Interjúk
Átigazolások
Elemzések
Kultúra
Portrek
Portrék
Interjuk
Interjúk
Elemzesek
Elemzések
Kultúra
Kultúra

Tartalom

  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
null
Labdarúgás
8 perc
2021. 01. 23.

Légiósélet a láthatáron, Teun Koopmeiners

Author avatar
Kevesen mondhatják el magukról a világon, hogy 2020 életük nagy éve volt, a kiváló holland középpályás, Teun Koopmeiners számára viszont a tavalyi esztendő hozta meg az áttörést. Az AZ Alkmaar játékosa már egyértelműen kinőtte a holland élvonalat, debütált a válogatottban, és január 13-án két góljával, illetve gólpasszával szinte egyedül győzte le a PSV-t Eindhovenben (3-1).


KEZDETEK


2018 decemberében még az AZ Alkmaar szurkolókat is sokkalta a hír, hogy a klub történetének leghosszabb ideje a kispadot elfoglaló John van den Brom a szezon végén távozni fog. A sikereket halmozó edző azzal indokolta a távozását, hogy megfáradt a kapcsolata a csapattal, nem hisz a megújulásban, de tudja, hogy jó kezekbe kerül az együttes miután már ekkor tudni lehetett, hogy a helyét a segédedzője, – a vezetőedzői tapasztalattal nem rendelkező – Arne Slot veszi majd át. Az Alkmaar öt, sikeres szezont tudhatott maga mögött van den Brom irányításával, ami alatt a 3.-6. hely közt zártak és minden évben megpróbálhatták kiharcolni az Európa Liga főtábláját, s hol sikerrel jártak, hol nem.



HARCBAN AZ ARANYÉRT


A 2019/20-as szezonnak már az új menedzser irányítása alatt futott neki a csapat. Mindhárom EL-selejtezőkört túlélték, kettőt nagyon könnyedén, egyet kissé nehezebben, hosszabbítás árán, illetve a bajnokságban is sikerült egy kiváló rajtot venni. 


A legszebb időszakot október közepétől december közepéig egy hétmeccses győzelmi széria jelentette kapott gól nélkül, legyőzve a dobogóra hajtó Utrecht és a bajnoki címért versenyt futó Ajax együttesét is.


A tavasszal – mikor már elkezdett a koronavírus tombolni – még volt egy jobb sorozatunk, mely során másodszor is legyőzték az Ajaxot, de ezt követően megállt a futballélet világszerte. Hollandia elsők közt volt azon országok sorában, akik a megszakítás helyett a befejezés mellett döntöttek, viszont egyedül náluk nem hirdettek bajnokot a nevesebb bajnokságok közül (a franciák és a belgák szintén befejezték a szezont, de hirdettek győztest).


A 25 lejátszott forduló után az Alkmaar pontazonossággal vezette a tabellát, és mindkét egymás ellenin legyőzte az Ajax együttesét, ami a végelszámolásnál létfontosságú lehetett volna. Ők maguk is a befejezés mellett szavaztak, miközben könnyen lehet, hogy életük nagy lehetőségét szalasztották el.



RÉS A PAJZSON


Jött a hosszú szünet, a keret nagy változásokon nem ment át, két komolyabb játékperccel rendelkező távozójuk volt, akiket tudtak pótolni. Ami viszont elveszett, az a stabil védekezés, az eligazoló védő, Wuytens helyére egy korábbi válogatott, rutinos bekk, Martin Indi érkezett, ám ennek ellenére nem tudták hozni azt az extrát, ami a szenzációs szereplésük kulcsa volt.


A koronavírus és a sérülések nem kímélték a keretet, az első Európa Liga meccsre Nápolyba egy kezdőcsapatnyi játékos el sem utazhatott pozitív teszt miatt, s időközben a bajnokságban is kezdtek megmutatkozni a bajok. Bár az olaszok ellen tudtak nyerni valami őrületes védekezéssel, a hazai porondon ez nem akart működni, mert a Sparta Rotterdam ellen négy gólt is kaptak, még ha 4-4-re a végén ki is hozták azt a találkozót, ilyenre csak egyszer volt példa ezelőtt Slot irányítása alatt. 


A védekezés meg sem közelítette az előző szezonban mutatott teljesítményt, az ellenfelek rendszerint találtak rést a pajzson, amit Sloték nem tudtak betömni és sorra jöttek a bekapott gólok.


