Magyarország-Németország: „Minden most kezdődik el…”

A magyar labdarúgó válogatott 2-2-es döntetlent játszott az Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek utolsó fordulójában. Ezzel a mindenki által „halálcsoportnak” nevezett kvartettben, Franciaország, Németország és Portugália mögött a negyedik helyen végzett és elesett a kontinenstorna további küzdelmeitől. Bár nem sikerült a továbbjutás, az egész torna, azon belül is ez a mérkőzés évekre, remélhetőleg évtizedekre meg tudja határozni a magyar futball útvonalát. Szenzációs teljesítmény, fantasztikus karakterek, elképesztő büszkeség: új fejezetet nyitott a magyar labdarúgás történelemkönyvében Marco Rossi csapata.

Fotó: UEFA EURO 2020 twitter


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

„Ilyenek voltunk, emlékezz ránk.”

Nem lehet lelkesedés nélkül írni a magyar válogatott teljesítményéről, hiszen a mutatott játék, a mentalitás, illetve a küzdőszellem tekintetében a lehető legmagasabb fokon égtek Marco Rossi játékosai.

Fontos megérteni, hogy hajszálnyi különbség van a félelem és a bátorság érzései között. Magyarországon mostanra két generáció is úgy élt le 30-40 évet, hogy a magyar futballal kapcsolatban a félelem érzését megszokásból invitálta be nappalijába minden válogatott mérkőzés alkalmával. A bátorság enyhe szellői csak néha-néha, talán egy barátságos mérkőzés erejéig érintették meg a magyar érzékszerveket.

Nos, ennek a végzetes félelem-érzésnek a magyar válogatott megálljt parancsolt, visszaküldte oda, ahonnan érkezett (a múlt gyötrelmes bugyraiba), és történelmi, politikai irányzatokat megszégyenítve deklarált egy új magyar összfutball-társadalmi reformprogramot. Ne legyenek kétségeink:

Ez a magyar együttes nem csak hogy bátran, de önfeláldozó módon, egymást kisegítve, nagybetűs csapatként, a futball csapatsport jellegéből adódó szent törvényszerűségeit piedesztálra emelve szerepelt az Európa-bajnokság küzdelmei során.

Persze az érzelmekért és az önálló tartásért felelős struktúrák rendbehozása és fejlesztése egymagában nem lenne elegendő ahhoz, hogy két pontot is sikerüljön szerezni az utóbbi három világverseny győztesei által fémjelzett csoportban. Az is kellett, hogy Marco Rossi stratégiai érzéke tűpontos döntésekkel építsen fel durván három év alatt egy olyan csapatjátékot, amely nemcsak nemzetközi szintű, de ráadásul még be is fér a jelenlegi magyar labdarúgóközösség karakterei és tudásszínvonala jelentette korlátok közé.

Amikor kinevezték Dárdai Pált, akkor elindult egy érzékeny folyamat, amelynek menedzselésében voltak és biztosan lesznek még további hibák is, de mostanra ennek a folyamatnak az első és legnehezebb része lezárult. Ez a rész a vízió valódiságáról, a pályán való megjelenéséről, és a legfontosabb magyarországi futballcsapat által reprezentált irányvonalról szól. Innentől kezdve ugyanis nem lehet majd arra fogni az elmaradó teljesítményeket bármely szinten, hogy nincsenek minőségi játékosaink, nem lehet félve kimenni a pályára, mert sztárcsapat az ellenfél, és nem lehet majd félgőzzel lefutballozni sem NB I-es, sem nemzetközi, sem válogatott összecsapásokat sem.

Mert ez a csapat az élő vízió, az irányt mutató közösség. Azt ajánlom, jegyezzük meg, ők milyenek és hogyan viselkednek, hogy el tudjuk majd mesélni a következő generációknak is.

 


(X) Eb-Aranygól tippjáték: Kattints ide és vegyél részt az ingyenes Aranygól tippjátékban! Tippeld meg az Eb kieséses szakaszában az adott mérkőzés első gólszerzőjét és a találat pontos idejét, és nyerj akár 3,2 millió forintot!


