként, de a Wiganben kölcsönben elszenvedett térdsérüléséből épülgetve hazatérhetett az ünnepekre. A 33 éves kesztyűs életében teljesen természetessé vált tehát, hogy a karácsony egyet jelent a futballal.
„Furcsa is most, hogy jön huszonhatodika, és nincs meccs, nincs másnap edzés, kéne valami focit szerveznem… Ezt már csak a járvány miatt sem tehetem meg persze, ez az alattomos vírus sajnos az ünnepi hangulatot is megöli, meg úgy általában a meccseket. Idehaza is borzasztóan rossz nézők nélkül futballozni, hervasztó az üres stadionok látványa, főként, hogy az angliai arénák egyik legfőbb sajátossága, ahogy a drukkerek együtt élnek a meccsel. Ahogy a csendből feltörik a moraj, éljenzés, pfujolás, ének, gólöröm, attól függően, mi történik a gyepen.”
A 20-szoros válogatott kapus az évek alatt nyilván átélte a szurkolói megnyilvánulás minden formáját.
„Hogyne, és imádtam is, ahogy a különböző helyzetekre reagáltak a drukkerek. A karácsonyt meg azért szerettem, mert jött ki hozzánk a család, azután viszont, hogy megszületett a kislányom, többnyire hármasban töltöttük az ünnepeket. Amikor érkeztek a családtagok, jöttek velük a jóféle hazai ízek is, emlékszem, előfordult, hogy a reptéren kilopták az egyik bőröndből a mama bejglijét. Mondjuk, amilyen fenségesen készíti, megértem, hogy elcsenték, akkor azért nem voltam ennyire elfogadó.”
Halmosi Péternek nem a rúd bejgli, egy gólpassz miatt lehetne emlékezetes a Boxing Day, ha történetesen megmaradt volna benne, ahogy 2007. december 26-án, a Buzsáky Ákossal felálló Queens Parkot fogadva a Championshipben szöglete után győztes gólt szerez Sylvan Ebans-Blake. A 94. percben.
„Így sem emlékszem rá. De hát minden gólpasszomra nem emlékezhetem – mentegetőzött a később a Hull-lal a Premier League-ben is megforduló bal oldali középpályás, és valóban nem meglepő, ha nincs meg neki valamennyi asszisztja, minthogy az a bizonyos londoniak elleni karácsonyi a hetedik volt már neki a szezonban, amelyet amúgy 12-vel (!) zárt. – Tökéletesen megvan viszont a londoni meccs, amikor gólt szereztem és gólpasszt adtam az angol fővárosba kiruccanó szombathelyi fanatikusok előtt, akiknek jegyet szereztem a Loftus Roadra. Ma is tisztán emlékszem: a bal oldalon visszacseleztem a jobb lábamra, majd berúgtam a hosszúba. Hogy pályafutásomban hányat szereztem jobbal? Nem sokat, de négyet-ötöt biztos.”
Azzal a két Halmosi-villanással nyert mindenesetre a Plymouth a QPR otthonában, és meglehet, akkor (bár valószínűleg előbb) született meg a magyar fiút sajátosan éltető dal, ami a „Can’t Take My Eyes Off You” dallamára a következő, nem éppen irodalmi, de a feltétlen rajongásról annál inkább árulkodó szöveggel bír: „Peter Halmosi, you’re the love of my life, Peter Halmosi, I’d let you shag my wife, Peter Halmosi, I just wanna be like you.” Szabad- és finomított fordításban a következőképp szól: „Péter Halmosi, te vagy az életem szerelme, Péter Halmosi, megengedném, hogy a feleségembe hatolj be. Péter Halmosi, olyan akarok lenni, mint te.” Szép, ünnepélyes, ugye?
„Én azért nagyon örültem, hogy született rólam dal, emlékszem, a csapatkapitányunk nem is értette, engem miért énekelnek meg olyan hamar a drukkerek, és őt miért nem. Ültünk az öltözőben az egyik meccsünk után, azt kérdezte, mit csináltam, hogy ennyire szeretnek a drukkerek. Én akkor még nem nagyon tudtam angolul, Tímár Krisztián fordított, csak azt tudtam felelni, nem csinálok semmi különöset, teszem a dolgom, adom a gólpasszokat. De annyira szerettek a drukkerek Plymouth-ban, hogy amikor lejárt a kölcsönszerződésem, vagy kétezren vonultak a klubház elé azt követelve, igazoljon le a klub. Így lett. Azt hiszem, kétszázezer fontért érkeztem előbb kölcsönben fél évre, aztán újabb négyszázezerért végleg. Egész pontosan három évre, de csak egyet töltöttem zöldben, mert a következő nyáron szerződtetett a Premier League-be feljutó Hull City.”
Ha a „tigriseknél” nem is töltött be ugyanolyan fontos szerepet, mint Plymouth-ban, Halmosi Péter felfelé ívelő karrierje csúcspontjához ért a PL-szerepléssel. Mintegy a futballhoz való viszonya jutalmaként.
„Nagyon szerettem az angliai ünnepi hangulatot, nem volt bajom azzal sem, hogy életemben először decemberben is végig fociznom kellett, sőt! A futballra tettem fel az életemet, tizenöt éves koromtól lemondtam minden egyébről, hiába csábítottak bulizni a haverok, nekem semmi más nem létezett, csak a futball. Két kezemen meg tudom számolni, harmincegy éves koromig hányszor maradtam ki, alkoholról szó sem lehetett, így aztán a szolid angliai szilveszterek sem zavartak, és a karácsonyi csapatbulikon is nagyon visszafogottan viselkedtem. Rajtam volt a szemellenző, csak a családnak és a futballnak éltem.”
Így juthatott el a Premier League-ig, és érezhette saját bőrén, milyen a Boxing Day-en, illetve az ünnepi időszakban Angliában futballistának lenni.
Kiváltságos helyzet.
Az angol futball megszállottja, a Képes Sport korábbi szerkesztője, valamint a Spíler TV szakértője.