Kitűnő első félidő után Szoboszlai csodagólja döntött a másodikban – török-magyar elemzés
A magyar válogatott meglepetésre 1-0-s idegenbeli győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligája 2020-21-es kiírását, Törökországot múltuk felül Sivassban. A magyar csapat az első félidőben a vártnál sokkal jobb játékot mutatott, de a visszafogottabb második félidőben is sikerült megnyerni a meccset Szoboszlai fantasztikus szabadrúgásával? Mit csinált jól a magyar csapat és miért játszottak gyengén a törökök?
Oroszország ellen is meglepetést okozhat a válogatott? Regisztrálj az Unibeten és fogadj rá most!
A kezdőcsapatok
A második kapitányi ciklusát töltő Senol Günes ezúttal is egy hibrid 4-3-3-ban küldte pályára csapatát. Ugurcan Cakir előtt Müldür, Demiral, Söyüncü és Meras alkotta a négyfős védelmet. A középpályán Ayhan mellett Yandas és Calhanoglu kapott helyet. A jobb szélen Emre Kilinc, a bal oldalon Ahmed Kutucu került a kezdőbe a legutóbbi török-magyaron is gólt szerző középcsatár, Burak Yilmaz mellett.
A magyar válogatott kezdőcsapatát illetően már a formáció is némileg meglepetéssel szolgált, Marco Rossi ugyanis visszaállt az utoljára másfél éve, Szlovákia ellen idegenben alkalmazott 3-1-4-2-es felálláshoz. Gulácsi előtt Willi Orbán, Lang Ádám és a Cipruson játszó újonc, Szalai Attila alkotta a védelem belsejét. Szárnyvédőként a jobb oldalon a válogatottba hosszú időn visszatérő Fiola Attila, a bal oldalon pedig az eredendően jobblábas támadó, Filip Holender kapott helyet. A középpályán Nagy Ádám mellé bekerült a kezdőbe a ferencvárosi Sigér Dávid, valamint a Salzburgban remeklő Szoboszlai Dominik is. Sallai Roland pedig a csatársorban kapott szerepet Szalai Ádám mellett.
A kezdőcsapatok.
Letámadnak a törökök. Vagy mégsem?
A mérkőzés első félideje meglepően gyengén sikerült a török, és meglepően pozitívan a magyar válogatott számára. Nehéz megmondani, hogy a hazaiaknak igazából mi volt a szándékuk a labda ellen: a 4-1-4-1-es védekező formációból Yilmaz mellé gyakran fellépett Hakan Calhanoglu, amivel időnként sikerült a középhátvédekeinket ívelésre kényszeríteni. A török csapatrészek közötti távolságot ráadásul Sigér és Szoboszlai nem mindig tudta megfelelő ütemben lereagálni, amivel Szalait és Orbánt többször sikerült hosszú mélységi passzra vagy ívelésre kényszeríteni, a törökök két legelső embere elsősorban oldalirányba igyekezte terelni őket.
Ez azonban nem tűnt kimondottan tudatos elképzelésnek Senol Günes csapata részéről: gyakran nem volt egyértelmű hogy a törökök szeretnék-e magasan letámadni a magyar labdakihozatalokat, avagy sem. 4-1-4-1/4-4-2-es alakzatukat gyakran elég magasan tartották, ám a labdát birtokló három belső védőnkön gyakran nem volt nyomás, a szélekre sem tolódtak ki a törökök kellő agresszivitással. Ráadásul Kutucu egyre többször visszafelé kezdte el követni a jobb szárnyvédő Fiolát, így Nagy Ádám gyakran nyomás nélkül forgathatta, szervezhette a játékot.
A magyar csapat labdabirtoklásban sokszor kifejezetten 3-1-6-os szerkezetet vett fel: Sigér és Szoboszlai is magasan helyezkedett, így a Sallai–Szalai csatárkettőssel kiegészülve gyakran túl tudtuk telíteni a törökök védelme és középpályássora közötti területet. Mivel Burak Yilmaz a labda mögé szinte egyáltalán nem segített vissza, Nagy Ádámnak rengeteg ideje volt labdával, ám Sigér és Szoboszlai viszonylag keveset léptek vissza így a két kilépő nyolcas, Yandas és Calhanoglu viszonylag sikeresen tudták őt visszapasszra kényszeríteni. A törökök ugyanakkor viszonylag lassan, vagy egyáltalán nem helyeztek nyomást a labdát birtokló magyar játékosokra. Különösen a két oldalsó középhátvéd, Willi Orbán és Szalai Attila léphetett be szabadon a játékba, s válogathatott a védővonalak közé felmozgó három-négy csapattársból. Innen Marco Rossi csapata gyakran forgatta a játékot a két felfutó szárnyvédő felé. Különösen az eredendően jobblábas Holender okozott pozitív meglepetést, a játékot befelé folytatva kitűnően tudott együttműködni a bal oldali félterületben felbukkanó Szoboszlai Dominikkal. Kettejük összjátékából egyébként a magyar válogatott kétszer is eltalálta a kapufát az első félidőben. A jobb félterületben pedig Kutucu visszafelé mozgása Sigér számára nyitott területet. A magyar válogatott a várakozásokat felülmúlva dominálta ellenfelét az első félidőben, a mieink összességében jóval több helyzetet dolgozott ki.