 

„Minden, ami szép volt…”

Két különböző elemzésben, Portugália és Franciaország ellen is szót emeltem a témában: muszáj többet fociznia a magyar csapatnak ahhoz, hogy ez a „védekezz és kontrázz” stílusú futball végülis eredményre tudjon vezetni. Természetesen Rossi személyében egy komoly játékos és edzői tapasztalattal bíró kapitány irányítja a magyar csapatot, így láthatóan ezt is pontosan tudja és tudta. Többször lehetett megfigyelni az oldalvonal mellől, amint passzsávokra, megoldási javaslatokra hívja fel a figyelmet és buzdítja játékosait, hogy tartsák a földön a labdát és próbálkozzanak.

Több okból is rendkívül fontos a periódusonkénti nyugodt és előremutató labdajáratás. Egyrészt, mert a védelem tagjainak szüksége van a levegővételre és arra, hogy az ellenfél támadásai okozta stressz kissé csillapodni tudjon. Aztán azért is fontos, mert egy olyan bokszoló, aki végig dominálja ellenfelét, nem engedi a szorításból és ellenfele még csak meg sem próbál visszaütni, nos, az a bokszoló az utolsó menetekre kettőzött erővel tud belevágni, hisz tudja: ez csakis az ő meccse lehet. Ugyanígy, a labdarúgás lélektanából adódóan egy végig védekező és kontrázó csapatnak az ellenfél szívében nyugtalanságot és folyamatos bizonytalanságot kell teremtenie ahhoz, hogy az ellenfél támadásában mutatott kreatív és önkifejező energiák ne tudjanak kiteljesedni.

Ezt most a végletekig megvalósította a magyar csapat Németország ellen.

Nem elég, hogy még az eddigieknél is szervezettebb módon zárta le a belső területeket, hárított el egy kivételével minden szélességi próbálkozást, hanem a labdabirtoklás momentumaiban is tudott kifejezetten modern és jó játékot nyújtani. A kontrák ültek, Szalai Ádám jól tartotta meg a labdát és teremtette meg a dupla ütemű kontrák lehetőségeit. Külön kiemelendő Sallai Roland játéka, aki éretten, az elérhető területek értékelésében (azaz nem szimplán a helyezkedésben, hanem a folyamatos önreflexión alapuló helyzetértékelésben) nyújtott extra teljesítménnyel bizonyította be, hogy nem túlzás az, hogy az európai élvonalról álmodik.

Statisztikai értelemben is tiszta a kép:

A magyar csapat a tornán folyamatosan fejlődve, meccsről-meccsre javult azokban a mutatókban, amelyek a magyar csapat stílusát tekintve meghatározóak lehetnek.

(A lenti számok a Fotmob adataira támaszkodnak.)

  • Minél több veszélyforrást képesek Nagy Ádámék teremteni az ellenfél számára, annál bizonytalanabb az ellenfél. Ezt meglehetősen jól képes jellemezni az xG mutató értékrendszere: Portugália ellen 0.18, Franciaország ellen 0.44, míg a németek ellen 0.78.
  • A fentebb már taglalt okokból, minél többet tudja a magyar csapat a saját kapujától távol időközönként birtokolni a labdát, annál jobban tudják a játékosok kezelni az ellenfél labdával domináns játékát a mérkőzés egyéb szakaszaiban. Ezt az aspektust az ellenfél védekező harmadába való belépés adataival érdemes megvizsgálni: Portugália ellen 15, a franciák és a németek ellen pedig egyaránt 19-19 ez a szám.

 


 

„Végre. Most, hogy végre látlak, van kire gondolnom.”

A két magyar gól jelenetei, azon túl, hogy nyilvánvalóan kitörő örömöt jelentett a világ minden magyar szurkolójának, önmagukon is túlmutató futballspecifikus tanulságokkal szolgálnak. Az első gól Sallai viselkedésmódjának, mozgásvilágának, és egyedi egyéniségének nagyszerű kinyilatkoztatása. Ezen túl Szalai Ádám nagyjából tizedik alkalommal csitította el kételkedőit, míg Kleinheisler László újra bizonyította, hogy – Apró Attila karakterfejlesztő háttérmunkájának is köszönhetően – már tudatosan viselkedik a játék különböző elemeiben. Ennél a gólnál az átmenetekben mutatott viselkedésformájának erősségeire is rámutatott: egy valódi modern középpályáshoz méltóan, a labdaszerzés pillanatában egyből a szabad területet és a labdával való érintkezés keresztmetszetét keresi, ezzel azonnali segítséget nyújtva a kontratámadás elindításának folyamatában.