Ami legutóbb 25 meccsen 17 volt, az most tíz forduló után már 15 ellenfél által szerzett találat. Miközben a múlt idényben sorra hozták le a kapott gól nélküli mérkőzéseket, idén csupán három szerepel a csapat neve mellet.



ROTTERDAM BELÉP A KÉPBE


A Feyenoord a bajnokságban jól muzsikál, egyedüli veretlen együttes az Eredivisie-ben – bár kissé sok esetben játszanak döntetlent –, viszont az Európa Ligában szégyenszemre nem sikerült továbbjutni, sőt a teljesítményük alapján inkább azt mondhatjuk, hogy megalázó volt az összkép.


December elsején robbant a bomba, mikor a klubot irányító 73 éves Dick Advocaat bejelentette, hogy a szezon végén elhagyja a klubot, és visszavonul az aktív edzősködéstől. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy két nappal később búcsúztak az Európa Liga küzdelmeitől, de abban biztos, hogy Alkmaarban a Télapó egy új edző bemutatását hozta az AZ szurkolói számára.


A pletykák ugyanis arról szólnak, hogy régóta tudtak Rotterdamban Advocaat terveiről, s az íratlan szabályokat semmibe véve a szezon közepén egy élő szerződéssel rendelkező edzőt környékeztek meg ajánlatukkal. A szép sikereket elérő Arne Slot a komoly jelöltek közt szerepelt, s pár nappal azután, hogy megtörtént a Feyenoord bejelentése, az Alkmaar vezetősége is kiállt a világ elé és elmondták, hogy már nem Slot a klub vezetőedzője. 


Max Huiberts elnök azzal indokolta a menesztést, hogy olyan edzőt akarnak a kispadon tudni, aki minden erejével az AZ-re koncentrál, s hogy a kialakult helyzet alapján ez volt az egyetlen helyes döntés, amit meghozhattak.


Nem okozott senkinek sem meglepetést, hogy nem telt el 24 óra sem, de máris jött az újabb rotterdami közlemény, amelyben az szerepelt, hogy Advocaat utódja a nyártól Arne Slot lesz.


Miután az előző szezonban remek munkát végző menedzser immár munkanélküli volt, a sajtó csak úgy csámcsogott a témán, hogy a Feyenoord egyszerre szerzett magának remek edzőt a kispadra, valamint tett tönkre egy riválist az aktuális idényen belül.



BUKÓREPÜLÉSBEN


Az új edző Alkmaarba – ideiglenesen a szezon végéig –, Slot asszisztensedzője lett, de Pascal Jansen egy tapasztalatlan, eddig csak utánpótlás együtteseket irányító menedzser, akinek most egy teljesen szétesett öltözőt kellene összefogjon és visszavezetni a helyes útra.


A bemutatkozó mérkőzésén a Groningen látogatott az AFAS Stadionba, és bár jól indult a mérkőzés, a második játékrészben megmutatkozott, hogy nagyon nagy bajban van a klub. Előbb egy piros lap, majd fordítottak a vendégek, amit egy újabb hazai kiállítás követett, ez pedig betekintést nyújtott az alkmaari káoszba. 


Csütörtökön elég paprikás hangulat uralkodott az AZ háza táján a kialakult körülmények miatt. Győzelmi kényszerben utaztak Rijekában, a hazai sajtó pedig még jobban rájuk helyezte a nyomást, hogy a holland focinak szüksége van a sikerükre, amit egy új edzővel kellene elérni. A horvátországi kiruccanás sikertelen volt, kikaptak, itt is beszedtek egy piros lapot nem mellesleg és így a csoport harmadik helyén zártak az Európa Ligában. Ez a végét jelentette az nemzetközi kupaporondon való szereplésüknek, amivel ismét az újságok címlapján virítottak.


Egy hét leforgása alatt edzőmenesztés, a bajnoki veretlenség vége és ez európai kupa búcsú. Bátran kijelenthető, hogy december eddig nem az AZ hónapja, ha pedig mellé vesszük, hogy milyen lehetőséget vett el tőlük a koronavírus, akkor az is elmondható, hogy 2020 nem az ő évük. 



Hogy tetszett a cikk?

Ajánlás
Kultúra
Ez a weboldal is sütiket használ!X

A kényelmes böngészés érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheted az Adatkezelési tájékoztatónkat és a sütik használatának részletes leírását. A sütikkel kapcsolatos beállításaidat a későbbiekben bármikor módosíthatod a láblécben található Süti kezelési beállítások feliratra kattintva.