Szenvednek a törökök a labdabirtoklással
Védekezésben a magyar csapat csak eseti jelleggel támadta le a hazaiakat, Rossi együttese legtöbbször 5-3-2-es középső blokkban várta Günes csapatának támadásépítéseit. A bal oldali félterületben Szoboszlai gyakran fellépett a csatársor vonaláig, így ezen az oldalon agresszívabb volt a mieink védekezése. Bár a törökök hosszú periódusokra képesek voltak birtokolni a labdát, esetükben a felállt fal elleni játék leggyakrabban a leghátsó sorban való céltalan passzolgatásra korlátozódott. A hazaiak sok forgással operáltak labdabirtoklásban, Ayhan és Yandas felváltva lépett vissza a középhátvédek közé vagy mellé. Calhanoglu kissé feltoltabb szerepben játszott, a szélsőhátvéd-szélső párosok pedig mindkét oldalon viszonylag szabadon játszottak, egymás pozíciójához igazodva. Günes csapata azonban látszólag semmilyen specifikus meccstervvel nem rendelkezett arra vonatkozólag, hogyan törjék át a magyarok 5-3-2-es védekezését. A jobb szélen Müldür például nem lépett fel magasan a támadásokkal, Yandas visszalépései így leginkább lelassították a játékot, ha a törökök erre az oldalra akartak forgatni. A bal oldalon ugyanakkor Kutucu befelé mozgása több ízben nyitott területet Meras felfutásainak, a törökök legtöbbször a pályának ezt az oldalát próbálták túltölteni. A viszonylag szabadon mozgó Calhanoglu és Burak Yilmaz viszont gyakran nem találták a helyüket. A játékosok a széleken és a félterületben gyakran egymás elől vették el a területeket, máskor a pálya közepe felé való összeköttetés hiányzott. Ilyenkor a mieink hármas középpályája és az ötösláncból kilépő szárnyvédők könnyedén le tudták tolódni a törökök lassú labdajáratását, lévén a pontos sémák hiánya miatt a félholdasok a következő lépést már nem tudták megcsinálni.
Bár az 5-3-2-es védekezést leginkább a félterületek jó kihasználásával és az egyik belső védő elzárásával lehet kihúzni, a törököktől nem nagyon láthattunk ilyen tudatos kombinációkat. Calhanoglu és Yanas időnként jól mozogtak be ösztönösen a vonalak közé, ami egyszer-kétszer veszélyt jelentett a magyarok védekezésére, ám sem a védővonalak között, sem szélső dinamikával nem tudott veszélyt jelenteni a kapura a török csapat. A mérkőzést mindössze 0.42 xG-vel fejezték be, szemben a mieink 1.07-es mutatójával.
Második félidő: a törökök dominálnak, de mi szerezzük meg a vezetést
A második félidő elején Günes Yandast vezényelte ki a jobb szélre, a középpályára pedig Kutucu helyett Irfan Can Kahveci érkezett Ayhan mellé. A törökök ezzel inkább 4-2-3-1-re álltak át. A magyar válogatott ekkorra talán kezdett fizikailag is elfáradni, egyre többször rugdostuk át a hazaiak letámadását. A második játékrészen egyértelműen a török csapat birtokolta a labdát, ám problémáikat a formációváltás sem tudta érdemben megoldani: inkoherens struktúrájuk miatt támadójátékuk ekkor is többnyire céltalan beívelésekkel végződött, melyet a fejjátékban erős védőink könnyedén semlegesítettek.
A magyar válogatott így leginkább pontrúgásokból veszélyeztetett: Orbán is majdnem gólt fejelt egy szögletet követően, ám a győztes gólt végül Szoboszlai szabadrúgása hozta el.
A magyar válogatott tehát a vártnál sokkal jobban kezdte csoportjának küzdelmeit a futballtörténelem második NL-sorozatában. A múltbeli negatív tapasztalatok ellenére Marco Rossi egyik kedvenc formációja, a 3-1-4-2 kitűnően vizsgázott, a visszafogottabb második félidő ellenére pedig a csapat képes volt a maga javára fordítani a mérkőzést. A török válogatott ugyanakkor semmit nem mutatott abból, hogyan volt képes egy évvel ezelőtt még a világbajnok Franciaországot is legyőzni, játékuk pedig szinte minden fázisban fejlesztésre szorul.
A mieink számára a folytatás hazai pályán következik Oroszország ellen, vasárnap este.