Vannak ennek a gólnak lélektani tanulságai is. Ne felejtsük el: a magyar csapatnak csupán a győzelem volt elegendő a továbbjutáshoz, ezért nem volt mindegy, hogy miként kezdjük a találkozót.

A magyar csapat lendületesen kezdett, ezúttal nemcsak védekezésben, hanem a kontráknál is. Ennek eredménye a korai gól, megteremtve az előzetesen szinte elképzelhetetlennek tartott győzelem és továbbjutás lehetőségét.

Végre sikerült a korai gól, ami általában az igazi nagycsapatok jellemzője.

 


A második találat ugyancsak speciális üzenettel bír. Láthattuk, hogy a portugálok elleni meccsen mennyire megviselte a csapatot a bekapott gól, illetve a magyar mérkőzés előtt közvetlenül a szlovákok estek szét a túlerőben futballozó spanyol válogatott ellen. Csupán a mentálisan legerősebb, legfelkészültebb, és legbátrabb csapatok képesek arra, amit a magyar válogatott bemutatott.

Gyakorlatilag középkezdésből sikerült „gólra gólt lőnünk”, sokkra sokkot adnunk Németországnak, ráadásul újra a „haszontalan” és „ügyetlen” Szalai Ádám jellemzően okos megmozdulásának árán. A gólszerző, Schäfer András gólöröme mindent elárult: nemhogy tartása van a magyar csapatnak, hanem egész egyszerűen nincs benne félelem.

Apropó, Schäfer András! Remélem, hogy ennek az első bekezdésben már taglalt korszakváltó magyar csapatnak pontosan ugyanolyan arca lesz Schäfer, mint Sallai Roland vagy Szoboszlai Dominik. Az Eb-n berobbanó korábbi MTK-játékos teljesítménye ugyanis tiszteletet érdemel. Nem elég, hogy a ciprusiak elleni találkozó óta az egyik legbiztosabb futballista a magyar kezdőcsapatban, de az Európa-bajnokságon mutatott teljesítményét látva még egy olyan futballistát sikerült Marco Rossinak beépítenie, aki tud és szeret passzolni, tud és szeret kombinációkat keresni, illetve tudja és szereti az elérhető üres területek menedzselését véghez vinni – mind védekezésben, mind támadásban. Ő testesíti meg a következő lépést, a jövőt.

Végre sikerült nem összeroppanni, hanem egyből reagálni egy mélyütéssel felérő kudarcélményre.

 


 

Beszélj hozzám, mondd újra el, hogy a világ botrány. De holnap mégis élni kell.”

Közhely, de igaz: a futball igazságtalan. Kevésbé egocentrikusan fogalmazva: kiszámíthatatlan. Pontosan úgy, ahogy az időjárás váltakozása, egy erdő növekedésének üteme és iránya, egy város lüktetése, vagy éppen a teljes univerzumunk alakulása. Ezt elfogadni már-már képtelenség.

A szurkoló érzi, de nem akarja saját tudatában helyre rakni a tényt: van úgy, hogy a szeretett csapata nem várt módon kap gólt és veszít el fontos találkozókat. Egy megpattanó labda, egy meg nem adott tizenegyes, vagy éppen a menteni igyekvő védő elcsúszása tökéletes kiutat ad az elfogadhatatlan kezeléséhez.

A játékos elveszettnek érzi magát akkor, amikor nincs fogódzkodója, nincs egy megbízható struktúra körülötte, amihez mindig visszatérhet, vagy nincs egy személy az oldalvonal mellett, aki segíthetne neki, ha átláthatatlan a szituáció. A labdarúgót a játék kiszámíthatatlansága viharként kapja föl a pályáról és köpi ki valahol, egy mindenki számára váratlan helyen. Ez félelmetes tud lenni, ezért vannak játékosok, akik hatalmas akarással, vagy épp az ellenkezőjével, a játékba avatkozás elkerülésével reagálnak környezetükre.

 


(X) Kattints ide és vegyél részt a napi Eb-sorsoláson és vidd el a részed a 300 millió forintból!


 

Az edző számára a játék kontroll alatt tartása megszállottságot, gyakran őrültséget, de minimum erőn felüli stresszhelyzeteket okoz. Az elkerülhetetlen, vagyis a játék random mivoltának elfogadása jelentette fájdalmat a játék fragmentálásával (széttördelésével), taktikai értekezletekkel, tudományos gondolkodással, és bár haszontalannak mondható, de mindenképpen vehemens edzői stílussal próbálják enyhíteni. Edzőként mondhatom: ez a fájdalom sosem múlik el, csak enyhül. Olyan ez, mint minden trauma, a gyógyulás az elfogadással kezdődik.

A játék mindhárom kihagyhatatlan szereplője egyként borult térdre a németek második egyenlítő gólja után. Szalai Ádám és társai hősies küzdelem után kapituláltak egy többszörösen megpattanó, többszörösen szerencsétlen (kiszámíthatatlan), és többszörösen végzetes Goretzka-lövés után. A magyar gondolat mindennemű hezitálás nélkül igazságtalannak érezte ezt a végkifejletet. Én is, mindenki más is.

De valóban szerencsétlenek voltunk?

 


A videóban jól látszik, hogy Nagy Ádám karakteréből ebben az egy ronda pillanatban a túlbuzgó segítségnyújtás, az önfeláldozó többletfutás, és a taktikailag értelmezhetetlen alapvonali helyezkedés buggyant ki a kontrollkeresés végzetes folyamata közben. Egyszerűbben fogalmazva: a mieink egyik legjobbja annyira akarta a sikert, hogy higgadtságát elvesztve a taktikai érzékét is odébb hagyta, és oda futott, ahova nem kellett volna.

Mindezt azért, mert az a hihetetlen mennyiségű stressz, kihívás és mentális tevékenység, amit a magyar labdarúgók az utóbbi napokban átéltek, sajnos egy cseppnyivel is, de túl soknak bizonyult.

És ebben nincsen semmi szégyellnivaló, sőt! Nagy Ádámot hibáztatni lehet, de nem érdemes. A futball kiszámíthatatlansága pedig továbbra is uralkodik felettünk: szurkolók, játékosok és edzők felett. De legalább mi, magyarok ezért nem hibáztathatjuk a szurkolóinkat, játékosainkat és/vagy edzőinket sem.

 

„Nézz rám és most láss bennem mást, mint mit eddig láttál: eszmélj föl!”

E cikk írása közben felhívott édesapám, és a meccsről beszélgetve fakadt ki belőle az, amit én gyerekkoromból, még egy Litvánia elleni Sebők Vilmos büntetőgól után is, a Népstadion betonrengetegéből emlékezve már jól ismerek: „Próbáltam lenyugtatni magam, nem akartam túlságosan izgulni, hiszen a németek úgyis jobbak.”

Persze ez a mondata pont annyira hamis, mint amennyire valójában izgult, kiabált, és ahogy a szegedi kocsmákban mondani szokás, „stresszölt” a mérkőzés megtekintése közben. Mert így megy ez már évtizedek óta: a magyar csapat gyenge, nagy csapatok ellen esélytelen, kiscsapatok ellen pedig bármikor szenvedésre ítélhető. A magyar szurkoló fél, aggódik, és nem hiszi el, amikor egy magyar csapat képes erősen, önbizalommal és tudatossággal telve futballozni.

Na, ennek a korszaknak vetett véget Marco Rossi és a magyar labdarúgó válogatott. Minden túlzás nélkül állítható, hogy az új kezdet befejezését láthattuk a németek elleni találkozó utolsó pillanataiban. Hiszen ez most már nem a kezdet, ez most már a korszak maga.

Jelentem:

A magyar csapat akar és tud is alkalomadtán focizni, erős karakterek alkotják, akik nem roppannak össze a teher alatt, önfeláldozóak a csapatjáték összes elemében, és egy olyan klasszis edzője van, aki képes átsegíteni a csapatot a legnehezebb szituációkon is.

Üzenem drága édesapámnak, és minden magyar szurkolónak: ideje bátornak lenni, hittel szurkolni, hinni ezekben az emberekben, és egyszer s mindenkorra leszámolni a múlt traumáival, Máltával, Andorrával, Ibrahimoviccsal, és még ki tudja mivel mással.

Én már mást látok ebben a csapatban, mint amit eddig láttam.

5 2 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x